A magyar lakosság nagy része azért fogékony az orbáni szövegekre, mert azok történelmünk mélyrétegeire utalnak vissza.
Nemcsak arról van szó, hogy a bevándorlás-ellenesség a „gyüttmentekkel”, cigányokkal szembeni falusi ellenérzésekre épít, hanem arra a történelmi tapasztalatra is, hogy a tatár és török dúlások után, a megölt, vagy rabszolgának elhurcolt magyarok helyére spontán módon betelepülő szerbek a Délvidéken, vagy a magyar urak hívására (ingyen munkaerőként) átköltöztetett komplett falusi közösségekben élő románok Erdélyben kisajátították a magyar szállásterületet.
De a lényeg nem ez, hanem a magyar nacionalizmus középkorba visszanyúló kisnemesi jellege. Így ír erről a történész Szűcs Jenő: „…ily módon a magyar középkor a Nyugatra jellemző egy százalék körüli arány helyett egy sokkal tömegesebb, a népesség mintegy 4-5 százalékát (Lengyelországban talán 7-8 százalékát) kitevő nemesi masszát hagyott az újkorra, benne azzal a parlagian műveletlen, de kiváltságolt szellemmel eltelt kisnemességgel, melyet éppen Bibó István teljes joggal „az újkori magyar társadalmi fejlődés legkártékonyabb jelenségének” nevezett.(1) „E térség nemességének – orosz kollégáitól eltérően - intézményrendszeren alapuló világos és pontos (noha egyoldalú) elképzelése volt arról, hogy az állam „corpus politicum”ában ő „képviseli az országot”, az „ország szabadságát”; elképzeléseinek egyoldalúsága annak arányában fokozódott, ahogy a válság megnövelte a hatalmát parasztjai felett, a városokat pedig lesújtotta.”(2)
Ez az agresszíven öntelt nemesi nacionalizmus annyira vak és süket volt, hogy a mohácsi csatavesztés után nem sokkal, 1526 novemberében, a székesfehérvári országgyűlésen nemhogy a veszteség felméréséről és a védekezés új módjairól beszéltek volna, hanem „az összegyűlt nemesek táguló kebellel és magabiztos optimizmussal, harsány jókedvvel kontráztak a pártvezér Webőczi gyakori „Uraim, magyarok!” megszólítással tarkított szónoklataihoz, hogy végre „nemzeti” királyt választhatnak/…/Szapolyai János személyében. Tudjátok, mennyi szolgálatot tett a vajda úr nektek, magyarok – így Werbőczi - hálátlanok akartok lenni iránta?” „Nem akarunk!” – zúg a nemesi gyülekezet válasza (hiszen ha netán még emlékezik is arra, hogy milyen csélcsap módon vezérelte Mohács előtt a vajda úr a nemesi pártot, a legfőbb „szolgálatát”, az 1514. évi parasztfelkelés vérbe fojtását bizonnyal nem feledte). A jelen levő lengyel követ pedig jelentésében így summázhatja összbenyomását: ’a magyarok úgy érzik magukat, mintha újjászülettek volna…”(3) Történik mindez nem máskor, mint a 150 éves török megszállás előestéjén!
Lehetne a Dózsa-féle parasztháború idejéből viccesnek ható aktuális elemeket kiragadni, hogy például ott is találkozunk a szereplők közt egy Mészáros Lőrinccel, vagy a paraszti had egyszerre kívánt küzdeni a kétféle „hitetlen” ellenséggel a törökkel és a nemességgel szemben, mely utóbbit „infideles”-nek bélyegeztek meg a törökkel szembeni bűnös passzivitása miatt.(4). De a legfontosabb következmény az volt, hogy az urak bosszújának következtében, - amivel a parasztságot örökös jobbágyságra ítélték - Magyarországot kizárták hosszú időre az árucserén alapuló, városiasodó európai fejlődésből!
A jogászból lett politikus Werbőczi a Tripartitumban az alábbiakat rögzítette: „a parasztnak munkája bérén és jutalmán kívül semmi joga nincsen földesura földjeiben, hanem az egész föld tulajdona a földesurat illeti, s rá tartozik, vagyis „…a jóbágy rabja legyen az nemes embernek és földről ne legyen szabad elmenni, hanem bírja az ura vele mint rabjával.”(4.)
Mintha ez, a magyar parasztság olykor állatias kegyetlenségű megbüntetése a 16. században mind a mai napig éreztetné hatását a „néplélek tudatalattijában”. Rögzült a köztudatban egy kép arról, hogy milyennek kell lennie egy tekintélyt sugárzó, a nemzetét védő Úrnak és milyennek kell lennie egy istenfélő, az úri elitet alkalmazkodó módon szolgáló, „alkalmazottnak”…
- Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról, Magvető, 1983 – 64.old.
- o. – 77.old.
- Szűcs Jenő: Nemzet ls történelem, Gondolat, 1974 – 563-564.old.
- Magyarország története I. kötet, Gondolat, 1971 – 155.old.
