MaGYAUR

Schmidt Mária butaságokat beszél…

2018. február 05. - Magyaur

A tekintélyes brit napilap, a Guardian interjút készített a Terror Háza Múzeum igazgatójával, Schmidt Máriával, akit nemrégiben neveztek ki az „I. világháborús megemlékezésekért felelős kormánybiztosának”.
Ilyesmiket mondott: „Mi magyarok vagyunk, és meg akarjuk őrizni a kultúránkat. Nem akarjuk utánozni azt, amit a németek csinálnak, vagy amit a franciák csinálnak. Folytatni akarjuk a saját életmódunkat.” 
Komment 1.): Remélhetőleg nem arra akart utalni Schmidt Mária, hogy csak mi magyarok akarjuk megőrizni az európaias életmódunkat? Ha magyar „életmód” alatt etnikai homogenitást érti, akkor téved. A zárt és bezárkózó társadalmak általában nem versenyképesek. Ugye az azért világos, hogy a most propaganda jelszóvá vált etnikai/vallási egységesség a nemzeti tragédiáinkból következik? Trianonnal leváltak a nemzetiségeink, majd a magyar állam hathatós segítségével kiirtották a vidéki magyar zsidóságot és brutális módon kitelepítették a magyarországi svábságot. 
Komment 2.): Nem a színes bőrű bevándorlóktól kell félteni a francia és a német kultúrát, hanem az „az amerikai populáris kultúra” áradatától. DE ma szerintem sokkal amerikaiasabb a magyar televízió, mint például a francia televízió.
Komment 3.): Mi az hogy „saját életmódunk”? A magyarok éppen azért rendelkezünk jó túlélési képességgel a történelmünk folyamán, mert alkalmazkodtunk: kezdetben a sztyeppei népek életmódjához, aztán a keresztény-lovagias Európához, majd miután elveszett a független Magyar Királyság átvettük az osztrák, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia életmódját. Tulajdonképpen az Osztrák-Magyar Monarchia birodalmához kötődő németes közép-európaiság hat rendszereken át napjainkig a magyar életmódra. Ezért idegen számunkra mind a balkáni, mind a görög-keleti szláv népek életvilága.
A következő pont az Európa jövőjéről szóló vita, „hogy az EU-nak birodalommá kell-e válnia. Schmidt ugyanis nem hisz a birodalmakban, a náci, a szovjet és az oszmán birodalom sincs már sehol, ellenben Magyarország egy 1100 éves állam.”
Komment 4.) A birodalmak létrejöttének oka van; egy nagy államkeret a nagy erőforrásainak koncentrálásával jobban képes védekezni a természeti katasztrófákkal, a külső veszélyekkel szemben, mint a sok kis és közepes állam. Sem az egyiptomi birodalom, sem a Római birodalom, sem a Kínai császárság nem voltak kérészéletű képződmények. Ma Európában értelmes célnak tűnik egy „birodalmi” egység létrehozása nemcsak a bevándorlás szabályozása érdekében, hanem főleg azért mert ez a feltétele annak, hogy a félmilliárd lakosú Európa önálló politikai, gazdasági és technológiai hatalommá váljon.
Komment 5.) vicces, ha egy történész 1100 éves nemzetállami múltról beszél Magyarország esetében. Szűcs Jenő óta tudjuk, hogy a modern polgári nemzetállam a francia forradalommal született meg. Az első magyar független, modern állam a széthulló Monarchia romjain, Trianon után jött létre – és úgy tesz a történész végzettségű Schmidt Mária mintha ezt nem tudná!:)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr9313635370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.02.05. 16:02:14

szo sem volt modern polgari nemzetallamrol

s sajnos le kell nyelned lipsi, h sokkal regebbi a magyar allam, mint a nemet, ahogy Schmitt helyesen mondta

David Bowman 2018.02.05. 16:12:17

Magyarországot 895 szeptember 25 körül ALAPÍTOTTÁK. 17 év kivételével jogilag is fennállt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.05. 16:22:22

A "nemzet" liberális fogalmából indulsz ki, ami nem az egyetlen fogalom.

Thomas Dantes 2018.02.05. 16:29:05

Ööö...na most azt mondta 1100 éves állam. Ami igaz. Ellenben nem nemzetállam, hiszem a nemet mint fogalom eleve még 1100 éve meg sem született, és 1918-ig Magyarország lakosságának úgy a fele volt magyar nemzetiségű, tehát magyar nemzetállamról nem beszélhetünk.

De Mariska nem ezt mondta, hogy 1100 éves állam. Ki nem állhatom, gonosz mocsok vén szatyor, lopja a pénzt, fideszes talpnyaló. De attól még ebbe a mondatba nem lehet belekötni.

Magyaur 2018.02.05. 16:36:36

Republikánus vagyok, a leendő Európai Köztársaság híve.

A magyar államiság jogfolytonossága talán bűvészmutatvánnyal kimutatható, ahogy valószínűleg a német államé is a Frank birodalomtól kezdődően, a Német-Római csásrságon át a Habsburg uralomig majd a porosz egyesítésig. De maga a történeti jog nem ér egy fabatkát sem a 21. században; Etiópia, vagy Örményország a világ legrégibb keresztény államai..és mi a haszna ennek számukra szegények és fenyegetettek.
Ma egy országot a versenyképessége és innovatív képessége alapján ítélnek meg. A nemzetrontó Orbánék pontosan ezeket tették tönkre tudatosan és előre megfontolst szándékkal.
És még mi hepciáskodunk, hogy "kuss Németország" te még nem is léteztél amikor mi már itt voltunk ami hazugság a többi közt!

Magyaur 2018.02.05. 16:40:59

Hát nem arról tanultunk, hogy milyen szerencse, hogy a csehektől és lengyelektől eltérően nem a NÉMET császrtól Ottótól kapta Szt. István a koronát, hanem a pápától? Miről beszélünk? Miről beszél a misztifikáló Schmidt Mária..lassan a világcsakrát is előadja...:)

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.02.05. 16:42:10

@Magyaur: ja ugy tonkretettek Orbanek a versenykepesseget h harmadszor lesznek megvalasztva 2/3dal

MINDENKI SZARIK A VERSENZKEPESSEGRE, a magyarnak annal rosszabb, minnel versenzkelesebb

Fonok bejon reggel azzal h noveljuk a versenykepesseget iden tudom h nagy szopolade jon, ennyi, fasz se akar versenykepesebb lenni.

Masreszt az eletben nem emelkedett ugy a magyar realber mint az elmult4 evben, a netto fiyetes atlag 130rol felment 210re 8 ev alatt, ami 60% plusz.
Akik most a versenykepesseg miatt sirnak alattuk max az adossag novekedett a realber nem, olyan versenykepesek voltak

Mákosi Rátyás 2018.02.05. 16:42:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Na, 5 kommentből csak egybe - kb a leglényegtelenebbe - sikerült belekötnöd? Ez már haladás! Csak így tovább! :D

Indriq 2018.02.05. 16:48:55

@David Bowman: milyen 17 év, a fityisz csak 12 évet volt hatalmon, csak ezt az időt nem számoljuk jogállamnak.

rasztaszív 2018.02.05. 16:55:16

az első magyar független, modern állam a széthulló monarchia romjain,de még trianon előtt jött létre.1918,őszirózsás forradalom.

vénkujon 2018.02.05. 16:59:58

ilyet szól ez a kancsi boszorkány: "mi magyarok". nem kellene a nevemben beszélni, pedig tudható, hogy én magyarabb vagyok orbynál is. kb 60-70százalékkal vagyok magyarabb. persze nem vagyok fideszes, de ugye ez is tudható, hogy a fideszes inkáb hüje, mint magyar

nyünyüge 2018.02.05. 17:05:13

Schmidt Mária már régen kiírta magát a történészek sorából. Az aktuális hatalom számára ideológiai propagandamunkát végezni történettudománynak, múzeumi tevékenységnek álcázva nem történészi feladat.

Mákosi Rátyás 2018.02.05. 17:08:08

Egyébként meg imádja ő a birodalmakat, csak neki legyen jó bennük. Itthon például a Fidesz-birodalmat építgeti megfelelően magas pozícióban. Egy vérbeli fideszes amúgy is irtózik a többszínűségtől, másvéleménytől, alternatíváktól, vitás kérdésektől. Ő csak a saját közegében érzi jól magát, és akkor boldog, ha minél többen az ő nézőpontját erősítik. Szíve mélyén azt szeretné, ha MINDENKI azt gondolná, amit ő gondol. Mi ez, ha nem a birodalom, az egység, az egyszínűség imádata?
A főnöke is időről időre előadja a fából-vaskarika szöveget, hogy erős nemzetek Európáját akarunk és nem erős Európát. De ha azt nézzük, hogy mit csinál, és nem azt, hogy mit mond, akkor jól látható, hogy nagyon is tisztában van vele: csakis egy erős, egységes, nagyméretű blokk segítségével juthat hatalomra, és tarthatja meg a hatalmát. A Fidesz - és Orbán Viktor - története tulajdonképpen erről szól. Hogy hogyan osztotta meg, aztán falta fel kisgömböc módjára a jobboldalon lévő pártokat, pártkezdeményeket. Meg persze ezt alkalmazza a napi politikában is. Az ellenoldalt megosztani, a sajátot egységben tartani. Dióhéjban ennyi, de nagyon jól működik. Orbán nagyon is szereti a birodalmakat, és tisztában vele, hogy a sajátja csak úgy maradhat meg minél hosszabb ideig, ha az európai föderalizációt is addig késlelteti, amíg csak tudja.

Magyaur 2018.02.05. 17:10:11

Pontosan az I. világháború alatt és után történt meg a paradigmaváltás. A korábbi "Isten által megszentelt" rendet, a nemesi pedigré értékét söpörte el a jenki értékekkel rendelkező Egyesült Államok és a világforradalmat vizionáló Szovjet-Oroszország. Azóta egy ország súlyát a népességszáma, az ipari fejlettsége, hadseregének erőssége és a technikai innovációra való képessége határozza meg. Ezt a jelenlegi, többségében jogász-bölécsész magyar parlamenti politikai elit egyszerűen nem fogja fel. A Fidesz-KDNP "ügyesen" levezényelte a magyar szociális vívmányok leépítsének neo-liberális munkáját, de a beáramló struktúrális átalakítást elősegítő európai tőkét nem volt képes a világpiacra termelő, innovatív ágazatok kiépítéásre fordítani, hanem ostobaságokra költötte el.

Pelso.. 2018.02.05. 17:24:01

Történész ilyen interjút nem ad, azok ott egy pártszócső-ideológus mantrái.
Szomorú, hogy őrá van bízva az I.Világháborús megemlékezés, az 56-os emlékév lejáratása után főleg.

Remélem, az átlag Guardian olvasó nem az ő szavai alapján ítéli meg Magyarországot.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 17:36:13

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "fasz se akar versenykepesebb lenni."

Te is megkapod a Darwin-díjat akkor.

Magyaur 2018.02.05. 17:38:04

@rasztaszív: Igaz! Köszönöm a pontosítást!

project640 2018.02.05. 17:45:11

@David Bowman: Magyarországot? ..... 895-ben? ..... kicsit gondolkodjál el mielőtt ilyen faszságokat írsz!

lobaszopiatej 2018.02.05. 17:46:26

Az 1100 éves történelmi múlt pontosan arról szólt, hogy az ország harmadára zsugorodott Trianon óta, jellemzően a politikai elit és agitátoraik elkúrása miatt.
Ha ugyanígy folytatjuk, 100 év mulva egy Budapest nevű miniállammal büszkélkedhetünk 1200 éves múlttal, Montenegróval egy ligában.

Magyaur 2018.02.05. 17:49:14

@nyünyüge: Szerintem a félművelt Orbán Viktor benne látja a "nemzeti érzelmű, jó bölcsész" figuráját. Schmidt meg - főleg a milliárdos léte biztonságában - magát a "Történelem /Magyar/ Urának" felkent papnőjének képzeli és ilyen alapon magáévá teszi a jobboldali mítoszait: kezdve a magyar államiság "szent" jellegétől, a 2. világháborús Magyarország ártatlanságán át, a "globalista" angol-szászok elleniu gyűlöleten át az 1956-os történethamisításig, hogy tudnillik a "Fidesz előfutára a jobboldali Pesti Fiuk" csinálták 1956-ot. Még szerencse, hogy abszolút tehetségtelen a kommuinikációban és az üzenet nem jött át!:)

David Bowman 2018.02.05. 18:03:15

@project640: Magyarországot a Vérszerződéssel alapították. Egyből egy 5 pontból álló alkotmányt is adtak.

mikka 2018.02.05. 18:04:10

@rasztaszív: A kérdés nem az hogy milyen politikai berendezkedés alatt éltek honfitársaink az eltelt évszázadok alatt. Magyarország vagy Magyar Királyság vagy Magyar Köztársaság vagy Népköztársaság lényegtelen. Országunk volt végig. 1100 éven át.. Ha ezt nem tudod elfogadni és megérteni akkor nem kell itt élni sem. Ez egy olyan minimum amit még a féreg liberálisoknak magukévá kéne tenni. Lehet jobban szerepelne az MSZP is ha rájönnének hogy elsősorban magyarok aztán szocialisták.. De nem megy..nem is fognak
nyerni a következő évtizedekben..

Magyaur 2018.02.05. 18:05:21

@mikka: A vitatárgya nem ez! Hanem Schmidt Mária azon kijelentése, hogy mi inkább vagyunk ország mint Németország:) Németországnál a "nemzetállam megalakulását tekinti a kezdőpontnak, a magyar államiságnál Szent Istvánt. Ez történelmietlen! A magyar nemzetállam csak 1918-ban jött létre! Amúgy lehetne érvelve vitatkozni és nem becsmérelni egymást? Előre is köszönöm!

rasztaszív 2018.02.05. 18:14:40

@mikka: ha ezt a minimumot a féreg klerikálisok is magukévá tették volna,akkor nem beszélik rá a szerencsétlen buta székelyeket,hogy a saját hazájuk első köztársasága helyett a román királyt válasszák.és akkor ma magyar lenne Kolozsvár...

Dzsontra Volta 2018.02.05. 18:19:17

Régen a győztesek írták a történelmet, ma levelezőn végzett, hógolyó-spenótkanalazó szakos bölcsészek.

mikka 2018.02.05. 18:21:24

@Magyaur: Nincs igaza kedves, és nem nemzetállamokról beszélünk hanem országról. A Magyar Királyság, ha úgy tetszik államiság 1100 éve folyamatosan létezik. A német nem.

Európai téridő 2018.02.05. 18:22:54

Gyaurkám, egyezzünk ki abban, hogy te is butaságokat beszél, vagy egyikőtök sem beszél butaságokat. Te melyiket választod?

Magyaur 2018.02.05. 18:24:45

A nemzet élni fog még ezer évig, a nemzetállam szűnik meg. Minél előbb annál jobb! Egyfelől ez a magyarok elemi érdeke, hogy semmilyen határ ne legyen a Kárpát-medencében! Másfelől csak egy egységes Európai Köztársaság nyújthat védelmet az itt élőknek, akkor amikor a NATO-val kapcsolatban ambivalens az Egyesült Államok és amikor Oroszország, Törökország de még Kína is szívesen bomlasztaná fel, gyengítené meg Európát! Az Európai Köztársaságot választott vezetők irányítanák és csak a legfontosabb funkciók lennének központi irányítás alatt (külügy, hadügy, titkosszolgálatok, pénzügy) minden más döntést az autonóm, önkormányzatú régiókban (pl. Katalónia, Erdély) hoznának meg.

Magyaur 2018.02.05. 18:29:11

@rasztaszív: Ezt nem gondolom...a székelyek amíg volt értelkme hajlandóak voltak Kun Béla Vörös Hadseregében is harcolni, csak amikor összeomlott a front, akkor próbáltak menekülési útvonalat keresni...

Magyaur 2018.02.05. 18:30:15

@Dzsontra Volta: Scmidt Mária nappalin végzett. Értelmes nő, csak a jobbolali misztika elragadta...:)

Magyaur 2018.02.05. 18:31:11

@Brendel Mátyás: Szitkok helyett érveket kérek! Ez nem az Országháza!:)

nyünyüge 2018.02.05. 18:34:17

@Magyaur: meg kell nézni az életrajzát - annyi mindent a magáévá tett már ....

Magyaur 2018.02.05. 18:34:52

@mikka: Köszönöm a normális visszafogott hangnemet! Ismétlem az a fajta vetélkedés, hogy ki volt itt előbb - a Dákok 2000 éve, vagy mi az avarokkal, vagy melyik országnak létezett kontinuitása Magyarországnak, vagy Németországnak - ennek nincs értelme! Nem vagyunk különbek sem a németeknél, sem a románoknál..de ők sem nálunk!:)

Magyaur 2018.02.05. 18:36:14

@Európai téridő: Ez nem így megy. Előbb be kéne bizonyítani, hogy a kommentjeim megalapozatlanok!:)

rasztaszív 2018.02.05. 18:40:39

@Magyaur: igen,az elkötelezettebbek hajlandóak voltak a vörös hadseregben is harcolni,de Kun Béláék a hatalom közelébe sem kerültek volna a székely hadosztály árulása nélkül.csak azért ők kormányoztak,mert abban a helyzetben már senki más nem vállalta.

Magyaur 2018.02.05. 18:44:11

@rasztaszív: Elfogadom...én nem ismerem ennyire a részleteket...de gondolom Schmidt Mária mint az I. világháborús emlékezet kormánybiztosa ezt is jól "megmagyarázza"!:)

nu pagagyí 2018.02.05. 18:53:22

Schmidt Mária történész? Röhögnöm kell. Tényekkel nem szokott bíbelődni, inkább a múltat alakítgatja pofára.

nick papagiorgo 2018.02.05. 19:02:06

Nálam az 5. komment verte ki a biztosítékot :)
Nem azért mert Schmidtmária - felőlem azt mond amit akar. Nem is a kommentelő a kommentjei miatt - az is azt gondol, amit akar.

Hanem ezzel:
"vicces, ha egy történész 1100 éves nemzetállami múltról beszél Magyarország esetében"
ÁLLAMRÓL beszélt, nem MODERN NEMZETÁLLAMRÓL.
Lehet, hogy Schmidt nem történész, de akkor te meg olvasni vagy szöveget értelmezni se tudsz. Csak írni, mint az látszik, az megy nagyon.
"pedig Szűcs Jenő óta tudjuk".... - mit tudunk, azt, hogy a magyar államot mikor alapították? Segítek: nem Trianon után :)
A "bagoly mondja verébnek" minősített esete :)

Magyaur 2018.02.05. 19:25:44

@nick papagiorgo: Schmidt Mária utasította vissza a német oldalról jövő kritikákat azzal, hogy őt senki ne oktassa ki egy kétszázéves nemzetámmai múlttal rendelkező országból, őt aki egy 1100 éves múlttal (értelemszerűen nemzet)állami múlttal rendelkező ország képviselője! Az összevetés így történt! Nyilvánvalóan ez hibás okfejtés: egy másik ország polgárának kiritikájának érvényessége nem az illető ország múltjától függ!:)

Első mohikán 2018.02.05. 19:34:22

Schmidt történésznek is szar, hát még embernek.

nick papagiorgo 2018.02.05. 19:45:19

@Magyaur:
de most nézd meg, mit csinálsz:
követed az egyik iskolát, és leszólod a másikat, azért mert te nem úgy tudod, és bebebee... :)
Ez kb olyan, mint az, aki leszólta Darwint, hogy "lehet, hogy a maga ősei majmok voltak, de az enyémeket Isten teremtette" - csak tökben.
Azért, mert te máshogy tanultad, vagy (ennek következtében)máshogy "tudod", vagy más a véleményed, attól még neked nem lesz igazad.
Ez egy elvi vita, hogy mióta létezik német, magyar, román stb. stb. nép. Ha van rálátásod, régebben még "csehszlovák" nép is létezett, legalábbis némelyek így gondolták.
Ennek azonban semmi köze ahhoz, hogy kinek van igaza :) Nem hóekével kéne nekimenni Schmidt Máriának, hanem az érveidet felsorakoztatni. Ha már.

Magyaur 2018.02.05. 19:46:57

@Első mohikán: Egy nagyon közepes történész lehetne...de küldetéstudatos...és most úgy érzi, hogy ő súghatja Orbánnak és a mögötte álló kommunikációs, PR csapatnak az ideológiai irányt. Összeköti Orbánnal az értelmiséggel szemben érzett sértett gyűlölet, hiszen őt egyszerűen nem ismeri el a szakma véleményvezérnek; ezért beszél "liberális kultúr-terrorról". Én őt, - a tehetségtelensége miatt - Orbán helyében kirúgnám, de Orbán a szakmaiságnál többre becsüli a lojalitást. Ez viszont Orbán gyengeségét és belső bizonytalanságát jelzi.

Thomas Dantes 2018.02.05. 19:48:38

@David Bowman: Mit adtak? Alkotmányt? Mi? A vérszerződéskor? Beszarok...semmiféle alkotmányt nem adtak, tudod egyáltalán az alkotmány szó mit jelent? Nem hiszem el, honnan szedtek ekkora hülyeségeket?

Szilárd vélemény 2018.02.05. 19:54:31

Én csak annyit tennék hozzá a kommenteket olvasva, hogy ez a nép mindig megosztott volt és megosztott is lesz.
Amikor ezek a kutyák a liberálisokat és a demokratákat el akarják küldeni, fogalmuk sincs miről beszélnek. Jó lenne, ha lehetne normális párbeszédet tartani és nem mindig a másikat lehordani. Az hogy valaki liberális és demokrata nem jelenti azt, hogy leprás.
És ha olyan kib@szott okosak vagytok, mondjátok már meg mi lenne veletek, ha a libsik és gondolkodók elhagynák az országot, az összes. Szerintetek az jó lenne nektek? Gondolkozzatok már egy kicsit.

Magyaur 2018.02.05. 19:55:57

@nick papagiorgo: Az érveimet felsorakpztattam. Ezekre nincs válasz.
Amúgy Schmidt Máriával egy egyetemre jártam, egy iskolához tartozunk!:)
A hatalmoin levők magabiztosak , az igazi gondolkodók viszont nem a hatalmi logikát követik, hanem körültekintően és kritikusan nyilatkoznak. Schmidt Mária nem képes a jobboldali történetfilozófiai kánont kritikusan szemlélni - ez az intellektiuális bűne.

Szilárd vélemény 2018.02.05. 19:57:24

A vitához annyit, hogy blődség az egész. Ha valaki végiggondolja azt, hogy hogy él, akkor rájön, hogy igazából sokkal közelebb áll egy liberálishoz, mint egy bigott demagóg vallásoshoz.

Például meg lehet nézni, hogy a ps véleményvezérei a facebookon a globalizáció termékeivel és globalizált, nyugatias viselkedésű profillal vannak fent és nem azok a hétvégente templomba járó, istenfélő emberek. ;)

Magyaur 2018.02.05. 20:00:38

@Szilárd vélemény: Orbán azt akarja sulykolni, hogy dichotómiában élünk: vagy nemzeti valaki, vagy nemzetietlen, vagyvan magyar-teljesítménye, vagy idegenszívű, vagy nemzetvédő, vagy migránssimogató. Ez a propagandában jól hangzik. Meg lehet nyerni vele egy választást. Csak az élet nem ilyen. A világ nem fekete/fehér, hanem színes. Ennek a meglátására és kihasználására kellene ösztökélni a magyar lakosságot, hogy jobban érvényesüljön a világban!

nick papagiorgo 2018.02.05. 20:04:15

No, tisztázzuk ezt a dolgot:
Államok kb négyezer éve léteznek (mármint hogy az állam definíciója, hogy létezik egy központi hatalom, és az irányít).
Modern nemzetállamok kb a 18. században születtek meg, és még itt sincs Szűcsnek (szerintem) igaza, mert az USA mint nemzetállam a francia előtt született vö. aki függetlenségi háborút vív valaki ellen, az azért nemzetállam. Jó, az ameriakaiak akkor még rabszolgát is tartottak, ezért mondjuk nem "modernek". De Franciaországban meg bevezették a terrort, az egy modern dolog. Na mindegy :)

Hogy az egyes NEMZETállamok mikor születtek meg, azon erős vita vita. Persze mindenki szerint az övé volt a legrégebbi, vagy régebbi, mint a környezőké. Azt tudjuk, hogy a magyar (nemzet) állam alapítása István király alatt történt (ezért is van tűzijáték, ha nem rémlene valakinek) - ebben legalábbis a magyarok egyetértenek. Egy másik kérdés, hogy a német, román, cseh stb. állam mikor alapítódott.

Schmitt Máriának abban van igaza (ha így nézzük), hogy a magyarok, még akkor is, amikor más uralkodott felettük, magyarnak tekintették magukat. Az ún. németek viszont nem mindig tekintették magukat németnek, hanem bajornak, szásznak, stb. Ezért lehet kérdéses, hogy mit tekintünk a német államiság alapjának.

De amit itt lełrtam, az voltaképp csak egy(némely) iskola véleménye, az is csak nagyon szűrt, és nagyon közérthetően átadva. Hatalmas viták vannak erről, és ez így van jól.

Egy dolog van, amit én nem szeretek: ha valaki kijelenti, hogy X mekkora hülye, pedig "mindenki tudja", hogy az nem úgy van, hanem amúgy. Mintha nála lenne a bölcsek köve. Segítek: amúgy sincs. Ez egy nagyon képlékeny dolog. Ezért nem is próbál értelmes ember úgy beállni, hogy "mekkora hülye vagy te, mert nekem van igazam" - mert onnantól már nem értelmes ember.

jolaca 2018.02.05. 20:12:19

A cikk alatti képen középen az a fura valami Schmidt? Csak azért gondolom, mert a két szélső férfiforma, tehát nem lehet Mária...

FayRodisz 2018.02.05. 20:12:28

Olyat már hallottam, hogy poltiszt 1948-as nagy szabadságharcos elődeinkről beszél. Részeg volt.

Ennél a kancsal ribancnál sokkal egyszerűbb, ez pia nélkül is ennyire sötét tudatlan kurva.
Igazi NER kompatibilis barom, pontosan illik a fideSS rajongói táborához, azok még nála is sötétebbek hiszen ezek az "okosat" választják maguk közül.

Szilárd vélemény 2018.02.05. 20:12:30

@Magyaur: Teljesen egyetértek.
Személy szerint liberális, demokratának gondolom magam, de én is azt mondom maradjon a kerítés. DE az más kérdés, hogy ezt hogy kommunikáljuk és nagyon nem helyeslem, hogy ha másképpen gondolok valamit, akkor az nem lehet igaz.
Ami Magyarországon szerintem a problémát okozza, hogy nehéz értelmes, konstruktív vitát kezdeményezni és itt van egy félig demokratizálódott nép. Illetve az, hogy senki nem képes senkivel együttműködni. Például én egyetértek azzal, hogy most nagyon jó a költségvetés egyensúlya és nagy a bizalom a magyar gazdaságban, ami sok befektetőt hoz, de az ÁSZ-es vizsgálatot nem tudom elfogadni, hogy ilyen megtörténhet. Elfogadom azt, hogy a melegek úgy éljenek, ahogy szeretnének, de ezzel ne sértsenek másokat vallási, és egyéb meggyőzödésükben, ahogy azt sem nézi senki jó szemmel, ha egy boltban egy szülő ráüt a gyerekére, pedig ő gondolhatja, hogy az helyes. Most akkor mi is vagyok? Jobb vagy baloldali, liberális vagy konzervatív? Szerintem ez nem ilyen egyszerű és ideje lenne a pártoknak programokkal kijönni, amiket végre is lehet hajtani és nem mesék és még számon is lehet rajtuk kérni, ha hibáznak. Persze tudom, hogy ez egy szép utópisztikus állam.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 20:20:03

@nick papagiorgo:

" az USA mint nemzetállam a francia előtt született vö. aki függetlenségi háborút vív valaki ellen, az azért nemzetállam. "

nemzet a faszt. az USA a 18. században nemzet. te teljesen meg vagy buggyanva? akkor a Spartacus felkelés különféle gladiátorai és rabszolgái is egy nemzet voltak?! bazdmeg, az USÁ-ban egy csomó nyelvet beszéltek azok a különféle emberek, hogy lett volna már egy nemzet?!

"Hogy az egyes NEMZETállamok mikor születtek meg, azon erős vita vita. Persze mindenki szerint az övé volt a legrégebbi, vagy régebbi, mint a környezőké. Azt tudjuk, hogy a magyar (nemzet) állam alapítása István király alatt történt"

A Magyarországon élők fele adott időben nem volt magyar, te ostoba! Ennyi erővel Németországot Nagy Károly alapította.

"Schmitt Máriának abban van igaza (ha így nézzük), hogy a magyarok, még akkor is, amikor más uralkodott felettük, magyarnak tekintették magukat. Az ún. németek viszont nem mindig tekintették magukat németnek, hanem bajornak, szásznak, stb. Ezért lehet kérdéses, hogy mit tekintünk a német államiság alapjának."

A magyarok meg székelynek, palócnak, kunnak, jásznak, stb...

Te pontosan olyan ostoba vagy, mint Schmidt Mária.

camilló 2018.02.05. 20:26:18

@rasztaszív: A román front összeomlása - ha tetszik a székely hadosztály árulása - a Tanácsköztársaság kiáltása UTÁN történt. Kunék azt vállalták fel, hogy az antant ultimátumát nem fogadták el. Ezt az előző kormány nem merte megtenni. A székely hadosztály a legjobban felszerelt és leütőképesebb hadereje volt a Vörös Hadseregnek. Hogy mennyire volt árulás az bizony vitatéma. Nem harc nélkül adták meg magukat ez tény. Nehéz helyzetbe került az ország, ez is tény. @Magyaur: A Vörös Hadseregben nem csak kommunista érzelműek harcoltak. Sőt! Az ország védelmét tekintették fontosnak sokan. Senki nem vállalta el, hogy ne fogadja el az antant ultimátumát. Kunék merték csak megtenni. Bár ugye azért voltak bátrak, mert bíztak a világforradalom eljövetelében....

nick papagiorgo 2018.02.05. 20:35:47

@Brendel Mátyás:
mondjuk az útszéli kijelentésektől eltekintve, ebben (is) van igazság :)
Ezért mondom én azt, hogy nem létezik egy és abszolút igazság. Van aki ezt tanulta (és hiszi) meg van, aki azt.
(Mondjuk pl. az, hogy valaki székelynek vallja magát, nem zárja ki, hogy ne vallja magát magyarnak IS. Azon is lehet vitatkozni, hogy az tekinthető-e magyarnak (vagy USA-belinek), aki a nyelvet beszéli, vagy aki az ország értékeit, kultúráját stb. felvállalja, vagy hajlandó harcolni érte stb. mert e tekintetben is lehetnek elég vidám különbségek (vö. nem automatikusan "magyar" aki magyarul beszél, és fordítva).

Mondom, ezek vélemények, amivel lehet vitatkozni.

A lényeg, hogy ezen vitatkozzunk, és ne úgy álljunk be, hogy "jajdehülye már ez meg az, mert micsoda marhaságokat beszél", mert ez így ab ovo nem lesz igaz :)

nick papagiorgo 2018.02.05. 20:42:46

@camilló:
hogy ehhez a vitához (is) hozzászóljak:
Kunék azért voltak bátrak, mert nem volt vesztenivalójuk
meg azért mert a SZU felbiztatta őket, hogy majd meglesz az "áttörés", meg a közös határ, egy nagy, "komcsi"birodalom stb. Ennek akkor, amikor átvették a hatalmat, volt épp kb 10% esélye, aztán az is eloszlott
meg azért, mert senki se akarta, olyan volt, mint az MSZP castingja Gyurcsány után: senki se akart épp valamiért hatalmon lenni, irtóztak tőle mint ördög a tömjénfüsttől. Csak Kunék nem, így kerültek a képbe ők.
Azt azért ne mondjuk hogy őket bárki választotta, vagy a nép emelte hatalomra stb (igaz, ők ezt mondták). Szerencselovagok voltak, akik a pillanatnyi hatalomért bármit bevállaltak volna (abban a hitben hogy a nagy SZU majd kihúzza őket a szarból).

Milyen jó, hogy ma már nincsenek ilyenek :)))))))

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 20:50:49

@nick papagiorgo:

"Mondjuk pl. az, hogy valaki székelynek vallja magát, nem zárja ki, hogy ne vallja magát magyarnak IS. Azon is lehet vitatkozni, hogy az tekinthető-e magyarnak"

a bajor és a sváb tutira németnek vallja magát. mondjuk a csóti, az nem.:)

"Mondom, ezek vélemények, amivel lehet vitatkozni."

szerintem ezen felesleges vitázni, mert nem lehet dűlőre jutni. és akárhogy is, de a németek előbb alapították meg Németországot, mint a magyarok Magyarországot, és volt az olyan stabil, és hosszú idejű, mint Magyarország. Schmidt Mária akkora barom, hogy a fal adja a másikat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 20:56:44

@nick papagiorgo: ez van olyan vicces, mint az amerikai nemzet, akik ugye amerikaiul beszélő amerikaiak, csak a kanadaiak, meg a közép és dél-amerikaiak, azok más amerikaiak. És az amerikai nemzetet Amerigo Vespucci nemzette.

Olyan hülye vagy, hogy a fal adja a másikat, te vadszamár!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 20:58:20

@nick papagiorgo: az USA lakossága annyira nem egy nemzet, hogy még ma sincs nevük, te barom! az USÁ-ban nem az amerikaiak, és nem az usákok laknak, te anyabaszogató, rühes baromállat!

Magyaur 2018.02.05. 21:00:38

@nick papagiorgo:
Egyetértek.
Bosszantó, ha valaki kijelenti, hogy X mekkora hülye (netán libsi, „idegen ügynök” stb.) vagy éppen „ német”, mert ez utóbbit mondta Schmidt Mária.
És annyiból állt az érvrendszere: nem lehet okosabb egy német az erkölcsi magaslaton lévő magyarnál, aki már 1000 évvel régebbi országgal rendelkezik…
A kérdés az, mit mondana a mindig sértett és dacos Schmidt Mária a szlovákoknak, hiszen a Morva állam megelőzte a magyar államot…

százados 2018.02.05. 21:04:29

Nem is lehet jó történész az, aki ennyire egyoldalúan (csak az egyik politikai oldalt "szolgálva") gondolkodik és ennyi aktuálpolitikai szerepet vállal.

Parajpuding 2018.02.05. 21:07:02

Nos azért tesz úgy, mintha nem történész lenne, mert nem az. Orbán azért tesz úgy, mintha nem jogász lenne, mert nem az. Attól , mert papírjuk van róla, attól még nem azok. Egy orvost sem nevezünk orvosnak, ha papírjuk ellenére csupán hivatásuk szégyenei és kóklerei.

Magyaur 2018.02.05. 21:09:33

@százados: Valóban, egy történész szakmailag annál inkább megbízhatóbb minél inkább képes "harag és elfogultság" nélkül értelmeznie a múltat.

rasztaszív 2018.02.05. 21:19:26

@camilló: igaz,úgy egy hónappal később történt.de hogy mennyire volt árulás,az egyelőre csak egy parlagon heverő jó vitatéma,ugyanis ebben az országban most már éppen száz éve lesz,hogy nem lehet beszélni erről...
horthy alatt azért,mert a szerencsétlen székelyeket bebolondító klerikálisoknak lett volna kínos,utána meg negyven évig irredentizmusnak számított arról beszélni,hogyan járhattunk volna jobban trianonban.
így állhatott elő az a helyzet,hogy most nagy nemzetiként állíthatják be magukat azok szellemi örökösei,akik csak a köztársaság ellen lázítottak akkor,amikor mások az országért harcoltak.

David Bowman 2018.02.05. 21:58:16

@Thomas Dantes:
Árpádot választjuk vezérnek. (Vagy Álmost? Nem emléxem pontosan.)
Az ő leszármazottjai lesznek a főnökök.
Az itt jelenlevők utódait nem zárhatják ki a döntésekből.
Osztozunk a szajrén.
Aki viszályt szít a főurak között, azt fel kell koncolni.

Magyaur 2018.02.05. 22:23:06

Gleccsertetűnek.
Ez az én blogom. Nem hagyom, hogy bárki is brutális, karaktergyilkos stílusban lejárasson egy másik embert. Tessék érvelni, nem a másik hangszínével előjönni!

Gleccsertetű 2018.02.05. 23:07:11

@Magyaur: jaja, agyatlanul nácizni meg kurvaanyázni lehet. grat a "blogodhoz"

VáradiJános 2018.02.05. 23:21:00

@Gleccsertetű: még nem szoktál hozzá a libejális demokjata szólásszabadság-felfogáshoz?

Magyaur 2018.02.06. 04:39:03

@Gleccsertetű: Az indulat nem zavar, csak a személyeskedés és a vitapartnerek közti megengedhetetlen ordenáré hangnem. Eddig még nem moderáltam ilyen blogot, de lassan megtanulom én is és azok is akik ide akarnak írni.

camilló 2018.02.06. 04:39:14

@nick papagiorgo: Nem kellett felbiztatni az akkor még nem létező Szu-nak Kunékat. Oroszországból tértek haza és meggyőződésük volt, hogy a nagy világégés után eljön a nemzetközi forradalom, és lerázzák magukról a munkások a tőke igáját. Ne felejtsd el, hogy Kun börtönben volt és oda mentek érte, hogy vegye át a hatalmat. Tehát valakik, valakik felkérték rá! Nem igaz, hogy pillanatnyi érdekeik mellett döntve vállalták a hatalom átvételét. Pontosan az elején kifejtett ok. okok miatt.

camilló 2018.02.06. 04:44:35

@rasztaszív: Nem lehet beszélni a székely hadtestről??? Csak keress már rá légy szíves a gugliban. A Rubiconban is jelent meg erről cikk. De a Kádár rendszer alatt megjelent a Tanács Magyarországgal foglalkozó könyvekben is szólnak erről a témáról és nem feltétlenül árulásként állítva be a megadásukat. Hogy ki és mennyit tett az ország feldarabolása ellen arról hosszan lehet vitatkozni. Fontosabb, hogy ki miatt következett be. No nem Kunék miatt. Sőt a 2. Világháborút lezáró béketárgyalásoknál minden akkori magyar politikai párt a Trianoni béke felülvizsgálatát akarta elérni. Erről korábban már ugye döntöttek a Szövetséges Hatalmak...

rasztaszív 2018.02.06. 05:00:36

@camilló: ja,úgy valamit lehetett hallani róla.
mondom még egyszer : horthy alatt a klerikálisok köztársaság elleni lázításának a szerepéről nem lehetett beszélni,később meg egyáltalán trianonról sem.csak ez miatt hazudhatják ma magukat nemzetinek azok,akiknek fontosabb volt,hogy ne legyen köztársaság,mint az hogy egyben maradjon az ország.

Magyaur 2018.02.06. 06:42:05

@Brendel Mátyás: Gyűlölködő és szitkok nélküli hozzászólást tűrök csak meg. A bejegyzést kérem újrafogalmazni!

Fritz Gerlich 2018.02.06. 06:51:53

Lehet, hogy egy "0" -val többet mondott és 1100 helyett 110 éves nemzetállamra gondolt. Mondjuk ebben az esetben meg számolni nem tud, hiszen a magyar nemzetállam 1918 november 22-én született meg az I. számú néptörvénnyel, ami így szólt: polhist.hu/adattarak/koztars/index.php?fkod=21&fid=2

Európai téridő 2018.02.06. 15:11:54

@Magyaur: Ha a nemzetnek volt már állama, de idegen hódítók miatt szünetelt(), akkor bizony azt vágyják vissza. Európában erre van leginkább minta. Az állammal rendelkező nemzetek szabad akaratukból, nem kényszerből akkor választanak egy föléjük rendelt föderációt, ha az nem viszi túlzásba az "uralkodást". Ez bizalmi kérdés. Ez a bizalom a rossz történelmi tapasztalatok miatt nincsen meg. Jól mondta a költő:
"A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés." (József Attila: A Dunánál)
Ez lenne a kitűzendő feladat. Sajnos az emlékezés egyelőre nem old békévé semmit, helyette felhánytorgatások mennek orrba-szájba.
Azt is mondja a költő pár sorral feljebb:
" Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani."
Hát az elvtársurak kényszerítései miatt ezt a penzumot már sikerült sokszorosan túlteljesítenünk.
Egy másik költő mondja:
"Hisz bûnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,"(Radnóti Miklós: Nem tudhatom)
Valahogy a több népnél ez a bűnfaktor el lett sikálva.
Amíg ezek a makacs csomók nincsenek kibogozva, addig nem lesz meg a kellő bizalom és az Európai Egyesült Álmok" álmok maradnak, vagy meg tovább a marakodás, emlékezetpolitikák, stb.

Magyaur 2018.02.07. 11:24:23

@Európai téridő: Az európai középkorban nem léteztek mai értelemben vett nemzetek: dinasztikus tömbök, birtokhalmazok voltak, amelyek sem nyelvileg, sem területileg nem voltakj egységesek. Egy Rákóczi birtok (márcsak a házasságból származó birtokbűvüléssel is) az egész országban szétszórtan létezett, nem beszélve a Habsburgokról, akiknek volt egy osztrák ága, de egy spanyol ága is , amely a Németalföldet uralta, sőt amely kiterjedt a Fülöp-szegetekre is. Ezekből a tájnyelveket beszélő kis körzetekből alakult ki egy nagyobb vallási egység, a protestantizmus eltejedésével, majd a 18-19. században a nyelvi közösség értelmében..de még ekkor is egy hosszú út volt amíg a nemesi nemzet fogalmát kiterjesztették a "nemtelen" parasztokra, polgáropkra is.
Mivel a nacionalizmus és a sovinizmus a tömegtársadalmakban hatékony manipulációs eszköz volt, ezért mind az első, mind a második világháború a emiatt illetve az éles francia/német konfliktus miatt robbant ki. Ennek akart egyszer és mindenkortra véget vetni az 1950-es években született francia-német együttműködés; a Szén-, és Acélközösség. Ez lett a Közös piac, majd az Európai Unió alapja.
A közép-európai országok (a "háborús bűnös" horvát, szlovák, magyar, ukrán, román mellett a háború áldozatai, pl. lengyelek, balti államok) a Szovjetunió összeomlása után vágytak egy tőkeerős, új modern szövetség tagjai lenni. Erről népszavazások döntöttek...így lettünk a minket állandó tőkeinjekciókkal fejlesztő Európai Unió tagjai!:)

Európai téridő 2018.02.07. 18:08:51

Amit itt leírsz, az tömény rizsa, töltelékszöveg. Egyébként I. Ferenc francia király 1539-es, az igazságszolgáltatásról szóló királyi rendelete, amely latin helyett a franciát tette kötelező, hivatalos nyelvvé a jogalkotásban és a jogalkalmazásban, volt a nemzetté válás útján egy nagyon fontos lépés, mert a mindennapi kommunikációt a bibliafordításoknál jobban befolyásolta. A nemzet leginkább nyelvében él, egyes nemzeteknél, ha máshol nem is, de az isten háta mögötti falvakban, városkákban. A magyar koncepció az egységes magyar nemzetről és a hazában együtt élő nemzetiségekkel nem vált be, mert rengeteg hátráltató tényező miatt 400 évig nem volt megvalósítható és utána is a centrifugális folyamatok gerjesztői ármánykodtak tovább. 1848-49-ben a helyzet hozta úgy, hogy a magyar nemesség, úgy is, mint nemzet, "keblére ölelte" a nem nemeseket, polgárokat, jobbágyokat is és együtt harcoltak. Az amerikai nemzet fogalma a Föderáció és az Unió speciális kapcsolatrendszerének ideologikus megfogalmazása. A németeknél nemzeti a Nationalelf, a focicsapat, de a berlini Bundestag timpanonján a német néphez szól az írás, a Volk nemzetként is értelmezhető. A francia-német megbékélés sem jött volna létre, ha amerikai nyomásra nem egyenlő eséllyel kezdtek volna hozzá a győztesek és a vesztesek ott, Nyugaton. Hogy nagy nehezen, de a franciáknak vissza kellett adniuk 10 év után a Saar-vidéket a németeknek. Hogy elbukták Algériát. Szóval, előtte azért megjárták ők is a hadak útját. De a finn-svéd megbékélés sem ment zökkenőmentesen. A helsinki kikötőbe lefutó Esplanade két ösvényének egyikén a svédek, a másikon a finnek korzóztak, szigorúan elkülönülve. Mondjuk, Mannerheim, aki a szovjet-finn háborút mondhatni, egálra hozta ki sok-sok kicsi finn győzelemmel, svéd volt. Hát ilyen gesztusértékű dolgok a sztálini érdekszféra keleti blokkjában nemigen estek meg itt még most is mindenki a sebeit nyalogatja. És majd' 100, majd több, mint 70 éve a kontinens nyugati felének nagyurai barmolták el ezt az egészet, most pedig csodálkoznak, hogy az Európai Egyeült Államokhoz nem csatlakoznak túláradó lelkesedéssel az egykori keleti blokk országai.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.07. 18:13:34

@Európai téridő: Amit itt leírsz, az tömény rizsa, töltelékszöveg. Mi a fenét akartál mondani ezzel a sok rizsával?!

Európai téridő 2018.02.07. 19:40:15

Vettem a fáradságot és a te rizsáddal azonos terjedelemben mondtam el pár meglátásomat, amelyekkel a tieidre reagáltam. Jó is az, ha egymást informálva okosodunk.

Európai téridő 2018.02.07. 19:55:40

Szegény Szűcs Jenő! Vélhetően Arany Jánossal szólna, ha még köztünk lenne: "Gondolta a fene!" Nemesi nemzetről, amely időnként "egységbe forrt" a nem nemesi országlakosokkal és egy nemzetté vált időlegesen, vagy véglegesen, nem hallottál? Miután a feudalizmus teljesen átvedlett kapitalizmussá és nem a jogállás, kiváltság, hanem a gazdasági erő lett a meghatározó, mindenki egymással egyenlő polgárrá vált, logikus, hogy a polgári nemzet típusa vált a legáltalánosabbá. Mondjukazért Indiában is jogilag teljes polgári egyenlőség, demokrácia van, tényszerűen viszont a kasztrendszer továbbra is él és virul. Szóval ezt sem lehet csak úgy leegyszerűsíteni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 08:16:43

@Európai téridő: "Mondjukazért Indiában is jogilag teljes polgári egyenlőség, demokrácia van, tényszerűen viszont a kasztrendszer továbbra is él és virul. "

Nem. A gyakorlatban a kasztrendszer erősen leáldozóban van. Már a házasságok fele nem szervezett, hanem szerelemből köttetik, és ez a tendencia erősen nő.

Európai téridő 2018.02.10. 08:25:36

@Brendel Mátyás: Akkor Te csak azokat a médiákat szemlélgeted, amelyekben ezt írják.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 10:02:10

@Európai téridő: Nem. Több tucat indiai kollégám van, és személyes statisztika. De objektív statisztikák is megerősítik, hogy a kasztrendszer Indiában leáldozóban van praktikusan is.

www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5362258/

Gender Mátyás 2018.02.11. 18:50:58

Körbetekertem magam szögesdróttal és belehamuztam a számba. Jó volt.