MaGYAUR

Orbán kiherélte az országgyűlést, 2018-ban az ellenzék ellehetetlenítette a pártrendszert

Le kell vonni a konzekvenciákat!

2018. április 23. - Magyaur

Az orbáni jobboldal, - akárcsak régen a kommunisták - irtózik a vitáktól, különösen a parlamenti vitáktól, és megvetik a tárgyalásos megoldásokat. A kompromisszumra törekvés számukra a koncepciótlanság és a gyengeség jele, márpedig a legfőbb érték amit becsülnek az a "macsó" erő felmutatása (még akkor is, ha az hosszú távon zsákutcába vezet). A Fidesz a suttogó propaganda révén már az első kormányra kerülése óta azt terjeszti, hogy minden politikus korrupt (azért, hogy ily módon elkenje az saját stiklijeit és bűneit) és hogy az országgyűlési vita, de maga a parlament is csak egy sóhivatal, a döntések nem ott születnek, legfeljebb az a pecsét ami rájuk kerül. Az illiberalizmus elve erre is vonatkozik: „cselekedni úgy, ahogy az állampárt akarja és nem okoskodni”.

A 2018-as választás az ellenzéki pártok kudarcáról szólt, még akkor is, ha a Fidesz jogászi turpissággal nehezen kikerülhető csapdát állított fel nekik.

De egyáltalán érdemes-e beülni egy szavazógéppé lealacsonyított országgyűlésbe, ahol legfeljebb transzparensekkel és lufikkal kaphatnak figyelmet az ellenzéki tiltakozások?
Nem tudom.
Érdemes volna végiggondolni egy "árnyék-parlament" létrehozását az ellenzéki pártok + a szakszervezetek + a civilek + a nem kollaboráló egyházak stb részvételével. Hátha a nemzetrontó orbáni irányvonallal szembenálló „ellen-politika” ennek révén markánsabban jelen lenne a társadalmunkban.
Az "árnyék-parlament" egyszerre lenne több is, kevesebb is a törvényhozásnál: egy „szuper független Alkotmánybíróság”-hoz hasonlóan vizsgálná és véleményezné a jogalkotást, egy „szuper Parlamenti Bizottság”-hoz hasonlóan állást foglalna szakmai kérdésekben, és egy „szuper ellenkormány”-hoz hasonlóan dolgozhatna egy alternatív ország-stratégián.

A mai technikai feltételek lehetővé tennének olcsó, könnyen hozzáférhető kommunikációs csatornák létrehozását, itt az internetre + internetes rádióra + közösségi médiára, facebookra + you tube alapú tévézésre gondolok - magyarországi, vagy környező országbeli székhellyel.

Az "árnyék-parlament" anyagi alapját a párttámogatásra kapott állami pénzek alkotnák. A területi bázisokat és a bennük lévő infrastruktúrát a jelenlegi ellenzéki pártok budapesti és vidéki irodái szolgáltathatnák.
Szerintem így több esély volna a valós politikai alternatíva kialakítására!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr9213857316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Voznyák Pista 2018.04.23. 19:35:11

Hmm... Persze lehet álparlamentet csinálni, ahol kimondják, hogy mondjuk márpedig a választási körzeteket át kell alakítani úgy, hogy csepelen 3 körzet, angyalföldön meg 4 körzet legyen. Vagy hogy akinek 500000 a nettója, az fizessen 40 %-os jövedelmi adót.
Vagy hogy szűnjön meg a családi adókedvezmény, stb.
Szerintetek vevő lenne erre bárki ? Lehet játszani a homokozóban, de az emberek, csak a gyakorlatias politizálásra vevők. Az kevés (legalábbis egyenlőre) hogy felelősségre kell vonni a korrupt politikusokat. Főleg, ha mindenki tudja, hogy az árnyékparlamentben is ül néhány.

röf 2018.04.23. 19:40:30

Szóval árnyékparlament.
Még valami?
Ti már belerokkantatok ebbe a kapitális buktába.
Már csak egy dolog maradt, hívjátok ránk a NATO-t.
Lesz itt magyar Arab Tavasz.

$pi$ 2018.04.23. 20:05:14

"Érdemes volna végiggondolni egy "árnyék-parlament" létrehozását az ellenzéki pártok + a szakszervezetek + a civilek + a nem kollaboráló egyházak stb részvételével. "

A szemem könnybe lábad, hogy mekkora nagy demokraták vagytok öregem.

nemecsekerno_007 2018.04.23. 20:11:24

Jajjjjj.... Én már erre nem is tudok mit mondani.

Inkbább dolgoznátok, többre mennénk. Tüntetésből nem lesz iPhone...

ogli dzsí 2018.04.23. 20:15:34

Kompromisszumot meg vitát szeretne az agyonvert baloldal.

hehe

consul 2018.04.23. 21:05:21

A MIÉP 2002-ben ezt eljátszotta, amikor kiesett az Országgyűlésből. Véleményezték a javaslatokat és elmondták a Kossuth téren a felszólalásaikat, mintha bent lennének. Elég röhejes volt... Aztán érdektelenségbe fulladt... Egy idő után ők is megunták...

TSandor Toth 2018.04.23. 21:13:31

Árnyékszék kéne nektek kisapám, oszt jól rátok zárni, hogy ne bűzölögjetek a más orra alá.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.23. 21:38:04

Egyre biztosabb hogy a ballib csürhe újra külföldiek segítségével akar a magyarok akarata ellenére hatalomra jutni, és terrorba tartani a nemzetet, ahogy ttték ezidáig mindig.

Ekkora képtelen faszságok után már nincs lejjebb.

Zionnépe 2018.04.23. 22:32:53

@ogli dzsí: Melyik oldal is lett tönkreverve, ha az ország "feje" Bp, és pont ott kapott 38%-ot a Kormány?
Vagy az országosatnézzük, ahol 48%?

Akkor most hogy is van ez? Ja, hogy a Kormány kénye-kedve szerint alakítgatja a választási rendszert, és egy lejtős pályán a saját szabályai szerint se érte el a fél ország támogatását sem... Még a 90%-ig bekebelezett országos médiával sem.

Na ez az igazi ordas nagy szívás!

Zionnépe 2018.04.23. 22:39:33

@Rettegek mert ballib vagyok: Egyre biztosabban retteg a Fidesz a nem saját szavazóitól... jogos is, mert ha 90%- os bekebelezett médiapiac ellenére sem tud még 50 % választót sem maga mellé állítani, az bizony csúnya nagy szívás :-)

Lehet jönni az "ismert" választási rendszerrel, amkről egyre több helyen derül ki, hogy csak Kubatov-listákkal, elcsalt szavazatokkal és félreesé falvakba behurcolt bérszavazókkal lehet csak félig se leszavaztatani.... Szinte hallatszik ahogy fuldoklik a Fidesz és recseg-ropog a NER!

Zionnépe 2018.04.23. 22:41:08

@consul: Csakhogy a MiÉP 1 párt volt, nem a kvázi teljes ellenzék :-) Nagy különbség ám!

Zionnépe 2018.04.23. 22:47:10

@nemecsekerno_007: Ki is mondja ezt? Matolcsym aki épp az MNB-t nyúlná le pár száz milliárddal, úgy kéne dolgozni, mint Mészáros Lőrinc, aki alá tolja az állami százmilliárdokat a kormány, vagy mint Orbán veje, aki tízmilliárdokat lop és csal el EU-s pénzekből, vagy mint a roma felzárkóztató Flórián, aki a romák 1,5 milliárdjának lépett a nyakára?

Na most ezek munkák és érnek iPhone-t vagy még inkább S Mercit?

Zionnépe 2018.04.23. 22:51:12

@röf: Gondolod lassan csempészett már be a Fidesz az országba annyi bűnöző arabot, akik képesek egy Arab Tavasz kirobbantására? Csak mert előtte nem voltak ám Pharaon-ok az országban!

consul 2018.04.23. 23:00:02

@Zionnépe: A teljes ellenzék... Ez aztán az ütőképes benda! Na, röhögtess még!

MACISAJT 2018.04.23. 23:15:03

Árnyékparlament?
Csak jelzem, Sztálin még külön köztársaságot is hozott létre az ilyeneknek, Birobidzsánban.
Máig működig, igaz, szarul.

Muhaha.

vincent66 2018.04.24. 00:28:49

@Zionnépe: 48% listán +106 egyéni választókerületből 91.
Igen, ez utóbbi dolog, amit figyelmen kívül hagysz. Pedig ez a lényeg. Akkor most ki is lett tönkreverve?

Laci A Lakli 2018.04.24. 04:22:17

@Zionnépe:
A kormányközeli média messze nem 90%-os. Az ország legnézettebb csatornája az RTL Klub egészen balos például. A megyei lapokat nyúlták le, de az interneten is többnyire baloldali hírportálok vannak.
Amúgy meg előtte balos volt az összes megyei hírlap akkor miért nem aggasztott senki sem a független sajtó, úgy hogy a köztévé és a TV2 is akkor még balos volt. Akkor milyen jó kiegyensúlyozott volt a média...
Inkább azon kéne elgondolkodni, hogy a jelenleg is az ellenzékben lévő aktív politikus annyira jól kormányoztak, hogy még az iszonyatos média túlsulykkal is 2/3-dal verte őket a FIDESZ az ő választási rendszerükben... El kéne már végre ezeket az emberek takarítani ellenzéki oldalon, vidéken ez már megtörtént, de Budapesten még tartják magukat...
A másik fontos dolog, hogy amit írsz az pont a vidékiek semmibe vétele. Demokrácia van egy vidékinek ugyanakkora szavazati joga van, mint egy Pestinek országos listán. A választói körzetek, habár kicsit manipulatívan lettek megszabva de sokkal jobban kiegyensúlyozottabb a választók száma/képviselők arányában, mint az előző rendszer.
Az, hogy a Pesti "értelmiség" még mindig életben tartja Gyurcsányt és az MSZP egy förtelem, vidéken a kutya sem szavazna rájuk szinte. Tessék követni a vidéki értelmiség példáját és az újabb ellenzéki pártokra szavazni, mert így folyamatosan jönni fog a FIDESZ győzelem.
Írónikus, egyébként de pont azzal, hogy Budapest annyira ellenzéki és bevitték a DK-t és az MSZP-t is a parlamentbe gyakorlatilag elintézték a következő választási győzelmet is Vityának...

ogli dzsí 2018.04.24. 05:26:01

@Zionnépe: Nincs még 1 másik kormány Európában aki 50%-ot kapott listán. De a 30% aki ne szavazott, ez is a Fideszre szavazott.

Muhaha

Magyaur 2018.04.24. 05:39:39

@Voznyák Pista: A parlament ma, a fideszes fejbólintó jánosokkal sem más mint ál-parlament, mert az egyeduralomra törekvő Orbán számára az országgyűlés, a maga eredeti funkciójában, csak zavaró tényező...

ogli dzsí 2018.04.24. 05:44:18

@Magyaur: Igy van minden országvezető számára zavaró a parlament és a medddő vitái.

Orbánnak a 2/3dal már 8 éve nincs szüksége a parlamentre, minden a kormányülésen dől el.

Igaz, ez nem baj, hanem jó, s ami a legjobb: a leforrázott lippsik üvöltenek kínjukban.

Zionnépe 2018.04.24. 06:03:04

@vincent66: Mint írtam a bálasztási rendszer Fidesz számára lejtős pályája egészen más téma.

Ha létrehozok egy rendszert, amiben a legmagasabb százalékot elérő 1 db párt (a Kdnp már csak olyan parazita) győztes mindig, és ugyanilyen elv alapján a választókörzetet is ugyanez nyeri... hmm lássuk csak nem túl sokat malmoztak ezek gyerekkorukban?

Tény, hogy a Fidesznek és a Kdnp-nek van még a nyilvánvaló csalások nélkül is a pártok közzül a legnépesebb szavazótábora, de összességében a választók kissebbik fele (sem).

Az ellenzék persze balfasz, és ugyanakkor naiv is, amiért nem 1 db "Kormámyváltás 2018" listapontban indultak... de majd legközelelebb a EU-s képviselő és az önkormányzatin.

ogli dzsí 2018.04.24. 06:05:59

@Zionnépe: Majd az lesz a legközelebbi amin a lipppsik kiszopnak, mint 10 éve bármin.

Zionnépe 2018.04.24. 06:07:57

@Laci A Lakli: Ellenben a legnagyobb országos lefedettségű M1 kormányszócső lett, és a vidéki jómunkásemberek meg nyugdíjasok ezt nézik főként, és a megyei napilapok jutnak el hozzájuk.

Azonban számszerűen az összes médiafelület közel 90%-át szerezték meg.

ogli dzsí 2018.04.24. 06:12:12

@Zionnépe: A lippsiknek 10x annyi médiájuk van mint a Jobbiknak, mégse szavaz rájuk senki.

Az Index megkereste a legszegényebb borsodi cigányfalut, ahol 99% szavazott a Fideszre, érdekes mód volt 200 TV csatornájuk és Indexet szoktak olvasni.....

Ez egy újabb dolog amivel a lipsik saját magukat basszák át, ami remek, hisz ugyanígy nem szavaz majd rájuk senki 2022ben sem.

ogli dzsí 2018.04.24. 06:15:44

Lipsssi hazudozások a királyi TVről, igény szerint:

1. pénztemető a közTV, amit a kutya se néz

2. csak a közTV érhető el 2 milió fidesz szavazónak

muhaha

Magyaur 2018.04.24. 06:18:21

@röf: A választásnak ebben a fortmában annyi jelentősége volt, mint a brezsnyevi szovjet kommunista pártra leadott 99,5%-kos voksnak, vagyis semmi! Egy informácihiányos, vagy egyenesen félreinformált helyenként megvesztegetett, helyenként megfélemlített tömeg szavaztak a Fidesz pártérdekei által átszabott választási rendszerben. Én egy fideszes helyében szégyelném magam...

Magyaur 2018.04.24. 06:20:08

@$pi$: A választásnak ebben a fortmában annyi jelentősége volt, mint a brezsnyevi szovjet kommunista pártra leadott 99,5%-kos voksnak, vagyis semmi! Egy informácihiányos, vagy egyenesen félreinformált helyenként megvesztegetett, helyenként megfélemlített tömeg szavaztak a Fidesz pártérdekei által átszabott választási rendszerben. Én egy fideszes helyében szégyelném magam...

Magyaur 2018.04.24. 06:23:21

@nemecsekerno_007: Mindez a despota hatalommal szembeni hatékonyabb politikai munkát szolgálná!:)

Magyaur 2018.04.24. 06:24:12

@TSandor Toth: A választásnak ebben a formában annyi jelentősége volt, mint a brezsnyevi szovjet kommunista pártra leadott 99,5%-kos voksnak, vagyis semmi! Egy informácihiányos, vagy egyenesen félreinformált helyenként megvesztegetett, helyenként megfélemlített tömeg szavaztak a Fidesz pártérdekei által átszabott választási rendszerben. Én egy fideszes helyében szégyelném magam...

Magyaur 2018.04.24. 06:25:11

@consul: Nyugi, lehet ezt profibb módon is csinálni!:)

Magyaur 2018.04.24. 06:26:53

@vincent66: A választásnak ebben a formában annyi jelentősége volt, mint a brezsnyevi szovjet kommunista pártra leadott 99,5%-kos voksnak, vagyis semmi! Egy informácihiányos, vagy egyenesen félreinformált helyenként megvesztegetett, helyenként megfélemlített tömeg szavaztak a Fidesz pártérdekei által átszabott választási rendszerben. Én egy fideszes helyében szégyelném magam...

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.24. 06:27:10

@ogli dzsí:

Ez pusztán önigazolás. Egy ballib el sem tudja képzelni hogy szavazhat minden információ birtokában bárki is a Fideszre.
Mert burokban él. Mert az újságok, hírhamisítók (Index, Hvg, 444, ...) letagadnak mindent ami nem politikailag korrekt hír. Mert meg van tiltva neki, hogy jobboldali újságokból tájékozódjon.

A jobboldaliak sokkal tájékozottabbak. Elolvassák az Indexet, megnézik az RTL-t, de elolvassák a Magyar Hírlapot, Pesti Srácokat is, megnézik a TV2-őt is.
Így tudnak szelektálni. Fel tudják mérni mi az ami igaz, mi hazugság, mi van eltúlozva és mennyire.

Paradox módon a tájékozatlanságba és sötét verembe tartott ballib szavazók vádolják ezzel a többségi társadalmat, mert különben be kéne ismerniük, hogy átverték őket. Amit elismerni minden embernek nehéz.

Magyaur 2018.04.24. 06:27:31

@ogli dzsí: A választásnak ebben a formában annyi jelentősége volt, mint a brezsnyevi szovjet kommunista pártra leadott 99,5%-kos voksnak, vagyis semmi! Egy informácihiányos, vagy egyenesen félreinformált helyenként megvesztegetett, helyenként megfélemlített tömeg szavaztak a Fidesz pártérdekei által átszabott választási rendszerben. Én egy fideszes helyében szégyelném magam...

ogli dzsí 2018.04.24. 06:28:30

@Magyaur: Akkor minek vettetek részt?

Muhahahahahhahahahhahhahahhahahah

ogli dzsí 2018.04.24. 06:37:57

@Magyaur: Azért az mégiscsak arcátlan átqrása a választóknak, hogy kormányváltásról meg elszámoltatásról hazudoztok a választás előtt, utána meg brezsnyevi diktatúráról....

S egyik hazugság, szüli a másikat.

Magyaur 2018.04.24. 06:43:54

@ogli dzsí: Minden igaz! Ha rajtam múlt volna, akkor bojkottáltam volna a választást. Amúgy az Orbán-klán nemcsak hazudott, hanem árulóvá is vált:
Elárulta a liberális eszményt egy idejétmúlt nemzeti-konzervatív ideológia elvtelen átvételével a választási győzelem megszerzése érdekében.
Elárulta a költségvetési fegyelem elvét, amikor túlköltekezésre bíztatott egyes önkormányzatokat a választási győzelem megszerzéséért.
Elárulta a parlamentarizmust a Fidesz egyeduralmi törekvései miatt, aminek következtében ma már nincs tekintélye az országgyűlésnek.
Elárulta a jogszerűség és szakszerűség eszményét a jogszabályok és intézmények önkényes, a pártlogika alapján történő eltorzításával.
Elárulta nemzeti vagyonnal való gondos gazdálkodás elvét, amikor eltűrte, hogy a hozzá közel állók a közvagyont átjátsszák magánvagyonná.
Elárulta a politikai küldetését, a nyugaton tanult, harmadik világbeli értelmiségiekhez hasonlóan, akik visszatérve hazájukba a tudásukat nem fejlődés elősegítésére, hanem a nemzeti vagyon minél nagyobb hányadának megkaparintására fordíták.
Elárulta az Európai Uniót, amelynek egyfelől a gyengeségén gúnyolódott, másfelől maga is hozzájárult a meggyengítéséhez az unió-ellenes, „nemzetinek” mondott, de csak a pénzügyi kontrollt kikerülni szándékozó politikájával.
A fenti árulások következtében - ha nem történik valami csoda - egyre rosszabb hatásfokkal működő államunk lesz, amely az EU-s pénzcsapok 2020 utáni elzáródása után elrozsdásodik, szétrohad a pénzhiány és a szakemberhiány miatt.

aquaticus 2018.04.24. 06:52:00

Ha Orbán valódi ellenzéket akar a parlamentben látni, akkor neki kell ezek helyett a töketlenek helyett szervezni valamit. Pillanatnyilag jól jön az országnak a Gyuri bácsi révén beözönlő valuta, aztán majd meglátjuk...

ogli dzsí 2018.04.24. 06:53:34

@Magyaur: "A fenti árulások következtében - ha nem történik valami csoda - egyre rosszabb hatásfokkal működő államunk lesz, amely az EU-s pénzcsapok 2020 utáni elzáródása után elrozsdásodik, szétrohad a pénzhiány és a szakemberhiány miatt."

S ha esetleg mégsem, akkor majd elmennek a bankok, ledobja Simicska az ATOMot, csődbe megyünk az IMF segítsége nélkül, vagy valami.

Szerintem meg a 2022es Fidesz győzelmet sem fenyegeti semmi, a picsán rúgott lippsik a legkevésbé.

Magyaur 2018.04.24. 06:58:05

@aquaticus: 1.) Orbán Viktor és szűk vezetői köre szégyent hozott a Fideszre, a jobboldalra és a magyarságra!
2.) Olyan értékeket, mint a kereszténység és a nemzet „politikai termékké” silányították, amikkel ugyanúgy visszaéltek, akárcsak a közvagyon kezelésével.
3.) Szemben a nyugati civilizációban megtalálható humanizmussal, szemben a jézusi megbocsátó és befogadó magatartással Orbán és bandája a saját piszkos anyagi érdekei miatt a gyűlölködés és a negatívizmus sötét oldalára állt, amivel súlyos kárt okoztak.
4.) Kárt okoztak Magyarország nemzetközi megítélésében, hiszen az Európai Unió parazitájaként gazdagodott meg az orbáni elit, de még nagyobb kárt okoztak a magyarok lelkében, akiket robotoló munkát végző alattvalókká akart ak betörni, olyanokká mint maga Orbán, aki lefelé (elesett menekülők, cigányok, betegek, gyerekek, nők, testi fogyatékosok, szegények) rúg, de az erőt mutató hatalmasságoknak (Putyin, azeri elnök, Erdogan) nyal.
5.) Bűnt követett el Orbán és bandája, amikor előre megfontolt szándékkal beszűkítette a magyarság látóterét és ránk erőltette a fullasztóan zárt, múltba révedő és a városiasodásban az identitásának elvesztését látó „székely” nézőpontot (természetesen ezt Orbánék szándékosan vetítik beléjük céljaik igazolására; a székelyek ennél okosabbak). Ez a modern kor kihívásaitól elzárkózó, önsajnálatban fetrengő, de olykor hepciáskodó mentalitás teszi Magyarországot teljesen versenyképtelenné a nemzetközi porondon. De Orbán és bandája ezt az elszigetelődést is felhasználja uralma megerősítésére, mondván „nem akarunk a gazdasági globalizmus pályáján játszani”, majd siránkoznak „egyedül vagyunk” – aztán rámutatnak arra, hogy csak a „nemzetmentő Nagyúr” kegyeiben lehet kizárólag bízni…
6.) A szűk nemzeti látószög csapdájába belekerült az ellenzék is, de többé-kevésbé minden nemzetállam is, mert maga a nemzetállami határok korlátozzák a világlátásunkat.
7.) Új szemléletmódra, új paradigmára van szükség, amely tudomásul veszi, hogy az életveszélyes nemzetállami kakaskodás helyett a sikert egy nemzet, egy régió számára a gazdasági és technológiai érvényesülés jelenti és hogy a cél a földi élet sokféleségének fenntartása: a bioszféra megőrzése.
8.) Ezekből a távolinak és általánosnak tűnő célokból kellene levezetni az új és Magyarországra is alkalmazandó új politikai stratégiákat (amik egyébként már fontos elemként felbukkannak többek közt a kínai és a francia kormányprogramban is).
9.) Orbán és bandája bukása után, ami bekövetkezhet rövidesen, de évek múlva is; új „Kerekasztal” tárgyalásokra volna szükség, amelyen újra kellene definiálni a nemzetstratégiát, méghozzá a lehető legszélesebb körben, beleértve a Fideszt, a KDNP-t és a Jobbikot is, amennyiben készek a nemzetstratégia új alapokra helyezésére.
10.) Ezeken a szakértői és politikai kerekasztal tárgyalásokon – a válságból kikecmeregni próbáló finnekhez hasonlóan – meg kellene egyezni néhány olyan alapelvben, amelyet bármelyik párt is kerül hatalomra magára nézve kötelezőnek tart. Így az oktatás primátusában, a szegénység terjedésének megakadályozásának módjában és a magyar gazdaság kitörési pontjainak meghatározásában – mindezeket beleágyazva az európai és világfolyamatokba.
11.) Ha az 1950-es években még nyomorúságos körülmények közt élő finneknek sikerült, méghozzá az orosz medve közvetlen közelében, nekünk miért ne sikerülne?

Magyaur 2018.04.24. 06:59:06

@ogli dzsí: Egyre inkább hasonlít a helyzet Ceausescu utolsó éveire...:)

Emmett Brown 2018.04.24. 08:20:21

@ogli dzsí: attól hogy 2/3-a van, még nem lesz mindenben igaza. Ezért kell(ene) egy normális parlament, ahol nincs minden zsigerből elutasítva, csak mert nem Fideszes ötlet.

Emmett Brown 2018.04.24. 08:51:23

@Voznyák Pista: ha havi 800tol mondjuk 25% lenne az szja, akkor mennyivel fizetne tobbet, aki 1.2-t keres?

ember100 2018.04.24. 08:58:53

@röf:
Helló !

Nem kell ide arab tavasz lyó lesz a Örményországi is :)

aquaticus 2018.04.24. 09:04:19

@Magyaur: Nekünk is sikerült volna az, ami a finneknek, de 2002-ben ránk hoztatok egy olyan csapatot, akik nem hogy megállították, hanem vissza is vetették az ország fejlődését...
Sírhattok és végezhettek rafinált számításokat, hogy tiétek az igazság és a jövő, de ez is csak önbecsapás. El fogtok tűnni és a varjú sem károg utánatok...

ember100 2018.04.24. 09:12:08

@ogli dzsí:
Helló !

Nem üt itt semmi semmit sem .
Igen brezsnyevi , kádári puha diktatúráról van szó !
És IGEN a választás el lett csalva ( na jó kicsit germanizmus ) mert a vidéken nyert a legnagyobbat a fityesz de meg kell kérdezni a vidékieket , OV adott nekünk 10.000 Ft meg 12.000 Ft rezsicsökkentés , meg 10.000 Ft bözsi utalvány , meg a markában tartja PÉNZZEL az embereket.......
Nagyjából EZÉRT volt csalás a választás .
Az ellenzék ( tudod NEM csak a baloldal, hanem a jobbik ....mindenki )amíg él remél azt remélte ennél egy kicsit okosabbak az emberek .

aquaticus 2018.04.24. 09:31:27

@ember100: Nem értem, hogy a Fidesz miért nem inkább gázáremeléssel, államcsőddel, kórház és vasútvonal bezárással, eladósítással, nyugdíjkorhatár emeléssel kampányolt inkább, miután jól agyonverette az ellenzéki ünneplőket... Az sokkal menőbb lett volna...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.24. 10:26:13

"Az "árnyék-parlament" egyszerre lenne több is, kevesebb is a törvényhozásnál: egy „szuper független Alkotmánybíróság”-hoz hasonlóan vizsgálná és véleményezné a jogalkotást, egy „szuper Parlamenti Bizottság”-hoz hasonlóan állást foglalna szakmai kérdésekben, és egy „szuper ellenkormány”-hoz hasonlóan dolgozhatna egy alternatív ország-stratégián."

Nyugszik a gyerek, amíg játszik. :DDDDDDDDDDDD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.24. 10:28:09

@Rettegek mert ballib vagyok:

"Egyre biztosabb hogy a ballib csürhe újra külföldiek segítségével akar a magyarok akarata ellenére hatalomra jutni"

Próbálgatják a Majdan-receptet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.24. 10:32:05

@Laci A Lakli:

"A választói körzetek, habár kicsit manipulatívan lettek megszabva"

Súlyos állítás, bizonyítsd! Ja, az nem megy, csak a balliba mantrázás?

"de sokkal jobban kiegyensúlyozottabb a választók száma/képviselők arányában, mint az előző rendszer."

Egy demokráciában alapvető, hogy minden szavazat ugyanannyit érjen. Ezért igen sokat tett q Fidesz, nincsenek akkora különbségek az egyes választókerületek népessége között, mint voltak korábban.

citrix 2018.04.24. 10:35:43

A szocializmusban is volt parlament, választott képviselőkkel. A mostani pont olyan színvonalú és működése is egy az egyben azonos. A pártállam édes bája avagy a kommunizmus dohos lehelete érződik a tisztelt házból. A volt KISZ titkár gyönyörű parlamentje, nagyon szép.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.24. 10:35:52

@Magyaur:

A demokrácia már csak ilyen, a többség dönt. Nem rinyálni kell, hanem választást nyerni. A pálya nem a Fidesznek lejt, hanem az erősebb pártnak. Legyetek ti a legerősebb párt, és akkor nektek lejt majd.

Ja, hogy a vidéki lakosság lebunkózásával soha nem nyertek választást? Ez már legyen a ti bajotok. Semmit nem tanultatok az elmúttnyócév alatt.

Ja, hogy könnyebb csalást ordítani meg árnyékparlamentről fantáziálni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.24. 10:37:46

@citrix:

"A szocializmusban is volt parlament, választott képviselőkkel."

Galambom, akkor kizárólag a Hazafias Népfront jelöltjére lehetett szavazni, más nem is indulhatott.

Hány párt indult most?

Abba lehetne ám fejezni a hazudozást, mert könnyebb utolérni a hazug embert (itt: téged), mint a sánta kutyát.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.24. 11:04:10

Ez a Heller Ágnes-féle "elit" amelyik mindig felbukkan a választás után és bejelenti a hatalmi igényét nem sokat foglalkozik a matematikával. "Van 3000 ember akik nélkül nem lehet kormányozni Magyarországon" ahogy a bolsi Nagyasszony üzente Orbánnak 2010-ben

Miután nem talált értő fülekre a következő évben már változott a hangütés: "lényeg hogy nem szeretem orbán Viktort" (Magyar Narancs). Végül ő is megcsinálta a maga árnyékkormányát (nevetőizmokat előkészíteni) olyanokkal mint Kerék-Bárczy Szabolcs meg a Bokros

citrix 2018.04.24. 11:19:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Most nagyon megijedtem és azonnal abbahagyom a hazudozást. :-) Nem gondolod komolyan hogy egy ilyen primitív, tanulatlan mocsoktól megijedek? Kevés vagy hozzá.
A szocializmus parlamentjében a hazafias népfront (ma a fidesz) képviselői ültek akik lojálisan kiszolgálták a pártállamot. Ma nem ezt teszik? Dehogynem, szavazógép, semmi más. Mellesleg a hazafias népfront alelnöke ma az alkotmánybíróság prominens tagja, a fidesz jelöltjeként. Még ezt se tudod. Mondom jobb lett volna iskolába járni és nem a kocsmában gyűjteni a tudást.

öreg baka nem rakéta 2018.04.24. 11:30:29

@ogli dzsí: Kik azok a lippsik, mindentudó nyaloncom?

werinter 2018.04.24. 11:43:52

Én nem is értem minek voltak választások egyáltalán. Meg minek kapnak a pártok állami támogatást. Sőt egyszerűen minek van "állam".
Választások helyett bejelentik 4 évente, hogy nyert a Fidesz 114%-os eredménnyel, Orbán a miniszterelnök, a Kedves Vezető, a hadsereg Főparancsnoka és Az Egyház vezetője.
A TV-ben bejelentenék a foci VB/EB ideje alatt, hogy ismét Magyarország nyert.
Minden településnek lenne egy kinevezett vezetője, hozzájuk kell menni bűnbocsánatért minden polg...alattvalónak.
A Fidesz maga lenne az állam, az Egyház, a Rend.
Jegyrendszer, fejadag lenne, mindenki minden nap kapna 2 liter vizet, 3 szelet kenyeret, meg egy fél rúd kolbászt.
Aki kritizál azt nyilvánosan felakasztanák.
Bevezetnék a gondolatbűn fogalmát, mindenkinek csak az előre megírt dolgokat szabad mondania, gondolnia. Ellenkező esetben halálbüntetés.
Külföldre nem mehet senki. A külföldre szakadt magyarokat erőszakkal hazahoznák és nyilvános tárgyalások keretében életfogytiglan tartó kényszermunkára ítélnék őket.
Mindenki másnap napi 12 órát kellene a központi gyárakban robotolnia. Ezek többnyire Mészáros Lőrinc tulajdonában állnának.
Minden lakásba, minden helységbe kötelező lenne Orbán Viktor képét kitenni, jól látható helyre.
Minden év augusztus 12-én lenne a STOP SOROS ünnepség, amelynek keretében Soros György szobrokat égetnénk országszerte.
Április 11-25-ig tartana a "felszabadulás ünnepsége". Ekkor olyan embereket akiknek voltak "balos" felmenői felvonultatnának az utcákon és nyilvánosan megvernének.
Az EU-ból természetesen kilépnénk.
Az országot 3-as kerítés venné körbe, 100 méterenként őrtornyokkal. A kerítésekbe áram lenne vezetve.

Felk Entelme 2018.04.24. 12:43:18

Aljas és cinikus kis tetvek vagytok mindannyian. Tehát szerintetek az teljesen rendben van, hogy egy autoriter, kleptokrata kormány ellopja az ország pénzét (és nem mellesleg a tiéteket is). Az szerintetek teljesen rendben van, hogy mindannyiunk pénzéből (igen, a mi és a ti pénzetekből is) agymosást végeznek, a párt propagandáját nyomatják a közszolgálatinak már csak álcázni sem akaró médiákban. Hogy a valós, de túldimenzionált és a közös megoldáskeresés teljes hiányát mutató menekültkérdés problémája alatt valójában csak gyűlöletet szít és a magyar társadalmat végletesen egymás ellen fordítja.
Ti tényleg ennyire nem értitek, hogy mi a gond ezzel az egésszel? Hogy bár ma lehet, hogy ez még valamennyire élhető, de hogy hová vezet ez az út hamarosan? Hogy az őseitek egykor lehet, hogy az életüket adták azért, hogy az ország nyugatosodjon, demokratizálódjon, ti meg mindent feledve feladjátok azt? Komolyan nem látjátok, hogy a mai döntéseiteknek a gyermekeitek és az unokáitok látják a kárát? Nem gondoljátok, hogy ha a fidesznek vagy orbánnak valóban Magyarország lenne az első, akkor minimum társadalmi párbeszédet folytatna az ország sorskérdéseit illetően? Benneteket már vagy teljesen elvakít a szervilizmus és akkor ideje lenne szembenézni a valósággal vagy tisztában vagytok vele. Ez esetben viszont felmerül a kérdés: hová tűnt belőletek az erkölcs? Hol a gerincetek?
És ne álltassátok magatokat: ez nem politikai-ideológiai oldal kérdése. Ez már egy jó ideje a tisztesség, a gerincesség kérdése. Ez a magyarság, az emberség kérdése.

Felk Entelme 2018.04.24. 12:50:47

Aljas és cinikus kis tetvek vagytok mindannyian. Tehát szerintetek az teljesen rendben van, hogy egy autoriter, kleptokrata kormány ellopja az ország pénzét (és nem mellesleg a tiéteket is). Az szerintetek teljesen rendben van, hogy mindannyiunk pénzéből (igen, a mi és a ti pénzetekből is) agymosást végeznek, a párt propagandáját nyomatják a közszolgálatinak már csak álcázni sem akaró médiákban. Hogy a valós, de túldimenzionált és a közös megoldáskeresés teljes hiányát mutató menekültkérdés problémája alatt valójában csak gyűlöletet szít és a magyar társadalmat végletesen egymás ellen fordítja.
Ti tényleg ennyire nem értitek, hogy mi a gond ezzel az egésszel? Hogy bár ma lehet, hogy ez még valamennyire élhető, de hogy hová vezet ez az út hamarosan? Hogy az őseitek egykor lehet, hogy az életüket adták azért, hogy az ország nyugatosodjon, demokratizálódjon, ti meg mindent feledve feladjátok azt? Komolyan nem látjátok, hogy a mai döntéseiteknek a gyermekeitek és az unokáitok látják a kárát? Nem gondoljátok, hogy ha a fidesznek vagy orbánnak valóban Magyarország lenne az első, akkor minimum társadalmi párbeszédet folytatna az ország sorskérdéseit illetően? Benneteket már vagy teljesen elvakít a szervilizmus és akkor ideje lenne szembenézni a valósággal vagy tisztában vagytok vele. Ez esetben viszont felmerül a kérdés: hová tűnt belőletek az erkölcs? Hol a gerincetek?
És ne álltassátok magatokat: ez nem politikai-ideológiai oldal kérdése. Ez már egy jó ideje a tisztesség, a gerincesség kérdése. Ez a magyarság, az emberség kérdése.

werinter 2018.04.24. 13:16:53

@Felk Entelme: Sajnos a legtöbben nem így érzik. Fillérekért, 12 ezres utalványokért, minimális gazdasági és életszínvonal növekedésért (ami tegyük hozzá csak nagyon kis részben Orbánék érdeme) képesek eladni a saját anyjukat is.
Illetve a másik, még rosszabb dolog, hogy a valós vagy vélt "ellenségük" - de inkább nevezzük ellenségképnek - sárba tiprásáért készek bármire. Csak hogy cinikusan mondogathassák, hogy a nyomorék "balosok", "liberálisok", "ballibek" megint jól pofára estek. Valószínűleg ők is tudják, hogy rohadtul nem jó irányba megy az ország, de a sárdobálás és "győztesekhez való tartozás" érzése mindent felülír...
A harmadik csoportba tartoznak a könnyen manipulálható, tanulatlan, kilátástalan, nyomorgó tömegek. Ők belőlük is rengeteg van sajnos.

GyMasa 2018.04.24. 15:08:16

@Emmett Brown:
...ért kell(ene) egy normális parlament, ahol nincs minden zsigerből elutasítva, csak mert nem Fideszes ötlet...
Ezert kellett volna normalis kampanyt folytatni, ahol nem volt MINDEN elutasitva, csak azert, mert fideszes otlet volt.
Ebben a tekintetben a migrancsozos kampany tokeletesen adekvat valasz volt a z ellenzeki "orbantakaorggy" kampanyra.
Csak az "orbantakaroggy" mar megint nem mukodott.

Magyaur 2018.04.24. 15:09:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én az igazi magar sikertörténetre az 1989-es Kerekasztal tárgyalásokra utaltam vissza. Igaz, felbukkant Soros, mint a kommunista diktatúra ellen lázadó egyetemista fiatalok külföldi továbbtanulásának a támogatója. A fideszesek voltak akkor a "Majdan-boyok"...:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.24. 15:40:51

@Magyaur:

Csakhogy most - az ellenzék vonyítása ellenére - nincs diktatúra. Persze tudom, amikor nem a liberálisok vannak hatalmon, akkor diktatúra van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.24. 15:42:13

@citrix:

"Nem gondolod komolyan hogy egy ilyen primitív, tanulatlan mocsoktól megijedek?"

Tehetek én arról, hogy éjjel-nappal a tükörben bámulod magad?

nemecsekerno_007 2018.04.24. 16:51:52

@Zionnépe: Ja, így már értem. Így már biztos lesz tüntetésből magyar iPhone.

Mert én erre értettem :)

Hajrá!

nemecsekerno_007 2018.04.24. 16:53:16

@Magyaur: Ez csak annyit szolgálna, hogy ti nem szorulnátok mások pénzére. Ennyi :)

Nem lehet mindenki megélhetési civil.

TSandor Toth 2018.04.24. 20:29:43

@Magyaur: Téged fizetnek azért, hogy ilyen nem túl okos vagy?

Zionnépe 2018.04.24. 22:24:17

@nemecsekerno_007: Majd amikor úgy jár Orbán, mint Ceausecu vagy Janokovics, hidd el megérted !

Zionnépe 2018.04.24. 22:29:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Diktatúra még nincs, de már diktátorocskának - Junkcer után szabadon - bőven becézgetik az EU-ban is Viktort, sőtt került már egy "lapra" féregként német tüntetésen Putyinnal, Dzsongunnal, Erdogannal és Trumppal.

Ez azért elég sokat elmond róla :-) !

Zionnépe 2018.04.24. 22:32:02

@Magyaur: Utólag jobb lett volna, ha inkább simán a Dunába szórja azt a pénzt! Sajnos nem mimdenhez van olyan jó szeme, mint a spekulánssághoz...

TSandor Toth 2018.04.24. 22:37:24

@Felk Entelme: Az, hogy az embernek mindig mindenben igaza legyen az azért kizárt. Ebből következik, hogy az is szinte kizárt, hogy soha ne legyen igaza valakinek. Mondok egy példát: Valaki szól, hogy ne állj az emeleti ablak alá mert fúj a szél és emiatt kitörik az üveg az a fejedre esik és te meghalsz. Te zsigerből azt fogod válaszolni, hogy nincs ablak , tehát nincs üveg sem, de ha mégis, kemény vagyok ,a szél meg had fújjon az a dolga? Nem kéne (néha) elgondolkozni, te basszus lehet, hogy van ablak is meg üveg is? Szorgalmi feladat: behelyettesíteni a Bataclan szót a példamondatba.

Zionnépe 2018.04.24. 22:37:49

@ogli dzsí: Gondolom dagad a mája most az Indexnek, amiért így felnagyítod az érdemüket ;-) ! Azonban te sem gondolod komolyan, hogy a félanalfabéta borsodi roma lakosság bármit is felfog a pár tízezres alamizsnán kívül, amiivel megveszik őket kilóra?

Bár elvileg te is tudsz olvasni, de érteni azt tuti nem, különben nem védenéd egy másodpercig sem a gazdád :-) !

TSandor Toth 2018.04.24. 22:38:46

@Zionnépe: Nem, ez rólad mond el sokat.

TSandor Toth 2018.04.24. 22:45:30

@werinter: Te melyikbe tartozol a nyomorék balosba vagy a tanulatlan tömegbe? Esetleg az agyatlan náciba?

Zionnépe 2018.04.24. 22:46:02

@TSandor Toth: Neked meg kikeresni milyen szerepet vállalt a magyar titkosszolgálat és a lökötTEK a Bataclan elleni merényletben!

Zionnépe 2018.04.24. 22:49:37

@TSandor Toth: Igen valóban! Rólam elmondja, hogy képben vagyok Viktor "munkásságával. Esetleg kéred a fotót is , hogy lásd mire gondolnak amikor férgnek állítják be őket?

TSandor Toth 2018.04.24. 22:50:05

@Zionnépe: Húha csak nem egy taxissal állok szembe. Na mert ők tudnak mindent is és sokkal hamarabb.
Mondjad milyen szerepet, iszom szavaidat.

TSandor Toth 2018.04.24. 22:54:59

@Zionnépe: Köszi ,nem. Belőled ennyi doszt elég. Annyira elvakult vagy, hogy el is hiszed amit kitalálsz.
Recepteket kiváltottad? Bevetted?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.24. 23:05:52

@Zionnépe:

" sőtt került már egy "lapra" féregként német tüntetésen Putyinnal, Dzsongunnal, Erdogannal és Trumppal.

Ez azért elég sokat elmond róla :-) !"

Kibaszottul mérvadó, mit ír a transzparensre egy tüntető.

Zionnépe 2018.04.24. 23:07:43

@TSandor Toth: Köszönömmkérdésed, igen még anno 2001-ben maga a Fidesz váltotta ki nekem, és gyógyított ki a Fidesz név alatt megbújó, de valójában rákos burjánzást!
Köszönöm is nekik (talán ez az egyetlen amit igen), hogy kigyógyítottak belőle! Azóta tisztán és tünetmentesen élek tőlük :-)

Sajnos úgy látom rólad ez nem mondható el... Most sajnáljalak inkább vagy segítsek kigyógyulni?

Ha megfosztassz a társaságodtól, az utóbbi tuti nehéz lesz ;-) !

Zionnépe 2018.04.24. 23:12:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amikor már kicsiny hazánk eme torz jelképét emlegetik egy lapon a többi - úriembernek semmiképp se nevezhető - illető társaságában, azért már jelent valamit.

Vagy ugyanilyen lekezelő lennél vajon egy Birkamenetes (oppardon Békésnek titulálják magukat?, biztos valami Freud-i elszólás részemről) transzparenssel kapcsolatban is?

Zionnépe 2018.04.24. 23:20:02

@TSandor Toth: @Zionnépe: Egyébként mi bajotok is van a fent felsorolt illusztris társasággal?
Nemhogy örülnétek, hogy véletlen sem Macronnal, Junckerrel, Trudeau-vel és Merkellel helyezték egy társaságba :-) ?!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.24. 23:48:49

@Zionnépe:

Kérdés, kiket minősít ez. Nem biztos, hogy Orbánt.

citrix 2018.04.25. 07:03:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A helyedben pont ezt tenném amit nekem gondolsz: tükörbe néznék és szembesülnék a valósággal. Szembesülnék a minimális szellemi képesség maximális hiányával. De legalább van önbizalmad. Elég veszélyes konstelláció. A fidesz legnagyobb ellensége a propaganda mögötti valóság amivel a hívei nem hajlandók szembenézni. Aztán jön a fal mert valós gazdasági teljesítmény nincs az autoriter, személyi kultuszt kiszolgáló rendszer mögött. Eddig is a hanyatló nyugatból ment a rongyrázás, nem a keleti nyitásból. Onnan egy kanyi vas nem jött eddig.

werinter 2018.04.25. 07:06:35

@TSandor Toth:
Nem értelek titeket fideszes pribékeke miért írogattok ide, meg a többi hasonló blogra.
Győztetek.
Örüljetek.
Ismét végtelen hatalmat adtatok a kedvenc kis zsebdiktátorotok kezébe!
Ami viszont a legfontosabb, hogy menjetek és tegyétek le a hűségesküt a Kedves Vezetőnek minél hamarabb, nehogy megharagudjon rátok!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.25. 12:12:15

@citrix:

"valós gazdasági teljesítmény nincs az autoriter, személyi kultuszt kiszolgáló rendszer mögött."

Akkor hogyan képes csökkenni a GDP-arányos államadósság? Magyarázd már el, Mester!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.25. 12:13:35

@werinter:

"Örüljetek. "

Nincs is nagyobb öröm, mint a vinnyogásotokat hallgatni. :)

werinter 2018.04.25. 12:18:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Akkor hogyan képes csökkenni a GDP-arányos államadósság? Magyarázd már el, Mester!"
Pl. úgy hogy elvették az emberek magánnyugdíj pénztári megtakarításait? Amit 10-20 éve gyűjtögettek szorgalmasan?

"Nincs is nagyobb öröm, mint a vinnyogásotokat hallgatni. :)"
Mármint kikre gondolsz?
De remélem az esküd letetted már, és fényesre szopkodtad Lőrinc és Vitya meg a többi Istencsászár golyóit. :)

citrix 2018.04.25. 13:11:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mit értesz konkrétan az államadósság fogalma alatt? Remekül ki lehet kozmetikázni ilyen irányú "elvárás" érkezik Vargáékhoz. Az unió pénze nélkül Mészáros, Tiborcz és előtte Gyurcsányék nem lophatták volna betegre magukat. Egyik se szégyellős, egyedül Orbán maradt csóró, alig 900 ezer a megtakarítása. Egy szecsuáni jólélek, egy gentelmanus hiszen minden cimborája és pereputtya multimilliárdos lett, hogy hogy nem közpénzből.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.25. 16:49:22

@citrix:

"Mármint kikre gondolsz?"

Mármint pl. rád. Meg citrixre. Meg a balliba efftársaitokra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.25. 16:49:52

@citrix:

"Mit értesz konkrétan az államadósság fogalma alatt?"

Nem "államadósságot" írtam.

Sinci Roca 2018.04.27. 08:36:58

@TSandor Toth: tévedsz, ha azt hiszed, hogy azok, aki elutasítják a Fideszt a társadalmat, a magyarságot szétziláló aljas, cinikus és társadalom minimum felét semmibe vevő kormányzása miatt, azok mind a migráció támogatói lennének. Hogy azok nem félik veled együtt a terrorizmus veszélyét. Sőt! Csak az ő látásukat - veled ellentétben - nem homályosítja el a fidesz, az orbán hazug, agymosó, aljas propagandája (melynek két célja van: bennetek a gyűlölet és a félelem minél magasabb szinten tartása a hatalmuk fenntartása érdekében és azért, hogy közben a saját kis köreik ellopják a közepének és az EU-s támogatások jelentős részét.

TSandor Toth 2018.04.27. 17:46:56

@Sinci Roca: Én nem gyűlölök senkit sem mert ide vagy oda szavazott. Az sem igaz, hogy elvakított volna engem bárki vagy bármi. Xarok a propagandára viszont a magyarországi pártok közül csak a Fidesznek volt/van elképzelése Magyarország jövőjéről még akkor is ha te nem értesz vele egyet. Az meg nem propaganda, hogy elmondják mi a véleményük dolgokról. Mutass egy ellenzéki pártot amelyik nem az "Európai megoldás" frázis mögé bújt a migráció kérdésében anélkül, hogy lehetne tudni az mit jelent. Te gyűlölöd a Fideszt az a te problémád, én egyik pártot sem gyűlölöm. Egész egyszerűen a választók többségének annál több kell mint, hogy Qrva anyját Orbán Viktornak. Az ellenzék egyik pártja sem dolgozott meg a sikerért. Ellenzéki oldalon azt kéne észrevenni, hogy azzal már nem lehet nyerni, hogy a másikat ócsárolom. Tessék felépíteni egy pártot aztán kiválasztani az ideológiát és következetesen meghallgatni a társadalom minél szélesebb rétegeit,hogy az ő véleményükre alapozva tudjak nekik azaz a választóknak politizálni. Az úgy nem működik (szerencsére), hogy elviszem a serleget és utána nyerem meg hozzá a bajnokságot.