MaGYAUR

MaGYAUR

Önkényuralmak világméretű összeesküvése

Az egyházak – felekezetre való tekintet nélkül – behódolnak és megáldják a nemzetállami diktatúrákat

2018. július 28. - Magyaur

Az orbánista pártpropaganda azt sulykolja,. hogy sorosita(zsidó)-liberális-"brüsszelita" összeesküvés zajlik a háttérben, és hogy Orbán elsőnek látott át a szitán és egyszerre kezdett harcolni a migránsokkal/menekültekkel szemben és a Európai Unió "degenerált" vezetői ellen.

De ennek az ellenkezője igaz: Erdogan, Putyin, Trump, Netanjahu és Orbán abban hasonlítanak egymásra, hogy ellenségesen viszonyulnak a nemzetek fölötti szervezetekhez, az Európai Uniótól az ENSZ-ig, és a vallás által megszentelt, a sajtó kizárásával működő önkényuralmukat akarják bevezetni. Csökkenteni akarják a globalizmust, az ateizmust is magában foglaló gondolatszabadságot és a törvény előtti egyenlőséget, hogy helyette egy soviniszta, egyházias és kasztokból álló hierarchiát építsenek fel.

Ez a terv. És aki ebbe bele akarna szólni az az állami "szuverenitást" sérti meg (megjegyzem ezt mondta körülbelül Ceaucescu is).

 Új, reakciós „internacionálé” jött létre, amelyben már nem számít, hogy ki kormányoz protestáns, ortodox keresztény, muszlim, vagy ortodox zsidó tekintélyt növelő vallási köntösben -  a cél közös; legyőzni Nyugat-Európát, vagyis elpusztítani a liberális, racionális, világra nyitott és világias „Nyugat” eszményét a lelkekben.

 Ezért lenne szükség egy kívül-belül erős, egységes, demokratikus és jogállami Európai Köztársaságra!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr9414146353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.07.29. 20:54:50

Addig ne egyél, míg a szíved vágya nem teljesül!

Magyaur 2018.07.29. 21:14:57

Mondja ezt egy "éhes ló"?!:) Nem hiszem hogy követném ebben!

Éhesló 2018.08.14. 11:48:06

Éhes.
Már ha képes vagy elolvasni és megérteni.
Látom nem megy.
Szabad ember vagy, de a vágyaiddal kisebbségben maradtál 2006 óta minden országos választáson és vagy száz másikon is.

Magyaur 2018.08.15. 01:05:01

Az idő nekem dolgozik....A Brexit minde jóérzésű embert és főleg a fiatalokat kijózanítja. Létre fog jönn9i az Európai Köztársaság, de lehet hogy az elszegényedő, zsarnoki rendszerbe merevedő Magyarország nélkül. Annyi baj legyen!:)

Éhesló 2018.08.15. 20:42:33

@Magyaur:Addig ne egyél, míg a szíved vágya nem teljesül!
süti beállítások módosítása