MaGYAUR

A magyar fiatalok a „rezervátum-ország” rémképe elől menekülnek

2018. november 29. - Magyaur

Orbán Viktor 2015-világosodott meg. Az átlag magyar jobboldalihoz képest, aki Trianont leegyszerűsítő módon a „franciák magyar-gyűlöletére” vezeti vissza, Orbán nem volt elvakult francia-ellenes, sőt egyik példaképének De Gaulle-t tartotta. De 2015-ben, Orbánnak éppen De Gaulle ellenlábasainak, az 1968-as lázadó diákság szellemiségét őrző Charlie-Hebdo meggyilkolt munkatársainak gyászszertartásán kellett részt vennie. Ahol Orbánt minden zavarta.

Az is, hogy azoknak az emléke előtt volt kénytelen tisztelegni, akik nem ismertek semmilyen tekintélyt; se istent, se embert. És ahogy a magyar jobboldal/szélső jobboldal „megértette” 2001-es Egyesült Államok ellen irányuló globalizmus-ellenes iszlám terrorizmus indítékait, úgy Orbánban is undort keltettek a politikusokon, a pápán és Mohamed prófétán egyaránt élcelődő karikaturisták. Ha volt valami, ami különösen zavarta Orbánt Franciaországban, akkor ez a Felvilágosodás korából származó, tabukat döntögető voltaire-i irónia, és annak 1968-as továbbélése volt.

Orbánnak, aki Charlie Hebdo emlékére rendezett szolidaritási felvonuláson testközelbe került a párizsiakkal, azzal kellett szembesülni, hogy a felvonulók ránézésre alig nevezhetők franciáknak, annyira sokan voltak köztük a színesbőrűek. Orbánt sokkolta, hogy Párizs (mint minden világváros) elvesztette európaias, fehér, keresztény jellegét!

Ekkor tudatosult benne, hogy ennek az ellenpólusa a konzervatív nemzeti-keresztény zárt állam; a székelyföldi „magyar rezervátum”. A vágyott székelyföldi autonómia, abban lehetne iránymutató Magyarország számára, hogy a legfőbb értéknek a nemzeti jelleg megőrzését tartja. A „multikulti” Erdélytől eltérően, az itt egy tömbben élő magyarság mind a vallásosságával, mind a románságtól való elkülönülésével (t.i. a vegyesházasságot árulásnak tekintik) kifejezésre juttatja a különállását féltékenyen őrző magyar zárvány kíván maradni.

Pontosan ez, a székelyföldi „magyar rezervátum” mintának a magyarországi adaptálása okozza a problémát a fiatalság körében! A bezárkózó, versenyképtelen, urambátyám kasztosodás, a dzsentri nacionalista hagyományokra építő Orbán rezsim az, ami elriasztja és kikergeti az országból a világra nyitott és ambiciózus fiatalokat.

Orbán „rezervátum-ország” koncepciójának sajnos nemcsak az a következménye, hogy a magyar fiatalok legdinamikusabb részének nincs vonzó jövőképe, hanem az is, hogyha ez a minta követőkre talál más európai országban, akkor a kontinens öngyilkos szétdaraboltsága egész Európát teszi jelentéktelenné és súlytalanná a világban!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr7914402964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lényeglátó 2018.12.07. 18:07:31

Mi az, hogy Trianon?

Mottó: „Századokon keresztül a magyar a hízelkedéshez szokott, amibűl honosaink nagy részének önmaga túl­becsülése, gőgje s hiúsága támada: az igaz egyenes szótúl pedig elszokott...

„A közrestség nem engedi, hogy ott keresse a hibák gyökerét, ahol azok valódi fészke van, tudniillik saját szánakozásra méltó tudatlanságában s a legvilágosboknak sem elegendő gőgjében." Széchenyi.

„Súlyt helyezek arra, hogy elösmerjük, miszerint magunk voltunk okai elaljasodásunknak. mert az egyik leg­főbb átkunk amaz önámítás, mely szerint hibáink okát mindig másban, magunkon kívül keressük a sanyarú poli­tikai viszonyokra hárítva mindent, hagyjuk magunkat elbúsulni és elalunni a haza fájdalmat. A nemzet felemel­kedő korszakát az önismeret vezette be." Vajda János

Trianon: a magyarság közös fájdalma. Egy sokat próbált, sokat megért, túlélt nép felmorzsolásának, elpusz­tításának állomása, és mai állása szerint: az elpusztítani szándékozók győzelmének fontos lépése, nekünk a vég kezdete.

Ha a magyarság küzdeni kíván ez ellen, a legelső lépés, hogy könyörtelenül szembenézzünk azokkal a té­nyekkel, folyamatokkal, amik, és akik Trianonhoz elvezettek. Amelyek eredményeként az tehették velünk, amit tettek. Minden eseményt, emberi önzést, ostobaságot nem lehet összegyűjteni, de a példák egy csokrát, a folya­matok fő vonulatát megpróbálom bemutatni.

A változtatáshoz, az új út kereséséhez tudnunk kell, hol állunk, miért kerültünk ide, és merre van a kiút? Változtatni csak azon tudunk, ami rajtunk áll, tőlünk függ. Ez pedig a magyarság lélekszáma, jelleme, műveltsé­ge és a nemzeti összetartása, együttműködése és csak azért is élni akarása. Ha a ma jólétéért feláldozzuk a holna­pot: inkább kell a tíz év alatt elrohadó autó, mint a hetven évig élő gyerek, akkor nincs jövőnk! Teljes szöveg www.szemcseppek blog.hu rózsaszín ködlátás ellen

Magyaur 2018.12.10. 05:58:24

Trianon = igazságtalan országhatárok. Ennek kétféle feloldása lehet: vagy új országhhatárokat akarunk kialakítani konfliktusok révén (korábban Hitler, most Putyin jóvoltából), vagy az országhatárokat tüntetjük el; az Európai Köztársaság erre lenne jó.