MaGYAUR

Orbán az internacionalista

2019. április 17. - Magyaur

A Fidesz-hívők mindent elnéztek vezérüknek és prófétájuknak tartott Orbánnak, aki minden ellenséggel, kiváltképp a „romlott Rómával”, vagyis a mai, „sátáni” Nyugattal szembe mer szállni a „hit megújítójaként” és terjesztőjeként. Amúgy az ezeréves egyházi hagyományt követve a hívők természetesnek tartották, hogy Orbánnak, mint „főkegyúrnak” jár a vagyonszerzés kiváltsága, amit csak a magyar-, és keresztény-ellenes „sorosisták” neveznek korrupciónak:)

Mindez tartott 2019-ig, amikor az a miniszterelnök, akinek elvileg „Magyarország az első” a hívek számára is érthetetlen módon internacionalista segítségnyújtásról döntött. Még a fociőrület érthető lehetett egy átlag fideszes háziasszonynak, aki Magyarország presztízsének növekedését várta a sportesemények grandiózus megrendezéséből, de az már várhatóan kiveri a biztosítékot, hogy nem a magyar kórházakra, úthálózatra, iskolákra költi a magyar állampolgárok adóját a kormány, hanem az aleppói Szent Lajos Kórház, a damaszkuszi Francia és Olasz Kórház egy éves működésének biztosítására, aztán az Erbili Káld Katolikus Érsekséghez tartozó iskola újjáépítésére, valamint a kongói Mbuji Mayi városában található Centre Ophtalmologique St Raphael épület- és műszerfejlesztésére.

Az egyszeri „igaz-magyar” kapkodhatja a fejét: most akkor pártunk és kormányunk ugyanúgy, mint a vietnami háború alatt „internacionalista támogatás”-ban részesíti a „cigányképű arabokat” és „nőkkel erőszakoskodó négereket”?

Nem tudom mi a félelmetesebb; ha a magyar miniszterelnök a magyar gazdaság hosszabb távú kilátásairól a hatalmon maradása érdekében cinikusan blöfföl, vagy ha elhiszi a saját pártpropagandáját, aminek folytán a magyar gazdaság helyzetét és saját kormányzati teljesítményét annyira jónak látja, hogy támogasson távoli beruházásokat, illetve hogy a keresztény világ megmentőjének szerepében tetszelegjen?

Pedig Orbán Viktornak, aki bőkező donátorként pápább akar lenni a pápánál, nincs Vatikáni Bankja, csak a magyar költségvetés…

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr6214771670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Európai téridő 2019.04.17. 19:35:58

Nem ezt hívta eddig "internacionalista segítségnyújtásnak" az egykori elvtársi médiakommünikék stílusát átvéve a "népi "folklór". Az 1968-as bevonulás Csehszlovákiába - és ennek analógiárjára az 1849-es orosz bevonulás a magyar szabadságharc leverésére, már megfelel a kritériumoknak. Vagyis a katonai beavatkozást hívták így.

Magyaur 2019.04.17. 21:06:19

@Európai téridő: Vicces, hogy az eddig látványos és korlátolt nacionalizmust előzmények nélküli globalista segítségnyújtási kampány váltotta fel. Vagyis Orbán már nemcsak az európai kereszténység, hanem a közel-keleti, afrikai kereszténység (erőn felüli) támogatását is felmutatta - de nem tudom milyen célból és kinek?!:)

Európai téridő 2019.04.18. 10:16:43

@Magyaur: Ha nem "korlátolt nacionalizmus"-oznál, meg miegyéb, talán leesne valami neked is.

Magyaur 2019.04.18. 10:19:52

@Európai téridő: Nem vagyok eladó. Amúgy meg nincs alternatívája a válságos időkben a nagy civilizációs egységeknek, ily módon az Európai Egységnek! Ezt az egysaéget akarja az orbáni szakadár Magyarország szétzilálni.

István Tamasi 2019.04.18. 11:02:27

Mindenki nyugodjon le. A Notre Dam székesegyházat Felcsúton fogja újjáépíteni a Stróman és Stróman (álnéven Mészáros és Mészáros) Építőipari Kft.

István Tamasi 2019.04.18. 11:03:42

@István Tamasi:
Javítás (mielőtt fitymasztrollok rábuknak mint a takonyra): Notre Dame

Európai téridő 2019.04.18. 14:17:50

@Magyaur: micsoda beképzelt, fellengzős duma!

Magyaur 2019.04.18. 14:28:33

@Európai téridő: Mit csináljak? A fideszes tudatlanságból vagy rosszindulatból fakadó hangulatkeltéseknél és hazugságoknál könnyebb okosnak lenni!:)

Európai téridő 2019.04.18. 21:02:55

@Magyaur: Ez túl kényelmes magyarázat. Amúgy mire föl képzeled magad holmi Főokosnak?

Magyaur 2019.04.19. 05:13:10

@Európai téridő: Természetesen főokosnak tartom magam:)...De MINDENKI válhat főokossá, aki veszi a fáradtságot és a bátorságot, hogy informálódjon - nemcsak a tömegbutító közmédiából! Aki igyekszik túllépni azon, amit "realitásként" le akarnak nyomni a torkán és körülnéz a világban, alternatívá
kat keresve. A szabad akarat csodákra képes!:)

Európai téridő 2019.04.19. 07:46:03

@Magyaur:

"Nézd a' búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
még üres; és ha megért, földre konyíttya fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az oskola gyermek,
még a' tellyes eszű Bölcs megalázza magát." (Verseghy Ferenc: Az igaz bölcs. 1806)

Magyaur 2019.04.19. 08:10:53

@Európai téridő: A bölcs nem arról ismerszik meg, hogy bölcsen hallgat!:)
És fordítva, az hogy valaki valamilyen formális tekintély: akár tisztelendő, celeb, vagy miniszterelnök korántsem jelenti, hogy okosságokat mond.
Próbáljunk meg koncentrálni a gondolati tartalomra és nem arra, hogy valaki azt milyen "alázatos", vagy udvariaskodó körítéssel tálalja...:)

Európai téridő 2019.04.19. 09:15:21

Zöldfülű szentenciagyártó, jelszavakra gondoló Nagyokos vagy.