MaGYAUR

MaGYAUR

A Fidesz nem európaias jelenség,

mivel elhatárolódik a nyugat-európai értékektől

2019. április 19. - Magyaur

 

Az európaiság számomra a görög + római + keresztény kultúrát + Felvilágosodást, vagyis a babona-ellenes racionalizmust + a protestáns önkormányzatiságot és piacgazdaságot + a tabukat és tekintélyeket nem tisztelő technikai-tudományos fejlődést + az önkényuralmat korlátozó hatalmi ágaknak, vagyis az egymást ellenőrző törvényhozói, bírói és a végrehajtó hatalmak különválasztását + az emberi egyenlőséget és emancipációt hirdető polgári jogokat + a nacionalizmust, de egyben a nemzetek-felettiséget jelenti. Mégis az európai géniusz legnagyobb vívmányának a szabadgondolkodó, 

szuverén individuum/egyéniség megjelenését tartom! 

Pont azt, amit az Orbán-rezsim az 1968-as diáklázadások legkárosabb hozadékának tart. Ennyiben is látszik, hogy a "Fidesz-jelenség" nem európaias jellegű. 

 

https://444.hu/2018/10/11/trocsanyi-nem-akarunk-olyanna-valni-mint-nyugat-europa

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr1614774496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungryhorse 2019.04.19. 07:00:35

A "FIDESZ" nem hatarolódik el semmitől.
Esetleg annak tagjai, vezetői, képviselői.
Ráadásul ezek az egyének sem egyformák, hiszen vóröskatona származék Kövér és a protoszadeszes besúgófi Pokorni között korszakos a különbség.
Ezért már a poszt címe is hazug.
Nincs "Orbán rezsim", demokratikusan megválasztott Orbán kormány van, aminek nem feladata és ezért eszében sincs vitatni a 68-as szabadgondolkodás egyéni szabadságjogait, tagjai - értékkötlzösségüket vállapva - szimplán csak a család, a közösség és a nemzet fontosságát is mellé rangsorolják.
Én is.
Trócsányi is, aki jól és bölcsen szólt az interjúban, csoda, hogy a sorosmédiában ez így megjeoenhetett.
Az pedig legyen a te, meg az ápolóid gondja, ha ezt nem érted meg és összevissza irkálsz hülyeségeket.

Magyaur 2019.04.19. 07:20:40

Üzenem a tiszttartódnak, hogy remek ügynöki és troll tevékenységedért illetményelmelést érdemelsz!:)

Hungryhorse 2019.04.19. 07:45:35

@Magyaur: összekeversz a libbant haberjaiddal gyaur. Hiba.
Vagy szimplán hazudsz.
Az is hiba.

Renata Raab 2019.04.19. 07:48:40

Egy 25 éve minden ember számára nyilvánvaló tényről miért ír valaki blogot? Kb. úgy hat mintha leközölnék a hírek között, hogy a víz szobahőmérsékleten folyékony halmazállapotú.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.19. 08:07:09

"A Fidesz nem európaias jelenség"

Ez jó hír. Sajnos nem teljesen igaz. A Fidesz részben ma is hisz az európai halandzsában.

Magyaur 2019.04.19. 08:13:23

@MAXVAL bircaman közíró: Ezért aztán feltehetően jól is érzi majd magát a Fidesz-elit az azerbajdzsáni száműzetésben!:)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.19. 08:20:32

@Magyaur:

A jelenlegi Európát szétzűzzuk, agyagba döngöljük. Pont.

Magyaur 2019.04.19. 08:44:32

Pont erre céloztam! A Fidesz és a mögötte álló neo-feudális, klerikális reakció a tudomány- , a szabadság-, a női emancipáció-, valamint a profán kultúraellenességével jottányit sem különb a táliboknál, vagy az ISIS-nél! A Fidesz elit barbár.

ulpius66 2019.04.19. 09:58:50

Magyar Úr!

Ne vitatkozz a Fidesz-trollokkal, mert lehúznak saját szintjükre, ott meg rutinból hülyére aláznak!

A cikkhez.....

Szerintem a Fidesz mind e mellett ... ("neo-feudális, klerikális reakció a tudomány- , a szabadság-, a női emancipáció-, valamint a profán kultúraellenességével jottányit sem különb a táliboknál, vagy az ISIS-nél!")... fasiszta, náci, nyilas és kommunista is!

Magyaur 2019.04.19. 10:06:26

@ulpius66: Kösz az együttérzést, de nem kell félteni!:) Amúgy a nickem: MaGYAUR...szóval egyszerre magyar úr és gyaur...:)

Róbert László 2019.04.19. 18:51:10

Ne alázzák porrá ezt a fidesznek nevezett nehezen meghatározható szektát. Az esélyt megkapták, jól vissza is éltek mindenhez amihez hozzáférhettek. Összességében egy magyar neofasiszta szektát üdvözölhetünk bennük. A vége az lesz mint minden fasisztának eddig.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.04.19. 20:18:33

Földrajzilag Fehéroroszország, Ukrajna, Oroszország, ja és kishazánk is európai. :-) Sajnos csak földrajzilag. :-(
süti beállítások módosítása