MaGYAUR

A „Fidesz-MaGYARMAT” felszabadítóra vár

2019. július 07. - Magyaur
Bizarr és egyben drámai események vették kezdetét 2010-től Magyarországon. A korábban európaias, vendégszerető és nem igazán vallásos Magyarországot, - a keresztény hit nevében, és a „Vezérlő Tábornok” iránti hűség jegyében - egy magyarul beszélő, gátlástalan, de fineszes jogi ismeretekkel felvértezett csoport gyarmatosította.
A belső gyarmatosítás következtében romba döntötték a korábbi piacgazdaságot, jogállami berendezkedést, külkapcsolatokat, tudományos és kulturális műhelyeket és hagyták tönkremenni az egészségügyet, valamint az elesetteket és időseket felkaroló szociális hálót.
Mindeközben a Fidesz-KDNP-re szavazó „nemzeti-keresztény” emberek erkölcsileg és hazaszeretetben magasabb rendűnek érezték mindvégig magukat az itt lakó bennszülöttnél; „hódítóként” az ellenzéki, vagy közömbös állampolgárokat, (Bayer Zsolt szavait idézve) „rohadt állatnak” tartották kimondva, kimondatlanul.
Az ambiciózus, főleg vidékről származó konkvisztádorok meg voltak és vannak győződve arról, hogy küldetésük a bukásra ítélt, „dekadens fogyasztói társadalom” helyett egy tekintélyen alapuló hierarchikus rendszer kiépítése, a hittérítés és természetesen a saját meggazdagodásuk - a „libsi” európai adófizetők és magyar „prolik” rovására.
A gyarmati sorból való felszabaduláshoz vezethet a békés ellenállás, a magyarok által jól ismert passzív rezisztencia, de még inkább egy új európai Rend, amely leszámol a gyarmatosítással, illetve a belső gyarmatosítással és érvényt szerez a Fidesz-MaGYARMAT-on az alapvető állampolgári, emberi, női, gyerekjogoknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr3714929732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bill49 2019.07.07. 09:37:30

Ennyi hazugságot összehordani szép teljesítmény, még a szerző sem merte a nevét hozzáadni.

Európai téridő 2019.07.07. 09:47:30

Kedves MaGyaur, menj már el az agyturkászhoz konzultációra !

Toportyán Zsóti 2019.07.07. 09:53:53

@bill49: Jajdehülyevagyok a másik nicked?Telitalálat.

Toportyán Zsóti 2019.07.07. 09:54:53

@Európai téridő: Jajdehülyevagyok lehet a másik nicked....telitalálat.

Toportyán Zsóti 2019.07.07. 09:59:01

Strachevidó megmutatta mifán terem az illibsi faj,magyar ág sem más csak szarospelenkás félművelt,hazug tolvajsereglet,ami nem sajnál sokezer milliárdot évente hazugságai terjesztésére,száraztésztás láncszavaztató választási csalásra.

István Tamasi 2019.07.07. 10:10:49

arrogántonyó szerint ígéretet kapott a potrohos suttyó az új elnöktől, pedig csak a pávatáncot fogja visszakapni o1g.

Éhes ló 2019.07.07. 10:45:56

Megint nem vetted be a gyógyszeredet, te szerencsétlen hülye.

Európai téridő 2019.07.07. 11:22:53

@Toportyán Zsóti: Ezt a gagyi dumát a hátsódon lévő pótfejeden lévő nyíláson keresztül f..gottad ki?

Csaba Sz 2019.07.07. 11:54:14

A Budai vár is vár...

beduka 2019.07.07. 18:10:46

Marhára elegünk van a Márai szerinti "félművelt sunyi parasztokból", a politikai,gazdasági, művészeti életet elfoglaló importmagyarokból első sorban a román importcigányból.

Magyaur 2019.07.07. 18:43:57

@beduka: Orbán nem "import-termék". A teljesen elavult, modernizáció-ellenes, a szűk látókörű magyar kisnemesi nacionalizmus képviselője (ezért is népszerű...mert sokan, - téves módon - ezt gondolják a "leghitelesebb nemzeti hagyománynak"). A probléma vele nem az, hogy cigány, vagy hogy román, hanem az, hogy katasztrofálisan rosszul menedzseli az országot!

Éhes ló 2019.07.07. 20:40:17

@Magyaur: orbán menedzsel rosszul?
4+9 éven át országot?
31 éve a saját pártját?
Eszednél vagy?

Megint nem vetted be a gyógyszeredet.

Ha orbán "rosszul menedzsel", akkor ki menedzsel nála jobban?

Magyaur 2019.07.07. 20:56:25

A végeredmény tökéletes kudarc...még nem látszik, még nem látszik mindenki számára...de a csúfos vég sajnos elkerülhetetlen. . szegény mi:(.

Éhes ló 2019.07.08. 10:04:12

@Magyaur: képtelenségeket delirálsz, téveszméid elborítanak, hazudozol.
Kérj segítséget mielőbb!

Magyaur 2019.07.08. 10:27:18

@Éhes ló: Egy hasonló vélemény..és örülnék, ha valaki érdemben cáfolna. "Egyértelmű, hogy két Magyarország van. Teljesen eltérő társadalmi és gazdasági rendszerrel. A NER-en belül királyság van. Egyértelmű hűbéri rendszer. parancs uralom. A NER-en kívüli társadalom számára megtartották a demokratikus rendszer kulisszáit. A demokratikus intézmények névleg léteznek, de nem működnek az eredeti funkciójuk szerint. A NER-en kívüli rész 100%-ban ki van szolgáltatva a NER-en belüli Magyarország kénye-kedvének. Semmilyen formában nem lehet kívülről befolyásolni a monolitikus egységet képező NER belső, diktatórikus Magyarországának a működését. A NER elszedi az adókat a NER-en kívüli Magyarországtól, de nem juttat vissza semmit. A NER-en kívül játszhatunk demokráciát, kedvünkre, csak épp az a demokrácia semmilyen formában nem hat a NER-en belüli diktatúra működésére."

Éhes ló 2019.07.08. 11:14:41

@Magyaur: gondjaid vannak a magyar nyelvvel. Egy véleményen nincs mit cáfolni, max vitatni lehet - már ha érdemes.
Pár tényt szeretnék a figyelmedbe ajánlani, feltételezve, hogy vannak világos pillanataid, amikor megérted a magyar szót.
1. Magyarország alkotmánnyal rendelkező köztársasaság 1989 óta, melyben kapitalista gazdasági rend és demokratikus politikai rendszer működik. Ezeket a tényeket a jelen politikai vezetéssel és módszereivel vitázó nemzetközi szereplői is elismerik.

2. Szabad választásokkal, politikai módszerekkel, tüntetésekkel, alálírásgyűjtésekkel lehet befolyásolni a regnáló hatalmat, amint arra számos példa van, kezdve az internetadó kérdésével, zárva az időközi választásokon elért ellenzéki sikerekkel, vagy a noolimpia aláírásgyűjtéssel.

3. Az adókat mindenki megfizeti, nincs politikai nézetek alapján semmilyen diszkrimináció az adófizető személyek és jogi személyek részére. Az adózásban mutatkozó egyenlőtlenségek pedig inkább a globális cégeknek kedveznek, mint a magyaroknak, ha már egyenlőtlenségeket keresne bárki.

4. A demokratikus rendszer működését nem csak az eu és más nemzetközi sszervezetek vizslatják és ismerik el, hanem a politikai élet hazai főszereplői, a választásokon induló és azokvégrehajtását, ellenőrző, az eredményeit jobb híján elfogadó pártok is.
A gengszterváltás óta érintetetlen bírói kar függetlensége pedig tragikomikus helyzeteket okoz - következmények nélkül persze - a jogszolgáltatásban, vagy a justizmordban, mint amilyen a Budaházy elleni eljárás, vagy a móri gyilkosság és a nyomravezető kártérítési pere is.

Tehát a kérésedre csak azt tudom válaszolni, hogy a tényekkel van vitád, nem velem.
Én csak nevetek rajtad, hidd el nyugodtan, hogy a zindex blogszférájának bűzös mocsarában is kivételesen buta és eszement alak vagy ezekkel a marhaságaiddal.

Magyaur 2019.07.08. 14:51:41

@Éhes ló: Magára vessen, hogy az Index blogszférájának "bűzös mocsarában" kell időznie, gondolom vagy önkéntes pártfeladatként vállalta, vagy jó pénzért!i:) Mindenesetre pont úgy ragaszkodik a valóságot megszépítő és egyben meghamisító párt-kommunikációhoz, mint minden túlbuzgó doktriner.
A Ön által felsorolt "tények" sajnos köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Ezek jogi fikciók,"Potyemkin-féle" látszatok;. Magyarországon nincs sem szabad választás, sem demokratikus köztársaság, sem a Budapesten kívüli országra kiterjedő sajtószabadság, sem jogállam.
Ennek az önkényuralomnak az elvtelen kiszolgálójává szegődött.
Szégyellje magát!

Éhes ló 2019.07.08. 18:55:35

@Magyaur: nem voltál képes végigolvasni, vagy megérteni.
De ez a te szégyened, nem az enyém.
Tehát a kérésedre csak azt tudom válaszolni, hogy a tényekkel van vitád, nem velem.
Én csak nevetek rajtad, hidd el nyugodtan, hogy a zindex blogszférájának bűzös mocsarában is kivételesen buta és eszement alak vagy ezekkel a marhaságaiddal.

Magyaur 2019.07.08. 20:35:01

@Éhes ló: Bukásra vagy ítélve....de meg tudok bocsátani neked.
Béke veled.

Éhes ló 2019.07.08. 22:14:14

@Magyaur: aki itt bukik 2006 ősze óta, az te vagy meg a magadfajták.
Nem azok, akiket véresre verettetek, lövettetek.
Akkor nem ajvékoltál.
Most se tedd, mert ez csak azt mutatja, milyen hihetetlenül amorális vagy te, meg a bandád is.
Nem bocsátok meg érte sem neked, sem a haverjaidnak.
Soha.

Blogolo Blogi 2019.07.09. 21:15:17

@Éhes ló: "Ha orbán "rosszul menedzsel", akkor ki menedzsel nála jobban?"

Kadar hosszabb ideig volt manager. Jobb volt benne?