MaGYAUR

Végzetesen meggyengült Magyarország megtartó ereje!

Egy Fidesz-vezető beismerő vallomása

2019. augusztus 26. - Magyaur
Parragh László, Orbán tanácsadója, a következőt nyilatkozta: „a jól képzett munkaerejük java elment, a maradék pedig minőségében és mennyiségében kevés a gazdaság növekedésének támogatásához," Magyarán az országot a fejlődés motorjának tekinthető munkaerő szempontjából a Fidesz katasztrofális helyzetbe hozta.
A teljességgel korszerűtlen horthysta nemzeti-keresztény ideológiai felmelegítése miatt, valamint a „nemzeti középosztály és egyben keresztény elit” létrehozásának görcsös akarata miatt Orbán szűkebb köre nem akart és nem tudott a munkaerő-piaci folyamatokra figyelni. Ha volt humán erőforrás stratégiájuk, akkor az arra irányult, hogy miképpen lehet „jámbor”, fegyelmezett és ha kell a hazáért hősi halálra is kész újabb generációkat kinevelni.
Mi több talán azt sem is bánták, hogy a kritikus és kreatív szakemberek kivándorolnak az országból és azt sem, hogy kikerülnek a munka világából olyan bírói, tanári, újságírói, művészi stb. rétegek, amelyek a nyugatias gondolkodási módban szocializálódtak.
Olyan „lakosságcserét” terveztek, amelyben a népes „Ratkó hullámot” a partvonalon túlra teszik és helyébe nemzeti-keresztény beállítottságú vidéki és utódállamokban élő magyarokat állítanak, tehát rákosista tempóban, ideológiai alapon és nem a tehetség, vagy szakmai kiválóság alapján történik a kiválasztás az állami posztokra. A probléma az, hogy nincs számottevő vidéki és kisebbségi magyar bevándorlás! Egy szlovákiai, vagy erdélyi magyar kétszer is meggondolja, hogy áttelepüljön az egzotikusan maradi Magyarországra. Ami pedig a „Családvédelmi program”-ot illeti, az nem több egy látványos, de elkésett pótcselekvésnél!
A kormánypolitika szintjére emelt modernség-ellenesség és bezárkózási szándék elleni tiltakozás jeleként a magyarság fiatal és kevésbé fiatal szakmai elitjének jó része a „lábával szavazott” és kiköltözött Nyugatra. Nem véletlen, hogy a Fidesz hatalom alig leplezett módon hazaárulónak tartja őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr2815025440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ego55 2019.08.26. 19:55:43

"a jól képzett munkaerejük java elment, a maradék pedig minőségében és mennyiségében kevés a gazdaság növekedésének támogatásához, Magyarország viszont jóval korábban kezdett foglalkozni a problémával." ()hvg.hu)

Egész pontosan így volt megtalálható az idézet és így azért más lett a leányzó fekvése.

mikimackó 2019.08.26. 20:04:17

parragh hathatós közreműködésével............., ajvé !

Európai téridő 2019.08.26. 20:19:11

Gyur úr túlkombinálja. És ezt még a komprádorka utóelvtárskák kezdték. Túl sokáig volt ramaty állapotban a "foglalkoztatás".

ulpius66 2019.08.26. 21:49:01

Hej!

Ha az én időmben ... a hetvenes, nyolcvanas évek ..... "el lehetett volna menni" akkor ma Magyarország lakossága kb. 5-6 millió lenne, hiszen szinte mindenki el ment volna "nyugatra".....

De sajna, akkor "NEM LEHETETT ELMENNI" mert a magyar határőrök nemes egyszerűséggel jól lelőtték volna azokat, akik el akartak volna menni!!!!!!
(hivatalos nyugati utakról meg csak a komcsi csemeték álmodozhattak......)

Aki pedig nem komcsi csemete volt, és a nyugatra menésről álmodozott, és ez jól kitudódott, az kapott tíz év börtönt, mert disszidálni akart.....

DE!!!!!

ITT EZ A GYAÚR, AKI A KÁDÁR RENDSZER RESTAURÁCIÓJÁBAN GONDOLKODIK, ÉS ABBAN REMÉNYKEDIK, HOGY ISMÉT LEZÁRJÁK A HATÁROKAT, ÉS AKI MÉGIS NYUGATRA AKAR MENNI, AZT MAJD JÓL LELÖVIK!

Magyaur 2019.08.26. 23:05:43

@ulpius66: Én egy VONZÓ, EURÓPAIAS MAGYARORSZÁG megtartó erejében bízom - az összes nemzeti határ "légiesítésében!:)
Az Európai Unió bővítésének célja a világ leghatalmasabb közös piacának létrehozása volt és ezt az 500 milliós piacnak a kereteit meg is teremtette.
Nem volt kötelező belépni, de Magyarország egy főre lebontva kapta a legtöbb támogatást. Amíg Észtország és Lengyelország abszolút jól élt a lehetőségekkel, Magyarországon sem össz-párti koncepció, sem akarat nem volt a gazdasági-technológiai kitörésre. Holott a nyersanyagszegény területeken - így a biotechnológia, vagy a bio-mezőgazdasági területeken - világszínvonalú lehetett volna Magyarország.
Abban hogy hideg polgárháború tört ki és Magyarország kettévált úgynevezett "homogén nemzeti + szuverenitás" pártiságra és úgynevezett "balliberális-Európa-barát" oldalra ezért a Történelem Ítélőszéke előtt a Fidesznak és kiváltképp Orbánnak van személyes felelőssége!
Finnországban egy hosszú távú gazdasági-társadalmi stratégiában egyezett meg valamennyi párt, és bármelyikük került hatalomra tartotta magát a megállapodáshoz. Finnország, amely az egyik legszegényebb európai állam volt, ma az egyik leggyorsabban fejlődő ország pusztán azért mert képesek voltak összefogni más-más világnézetű emberek közös célok érdekében.
Ezt a nemzeti egységet a magyarok ne külső erőktől várják, mert nem erre való sem az Európai Unió, sem a putyini Oroszország, sem az erdogani Törökország....Nekünk kell jobban együttműködni!

agador 2019.08.27. 07:56:23

Pár hete Vágvölgyi B. Andrásnak volt egy cikke a a hvg-n abban is bennevolt, egy rejtett lakosságcsere zajlik. A kritikus réteg elüldözése, majd igaz, erdélyi magyar nemzetthtestvérekkel való helyettesítés.

nincs1itt 2019.08.27. 08:50:58

@Magyaur: alapvetően egyetértünk, de! a fidesz felelősségét semmiképpen nem vitatva, hangsúlyozni kell az összes többi párt nem kisebb felelősségét is! mo. adottságait teljesen figyelmen kívül hagyva, a már ismert "vas és acél országa" irányába indultak meg, ha egyáltalán rendelkezett a politikai és gazdasági "elit" bármiféle elképzeléssel. ez a teljesen koncepciótlan vagdalkozás, amit gazdaságpolitikának voltak bátrak nevezni, elsősorban nem az "értelmiséget"(a diploma megszerzése nem azonos az értelmiséggel) sújtotta, hanem a munkáját elveszítő szakmunkás réteget, csak a létszámbeli különbség miatt is. egy képzettebb, nyelvet(-eket) beszélő embernek könnyebb volt "nyugatra" mennie. meg is tették. míg a szakmunkás réteg az elmúlt 5-10 évben indult el. ez sokkal nagyobb kárt okozott. szerintem. mivel alapjaiban rengette meg a termelő szektort, tartozzon bármely ágazatához. sok olyan fiatalt ismerek, akik eleve úgy választanak szakmát, hogy az nyugaton eladható legyen, tudatosan készülnek mo. elhagyására. ez pedig minden szempontból életveszélyes lehet. a fidesz jelenlegi tevékenysége csak ront a helyzeten, mert minek maradna a fiatal, ha bárhol nyugaton többet kereshet, jobbak a lehetőségei az életkezdésre.

Magyaur 2019.08.27. 10:00:40

@agador: Ez persze egy metafora...de a korai nyugdíjba-kényszerítés például a bíróságoknál kikényszerített generációváltás volt!:(