„Macron példátlan bizalmi lépést tett, kijelentve, hogy a francia érdekeket „európai dimenzióba helyezve« elindítanak „egy stratégiai párbeszédet a francia nukleáris elrettentés szerepéről a közös biztonságban, azokkal az európai partnerekkel, akik készek erre. Akár a francia nukleáris elrettentési erők hadgyakorlataiba is társulhatnak azok az európai partnerek, akik elköteleződnek ebben az irányban. Ez a stratégiai párbeszéd és együttműködés természetesen részét képezné az európaiak közt kialakítandó valóságos (védelmi) stratégiakultúrának”.

Macron ajánlata nem mond olyat, hogy végleg a francia védőernyő kerülne a NATO, vagy a közös európai haderő helyére, hanem éppen ezek kiegészítésére, illetve nyilvánvaló gyengeségeik áthidalására szolgál: a ma egyre szembeötlőbb biztonságpolitikai vákuum kitöltésére, aminek fő oka az, hogy Trump Amerikája erőit a Kínával szembeni konfrontációra és a csendes-óceáni térségre csoportosítja át – Európa pedig egyre kevésbé számíthat rá.

Akár Magyarország is bejelentkezhetne most Macron ajánlatára, ahelyett, hogy Orbánék továbbra is Moszkvához közelednek, vagy az egyre távolódó és semmilyen biztonságpolitikai alternatívát nem kínáló briteknek udvarolnak, rém egyoldalúan, ahogyan vérbeli lúzerekhez illik.

 A jelen realitásaihoz visszatérve: Macron ugyan diplomatikusan elismételte, hogy mennyire fontos lenne persze a korábbi atlanti együttműködés folytatása Amerikával, de mondandójának lényege mégiscsak az volt, hogy Európának egyre sürgetőbb saját védelmi rendszert kialakítania – Moszkva bevonásával! Márpedig ebben az EU tagországai reálisan mindaddig csak a francia atomhatalmi képességekre és a francia haderőre számíthatnak, amíg csupán elméleti felvetés egy közös európai hadsereg – miközben a nemzetközi egyensúly felbomlása Macron szókimondó helyzetértékelése szerint egyáltalán nem elméleti fenyegetéseket jelent Európa számára már a jelenben is.

Miről szól Macron védelmi ajánlata?

Macron az előadásában ugyanis kiemelte, hogy a békét ma leginkább éppen az fenyegeti, hogy a nagyhatalmak, illetve a feltörekvő középhatalmak egyre nyíltabban veszik semmibe a nemzetközi jogot, és egyre kevésbé deklarált jogelvek szerinti stratégiát követve járnak el, a gyakorlatban következetesen alkalmazva hivatalosan deklarált stratégiájukat – ami a kiszámíthatóság alapja lenne.

A magyar sajtóban elvétve megjelent beszámolók ugyanis az MTI hírére szorítkoztak, amibe csak pár, kontextusából kiragadott mondat került be, és sajnos épp a legizgalmasabb felvetések maradtak ki, mint például az is, hogy Macron szerint nem lehetséges európai biztonságpolitika a Moszkvához való közeledés és szorosabb partnerség nélkül.

Közeledés Oroszországhoz

„Az európai polgárok számára nem lehetséges védelmi és biztonsági terv olyan politikai vízió nélkül, mely kedvezően hatna arra, hogy fokozatosan helyrehozzuk a bizalmat Oroszországgal. (…) Azt várom Oroszországtól, hogy konstruktív aktora (acteur!) legyen közös biztonságunknak.” 

Macronról már eddig is írogatták az elemzők, hogy bizonyos jelek szerint közeledik Moszkvához, de ilyen egyértelműen most mondta ki először. Ez pedig nyílt visszatérés a sok évszázados francia geostratégiához, ami lényegét tekintve kontintentalizmus – és nem atlantizmus.

Hiába is próbálják ma még sokan atlantista szólamokkal kendőzni: pőre geopolitikai tény, hogy a britek kilépésével az Unióban csak hagyományosan kontinentális hatalmak maradtak. Ráadásul egy olyan nemzetközi térben, amelyben a legdöntőbb geopolitikai fejlemény szintén a kontinentális szuperhatalmak térnyerése, látványos erősödése – az orosz és a kínai befolyás növekedése.

 Már nem a terrorveszély a legnagyobb fenyegetés a békére

Macron a médiában uralkodó narratíván túllépve – azt nyíltan félretéve – kiemelte, hogy a nemzetközi egyensúly olyan mértékben és módon bomlik fel, hogy már egyáltalán nem a terrorizmus jelenti a legnagyobb biztonsági fenyegetést Európában. A nemzetközi jog és a békés államközi konfliktusrendezés intézményei helyére világszerte egyre nyíltabban erőszakos, illetve a jog helyett nyers erőre bazírozó térnyerési törekvések kerülnek.

A feltörekvő középhatalmak is olyan nagyobb hatótávolságú rakétákat fejlesztenek, melyekkel akár már ma is, vagy a közeli jövőben elvileg csapást mérhetnek európai célpontokra is. Itt Macron viszonylag egyértelműen az amerikai bázisra januárban mért iráni rakétacsapásra utal, aminek geopolitikai jelentőségét és várható következményeit az Azonnalin részletesen elemeztük. Macron szerint egyes hatalmak vegyi fegyverek bevetésétől sem riadnak vissza ma már – Szíriában, Malajziában és Európában sem, ami szintén új természetű kihívás.

Információs hadviselés és Európa technológiai szuverenitásának elvesztése

Macron is pont erről és pont így beszélt a francia tisztek elitjének, hangsúlyozva, hogy a digitális térben nem csupán piaci verseny tanúi vagyunk, hanem a nagyhatalmi törekvések kiemelt szférája lett az információs hadviselés. Megjelent egy új „digitális tekintélyuralmi rendszer” modellje – ami elég nyilvánvaló utalás Kínára.

 Európa szerepe az új globális világrendben

Macron szerint az USA is önállóbb európai biztonságpolitikát akar: „Nézzünk szembe a valóval, és halljuk meg, mit mond nekünk az Amerikai Egyesült Államok: »költsenek többet biztonságukra, hosszabb távon nem leszek egyfajta gyámjuk, végső biztonsági garancia«, »vállaljuk végre magunkért a felelősséget!«

A holnap Európáját nem építhetjük úgy, hogy a normái amerikai ellenőrzés alatt vannak, hogy az infrastruktúráink, kikötőink és reptereink kínai befektetők kezében vannak, digitális hálózataink pedig orosz nyomás alatt.

Európai szinten ellenőrzésünk alatt kell tartani a tengeri, energetikai és digitális infrastruktúráinkat. E tekintetben eddig nagy tévedésben voltunk” – mondta Macron.

Közös stratégiai kultúra nélkül nem jöhet létre közös, európai, szuverén érdekvédelem, Európa nem tudja nagyhatalomként érvényesíteni legelemibb érdekeit sem, és más rivális hatalmaknak teret adunk arra, hogy megosszanak és gyengítsenek minket.

Hatalmas illúzió volt az is, hogy a hidegháborús fegyverkezési verseny után egyedül Európa hitte el, hogy most már drasztikusan csökkenthetjük katonai büdzsénket, „miközben más globális és regionális hatalmak jelentősen növelték e téren kiadásaikat”. Pedig új fenyegetésként immár fel kell készülni komolyabb fegyveres konfliktusokra, akár atomfegyvert fejlesztő, vagy más tömegpusztító fegyverekkel rendelkező hatalmak erőivel is. „A területszerzés, egy szövetségesünk, illetve stratégiai partnerünk destabilizálása, a nemzetközi jog alapjainak megkérdőjelezése nem csupán a múlt forgatókönyve már, hanem okai lehetnek holnap annak, hogy a szövetségeseink oldalán szárazföldi, tengeri és légierőinknek egy nagyobb konfliktusban kelljen részt vennie.”

Fő stratégiai célként Macron a béke védelmét és a joguralom helyreállítását jelölte meg – egy „más világrend megalapozását, olyan világkormányzással, mely a jognak érvényt szerez, és tekintélyét helyreállítja”. Macron paradox módon csak a katonai költségvetés jelentős növelésével és az európai biztonságpolitika elmélyítésével látja reálisnak, hogy valamilyen globális leszerelés kereteit megteremthessük. Ebben Európa vezető szerepét emelte ki történelmi felelősségünket.

 A németek sajnos nemcsak azért nem tűnnek ma alkalmasnak a nagyhatalmi státuszra, mert nem rendelkeznek atomhatalommal, és mert két elvesztett világháború után máig szövetséges katonai erők maradtak az országukban (vagyis katonai szuverenitásuk sem teljesen egyértelmű), hanem azért sem, mert éppen az ilyen megnyilvánulások mutatják: a nagyhatalmi politikát alapjaiban nem képesek értelmezni. Vezető politikusaik is rendre úgy nyilatkoznak, ahogy csak azok szoktak, akik kívülállóként próbálnak bekiabálni a nagypolitikába, a partvonalról. Sajnos pont ezért szoktak olyan sokan azonosulni velük magyar részről, mert ugyanez a laikusság jellemzi a magyar megközelítést is hasonló geostratégiai témákban. A hazai közvéleménynek már csak azzal az illúzióval kellene leszámolni ezután, hogy Európa vezető nagyhatalma Németország lenne. Ez ugyanis katonai téren gyakorlatilag értelmezhetetlen, teljesen komolytalan elképzelés.

Mégis mi a házifeladata most mindezekkel kapcsolatban Magyarországnak?

Minden más (gazdasági és politikai) szuverenitás alapja az a szellemi szuverenitás lenne, hogy legyen egy olyan elitje az országnak, amelyik képben van a geopolitikai helyzetünket és lehetőségeinket illetően, nem enged különféle hatalmak manipulációinak, hanem az ország érdekei alapján valóban szuverén belátással rendelkezik, és erre alapozva képes konszenzusteremtő nemzetstratégiát kialakítani. Ha lenne ma ilyen szellemileg szuverén elitünk és ilyen önálló geostratégiánk, arról valószínűleg tudnánk.

Szembe kéne néznünk a pőre ténnyel: ma az egyetlen komoly és konkrét védelmi ajánlat számunkra, ami tartósan az európai béke és biztonság érdekeit szolgálná (ezáltal pedig evidensen a magyar érdekeket is), az bizony Macron ajánlata.

Nincs konkrét brit, vagy amerikai alternatíva, az oroszról meg jobb, ha nem önállóan próbálunk tárgyalni Putyinnal, mert az Európai Unióval együtt összehasonlíthatatlanul nagyobb érdekérvényesítő képességünk lenne Moszkvával kiegyezni – annál is inkább, hogy ez része a macroni ajánlatnak is. Csak nem úgy, hogy Putyin szatellitállamává váljunk, hanem egy önálló európai biztonsági rendszer részeként.

 Épp ezért érdémes alaposabban megismernünk és megértenünk Macron vízióján keresztül, milyen egy nemzeti és európai értelemben szuverén biztonságpolitika, testközelből. Ahelyett, hogy mindig mindent mindenkinél eleve jobban tudunk, és majd mi megmondjuk a tutit, egyszer az életben megpróbálhatnánk reálisan értelmezni a biztonságpolitikai helyzetünket és a felmerült javaslatot.

Sok időnk nem lesz tűnődni rajta.”

 Kardos Gábor - AZONNALI - 2020. február 13.