MaGYAUR

MaGYAUR

A „szuverén nemzetállam” egy ócska populista trükk

2020. június 06. - Magyaur

A 21. századig az emberi civilizációk hierarchikusan összekapcsolódó erőközpontok magasba törő építményei voltak, mostantól a tendencia megváltozik: a Földet átfogó nemzetköziség és a hálózatos kommunikáció miatt a sokszor (például a Szent Korona-tan révén) misztifikált intézményi-piramisok összelapulása lesz a jellemző és a közvetlen kommunikáció (például a twitteren) vezetők és vezetettek közt. Ebből az alábbi tanulságokat lehet levonni:

  • A legfőbb érték az Élet - a nemzetiségtől, nemtől, bőrszíntől és vallási hovatartozástól független emberi civilizáció, valamint a Bioszféra fennmaradásának – biztosítása lett.
  • Új erőközpontok jönnek létre, amelyek új algoritmusok és technikák alapján működtetik az intézményrendszert. Az Európai Unió egy olyan új erőközpont, amelynek keretei közt élnek tovább a különféle nemzetek, nemzetiségek és vallási közösségek, de nem feltétlenül a nemzetállamoknak alárendelten.
  • A régi, polgári forradalmak idején született nemzetállami erőközpontok helyzete megrendült. A korábbi dinasztikus politika helyébe a kapitalista konkurenciaharc lépett, amelyben a leghatékonyabb „vállalati forma” a modern nemzetállam lett. Ahhoz, hogy sikeres legyen egy-egy nemzet vállalkozása egészséges, tanult és lelkes munkaerőre és egyben katonára volt szüksége. Ezt szolgálta a sokszor babonás hagyományok elhagyása, a racionalitás érvényesítése minden téren, valamint a közegészségügy és a közoktatás bevezetése. Ebben a kontextusban az emancipáció is hatékonyságnövelő tényező volt, hiszen ahogy a régiók szerinti eltérő pénzek és súly-, mértékegységek egységesítése célszerű volt, olyképpen volt praktikus a modern állam szempontjából a jogegyenlőség bevezetése.
  • A populizmus nem más, mint a nemzetállami rendszer fennmaradásában érdekelt bürokratikus-egyházi lobbi érdekérvényesítő politikája. Ennek a lényege az, hogy bűnbakká kívánja tenni a jogegyenlőséget és a társadalmi méltányosságot hirdető politikákat, méghozzá „a csendes többség” nevében. De ez a szűklátókörű, a többségnek udvarló és arra hivatkozó nacionalizmus csak azt a célt szolgálja, hogy hatalomba tartsa nemzetállami lobbit akár a nép hosszú távú érdekeinek rovására is (bizarr, de mind a fasizmus, mind a kommunizmus a népre hivatkozott a katasztrófába vezető útján).
  • A magyar nemzetállami-egyházi lobbi annyiban alkalmazkodott a fejlődéshez, hogy - a multinacionális vállalatok mintájára – fiatal, a „nemzetállami vállat” iránt lojális technokratákat, menedzser-fizetéssel és pénzen kívüli juttatásokkal magához láncol. De maga a magyar erőközpont teljesen szembemegy a világ és benne Európa fejlődési irányával és erre még büszke is! Pont a modernitás elemeit hanyagolja el: a közoktatást, a közegészségügyet, a jogállamiságot és közben erősíti a „faji elkülönülést”, például az iskolai szegregációval. A problémákat gyáva módon soha nem oldja meg, mert az veszélyeztetné az erőközpont újraválasztásának esélyeit. A feszültségeket nacionalista és szenteskedő blablával palástolja, hogy aztán fiaink, unokáink küszködjenek az el nem végzett reformok káros következményeivel.
  • A magyar nemzetállami-egyházi lobbi belekapaszkodik a szuverenitás és „belügyekbe való be nem avatkozás” idejétmúlt eszméibe, hogy mentse az önző lobbi érdekeket elfedő látszatot. De a király meztelen: az Európai Unióval szembehelyezkedő, nemzeti alapú, rövidlátó szeparatizmus nem hiba, hanem bűn!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr3915744640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Európai téridő 2020.06.06. 17:54:07

Az internáci hülyelvtásak populistázása és a druzsbás, vagy "barátságmentes" európai föderáció eszméje szintén az, drágalátos internáci hülyelvtárs Magyaur úr.

István Tamasi 2020.06.07. 08:05:21

A nacionalizmus a kapitalizmus terméke arra, hogy az emberek egymás ellen uszításával elterelje a figyelmet a kizsákmányolásukról. Sajnos mind a mai napig elvégzi a feladatát.

Sir Galahad 2020.06.07. 08:50:30

A szerző által istenített EU szétesőben van, a globalizáció visszaszorulóban. A nemzetállami gondolat egyszerűen azért népszerű, mert amikor az együttműködés meghaladott keretei összeomlóban vannak, ez a biztos pont.

Magyaur 2020.06.07. 09:09:14

@Sir Galahad: A nemzetállamok ideje lejárt, mivel a kontinensnyi méretű civilizációs alakzatok határozzák meg a világpolitikát. Orbán nárcisztikus elbizakodottságában azt hiszi, hogy a kisded pávajátékával tényező lehet, holott vele báboznak az Európai Unióval ellenséges nagyhatalmak!
Mára a Fidesz-Magyarország egyre kevésbé látszik "szabadságharcosnak" és egyre inkább tűnik mások által felbérelt "ügynök"-nek, amelynek populizmusa a jogállami-civilizált világ fellazítására szolgál.

Sir Galahad 2020.06.07. 09:29:46

@Magyaur: Ha a nemzetállamok ideje lejárt, akkor például mi a Brexit oka? Dehogy járt le...

midnightcoder2 2020.06.07. 09:33:13

Nem tudom mit szívtál, de jó anyag!

Magyaur 2020.06.07. 09:40:29

@Sir Galahad: A birodalmát vesztett és önérzetében sértett Egyesült Királyság nacionalistái nem tudták elviselni egyfelől a beáramló kelet-európai fehér migránsok konkurenciáját, másfelől az általuk lenézett kontinens-Európának való alárendelődést. A trump-i Amerikához kívánnak csatlakozni - amely viszont őket nézi le és próbál életet lehelni a Commonwealth-be. Hasonló helyzetbe kerülhet, mint Magyarországl: két (nagyhatalmi tömb) szék közül a földre esik + egy brit "trianon", Skócia és Észak-Írország leválásával...

István Tamasi 2020.06.07. 09:55:03

@Sir Galahad: Nem tetszett hallani a globalizációról? A multi és transznacionális cégek csak elnézően mosolyognak - mint apa a hülye gyerekén - a nemzetthyeskedő államokon.

Belzebubo 2020.06.07. 12:05:09

@István Tamasi: azt a kétségbeesett seggnyalást, amit Petike művelt, mikor a BMW felfüggesztette a debreceni beruházást....(jajj istenem, most miből teljesítjük a lopási tervünket?)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.07. 12:45:06

Alapvetően nem jó a liberális nemzetállam, ez tény, de a kisebb rossz a globalista liberális uralomhoz képest.

José Luis Torrente Galván 2020.06.07. 14:33:49

@Magyaur: Ha Skócia leválik, akkor nem szuverén nemzetállam lesz? Ha létrejön az egységes Írország, az talán nem szuverén nemzetállam lesz? Nem gondoltad te ezt végig...

György Csaba Nagy 2020.06.07. 19:15:05

Szuverén nemzetállam,Na. ez az, ami nincs, mert nem lehet. Sem gazdasági, sem katonai, ezáltal politikai szuverenitás nem lehetséges mai világunkban. Az USA és Kína, a 2 gazdasági behemót ipara kibogozhatatlanul összefonódott, a kisebbek bolygószerepben. A németek sopánkodnak az amerikai csapatkivonás miatt, Irak, Afganisztán létében fenyegetve, a NATO európai kisebbik fele nem tudja, önállósodjon vagy alávesse magát. A nemzetállami eszme megvalósíthatatlan lózung, nem egyéb, minta szemétdombféltő helyi politikuskák kukorékolása. A globalizáció nem véletlen, nem tévedés, hanem szükségszerű hatékonysági folyamat eredménye, erről szól világunk, és ez így van jól. Örüljünk, hogy világunk jövője nem háborúkban dől el, hanem a gazdaság hatékonysága a nyerő motívum.

chrisred 2020.06.08. 05:38:21

@Sir Galahad: Annak a sikersztorinak, hogy a britek a terményeiket se tudják learatni, ezért ott rohad meg a földeken?

ebella2 2020.06.08. 08:12:05

@Sir Galahad: Talán egy ország sem annyira vegyes lakosságú Európában, mint az NBR. Talán e legkevésbé lehetne nemzetállamnak nevezni. Csak a hivatalos nyelveket, ha megnézed: angol, ír, ulsteri skót, skót gael, scots, walesi, korni. Milyen nemzet állama akkor az Egyesült Királyság? És akkor a három-négy százalék arab, az öt százalék indiai-pakisztáni, a három százalék feka, az egy százalék kínai, az egy százalék más ázsiairól nem is beszéltünk.

midnightcoder2 2020.06.08. 10:50:32

"A 21. századig az emberi civilizációk hierarchikusan összekapcsolódó erőközpontok magasba törő építményei voltak"

Most is ez zajlik. Európa és az USA hanyatlik, Kína és India emelkedik. Persze ezt sok liberós nemigen látja át, ahogy anno nyilván a római átlagpolgár sem a birodalom bukását látta, az utóbbi időben, csak azt, hogy egyre erősebbek a barbárok.

midnightcoder2 2020.06.08. 10:53:07

@midnightcoder2: Szerk: csak azt, hogy az utóbbi időkben egyre erősebbek a barbárok. Pedig akkor sem a barbárok voltak a probléma, a római civilizációt nem a barbárok vágták haza, hanem saját maga. Ahogy zajlik ez Európában is a II világháború bukása óta.

chrisred 2020.06.08. 11:22:10

@midnightcoder2: Ez relatív, Kína például azért tűnik erősebbnek, mert többé nem vágja magát haza úgy, mint ahogy azt tette ötven éven keresztül a XX. század második felében. Valójában a súlyának megfelelő helyzetbe kerül. Európa meg korábban a két világháborúval vágta magát haza, ezzzel tette világbirodalommá Amerikát és az oroszokat.

Sir Galahad 2020.06.08. 12:11:59

@ebella2: Lehetne azt is mondani, persze, hogy a nemzetállamoknak nincs értelme, mert a legtöbb országnak nyelvében, kultúrájában sokszínű a lakossága. Ennek a nulladik feltétele az, hogy ezt a sokszínűséget tiszteletben kell tartani, törvényileg garantálni például az anyanyelvhasználat jogát, és ezt nemzetközi szinten számin kérni, betartatni. Ez hol van?

midnightcoder2 2020.06.08. 12:35:40

@chrisred: Nyugat-Európa a 70-es, 80-as években még elég jól elvolt.

midnightcoder2 2020.06.08. 12:37:38

@Sir Galahad: Igazából Európa túlélésének a nulladik feltétele lenne, hogy a helyi nyelveket meghagyni a népművészeti szakköröknek, és egy egységes nyelvet kijelölni kötelező használatra az egész kontinens számára (célszerűen az angolt). De mivel ebbe a németek, franciák, olaszok, spanyolok, stb. a büdös életben nem mennének bele, így az öreg kontinens sorsa meg van pecsételve.

ebella2 2020.06.08. 13:02:42

@Sir Galahad: Igaz. Sok ország soknemzetiségű. Viszont ezek közt vannak nagyon is, akinek a legkevésbé sem érdekük (lásd mondjuk a franciákat a bretonokkal meg a baszkokkal), hogy többnyelvűek legyenek, ezért nem erőltetik, sőt nem is támogatják máshol sem az anyanyelv használatot.

Legjobb lenne, ha lenne egy közös nyelv (legalább Európában, de még inkább a világon), amin mindenki aki legalább az általános iskolát el tudja végezni, tudna írni olvasni. Erre az eszperantó nagyon alkalmas lenne, csak akarta kellene hozzá. És akkor nem kellene megtanulni sok nyelvet elég lenne egyet, mondjuk nagycsoportos óvodáskortól. Idegenben járva, élve is megértené egymást mindenki, mindenkivel. Az angol adná magát, de ez ellen is vannak zsigerből ellenállók. Az eszperantó semleges lenne. Azt mindenkinek tanulni kéne, nem lenne senki aki kivételezett vagy szerencsés helyzetben van és mások ezt irigyelhetnék tőle.

De ilyen soha nem lesz. Lagalábbis az elkövetkező száz évben biztos nem.

Sir Galahad 2020.06.08. 13:38:27

@ebella2: Akkor miről beszélünk?

István Tamasi 2020.06.08. 13:50:49

@Sir Galahad: A nemzetiség hangsúlyozása - lásd még: nacionalizmus, sovinizmus - egy átmeneti jelenség az emberiség történelmében. Kb a XIX. században került felszínre és a XXI. sz-ban kezd leépülni még akkor is, ha a a leépülése néhány embernek nem teszik, mert esetleg fél a fejlődéstől.

ebella2 2020.06.08. 14:03:18

@Sir Galahad: Beszélni akkor is kell, ha pesszimisták vagyunk. Mert aki nem beszél, arról nem is tudják mit tartana jónak. Akkor akár azt is hihetnék akik felületesen szemlélődnek, hogy annak van igaza, aki nagy hangon mondja a véleményét, mintha az szinte mindenkié lenne.

Sir Galahad 2020.06.08. 21:23:02

@István Tamasi: Ha ez igaz volna, mivel magyarázod a trianoni utódállamokban a magyar kisebbség jelenleg is folyó erőszakos asszimilációját? Nekem úgy tűnik, ott vérre menően fontos, hogy milyen legyen a nemzetiségek aránya.

István Tamasi 2020.06.09. 08:50:08

@Sir Galahad: Nekik is meg vannak a saját nemzetthy mélyrománjaik, mélyszlovákjaik, mélyszerbjeik, mélyukránjaik akik ugyanolyan demagóg uszítók mint a mi mélymagyarjaink.

Sir Galahad 2020.06.09. 09:32:41

@István Tamasi: Na de ha ezekben az országokban ez az államilag elismert, domináns politika, akkor honnan veszed, hogy ez a nézetrendszer visszaszorulóban van és lejárt az ideje?

István Tamasi 2020.06.10. 14:20:55

@Sir Galahad: Az idő eljárt a mélynemzetthyek felett (lásd 2 nappal ezelőtt tett bejegyzésem) akkor is ha pillanatnyilag kormányzati pozícióban vannak csak ők még nem nem fogják fel.

Hungryhorse 2020.06.10. 16:52:18

@Sir Galahad: egy hülyétől miért vársz logikus gondolkodást?
süti beállítások módosítása