MaGYAUR

MaGYAUR

A diktatúra-párti magyar nacionalista összeesküvésről

2020. július 03. - Magyaur

Káncz Csaba: "Napi rendszerváltás. Nem véletlen, hogy nincsenek nagy ívű megemlékezések itthon a 30 évvel ezelőtti rendszerváltásról, hiszen az utazóközönségnek el kellene magyarázni, hogy került 3 évtized után egy szintre a magyar és a román nettó átlagbér.

Fel kellene tárni, hogy mi ebben a személyes szerepe a 3 évtizede a porondon pávatáncoló és az oroszokat visszahívó Elnök Úrnak, avagy a Láthatatlan Légiónak (a régi mélyállam).

A Pártlap mai száma még mindig próbálja nyomni az egyre szánalmasabb mantrát:

„semmiképpen sem június 16., tehát Nagy Imre újratemetése, hanem június 19-e, a szovjet hadsereg kivonulása szimbolizálja azt a magyar társadalomnak, hogy a kommunista diktatúrával leszámoltunk, és egy független, szuverén államot, demokráciát, szabadságot, piacgazdaságot hoztunk létre.”

A képen a következők lehetnek: 1 személy, ülés
Úgy tűnik, hogy Magyarországon a (régi KGB-és kapcsolatokat is továbbápoló) titkosszolgálatok voltak a rendszerváltás legfontosabb, igaz háttérbe húzódó lebonyolítói és egyben a legnagyobb nyertesei. Sikerült is nekik megakadályozni a mai napig - a dróton rángatott baloldali és fideszes politikusok révén - a titkos, beszervezési dossziék nyilvánosságra hozatalát.
Ha létezik diktatúra-párti nacionalista összeesküvés a politikában a titkosszolgálatok által vezérelt, ugyanakkor "szuverénnek" hazudott, nemzetállam megvédéséért, akkor Magyarországon ennek vagyunk a tanúi.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr8615980696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyaur 2020.07.04. 14:05:31

Márpedig a háttérhatalmak léteznek...
Amikor a Fidesz a nemzeti érzület hiányát hányja fel a Színház és Filmművészeti Egyetem meg a liberális értelmiség szemére, akkor a nemzet-vallási ELFOGULTSÁG GERJESZTÉSÉNEK lanyha voltát rója fel nekik!
A nemzeti/keresztény elfogultság persze a Fidesz szempontjából egyet jelent az Orbán Viktor iránti szeretet és tisztelet megnyilvánulásával... Csakhogy az elfogultság a "mi kutyánk kölyke" séma szerint működik: "közülünk senkit nem hagyunk az árok szélén" (vagyis kvázi büntetlenséget ígér a fideszes bűnösöknek) és a "haza nem lehet ellenzékben" (tehát mi nem lehetünk ellenzékben, akármennyire tehetséges, vagy jobb az ellenzék - ők a haza ellenségei, akiket el kell tiporni).
A populista elfogultság-ideológia a politikai/gazdasági/vallási testvériséghez vezet: a véd és dacszövetséghez, a különböző országokban kialakult titkosszolgálati-maffia háttérhatalmak bűnben fogant internacionalista kölcsönös segítségnyújtási szövetségéhez.

ulpius66 2020.07.04. 15:52:43

@Magyaur: "akármennyire tehetséges, vagy jobb az ellenzék"

Én bírom a vicceket!

ulpius66 2020.07.04. 15:55:51

Én egyebekben bírom ezt a Káncz Csabát is!

A feje még sose lógott ki a liberál-fasiszta SoroSS seggéből........

babbaba 2020.07.05. 03:57:07

Az a baj, ha mindenki azzal az ideológiával működne (minden ország), akár gazdaságilag, akár politikailag mint a Fidesz, akkro is a magyarok vesztenének. Annyira semmi a gazdaságunk és ha minden a mienk lesz az országban, akkro is éppen annyira súlytalan lenne az egész már Európában is, mint Kádár alatt volt. Sőt...

Bár szerintem a hangzatos szavak mögött a Fidesz vezetőinek személyes meggazdagodási vágya áll. Felkapaszkodtak valahogy az uborkafára és most onnan ugatnak le a prolikra, hogy mi a kötelességük.

A nemzetet nem egyesek dollármilliárdossá tétele viszi előbbre, hanem minden egyes tagjának jó színvonalú élete, amibe lassan minden volt szovjetmegszállta ország is megelőz minket, nemcsak Európa boldogabik fele.. De a Fidesz erre tesz. Részükről, a nemzet le van szarva, bármit is próbálnak az ezermilliárdos folyamatos propagandájukkal az ostobábbak fejébe verni.

ebella2 2020.07.05. 10:25:02

@ulpius66: Szánalmas ez a propagandistamunka. Inkább az éhhalál, mint ezt művelni, bárki érdekében. Persze vannak akiknek a szar is finom,

Vízkeleti János 2020.07.05. 20:02:00

Túlszabályozott itt minden, túlzottan sok a kötöttség, ugyanakkor ezek ismerete és még inkább a betartása is alacsony szintű, így a többség elviseli. Sokkal több lazaság , pezsgőbb emberibb életre volna szüksége az embereknek, ehhez meg több pénzre, alkotó szellemiségre volna szüksége a tömegeknek.
süti beállítások módosítása