MaGYAUR

MaGYAUR

Az EU az ember- és természetközpontú gondolkodás utolsó szellemi bástyája

2020. július 16. - Magyaur

A populizmus sikere egyebek közt a tekintélyekre alapozó állam-nacionalista és vallásos gondolkodás összeházasításának köszönhető. Ez az a reakciós ideológiai muníció, aminek révén sikerrel megtámadhatták a formális tekintélyeket elvető, non-konform „1968-as” szellemiséget.

A modernségnek csak az eszközrendszerét átvevő konzervatív kultúrák (muszlimtól a hinduizmusig) és a korábban liberálisabb, de populistává deformálódott hivatalos kultúrák Oroszországban, az Egyesült Államokban, Lengyelországban és Magyarországon mind bosszút forralnak az ember-, és természetközpontú, vagyis nem hit-alapú gondolkodás ellen.

A globalizmus ellentmondásaira a nemzetállamot és vallási identitást szembehelyező populizmus adott egyszerű és a nagy tömegek számára közérthető választ. De ez a rövid távra szóló, a hatalom megragadását szolgáló válasz zsákutcába visz, hiszen a múlt identitásaihoz akar visszatérni akkor, amikor a technikailag rohamosan fejlődő világ nemzetek felettivé vált.

A jövőt remélhetően nem a haladást akadályozó nemzetállami burzsoázia határozza meg, hanem a „zöld”, önellátó és a Mesterséges Intelligencia által okossá tett gigavárosok először kontinensnyi, majd világméretű szövetsége. Ebben a kontextusban „érdekes” kísérlet a magyar tudomány- és kultúraellenes kormány azon igyekezete, hogy a „jámbor” és lojális Debrecent összeugrassza a kozmopolita és „hitetlennek” beállított Budapesttel.

Nagyon szerencsés Magyarország, hogy annak a kontinensnyi Európai Uniónak a tagja, amely jog és a szabad gondolat talaján áll és ezért a saját nemzete hosszú távú érdekeivel szembemenő Fidesznek korlátokat állít!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr8916010118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása