MaGYAUR

MaGYAUR

István Király Nagyurunk maga elé idézte Orbán-fia Viktort

Augusztus 20. Székesfehérvár

2020. augusztus 18. - Magyaur

István Király Nagyurunk a székesfehérvári törvénykezési napon maga elé idézte a Felcsútbeli, amúgy nemtelen Orbán-fia Viktort, akinek fejére olvasta, hogy a beszedett adót részint elherdálta, részint szétosztotta csatlósai közt. A fent nevezett hanyag magatartása miatt Magyarország népeinek jövőbeli sorsa veszélybe került, hiszen az adókat, valamint a nyugati keresztény országokból érkező pénzeket nem gyümölcsöző vállalkozásokba fektette, hanem minden más haszontalanságra. Imigyen a következő évtizedek adóbevételei bizonytalanná váltak és a Kincstár a korábban elkerülhetőnek vélt hitelek felvételére kényszerülhet keleti országokból, ami által erősödhet a nem kívánt keleti függőségünk.

Továbbá István Király Nagyurunk irtóztató haraggal látja, hogy a magát kereszténynek valló Orbán-fia Viktor nem átall lepaktálni a nyugati kereszténység ellenségeivel: az itteni Kurultáj és az idegen országbéli pogányokkal!

„Akik pedig egy követ fújnak a Nyugati Kereszténység, a Civilizált Európa elveszejtőivel, azok lakoljanak érte hetedíziglen!” – mondotta volt István Király Nagyurunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr716168440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kage kyōi 2020.08.19. 03:35:04

Plusz 700 milliárdot baxtak el harci járművekre!

Bandibacsi34 2020.08.19. 07:40:28

Ezek mas orszagokban is igy voltak. A libernyakok/kommancsok is szerettek, hiszen az "elkerülhetetlen" keresztenyseg felvetele az olyan, mint az "elkerülhetetlen" kommunizmus felvetele majd az "elkerülhetetlen" EU tagsag. stb stb. Az EU s penzek a gyarmati elitet fizetik le minden orszagban, ebben semmi különös nincsen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.19. 07:43:03

Ballib mítosz ez az "István a nyugatot választotta" szöveg, De még ha igaz is lenne, az akkori nyugat nem azonos a maival.

szárny 2020.08.19. 08:07:03

És azt sejted-é, veled mit mívelne István, a magyarok királya?

Magyaur 2020.08.19. 08:08:41

@MAXVAL bircaman közíró: Viszont az immorális, "kalandozó"/rabló magyar virtus ugyanaz maradt...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.19. 08:28:58

@Magyaur:

Ez volt a korszellem akkor. A népek vándoroltak. Nem rosszabb, mint amikor manapság pl. az USA megtámadja Líbiát.

Magyaur 2020.08.19. 09:19:14

@MAXVAL bircaman közíró: A mai korszellem meg azt diktálja, hogy a magyar kormány ne legyen "rafkós" és Európán élősködő parazita!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.19. 10:44:02

@Magyaur:

Európa élősködik rajtunk. Sokkal több pénz megy ki Mo-ról nyugatra, mint amennyti bejön. Az arány kb. 5:1.

ulpius66 2020.08.19. 11:23:06

@MAXVAL bircaman közíró:

Gondolom ezeket az iszonyú liberális (holland, belga, francia, stb, stb) kormányokat nem zavarja, hogy elődeik több száz éven át élősködtek a gyarmataik felett, és pl. rabszolga-kereskedelemből alapozták meg pár száz évre az országuk gazdagságát!

Mindez persze a Magyar Urat sem zavarja!
(mint ahogy az sem zavarja, hogy évszázadokon keresztül Ausztria szipolyozta ki pl. Magyarországot is....utána meg a Szovjetunió egy fél évszázadig..... most meg az EU.......)

ulpius66 2020.08.19. 11:25:53

Magyar ÚR!

Gondolom Te eddig is ezerrel nyaltad a seggét a Moszkva magyar helytartóinak, mint ahogy most nyalod a seggét Brüsszel (SoroSS) magyarországi helytartóinak!

Egészségedre!

Magyaur 2020.08.19. 14:24:59

Magyarország érdeke az EU-hoz tartozás. Minden más lehetőség (az orosz Eurázsiához, vagy az erdogani török kalifátushoz való tartozás) csak Orbán és hű csicskáinak érdeke...igen, a ti érdeketek: Maxval és Ulpius kurafik!:)

rovid 2020.08.19. 15:05:08

@MAXVAL bircaman közíró????????

Európai téridő 2020.08.19. 15:47:52

A nyugati kereszténység a jelek szerint már nem örvend annak a tekintélynek, mint az egyházszakadás előtti időkben, amikor államalapító Szent István királyunk csatlakozott hozzá. Azóta újabb "egyházszakadások" révén a keresztények mellé felsorakoztak a keresztyének és pl. a híres szent-galleni kolostor, ahová elkalandoztak a magyarok a 907-es pozsonyi győztes csata után, már közösségként nem létezik, csak az épülete van meg, mert Zwingliék és Bullingerék kizríkálták őket Svájcból. És akkor a múlt századi politikai kereszténydemokráciáról, vagy az 1891-es, a munkásmozgalommal foglalkozó pápai enciklikával, illetve a 40-ik évfordulóra kiadott Quadragesimo anno-ról még szó sem esett. Szóval, már megint baromságokat hadrikáltál össze, drágalátos internáci hülyelvtárs Magyaur.

ulpius66 2020.08.19. 18:07:10

@Magyaur:

Kedves Magyar Úr!

Én - veled ellentétben - olyan fejlődési irányra gondolok, mint pl. Svájc elért.

LÉPJÜNK KI AZ EU-BÓL, A NATÓ-BÓL ÉS EGYÉB SZARSÁGOKBÓL, LEGYÜNK FÜGGETLENEK!!!!

Nem kell sem az EU sem a török kalifátus, sem az orosz függőség, stb......

Szerintem, Ulpius Tamás szerint ez a jó irány, és azt a politikai erőt támogatom, amelyik ezt preferálja...

Ennyike.

EZEN MIT OLYAN NEHÉZ FELFOGNI?

Magyaur 2020.08.20. 12:21:40

@ulpius66: Svájc világelső vegyiparával, óraiparával, bankszektorával és önellátó energiatermelésével nemcsak Nyugat-Európa, a globális világgazdaság szerves részét képezi. Ezzel szemben a magyar szélsőbal és szélsőjobb által vágyott "függetlenség" nem más, mint a zárt, befeléforduló, önellátó állam ideája...Ceausescu és Kim Ir-szen mintájára. Mert a "függetlenség" nem létezik már, csak a diktatúrákban:(

laszlo ador 2020.08.20. 19:08:50

@ulpius66:
Sváci fejlödést elérni magyarországon elméletileg lehetséges,de gyakorlatilag ez nem lehetséges.
Addig amig úton útfélen jogos a kleptománia addig nem lesz svájci fejlödés.

ulpius66 2020.08.20. 19:28:54

@laszlo ador:

Nyilvánvalóan nem gazdasági függetlenségről méláztam el, hanem elsősorban politikai függetlenségről..

Úgy persze könnyű, hogy Svájc évszázadok (Tell Vilmos) óta független, talán az utolsó háború amiben részt vett a Napoleoni háborúk voltak....nekik sem egyik napról a másikra jött össze az életszínvonal és a függetlenség, de sikerült függetlennek maradni!

Én egy ilyen irányban gondolkodom.
(évtizedek alatt tán nekünk, unokáinknak is összejöhetne valami....)
süti beállítások módosítása