MaGYAUR

MaGYAUR

Orbán, a vétó és a kisnemesi nacionalizmus

2020. november 17. - Magyaur

Ha vétóról van szó, akkor érdemes visszamenni a történelemben, mert a jelen politikai reflexeit öntudatlanul is befolyásolja a kelet-közép-európai múlt. Kezdjük ott, hogy a nemzeti/vallási tradíciók hívei számára a populizmust törvényesíti a „kisnemesi nacionalizmus” évszázados hagyománya. Az ő szemükben a populisták nem „maffiaállam”-ot működtetnek, hanem az „ősi” hűbéri viszonyrendszerhez térnek vissza: „A familiaritás már a nevében is egyfajta archaikus-patriarchális kapcsolatra utal … Igaz, a familiáris nem borult ura lábaihoz, mint keleti kollégája, de nem is játszotta el az alárendeltségen belül is megőrzött emberi méltóságnak azt a szimbólumjátékát, amit nyugati kollégája…Bárhova tekintünk, a „nyugatias” szerkezetek mindenütt megvannak, csak éppen valamilyen mértékben deformáltak,; hol csonkák (mint például a városok), hol aránytalanul túlburjánzók (mint éppen a nemesség)…a magyar középkor a Nyugatra jellemző egy százalék körüli arány helyett egy sokkal tömegesebb, a népesség mintegy 4-5 százalékát (Lengyelországban talán a 7-8 százalékát) kitevő nemesi masszát hagyott az újkorra, benne azzal a parlagian műveletlen, de kiváltságolt szellemmel eltelt kisnemességgel, melyet Bibó István teljes joggal „az újkori magyar társadalmi fejlődés legkártékonyabb jelenségének” nevezett. … E térség nemességének – orosz kollegáitól eltérően – intézményrendszeren alapuló világos és pontos elképzelése volt arról, hogy az állam corpus politicumában ő „képviseli az országot”, „az ország szabadságát”; elképzeléseinek egyoldalúsága annak arányában fokozódott, ahogy a válság megnövelte hatalmát parasztjai felett, a városokat pedig lesújtotta.” Még egy adalék a nemesi nacionalizmus nemzetre életveszélyes szűklátókörűségére: „Még egészen frissek a hantok a mohácsi tömegsírokon, még azt „várnánk el” a történeti köztudatunkban Mohácshoz fűzött asszociációink alapján, hogy az egész országot valami döbbent gyász és önmarcangoló felelősségkeresés bénítja meg, amikor 1526 novemberében Székesfehérvárott lezajlott országgyűlés forrásaiból valami egészen más atmoszféra bontakozik ki. Az összegyűlt nemesek táguló kebellel és magabiztos optimizmussal, harsány jókedvvel kontráznak a pártvezér Webőczi gyakori „Uraim, magyarok!” megszólítással tarkított szónoklataihoz, hogy végre „nemzet” királyt választhatnak…Szapolyai János személyében. „Tudjátok, mennyi szolgálatot tett a vajda úr nektek, magyarok – így Webőczi - ;hálátlanok akartok-e lenni iránta?”Nem akarunk!” – zúg a nemesi gyülekezet válasza… majd a jelenlevők üdvrivalgásban törnek ki, amikor Werbőczi az 1505. évi rákosi végzés egy sokpecsétes példányát – a fikciókban és dikciókban kimerülő nemesi nacionalizmus e „magnum chartáját” – teátrális mozdulattal egy lándzsa hegyére tűzve, akárcsak egy zászlót, meglengeti a fejek fölött, a jelen levő lengyel követ pedig jelentésében így summázhatja összbenyomását:”a magyarok úgy érzik magukat, mintha újjászülettek volna.” Az időpont tehát 1526 novembere, pár héttel a Magyar Királyság bukása után - ennyit a nemesi nacionalizmus valóságismeretéről.

Nem volt bölcsebb a nemesi nacionalizmus a lengyel-litván rendi köztársaságban sem, ahol „mivel nem alakult ki örökös főrend Lengyelországban, a szejmben /országgyűlésben/ minden nemes szavazat ugyanannyit ért…A nemességet alanyi jogon megillette a „liberum veto” joga, azaz a korlátlan vétó joga, mellyel az egybehangzó döntések meghozását kívánták biztosítani…” Sajnos éppen a vétók okozta döntésképtelenség okozta a független, ám vészesen meggyengült lengyel állam bukását és nagyhatalmak közti felosztását.

Ma Magyarország és Lengyelország az Európai Unióban, - a rossz nemesi nacionalizmus hagyományaiból következően is - vétójukkal a kontinens egységét és döntésképességét ássák alá!

Idézetek sorrendben:

Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról; Magvető, 1983 – 63-64 old.,77. old

Szűcs Jenő: Nemzet és történelem; Gondolat, 1974 – 563-564. old.

D.Fekete Balázs: Köztársaság és anarchia, a lengyel nemesi Köztársaság bukása a királyi hatalom korlátozásának tükrében; Regnum! portál

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr6916288408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.17. 14:45:12

A vétó helyes lépés, a nyugat gyenge most, most kell tehát ütni-vágni.

agador 2020.11.17. 15:33:34

Lehetséges magyarázat a fentebb leírt folyamat, azonban inkább arról lehet szó, hogy a köztörvényes bűnöző menekül a későbbi felelősségre vonás elől és ehhez a felperzselt föld módszerét alkalmazza. Mint a nácik.

nemecsekerno_007 2020.11.17. 15:52:04

Látom FaszMatyi ide is beavázkodott :)))))

nemecsekerno_007 2020.11.17. 15:52:59

Amúgy a szerző is beleállt a kommunikációs hadjáratba, az országgal szemben.

2020.11.17. 15:58:58

Valamai csak hibádzik a magyar jogállammal, ha Orbán nem hajlandó alávetni magát a vizsgálatnak.

el somorrito 2020.11.17. 16:00:07

Ja. Mondjuk a ballibsik is híresek voltak az éleslátásukról. Gondoljunk csak a Károlyi féle elkúrásokra.
Az a Francia bohóc nyiltan a képébe nyomta Belgrádban, hogy a "Magyarok meg lesznek büntetve" erre ő továbbra is szervilis volt az Antant jegyzékek végrehajtásában.
Akkor már inkább a Magyar "kisnemesi" réteg "éleslátása" legyen a domináns.

HaD 2020.11.17. 16:36:53

@CSOKKI MÁLNA: a lé akkor lesz meg ah meglesz...netán a jan 1.-én életbe lépö szabályok alapján vagy a már futó basztatás alapján rövidített játszmában le nem zavarják két nap alatt(jan 3.-ára:)) hogy a jogállamiság sérült és csap lezár:)...mint opció????...de nem kell rinyálni...ahogy a nóta mondja az pedig sohsem volt és sohsem lesz...mübalhé....a lényeg cimbi hogy dolgoztassanak harmad áron vegyük meg a cuccot ugyanannyiért vagy drágábban és tegyünk rá egy lapáttal a lehúzásra a remek Forint kurzussal....ennek lehet örömködni öreg...meg hogy a fszopók kirámolják 100 évre elöre a zs-t. A gyerköcöd fogja még emlegetni a "prociklikus" matócsi bácsit:):)...amig orbánc szavatolja a lehuzásunkat addig kapja a baksist....ha nem hát nem.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.11.17. 16:46:48

@CSOKKI MÁLNA:
Nem. Te kezd el gondolkodni!
Való igaz, hogy a jogállamiságot nem lehet tökéletesen definiálni, de ez igaz minden történelmi képződményre is. Más esetekben azonban valamiért egyáltalán nem zavarja a kormányt ez, pl. bátran hivatkozik a "történeti alkotmányra", vagy a "hagyományos családra".
Valami rejtélyes módon csak akkor zavarja, ha az érdeke úgy kívánja. Más esetekben ennél homályosabb fogalmak is teljesen rendben vannak.
És vajon a többi országot miért nem zavarja az, hogy nincs tökéletesen definiálva? Miért csak Magyarországon és Lengyelországban probléma ez?
Nem lehet, hogy azért, mert ez a két kormány is tudja, hogy amit csinál, az nincs rendben? Nem lehet, hogy más országokban nincs olyan például, hogy csütörtökön a kitalálják, hogy a szerencsejáték nemzetbiztonsági kockázat és keddtől már tilos, kivéve kormányközeli oligarcháknak?
Még akkor se lóg ki a lóláb, amikor pont most próbálják szűkíteni a közpénz fogalmát?

nemecsekerno_007 2020.11.17. 17:35:24

@Lord_Valdez: Ja, a jogállamiságot érezni kell.

Muhahahahahahaahaaa :))))))))))))))

lobaszopiatej 2020.11.17. 17:38:48

na és, a Gyurcsány is elkúrta!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.11.17. 17:41:55

@nemecsekerno_007:
Nem, tanulni.
Elvek vannak benne, mint például:
- az állami szigornak arányosnak kell lennie a kezelni kívánt problémával
- a jogszabályoknak szigorú hierarchiában kell lennie és nem mondhatnak ellent magasabb, vagy azonos szintű jogszabálynak.
- nem függhet egymástól a jogalkotó és jogalkalmazó
- a jogi döntéseket és jogszabályokat egy független testület bírálhassa felül
stb.

salitis 2020.11.17. 18:01:20

@Honóriusz: Milyen vizsgálat???
Szó nincs vizsgálatról, csak ítéletről.

És mik lennének a "vizsgálat" szempontjai? Mi a jogállam definíciója?
Egyelőre annyi: benyalsz Sorosnak, vagy sem?
Ha benyalsz, jogállam vagy, ha nem, akkor nem vagy az.

a nagy hohohorgász 2020.11.17. 18:33:54

@Lord_Valdez: buzika és az EU-ban nem függ ugye egymástól a jogalkoto és aki adja a pénzt???? B+ mennyire hülyék vagytok

a nagy hohohorgász 2020.11.17. 18:36:55

@Lord_Valdez: ja és milyen elvekrol beszélsz te szerencsétlen..... nekem nem fér a buzulas az elveimbe. Te meg nyitott szájjal tamogatod... és most melyikünk elve a törvény????

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.11.17. 18:44:06

@a nagy hohohorgász:
Gondolom, hogy fideszes vagy, mert ott szokás büszkének lenni a tanulatlanságra.
A pénzt az EU tagállamok adják. Az EU-ban elég bonyolultan működik a jogalkotás és végrehajtás.
Az Európai Bizottság kezdeményezi a jogszabályokat, de végül az Európai Parlament alkotja meg és fogadja el, majd ismét az Európai Bizottság hajtja végre. Két külön testület...

a nagy hohohorgász 2020.11.17. 19:06:22

@Lord_Valdez: te meg biztos buzi vagy azért hazudsz. Magyarországon meg az országgyűlés hozza a törvényt és a bíróság itelkezik. Szóval akkor mi van?!!!! Gondolkozz már b+.

a nagy hohohorgász 2020.11.17. 19:10:27

@Lord_Valdez: annyira debilek vagytok h a robbantgatasok és lefejezesek nem eu téma de a buzi királyfit ledaralni az 2020 ban mekkora bűn. Gusztustalan férgek vagytok. A hülye németek is tuncikeznek mert maszkot kell viselni de az nem baj ha ahmed szetbassza a lányát. Gratulálok, gyökér

a nagy hohohorgász 2020.11.17. 19:15:05

@Lord_Valdez: a te logikad alapján akkor lesz diktatúra ha személyesen o1g ítélkezik birokent .hülye vagy

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.11.17. 19:16:01

@a nagy hohohorgász:
Magyarországon az a baj, hogy Orbán Viktor utasítja a parlamentet, a bírósággal meg még küzd. A bíróságokat még nem sikerült teljesen maga alágyűrnie.
Tudni illik, vagy illene, hogy az illiberális demokráciák csak imitálják a jogállamiságot.
Az intézmények léteznek, de csak csupán díszletek. Van alkotmánybíróság, de nincs önállósága, ezért nem tudja ellátni a jogállamisághoz szükséges jogalkotási felülvizsgálatot. Van alkotmány, de bármikor megváltoztatható, ha úgy kívánja a kormány érdeke. Van parlament, de semmi olyat nem szavaz meg, vagy le, ami a kormánynak nem érdeke. Vannak népszavazások, de semmi olyan nem kerülhet napirendre, ami a kormánynak nem érdeke.

a nagy hohohorgász 2020.11.17. 19:34:23

@Lord_Valdez: bezzeg az EU. Ott független minden... és én szedek valamit... ha kilatnal a fejedbol lehetnél sultkrumpli... addig is rettegj tovabb a demokráciáert....

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.11.17. 19:41:23

@a nagy hohohorgász:
Akkor hagyd abba és szedj valami mást.

Santayana azt mondta, hogy aki nem tanulja a történelmet, az arra van kárhoztatva, hogy megismételje azt. A történelem arra tanít, hogy lehet, hogy most úgy érzed, hogy jó neked, de egy önkényuralomban nagyon gyorsan változhat a helyzeted. Lehet, hogy most az önkényúr szolgálatában állsz, de lehet, hogy holnap az útjában fogsz. Nézd meg, hogy mi történt Robespierrel, Röhmmel, vagy Jezsovval, vagy Simicskával.

a nagy hohohorgász 2020.11.17. 20:01:19

@Lord_Valdez: simicska él és virul a többit nem ismerem:) te biztos bölcsész vagy hogy semmi közöd a valósághoz.

a nagy hohohorgász 2020.11.17. 20:25:40

@Lord_Valdez: figyelj én matekot tanultam. Ott nem divat a hazugság mint nálatok, Ahol a könyvben le van írva mit kell gondolnod.

Sir Galahad 2020.11.17. 21:20:41

@hunyadi_janos_111: Mikor húzod ki a fejed a saját seggedből?

apro_marosan_petergabor 2020.11.17. 21:49:46

A globalista-libero-bolsevik koalíciónak valóan útban van Lengyelország, Magyarország, meg a V4-ek is. Mivel nem akarja alávetni magát a globalista elképzelseknek - sem az erőltetett bevándorlásnak, sem a gender ideológiának, sem az LMBTQXYZ...társadalomszabdalásnak, ráadásul még a demgráfia katasztrófát is nem muzulmán importból, hanem családtámogatással, a még nem teljesen agymosottak normális irányba fordításával szeretné megoldani.
Igen, ilyen elavult fogalmakban gondolkodik, mint haza, nemzet, család, patriotizmus (hazafiasság), erkölcs, közösség építés stb. és átíratlan történelem, történelmi tudat - amihez még keresztény kultúrkör-kötődés is tartozik.
Kétségtelen, ez veszélyes, nos ennek leküzdésére találták ki a "jogállamiság" vizsgálta eljárást, s persze az ebből fakadó fenyítést, a pénz elvonást.
Hogy melyik nem jogállam, megmondja majd a libero-bolsevik-internacionalista(globalista) zsebrevágott siserehad, a pénzmegvonás utána automatikus.
Erre vétót mondunk és ez fáj. Vétot mondunk, mert valóban van egy nemzeti szellem, amit anno a kisnemesek no meg a jobb arisztokraták (Széchenyi, Wesselényi, Tisza, Károlyi(nem a mihály) stb.
képviselt és az asszimilálódni kívánó nagypolgárság átvett (Weiss M., Hatvany st. ).
Maradt az értéktelenebb, sőt kifejezetten káros lumpenproli réteg egyesülve a hasonlóan értéktelen urbanistákkal (Lukács, Kún, Rákosi, Kádár stb.) s ezek egyenes vagy ferdeági örököseivel am mai libero-bolsi csapattal, a hatalomra éhes fogalmatlanokkal(Momentum) együtt:
Ehhez kell az ilyen agymosdató, történelmietlen szöveg, ami itt fentebb megszületett.

Fánkevő Fáncsi 2020.11.18. 02:39:03

Lefagyott neki a számítógépe 23:23-kor. Vagy elment aludni és ki kellett kapcsolni, mert nagyon zúgott.

Te meg Magyaur miért írsz cikkeket, ha utána nem érdekel, hogy mi megy a kommentek között. Vagy éppen direkt hagyod a spamot, mert azt jó, hiszen emeli a hozzászólások számát. Nem igaz, hogy nem tudod blokkolni a manuszt. Nem akarod !!!

Persze az sem érthető, hogy kinek szól ez a cikk.
Csak nem gonolod komolyan, hogy Orbán Viktor szavazótábora kikupálódott és a történelemben igen jártas érrzékeny intelligens fiatalokból áll, akik a helyes érvelés hallatán elgondolkoznak a világ dolgairól, még talán okulnak is. Vagy visszaérvelnek akár még magasabb színvonalon.
Komolyan kérdem, kinek az okulására írtad ezt, kinek javaslod olvasásra ? Nem a tartalmat kritizálom itt, csak nem értem az okát a cikk elkészítésének.

kunzoo 2020.11.18. 06:59:21

A cikk ott csúsztat hogy a vétó már a csatlakozásunk előtt benne volt az EU ügyrendjében. Nem mi vagy a lengyelek követeltük hogy tegyék bele. Megtehették volna hogy korábban eltörlik ezt, majd úgy indítják el a bővítési folyamatot. Emiatt visszás a sopánkodás, hiszen ezek a magállamok játékszabályai, ők találták ki.

Ha jól tudom, akkor lesz közös hitelfelvétel is. Az valóban visszás ha valami oknál fogva visszatartanak pénzeket, akkor átvállalják az ennek fedezetéül szolgáló hiteleket? A diktatúra ne kapjon pénzt, de a diktatúra pénze azért jól jön? Ha leállítják a kifizetést idő és teherarányosan leállítható a befizetés is a közös kasszába? Ezt valóban át kéne beszélni. A pontos játékszabályokat. Ha kormányváltás lesz, ezeket az állapotokat megörökli az utód is, szóval az ellenzéknek sem árt ha tisztában van az új játékszabályokkal.

Exploiter 2020.11.18. 07:05:50

Az EU nem két kelet-európai ország miatt hullik szét.
Ez a sokadik válság, amit a kiscsapat egyáltalán nem tud kezelni.
Szerintem most már mindenki számára nyilvánvaló, hogy szabad bölcsészek és papírtologatók nem tudnak egy kontinensnyi öreg országot összefogni.
Főleg, ha még abban sincs egyetértés, hogy a piros az kék, vagy zöld legyen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.18. 08:41:37

s azt miért jó, hogy a balllib trollt hagyod szabadon garázdálkodni?

citrix 2020.11.18. 10:12:32

Az ilyen idióták ellen egyszerűen be kellene vezetni az uniós döntéshozatalban (az idióta államok mintájára) a 2/3-os döntéshozatalt. Amit a tagállamok 2/3-a megszavaz, az kötelező erejű legyen a maradékra is, hiába vétózza meg. Ez ellen Orbán aligha szólhatna egy mukkot is hiszen az ő bábszínháza pontosan így működik amivel szemmel láthatóan maximálisan elégedett.

István Tamasi 2020.11.18. 10:29:54

Óriási öngól az elmebeteg suttyótól ez a vétó.
A járvány utáni helyreállítási alapból nem fog részesedni hazánk, több marad a többieknek. Ennek jelképes a kamata, viszont Nemzetthy Szotyialista Mutyisztán nemrég felvett 7 milliárd euró hitelt az EU-s alap kamatának sokszorosáért.
Az EU rendes költségvetésének elfogadásáig az előző évi költségvetés számaránya szerint működik az EU - kivéve a céltámogatásokat, amik nem működnek. Tehát megint csak hazánk jár rosszul, mert nem lesznek céltámogatások, nem jönnek azokra a célokra sem pénzek amiket a magyar költségvetés 80-100 %-ban már megelőlegezett.
A csüngőhasú disznó döntésének árát ismét a magyar adófizetők fizetik meg.

babbaba 2020.11.20. 03:06:23

@el somorrito: Károlyi mint ballibsi. Az egyik legnagyobb, leggazdagabb magyar nemesi család sarja. Fogadok, hogy magyarabb volt, mint aki ma itt is döngeti a mellét magyarságára és az ősei közt jó, ha egynegyednyi magyar vért találunk.

Nektek inkább az intelligenciával van bajotok. Nameg a tanultsággal.

babbaba 2020.11.20. 03:07:31

@MAXVAL birсaman közíró: Az európai kultúrállamokat gyülölő orosz ügynökökről nem is beszélve.

babbaba 2020.11.20. 03:11:08

@István Tamasi: És még mindig van kétmilliónyi véglény, aki teljes mellszállességgel támogatja. Hiába basszák át a fejét (és ezt néha fel is ismeri), akkor is.

De egyre fogynak, az is igaz. Érzi és tudja ezt a dagadt is, azért csapkod mindefelé, mint egy elszabadult propeller.

ebella2 2020.11.20. 05:46:33

@babbaba: Vannak undorító és megvetett pénzkereseti lehetőségek. Persze ha alapból orosz, vagy kommunista mindenek felett valaki, az szurkolhat a nemzetünket tönkretevő ruszkiknak, a nyugati életformát ekézve, pedig a magyar a nyugathoz csatlakozott Szent István alatt.És azóta is nyugat, azt az időszakot kivéve amit az orosz megszállás jelentett. Hogy mi magyarok undorodunk az ilyen ügynököktől az természetes. Közölni sem árt velük időnként, hogy kilátszik.

Azt sem értem, hogy Orbán aki nagy szovjetellenesnek mutatkozott, miért csicskult be Putyinnak. (Ezért vesztek össze gyerekkori haverjával a Smincskával is.) Lehet a KGB akták közt van valami terhelő?
süti beállítások módosítása