MaGYAUR

MaGYAUR

Orbán és Macron etatizmusa: ég és föld

2021. január 28. - Magyaur
Érdekes írás jelent meg Ablonczy Bálint tollából a Válaszonline.hu-on „Átállt a „sötét oldalra”? – így lett ellenségből Orbán Viktor barátja Emmanuel Macron” címmel. Ablonczy Bálint Fredrik Erixon-t, a Centre for International Political Economy igazgatójának a Spectator brit konzervatív lapban megjelent cikke kapcsán kereste meg.
Erixon meglepő párhuzamokat vél felfedezni Macron és Orbán közt, amelyet Ablonczya következő módon foglalt össze:„szerinte Macron és Orbán is szereti a hatalom központosítását, minél kevesebb ellensúlyt akar maga körül látni. A magyar kormányfő kapcsán megemlíti az igazságszolgáltatás elleni támadásokat, míg a francia elnöknek a (parlamentet kikerülő) elnöki rendeletekkel való kormányzást rója fel. Erixon szerint mindkét politikus alapvetően pesszimista: úgy gondolják, Európának kevés barátja van a világban. Kritikusak Amerikával, nagyobb állami beavatkozást és protekcionizmust szeretnének a gazdaságban, és szoros kapcsolatokra törekednek Oroszországgal. A magyar miniszterelnök a kereszténység védelmében élesen bírálja az iszlám hátterű bevándorlást, a francia elnök pedig nagyobb állami ellenőrzést akar a franciaországi iszlám felett, és szekuláris alapon ellenzi, hogy a muszlim nők fátylat hordhassanak. Orbán és Macron szeretnek egymás ellenfeleiként pózolni, de Brüsszelben gyakran azonos oldalon állnak” – írta a svéd közgazdász.”
Erixon, más angol és skandináv gondolkodókhoz hasonlóan, előítélettel viseltetik a „kontinentális” Európa-politikával szemben. Az őt Napóleon birodalmának centralizmusára emlékezteti és ezen az alapon állít fel indokolatlan párhuzamot két centralizáló politikus; Macron és Orbán közt. Holott amíg Orbán kézi-vezérléses magánállamot igyekszik kiépíteni, ami mögött elsősorban nem Európával, hanem Magyarországgal kapcsolatos pesszimizmusa munkál, körkörös védelemmel és a dekadens Nyugattal való „hun-türk-kurucos” dacos szembenállással. Addig Macron Franciország kormányzását mintha kötelező penzumnak tekintené a számára lényeget jelentő jogállami alapokon nyugvó, liberális "európai szuperállam” létrehozását megelőzően. Amíg a de Gaulle-i hagyományból Orbán csak a nemzetállam-központúságot és az elnöki kvázi teljhatalmat látja, addig Macron De Gaulle jogállamiság iránti elkötelezettségét, valamint Európának az Urálig tartó, az Egyesült Államokkal vetekedő hatalmi pólusának vízióját veszi át.
Emmanuel Macron politikai ambíciója nem egy ókonzervatív, bezárkózó nemzetállam orbáni-jellegű despotájaként való uralkodás, hanem a köztársasági elnöki pozíciójának megszerzése a régiós önkormányzatokon alapuló, szekuláris Európai Köztársaság élén!
https://www.valaszonline.hu/2021/01/27/orban-viktor-emmanuel-macron-szovetseg-elemzes/?fbclid=IwAR0sWCXxYLhTe9oO0O-1XRqDV3-W-7DXT99vYokhFYFGkiZWkrYqZZLrhbg

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr9016406382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kunzoo 2021.01.28. 06:49:20

Mivel Macron egy atomhatalom elnöke, érthetően nagyonn léptékű a célja. Kicsiben Orbán is határon túlnyúló hatalomra vágyik, elég markánsan kijön ez pl v4

midnightcoder2 2021.01.28. 08:12:18

Egy politikai erõt, ami a csoportérdekeket helyezi elõtérbe az egyéni érdekek helyett lehet hívni nácinak, kommunistának, feministának, cionistának, de liberálisnak aligha. Még akkor sem, ha ezek a csoportok deviáns kisebbségek. Ezért Európában én nagyon óvatosan használnám a liberális szót.

Macron bácsi pedig szerintem realista. Szerintem elég jól látja, hogy az iszlamizmus és az európai civilizáció nem barátok, ugyanakkor azt is, hogy már esélye sincs kirakni a muszlimokat. És azt is, hogy bizony az USA-t fénykorában sem nagyon izgatta volna hogy mi van európával, mostanság pedig amúgy is megvan annak is a maga baja.

midnightcoder2 2021.01.28. 08:15:09

Amúgy valóban elég különbözõ alapon teszik a dolgokat, de mind a kettõbe szorult némi realitásérzék. Más kérdés, hogy Orbánba egyre kevesebb. És persze a helyzetük is más, Franciaország és Magyarország nagy kettõ. Annak ellenére, hogy mindkettõnek megvan a maga baja, de ezek más jellegû bajok (bár van persze azonos is).

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.28. 09:50:16

Más a helyzet. Franciaország magálam, mely a kizsákmányolásban a nyertesek oldlaán áll, mi viszont a mésik oldalon vagyunk. Nyilván más intézkedések szükségesek.

midnightcoder2 2021.01.28. 11:20:18

@MAXVAL birсaman közíró: Állt. Azért mostanság már ott sem annyira fényes a helyzet.

ulpius66 2021.01.29. 11:06:36

- Mi a különbség teológus és geológus között?

- ???????

- Ég és föld.......

kvadrillio 2021.01.29. 15:27:30

NA, ENNYIÉRT ÉRDEMES MÁR MEGDÖGLENI IS NEEEEEEM ???! :o)

Szingapúr milliós kártérítést ad azoknak, akiknél mellékhatás jelentkezik az oltás után
Írta: Zoltan Siposhegyi • A legfrissebb fejlemények: 29/01/2021 - 08:35
Szingapúr belvárosa
Szingapúr belvárosa - Szerzői jogok Yong Teck Lim/Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved.

A cikk megosztása

facebook
twitter
flipboard
mail icon

linkedin
tumblr
messenger-dsk

Betűméret Aa Aa

Miközben a magyar kormány lesöpri az asztalról a Momentum kezdeményezését, miszerint 100 ezer forintot kéne fizetni mindenkinek, aki hajlandó beoltatni magát, a szingapúri vezetés egy hasonló ösztönző után nyúl. A délkelet-ázsiai városállam tízezer szingapúri dollárt, vagyis 2,2 millió forintot fizet azoknak a helyieknek, akiknél komoly mellékhatásokat okoz a koronavírus elleni oltás. Tekintve, hogy eddig körülbelül minden százezredik beoltottnál jelentkezett túlzott immunreakció, a szingapúri hatóságok ezzel nem vállalnak túl nagy kockázatot, mégis védőhálót húznak azok alá, akik félnek a vakcina beadatásától.

Az új pénzügyi csomag egyfajta biztosításként is funkcionál, hiszen ha valaki maradandó egészségkárosodást szenved, vagy belehal az oltakozásba, a családja 225 ezer szingapúri dollárt, azaz 25 millió forintot kap.

A hatóságok ezzel akarják erősíteni a lakosságban azt a meggyőződést, hogy szükség van az oltásra. Az egészségügyi minisztérium hangsúlyozza, hogy ez nemcsak a szingapúri állampolgárokra vonatkozik, hanem az országban állandó jelleggel élő külföldiekre és a családtagjaikra is.

kvadrillio 2021.01.29. 15:29:29

@kvadrillio: minggyá fellendül a szingapúri turizmusss ! :O)))))

kvadrillio 2021.01.29. 15:31:16

@ulpius66: a teolóóóógus kamukutató, a geologus rétegkutató.....

nincs1agy 2021.01.29. 16:56:54

mandiner.hu/cikk/20210115_orban_es_macron_lehet_europa_uj_power_duoja

"Kevés korlátozást fogadnak el személyes projektjeikkel kapcsolatban. Orbán a független bírák és a hatalom más ellensúlyai iránti megvető hozzáállásával határozta meg magát. Macron nem ugyanabban a ligában látszik, de puskázik azért Orbán dolgozatából”."

"A szerző egyenesen azt állítja, hogy Macron újabban „mélyen illiberális” törvényeket hoz, példaként hozva fel azt a bukott javaslatát, amely illegálissá tehette volna a francia média számára a rendőri brutalitás képeinek bemutatását. Orbánhoz hasonlóan tőle sem idegen a rendeleti kormányzás, melynek segítségével népszerűtlen nyugdíjreformját is képes volt átverni. Hasonló módszerekkel akarja az alkotmányban rögzíteni a környezetvédelem ügyét egy új bűncselekmény, az „ökocidium” vétkét is beemelve, amit a szerző abszurdnak tart. "

"Erixon kiemeli, hogy mindkét vezető szemben áll az iszlámmal, méghozzá „durván opportunista szemlélettel”. "

nincs1agy 2021.01.29. 16:59:07

@midnightcoder2:
Egy biztos Weber mindkettőt utálja, hisz nekik köszönheti, hogy ma nem bizottsági elnök.:D

nincs1agy 2021.01.29. 17:01:42

"elnöki pozíciójának megszerzése a régiós önkormányzatokon alapuló, szekuláris Európai Köztársaság élén"

A szekuláris Európa és az iszlám fokozódó jelenléte a kontinensen nem képzelhető el egyszerre. A fokozódó jelenlét pedig szoros összefüggésben áll az illegális bevándorlással..

nincs1agy 2021.01.29. 17:38:06

@matyas.kiraly: Az európai keresztény gyökerű társadalmak már szekularizálódtak, azok az iszlám gyökerű társadalmak, ahonnan tömegeket próbáltok behurcolni viszont nem, te szarkupac.

röf 2021.01.29. 19:09:05

Itt ez a szellemi hajléktalan. Meneküljetek...

gmihaly621 2021.01.29. 19:26:39

mátyás király ennek a blognak a kommentjeit kevésbé fosta össze az eszement marhaságaival.

Soros Alpt. Koordinációs Iroda · http://soros.org 2021.01.30. 06:53:17

@matyas.kiraly:

Brendel Elvtárs! Az éjszakai műszak alatt Ön elaludt, nincsenek kommentjei 2-6 között! Mivel magyarázza ezt a felelőtlen viselkedését?

midnight coder 2021.01.30. 08:14:37

@gmihaly621: Szerintem csak szûrhetnek pár szót amit a scriptje behány ide. Amúgy szegény azért scriptel, mert érdemi vitához nem elég okos, viszont azt nem tudja elviselni, hogy ne neki legyen igaza. Másrészt mint vérlúzernek ez az egyetlen lehetõsége hogy úgy érezze hogy hatalma van.

midnight coder 2021.01.30. 11:23:07

Amúgy megnéznék egy olyat, hogy elõször Matyi elmegy Rómába és elkiáltja magát olaszul hogy én ateista vagyok, és minden vallásos keresztény elmebeteg, Jézus pedig buzi volt! Aztán elmegy mondjuk Iránba vagy Szaud-Arábiába, és a fõvárosuk fõterén ugyanezt kezdi el kiabálni perzsául illetve arabul, természetesen ez utóbbi helyeken a kereszténységet iszlámra behelyettesítve, illetve Jézust Mohamedre cserélve. Neki tanulságos lenne, hogy lássa mi a különbség az európai kereszténység és a közel-keleti iszlám között, nekem pedig szórakoztató.

nincs1agy 2021.01.30. 11:27:00

@matyas.kiraly: Még a saját logikád alapján is megvered magad. Egy egység vallási fanatikushoz(keresztények szted) ide importálsz még egy egység vallási fanatikust (muzulmánok). Még elfajzott ateizmusodban sincs logika, te szartelep.

nincs1agy 2021.01.30. 12:23:49

@matyas.kiraly: És ha muszlimokat irtottak a Balkánon 30 éve, attól miért kell beengedni a muzulmánokat Ny-Európába? Mi az összefüggés?

nincs1agy 2021.01.30. 13:15:51

@matyas.kiraly: És ha muszlimokat irtottak a Balkánon 30 éve, attól miért kell beengedni a muzulmánokat Ny-Európába? Mi az összefüggés?

midnight coder 2021.01.30. 13:27:44

@nincs1agy: Arról nem is beszélve, hogy azokat a muszlimokat a szomdszédaik irtották, és lehet hogy nem minden ok nélkül. A jugóknál pont az volt a probléma, hogy összezártak egy országba egy rakás teljesen eltérõ kultúrájú embert. Maga volt a megvalósult multikulti. Aztán, amikor csökkenni kezdett a nagy jólét, a feszültségek szépen felhalmozódtak, majd kitörtek. Ez vár nyugat-európára is. Persze ott azért picit agresszívabb muszlimok lesznek, és kissé elpuhultabb nem muszlimok, ergo ez a meccs nem lesz annyira könnyen lefutott mint a jugóknál.

nincs1agy 2021.01.30. 13:52:47

@matyas.kiraly: Még ha el is fogadnám a baromságaidat a Balkánon történtekkel kapcsolatban, ezek az események miért indokolnák azt, hogy muzulmánokat kell tömegesen beengedni Európába? Semmiféle összefüggés nincs a két dolog között, max. a te beteg pszichopata elmédben.
De ha már a vallásháborúknál tartunk, arról tudsz ugye , hogy a történelem során a muzulmánok támadtak először keresztényekre és nem fordítva. Jobban kellett volna figyelni töri órán balfaszka..

midnight coder 2021.01.30. 15:08:24

@nincs1agy: A matyika muszlimokhoz való ragaszkodása azért vicces amúgy, mert õ ugye ateista. Na most, a világon viszonylag kevés olyan ország van, ahol az õ hitsorsosait kivégzik, de ezek talán mindegyike muzulmán.

kvadrillio 2021.01.30. 15:38:39

MÁTYÁS KIRÁLY ZSHIDÓ VOLT ! :o)))))
iTT A CENZ...URAK IS ZSHIDÓK MIND ! :o)))))
HALÁL PFIZER VAKCINÁTÓL...Family of OC man who died days after vaccination say they ...abc7.com › tim-zook-covid-19-vaccine...Oldal lefordításaTim Zook, a 60-year-old X-ray technologist at South Coast Global Medical Center in Santa Ana, got his second dose of the Pfizer vaccine on Jan. 5. A few hours ..Az OC ember családja, aki napokkal meghalt az oltás után, azt állítja, hogy továbbra is az oltás híveiA véltnél több idős ember halt meg, miután beoltották a Pfizer-vakcinával Privátbankár.hu / MTI Norvégiában harminc idős, súlyos betegnél mellékhatások jelentkeztek a vakcina beadását követően, közülük tizenhárman meghaltak. További tizenhat halálesetet is vizsgálnak. A veszélyeztettek korhatárát 75 évre csökkentették. A norvég hatóságok alaposan vizsgálják a Pfizer és a BioNTech gyógyszercégek koronavírus elleni vakcinájának biztonságosságát a súlyos alapbetegségben szenvedő idősek esetében, mert legújabb becslésük szerinta korábban véltnél több ilyen beteg halhatott meg azután, hogy megkapta az oltást - jelentette a Bloomberg hírügynökség.A norvég gyógyszerengedélyezési hivatal pénteki közlése szerint vannak kockázatai az oltásnak a 80 évnél idősebbeknél. Bár nem beszéltek konkrétan a Pfizer-BioNTech-vakcináról, az országban egyelőre csak ezzel oltanak. A BioNTech egyik épülete a németországi Marburgban. EPA/RONALD WITTEK Sigurd Hortemo, a hivatal egyik főorvosa arról számolt be, hogynagyjából harminc, 80 évesnél idősebb, súlyos betegnél mellékhatások jelentkeztek a vakcina beadását követően, közülük tizenhárman meg is haltak.Steinar Madsen, a hivatal szakmai igazgatója ehhez hozzátette, hogy a helyzetet ennek ellenére nem tartják aggasztónak, mint mondta, az oltóanyagoknak rendkívül kicsi a kockázatuk.A hivatal azonban szombaton beszámolt arról, hogy további tizenhat olyan halálesetnél vizsgálják a körülményeket, amelyeknél a páciens megkapta az oltást.Koruk alapján a veszélyeztetettek alsó korhatárát 80-ról leszállították 75-re- tették hozzá. A Bloomberg szerint nem tudni, hogy a halálesetek pontosan mikor történtek. Ezek közül az elhunytak közül a legtöbbnél jelentkeztek az oltás várható mellékhatásai : az émelygés, a hányás, a láz, a bőrirritáció és alapbetegségük súlyosbodása.A norvég közegészségügyi intézet szerint a legrosszabb egészségi állapotú emberek számára még a vakcina enyhe mellékhatásai is végzetesek lehetnek.Azoknak, akiknek a várható élettartama már egyébként is nagyon kicsi, a vakcina jótékony hatása valószínűleg elenyésző vagy nincs is- közölte az intézet.Norvégiában december óta már 42 ezer ember megkapta a szükséges két oltásból legalább az elsőt.

nincs1agy 2021.01.30. 15:53:27

@matyas.kiraly: No és hogy került a muszlim vallás a Balkánra? Véletlenül nem úgy, hogy az Oszmán Birodalom meghódította a területet, balfaszka? Vagyis a hódító iszlám erőszakos térnyerése következtében került a muzulmán vallás a Balkánra.
Később Mohácsnál több mint kétezer hadifoglyot végeztek ki az oszmán törökök a csata után, lefejezve őket :

index.hu/techtud/2020/12/09/barbar_meszarlas_volt_a_mohacsi_csata/

"Arra, hogy a mohácsi csata után több mint kétezer hadifoglyot végeztek ki, I. Szulejmán archívumában is találtak írásos adatokat."

"Rengeteg olyan esetet azonosítottak, amikor a vágásnyomból egyértelmű, hogy a letérdeltetett, lehajtott fejű embert hátulról ölték meg, nyakazással."

"Az összegyűjtött adatok szerint az elhunytak 90 százaléka ifjú vagy viszonylag fiatal felnőtt, 18–40 éves férfi, kisebb részük 14–16 éves fiú volt, de temettek a tömegsírba egy-két kamaszt, idősebb férfit, valamint feltehetően néhány nőt is."

Ennyit a baromságaidról, te szarkupac..

nincs1agy 2021.01.30. 17:26:04

@matyas.kiraly: No és hogy került a muszlim vallás a Balkánra? Véletlenül nem úgy, hogy az Oszmán Birodalom meghódította a területet, balfaszka? Vagyis a hódító iszlám erőszakos térnyerése következtében került a muzulmán vallás a Balkánra.
Később Mohácsnál több mint kétezer hadifoglyot végeztek ki az oszmán törökök a csata után, lefejezve őket :

index.hu/techtud/2020/12/09/barbar_meszarlas_volt_a_mohacsi_csata/

"Arra, hogy a mohácsi csata után több mint kétezer hadifoglyot végeztek ki, I. Szulejmán archívumában is találtak írásos adatokat."

"Rengeteg olyan esetet azonosítottak, amikor a vágásnyomból egyértelmű, hogy a letérdeltetett, lehajtott fejű embert hátulról ölték meg, nyakazással."

"Az összegyűjtött adatok szerint az elhunytak 90 százaléka ifjú vagy viszonylag fiatal felnőtt, 18–40 éves férfi, kisebb részük 14–16 éves fiú volt, de temettek a tömegsírba egy-két kamaszt, idősebb férfit, valamint feltehetően néhány nőt is."

Ennyit a baromságaidról, te szarkupac..

nincs1agy 2021.01.30. 21:25:19

@matyas.kiraly: Hazudsz, vagy nem ismered a történelmet, te balfasz. A kereszténység kialakulásakor öt püspökség volt a Földközi-tenger medencéjében. A római, a konstantinápolyi, az antiochiai, a jeruzsálemi és az alexandriai. Utóbbi hármat már az első ezredforduló előtt megszállta a hódító iszlám. Vagyis az iszlám támadt először a kereszténységre és nem fordítva, te szarkupac.

nincs1agy 2021.01.30. 21:25:54

@matyas.kiraly:

No és hogy került a muszlim vallás a Balkánra? Véletlenül nem úgy, hogy az Oszmán Birodalom meghódította a területet, balfaszka? Vagyis a hódító iszlám erőszakos térnyerése következtében került a muzulmán vallás a Balkánra.
Később Mohácsnál több mint kétezer hadifoglyot végeztek ki az oszmán törökök a csata után, lefejezve őket :

index.hu/techtud/2020/12/09/barbar_meszarlas_volt_a_mohacsi_csata/

"Arra, hogy a mohácsi csata után több mint kétezer hadifoglyot végeztek ki, I. Szulejmán archívumában is találtak írásos adatokat."

"Rengeteg olyan esetet azonosítottak, amikor a vágásnyomból egyértelmű, hogy a letérdeltetett, lehajtott fejű embert hátulról ölték meg, nyakazással."

"Az összegyűjtött adatok szerint az elhunytak 90 százaléka ifjú vagy viszonylag fiatal felnőtt, 18–40 éves férfi, kisebb részük 14–16 éves fiú volt, de temettek a tömegsírba egy-két kamaszt, idősebb férfit, valamint feltehetően néhány nőt is."

Ennyit a baromságaidról, te szarkupac..

Rodney_2 2021.01.31. 14:11:19

@matyas.kiraly: Neked valószinűleg semmi fogalmad nincsen az iszlámról, mert ha lenne, akkor azt üldöznéd vehemensen és nem a már nagyjából megdöglött kereszténységet. Ma nem a keresztény inkvizíció öl meg embereket mert nem megfeleően vallásosak, hanem az iszlám. Nem beszélve a nők jogairól, vagy arról hogy a buzulásért halálbüntetés jár, stb. stb. Pakisztánban, Iránban, stb rendszeresen ítélnek halálra emberket vallási okokból. Ezen kicsit elmélkedjél. Pakisztánban még néhány éve egy olyan törvényt is hoztak, ami a diaszpórára vonatkozik (pl UK-ben élő pakik) és kimondja hogy aki kitér a muszlim hitéből azt a társainak meg kell ölni. Tök jó fejek ezek az iszlámok, ugye??

nincs1agy 2021.01.31. 15:50:58

@matyas.kiraly: A terület nagy részt elnéptelenedett volt , te szerencsétlen hülye. Egyébként a honfoglalás idején a magyar törzsek a Keleti Frank Királyságot támogatták katonailag a morvák ellenében. Figyelni kellett volna töri órán..
süti beállítások módosítása