A Fidesz uralom legfőbb bűne az, hogy a közvagyont a saját magántulajdonaként kezelő, életidegen pártállami rendszerével Magyarország népesség-megtartó erejét drámai módon legyengítette. Az olyan káros tendenciák ellenszerének, mint a vállalkozás-ellenes viszonyok, a korrupció, a társadalmi mobilitás leállása és elszegényedés az orbánista rezsim csak a vallást és a hazug történelmi mítoszokat kínálja. Nem csoda, ha százezrek indultak meg egy civilizáltabb jövő reményében Nyugatra, miközben az orbánisták „vigyázó szemüket Moszkvára vetették”.
2022-ben tehát nem egyszerűen a pártok között, hanem a magyarság sorsát meghatározó perspektívák közül kell választani, arról hogy Magyarország merre induljon; inkább a kockázatos, de hosszú távon a fejlődést szolgáló világpiaci verseny irányába, vagy inkább a kiskirályok uralta, látszólagos biztonságot és gondoskodást nyújtó keleti despotizmus felé?
Az ellenzéknek hosszú távon a 2010-es fideszes „fülke-forradalom” ellentettjére; egy kétharmadot megcélzó „fülke-ellenforradalomra” lesz szüksége, de egy kisebb arányú választási győzelem esetén is már sikert érhet el azzal, ha megosztja az Orbánt követőket.
Világossá kellene tenni, hogy az ellenzék csak a bűnös úton meggazdagodó, szűk orbánista elitet kívánja szigorúan felelősségre vonni. Vagyis megkülönböztetni szándékozik az európai normákat lábbal tipró orbánistákat, valamint a propaganda által hiszterizált keresztény-nemzeti gondolkodású fidesz-támogatókat.
A kétharmadot nem elérő ellenzék erőszakmentesen is elérheti az Alaptörvény jelentős módosítását egy kisarányú választási győzelem esetén is, amennyiben az 1989-eshez hasonló Nemzeti Kerekasztalt hoz létre a választási vereséget elszenvedő állampárt reformokra hajló szárnya bevonásával.
Akkor lehet végleg legyőzni az orbáni belső ellenségkeresés gonosz politikáját, ha egy Nemzeti Kerekasztal mellett ülve sikerül elfogadni egy hosszú távú, minden fél által elfogadható, minimális jogi, gazdasági, szociális és kulturális nemzetstratégiát!