Bíró Bence (SZFE) :
"A király bevonul.
Bizonytalan lépteitől ritmustalanul visszhangzik a terem.
Szorosan a nyomában a főtanácsnok.
Köröttük csend és néma tartomány.
Egy pisszenés sem hallatszik.
A király elfoglalja helyét a trónon.
Főtanácsnoka szorosan mellé áll.
A király lassan körbetekint a teremben.
- Hol vannak? – súgja oda kérdőn a főtanácsnoknak.
- Mind itt vannak, uram.
- Nem látom őket.
- Kikre gondolsz, uram?
- Nem is tudom, hát a szakma.
- Nem értelek, uram.
- A többiek.
A teremben összegyűltek mozgolódni kezdenek.
- Többiek? – kérdezi továbbra is a király fülébe súgva a főtanácsnok.
- Hol vannak például a Nemzet Művészei?
- Idősek, uram, nem tudtak eljönni, elnézésedet kérik.
- És a Kossuth-díjasok?
- Szégyellik magukat. Meggondolatlanul aláírtak ellened valami petíciót. Azóta nem mernek a szemed elé kerülni.
- De azok, akik mellettem írták alá azt a másikat?
- Ez számomra is rejtély. Küldessek értük?
- Hagyd. Hol a társulatom?
- Biztosan vidéki turnén, uram.
- És hol vannak a tanárok?
- Elmentek, uram. Te mondtad, hogy alacsony színvonalú volt a munkájuk.
- És a diákok?
- Diákok?
- Akik tanulni szeretnének.
- Biztos erasmuson.
- És az újak? Az elsőévesek?
- Nem jelentkezett senki.
- Hogyhogy?
- Biztos nem tudták, hogy érkezel.
- Jó. De a többi fiatal?
- Kikre gondolsz, uram?
- Akik beszélgetni szerettek volna velem.
- Ja, igen. Ők megírták, hogy nem jönnek.
- Miért?
- Mert hazudtál nekik, uram.
- Mit csináltam?
- Ezt nem én mondom, hanem ők.
- Akkor kik jöttek el?
- A szakma jelentős többsége itt van.
- Rendben. Kezdhetik.
A főtanácsnkok int, hogy kezdődhet az ünnepség.
Az angyalok kara előáll. Táncolnak és énekelnek.
ANGYALOK KARA
Dicsőség a magasban Istenünknek,
Dicsérje őt a föld és a nagy ég,
Ki egy szavával híva létre mindent,
S pillantásától függ ismét a vég.
Ő az erő, tudás, gyönyör egésze,
Részünk csak az árny, mellyet ránk vetett,
Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy
Fényében illy osztályrészt engedett.
Megtestesült az örökös nagy eszme,
Im, a teremtés béfejezve már,
S az Úr mindentől, mit lehelni enged,
Méltó adót szent zsámolyára vár.
- Te jössz, uram. - súgja a király fülébe a főtanácsnok.
- Tessék? - kérdezi a király meglepve.
- Tudod, - súgja a főtanácsnok - Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
- Mi ez?
- Meglep a kérdésed, uram. Természetesen Az ember tragédiája.
- De hogy jön ez most ide? – kérdezi a király kissé ingerülten.
- Őket kérdezd, uram.
- Kik ezek?
- Nem tudom. A kuratórium kérte fel őket.
- Amatőrök?
- Benzinkutasok.
- Ki rendezte ezt a baromságot?
A főtanácsnok lekiabál a pulpitusról.
- Ki rendezte ezt az ünnepséget?
Valaki büszkén előlép
- Én, uram. Megtiszteltetés volt a számomra a fölkérés. Folytathatjuk?
A király visszafordul a főtanácsnokhoz.
- Őt kérted föl?
- Akit eredetileg szerettünk volna, sajnos nem ért rá.
- És a másik?
- Ő sem.
- Na de a másik?
- Ő sem.
- És ez, aki ráért, ő legalább egy művész?
- Ahogy vesszük. Akarod, hogy az legyen?
- Mert egyébként mi?
- Sajnos politikus.
- És a többiek a teremben?
- Politikusok.
- Politikusok?
- Azok, uram.
- Mi közöm nekem a politikusokhoz?
- Fogalmam sincs, uram.
- De hol vannak a művészek?
Odakintről zaj hallatszik be.
- Mi ez a zaj?
- Tüntetnek, uram.
- Kik?
- Akik nincsenek itt.
- Miért?
- Ne törődj velük, uram.
- És akkor most mi legyen?
- Hogy érted, uram?
- Mit csináljak?
- Amit csak szeretnél.
- Szerinted mit szeretnék?
- Zavarba hozol, uram. Beszélj nekik a reformokról. A párbeszédről. A konszenzusról. Az egységről. A megújulásról. Mondd el nekik a víziódat.
A király rosszul lesz.
- Merre van a mosdó?
- Nem tudom, uram, én is először vagyok itt."
(A szerző: Bíró Bence, a SZFE-n 2020-ban végzett dramaturg, diplomás doktori iskola hallgató)
