MaGYAUR

MaGYAUR

A bioszféra és az emberi civilizáció megmentésének egyik legfontosabb feltétele: Európa egysége

2021. november 05. - Magyaur

Európa küldetése: elősegíteni a civilizáció és a bioszféra sokszínűségének a fenntartását.

Európának úgy kell egységesnek lennie, hogy közben megőrízze alkotórészeinek; a nemzetek és nemzetiségek kulturális sajátosságait:

  • Európának egy kicsit olyannak kell lennie, mint az Osztrák-Magyar Monarchiának, fent viszonylag kis központi bürokráciával: közös pénzügy-, hadügy-, külügyminisztériummal és ügyészséggel, lent önigazgató régiókkal és önkormányzatokkal.
  • Európának egy kicsit olyannak kell lennie, mint a Francia Köztársaságnak: élén egy hét évre, az Európai Parlament által választott köztársasági elnökkel és az általa vezetett kormánnyal.
  • Európának egy kicsit olyannak kell lennie, mint Skandináviának: a progresszíven adóztató közös államnak a területi és kirívó vagyoni különbségek megszüntetésére kellene törekednie annak érdekében, hogy iskolázott, a demokrácia gyakorlására alkalmas középosztály alkossa a társadalom túlnyomó többségét.
  • Európának egy kicsit olyannak kell lennie, mint a Vatikánnak amely a magán túlmutató erkölcsi tekintéllyel rendelkezik.

Az erős Európai Köztársaság egész politikai súlyával azon volna, hogy az ENSZ helyett új világszervezet jöjjön létre, amely némileg az ENSZ jelenlegi Biztonsági Tanácsára hasonlítana, csak ebben egyfelől az „állandó tagok” a világ hatalmi pólusainak képviselői lennének (Egyesült Államok, Kína, India, Oroszország, Iszlám országok, Afrika, Latin-Amerika és az Európai Köztársaság), másfelől egy javaslattevő és vétójoggal rendelkező erkölcsi „hatalom”, a Bioszféra Ombudsmani Tanács, amelynek tagjai ökológusokon, biológusokon, vallási vezetőkön és filozófusokon kívül az ökológiai elkötelezettségük miatt világszerte tekintélynek örvendő hírességekből állna.

Egy erős Európai Köztársaság, eltérően a sokszor önző hatalmi érdekeket követő más nagyhatalomtól, egyetemes célt tűzhet ki a zászlajára: a Bioszféra megmentését, a földi élet minőségének a javítását. Ez az önmagán túlmutató, toleráns és bioszféra-központú szemlélet alapozhatná meg a közös európai identitást!

Azzal, hogy az Európai Köztársaság megteremtené az emberi és földi élővilág közötti egyensúly globális politikáját világtörténelmi tettet hajtana végre, olyasmit ami minden európai polgár büszkesége lenne!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr3116746552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2021.11.05. 08:16:43

Az EU-nak nem a bioszférát kellene megmentenie, hanem saját magát. Picit szembe kellene néznie, hogy ma nem az 1800-as évek vannak amikor az EU nagyhatalom volt, hanem egy elgyengült, elöregedett, hitét veszetett civilizáció akinek már régen a megmaradáson és a megújuláson kellene törnie a fejét, és nem azon hogy hogy fogja a nagypapi a járókeretbõl megmenteni a világot. Itt egy-két évtizeden belül akkora összeomlás lesz, hogy a fal adja a másikat. Itt ma már semmi nincs amit máshol ne tudnának legalább annyira jól csinálni, viszont egyre több olyan amit a kicsi kínaiak és az usákok meg tudnak csinálni, mi meg nem. Ami viszont azt jelenti, hogy egyre kevesebb ok van hogy a kicsi kínai negyedannyit se kapjon ugyanazért a melóért mint a német. És nem a kis kínai fog többet kapni, illetve nem annyival mert hát elég sokan vannak. A bolygó erõforrásai végesek, és az fog többhöz hozzájutni aki fizetni tud érte. Ez pedig az usák lesz és a kínai. A szegény hülye szenilis EU meg mindeközben a bolygót próbálja megmenteni, meg befogadni az õsembereket afrikából és a terroristákat az araboktól, és közben az a legnagyobb problémája hogy hogyan lehetne még szivárványszínûbbre festeni a kontinenst.

Magyaur 2021.11.05. 08:48:16

@midnightcoder2: Az ad egy társadalmi konglomerátumnak erőt és gerincet, ha valamilyen szent célt tűz ki maga elé. Ez lehet a honvédelem, lehet a szabadság eszményének, vagy az elnyomottak felszabadításának ügye. Vajon miért ne lehetne az Európai Köztársaság számára a saját belső és külső identitását erősítő célja a Bioszféra megmentése?

midnight coder 2021.11.05. 09:45:02

@Magyaur: Ezek a szent célok max. pár száz éve mûködtek, de igazából akkor is az volt a motiváció mögötte, hogy a holnap szebb lesz. A zöld ideológiánál ez nem mûködik: ez arról szól, hogy a holnap mindenképp szarabb lesz. Ezzel pedig nemigen lehet identitást kovácsolni. Ráadásul történelmi tapasztalat, hogy minél szebb célok mentén küldték vágóhídra az embereket a végeredmény annál ocsmányabb lett. Az inkvizíciótól a francia forradalmon át a kommunisták által kivégzett tízmilliókig.

ulpius66 2021.11.05. 09:55:03

Nagyon helyes!

Legyen ebben is Európa egységes!

Az ÖSSZES ÁLLAM SORAKOZZON FEL ORBÁN VIKTOR MÖGÉ. ÉS MÁRIS EGYSÉGES LESZ EURÓPA!!!!!!

11 Favágó 2021.11.05. 10:24:59

@Magyaur: bocsi, jóbarát, mi nem társadalmi konglomerátumba lettünk becsatolva, hanem gazdaságiba - mi is arra jelentkeztünk egyébként, a társadalmiból már elegünk volt.
Amúgy ezt az EJU is úgy gondolta, a társadalmi gyarmatosítást csak a gazdasági fölényük fenntartása érdekében tolják az arcunkba.
A mi arcunk helyett - midnight kollégával egyetértve - szerencsésebb lenne a saját arcával foglalkozni, és nem valami ködös utópia megvalósítása érdekében, hanem a minél kisebb presztízs és piac vesztés érdekében

midnight coder 2021.11.05. 13:08:23

@11 Favágó: Igen, alapvetõen az a baj, hogy az elmúlt 30 évben eléggé elment a nyugati mainstream szélsõbal irányba, és ez nekünk akik onnan szabadultunk, nem feltétlenül nagy öröm. Picit olyan ez, mint a horrorfilmek egyik kedvenc záró fordulata: a végén a fõhõs azt hiszi kiszabadult, és erre kinn várja a rém.

György Csaba Nagy 2021.11.05. 13:37:44

Úgy látom, az európai egység kiépítése ügyét el kell napolni pár évtizedre. A gazdaság szépen nemzetek felettivé vált, nagy gyártóbázisok épültek Keleten nyugati pénzekből, kihasználva az olcsó munkaerő adta előnyt. A folyamat tovább mehet, Kína rovására, ahol a bérek kezdenek felzárkózni. Az előny kölcsönös, mert olyan profitot visznek haza, amit mi meg sem tudnánk termelni, tőke hiányában, s valami kis hányad itt marad a megtermelt pénzből, na meg nem kell nyűglődnie kormányunknak a munkanélküliség rémével. A Nyugat áldoz is némi (számukra) aprópénzt az infrastruktúra kiépítésére, hogy kényelmesen megközelíthető legyen az itteni gyártóbázis, s erőlteti a jogi egyöntetűséget, befektetései biztonságáért. De a politikai és közigazgatási szervezet és tevékenység egységesítése, központosítása felé haladás mocsárba fúlt, hiába szerepel célként és irányként a Lisszaboni Szerződésben. Ez ugyanis senkinek nem érdeke. A gazdag országok, Nyugat és Észak, mind úgy érzik, Európa véget ér az ő keleti határaiknál, a túlnani barbárok nem szalonképesek, nem érdemelnek megértést, pláne szolidaritást, ők a mi fehér négereink. A keleti helyi kiskirályok pedig nacionalista-klerikális propagandával védik kizárólagos uralmi helyzetüket. Nem látni olyan erőt, ami ebből a holtpontból kibillentené a csak nevében Uniót a politikai egységgé válás felé, ami a világban betöltött súly feltétele lenne, mint azt az USA és Kína szemlélteti.

midnight coder 2021.11.05. 14:51:37

@György Csaba Nagy: Igazából ez nem is annyira baj. Ami ma nyugat-európában zajlik a politkában attól jobb minél távolabb lenni. Ennek a kiszervezzük az ipart kelet-európában dolognak meg az a fõ gátja, hogy nemigen van mit kiszervezni - illetve amit lehet, az kb. ki van. De erõs korlátja a dolognak, hogy európában a legnagyobb high-tech a németek, és azok is leginkább abban jók hogy szép nagy darab vasakat tudnak legyártani ezredmilliméteres pontossággal. Ami fasza dolog, csak ezt ma már mindenki más is tudja. A másik oldalon viszont ha komolyabb elektronikát akarsz, akkor meg kell keresned egy kicsi sárga, ferdeszemû embert és vele tárgyalnod. Esetleg ha procit akarsz, akkor tárgyalhatsz cowboykalapossal is. De mindenképpen el kell hagynod a dologhoz az öreg kontinenst.
Ami kissé emlékeztet arra a helyzetre, amikor a Commodore 64-et a Bécsi út túloldaláról kellett beszerezni. A dolog annyit fejlõdött, hogy mára a Banggood express házhoz hozza neked, és a nagypapa valutakerete sem kell a dologhoz.

György Csaba Nagy 2021.11.05. 18:14:43

@midnight coder: A kihelyezés nagyrészt lezajlott, a helyi termelő konkurencia megfojtása is (elég szégyentelen eszközökkel), de baj azért maradt. A németeket ugyan élteti, hogy "vasaikat" olyan szerszámgépekbe építik be, amiket jól el tudnak adni világszerte, de az ég alja borús, mert az elektronikában gyengék, a maradék Európa pláne, a robotikában pláne, az űrhajózásban pedig sehol sincsenek. A kutatás-fejlesztés alig döcög, sem szervezeti kerete, sem politikája nincs. A baj nálunk, követő helyzetű perifériaként csak annyi, hogy nincs jövőnk: a világot a tőke tartja vasmarokkal, ami nálunk hiánycikk, s mivel Lódító Viktorunk kiiktatta a gazdaságból a versenyképességi követelményt, egyáltalán a saját teljesítményből boldogulást, el sem indulunk a késői tőkefelhalmozás hosszú és rögös útján, azaz kiszolgáltatott, gyarmati helyzetünk marad. Senkit nem fogunk utolérni, csak hallgatjuk a mesketét, tátott szájjal, réveteg. Egyéb bajunk tényleg nincs.

midnight coder 2021.11.06. 08:28:51

@György Csaba Nagy: "A németeket ugyan élteti, hogy "vasaikat" olyan szerszámgépekbe építik be, amiket jól el tudnak adni világszerte, de az ég alja borús"

Már csak azért is, mert a remek szerszámgépekkel szerszámgépeket is lehet gyártani.

" baj nálunk, követő helyzetű perifériaként csak annyi, hogy nincs jövőnk: a világot a tőke tartja vasmarokkal, ami nálunk hiánycikk, s mivel Lódító Viktorunk kiiktatta a gazdaságból a versenyképességi követelményt, egyáltalán a saját teljesítményből boldogulást, el sem indulunk a késői tőkefelhalmozás hosszú és rögös útján"

Mert szerinted Fletóék alatt a tõkefelhalmozás hosszú és rögös útján jártunk? Jó, rög valóban több volt, de a tõkefelhamozás annyira nagyon nem tûnt fel.

György Csaba Nagy 2021.11.06. 11:25:28

@midnight coder: Attól tartok, ha még tovább felelgetünk egymásnak, előjössz Kun Bélával, esetleg Ocskay brigadérossal is. Nem Fletónál kell jobbnak lenni, felejtsük el a világválságot, éljük meg a hosszú virágzó időt, most kellene jónak lenni, a jelen leckéit megoldani. E helyett van egy velejéig romlott rendszerünk, ami szükségszerűen lemaradást produkál minden mérőszámában. Friss: Románia lehagyott bennünket a főre jutó nemzeti jövedelemben. Oláhcigány, hegyi birkás móc, színes kendős moldvai asszonynép beleértve. Mi kell még, hogy nyíljon a szem?

alöksz róz 2021.11.06. 13:15:45

@György Csaba Nagy: "Friss: Románia lehagyott bennünket a főre jutó nemzeti jövedelemben." - ez kamu.

nemecsekerno_007 2021.11.06. 14:35:52

Az EU egy fogatlan oroszlán lett, a régi tagállamok belekényelmesedtek a szociális jólétbe, mérnökök helyett a muciológusok mondják meg, hogy kell áramot termelni. Sajnos ez az USA-nak és Kínának is érdeke, bár nem azonos mértékben.
Az EU bürokratái meg mindenféle pótcselekvésbe menekülnek, nem tudnak beavatkozni a kommunikációs háborúba, ezért csak alkalmazkodnak és sodródnak az eseményekkel.
A tagállamok tudnak ellenállni és ideiglenes érdekszövetségeket kötni egy-egy témában.

György Csaba Nagy 2021.11.06. 15:56:23

@Liba bizottság: Ott elmélet, itt valóság. Vajon melyik fáj jobban?

György Csaba Nagy 2021.11.06. 17:11:58

Liba bizottság: Lehet, már el is jött. A jenki menedzserek idegei rendben vannak, Musk nem váltott egyutas rakétajegyet, a Dow Jones nem zuhan, a bikaszobor nem ugrott le talapzatáról. Így mi is lapozhatunk.

György Csaba Nagy 2021.11.06. 18:26:52

cvsvrs: sajnálom az időm agyrémekre.

Magyaur 2021.11.07. 07:35:45

@György Csaba Nagy: Az "agyrém" megoldást próbál keresni arra a problémákra, amelyről Szatmáry Eörs beszélt az MTA vezetősége előtt: www.youtube.com/watch?v=jRUJ_z3rAP0

György Csaba Nagy 2021.11.07. 12:42:03

@Magyaur: A világ, mióta világ, arról szól, hogy a hatalmon lévők, gazdaságiak és politikaiak, igyekeznek megőrizni kiváltságos helyzetüket, míg a kirekesztettek azt elhódítani. Ki erővel, ki álmodozással. A hatalmi harc kimenetelét az erőviszonyok döntik el. Az USA különösen kemény terep. Álmokkal, konteókkal, agyrémekkel lehet szórakoztatni a nagyérdeműt, de nyerni nem. És ez így van jól, mert ez visz a hatékonyság javulásához.

György Csaba Nagy 2021.11.07. 16:43:53

@Magyaur: Az agyrém jelzőt nem a globális felmelegedés problémájára használtam, hanem cvsvrs irományára. A felmelegedés valódi súlyos probléma. Megnéztem Szatmári előadását, nem igazán tetszett, egyoldalú és pesszimista. A súlyos problémával sokkal komolyabban kellene foglalkozni. Nem vagyok szakember élővilág-tudományban, csak remélhetőleg józan véleményalkotó. Így mondom: amíg a Föld népességének fele emberhez méltatlanul él, hibás minden termelés- és fogyasztáskorlátozó szándék. Ellenkezőleg, a termelést fokozni kell, olyan eljárásokat kidolgozva és alkalmazva, amelyek csökkent károsanyag-kibocsátással járnak, a fogyasztást ily módon bővítve, és azon túl az elosztás egyenlőtlenségét okozó társadalmi okokat korlátozni. Döntőnek látom az energiatermelés ügyét. Több, tiszta és olcsó energia megoldhatja a sivatagok termővé tételét, a tengervíz sótalanítását, és még ezernyi súlyos problémát. Einstein képlete nem anyagspecifikus, minden anyag energiahordozó, sziklától a sivatag homokjáig, hatalmas értékben, s mi a szén eloxidálásánál tartunk. Elmét és pénzt kellene összpontosítani a fúziós energiatermelés megvalósítására. Hasonlóan a légköri széndioxid bontására, hisz mindkét eleme hasznos. Merkel hatalmas hibája a szén- és atomerőművek egyidejű leállítása: most importálhatnak máshol, ilyen módokon termelt áramot, jó német pénzért. Kidolgozatlan az őserdők problémaköre: itt a növények élnek és halnak, a légkörből felvett szén a lehulló levelek és korhadó fák révén visszakerül oda, a folyamat valós mérlegét senki nem dolgozta ki, de a hiszti zajlik. A veszély és maga a téma sokkal komolyabb, mint hogy Grétácska demagógiájával keltett anarchiával megoldható lenne. Paradox, hogy megoldást nyilván az agyonszidott politikai vezetőktől várnak. Nekik nem szabad egyoldalúnak lenniük, a jólétet az anyagi fejlődés és környezetvédelem összehangolásával kell biztosítaniuk. Jó lenne, ha a környezetvédelem apostolai megelégednének a kutató-tanácsadószereppel, s ne akarnák a szabályozó szerepet, az emberek életét korlátozó és megnehezítő funkciót magukénak. Naja, aki szabályokat alkothat, azé az emberek feletti uralom. Ennek helye viszont sokkal inkább a választott (és leváltható) politikusoknál van, mint gátlástalan bajkeverőknél.

2021.11.07. 17:53:22

@György Csaba Nagy:
ha szerinted a demokratikus baloldal képviseli a high tech ipart, akkor egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen idiótának tartjuk egymást és úgy nincs vita.

2021.11.07. 18:03:00

amúgy nyilván a high tech sem megoldás a problematikára. lásd a debreceni bmw gyárat. ahhoz konkrétan egy akkora áramkábelt húztak, ami képes ellátni szegedet, vagy pécset. önmagában az, hogy high tech önvezető autók lesznek nem jelentenek megoldást. persze lehet, hogy majd a fúziós atomerőmű fogja termelni az áramot, csak az a valószínűbb, hogy gázüzemű erőmű. és lesz egy rakás akkumulátor. viszont sokkal modernebb lesz minden, mint 50 éve a bmw classic-ok idejében. sokkal bonyolultabb járműveket gyártanak. az ökrös szekér a környezetbarát. csak az nem piackonform.

György Csaba Nagy 2021.11.07. 18:29:14

@cvsvrs: Idiótának nem tartalak, csak konteókra fogékonynak.
Baloldal pedig sztem nincs: a kapitalizmus egyeduralkodó a világban, pár jelentéktelen és döglődő zárványban van csak egyéb. Ha lenne bal, sem a technikához való viszonyában mutatkozna, ez csak a Rogán-univerzum torzszülöttje. Nálunk persze nincs konzervatív-keresztény jobboldal sem, csak a mesében. A kapitalizmus 1848 óta töretlen általános válsága ellenére jól van, megdöntéséig erős türelem szükségeltetik.

2021.11.07. 18:57:22

@György Csaba Nagy:
van a kapitalista gyáripar. és az a jobbos. orbán haverjai. német, koreai, kínai gyáriparosok. orosz energetikusok. a reálgazdaság jobbos. mindegy, hogy gazprom, rosatom, önvezető elektromos autót gyárt, gumibiszbaszt vagy kézműves termékeket. az ebből a szempontból mindegy. ami bármilyen valós dolgot előállít. az mind jobbos.

és balos az, akinek van egy elmélete.

a probléma, hogy a balos elméletek nem nagyon működnek a gyakorlatban.

György Csaba Nagy 2021.11.07. 20:48:42

cvsvrs: Ezen nem árt kissé elgondolkoznod. Trump Qannonja, Hitler fajelmélete, Széles gravitációirtója, s az összes vallás ugye balos? Bige műtrágyája, Dávid nemtommije pedig hova sorolható? A Béketábor balos ipara a rendszerváltással egy éjszaka jobbossá lényegült át, noha ugyanazt gyártja?
Kheilón spártai filozófus (ilyen is volt nekik) aforizmája: Ne engedd, hogy nyelved megelőzze elmédet.
süti beállítások módosítása