Sokkterápia. Egy konvencionális háború az EU határán. A két oldalon összesen több mint háromszázezer katona mozdult meg, közel ugyanennyi hacker szállt be moszkvai vagy kijevi oldalon a kibertérben zajló, sose látott méretű ütközetbe. Az orosz háborús bűncselekmények mintázata semmit se változott Budapest vagy Berlin 1944-45-ös ostroma óta. A nyugati országoknak kevés tyúkszeme maradt, amire érzékenyen reagálnának, de egy autoriter rezsim valódi háborúja ezt elérte – és itt mérte fel rosszul az orosz felderítés a várható európai reakciót.

A fordulatok február 24-e óta szaporodnak az EU határain belül. Nézzük, mit tesznek az uniós tagok és az általuk irányított európai intézmények ebben a konfliktusban:

- Elnyúló szankciós lista. 1091 személy és 80 intézmény került szankciós listára, az orosz bankrendszer 70%-a kikerült a nemzetközi SWIFT rendszerből, európai bankok és oroszok közt gyakorlatilag megszűntek a tranzakciók (hitel, betét, közös finanszírozás stb. ) Nem lehet többet az orosz energiaszektorba fektetni (ami az elöregedett orosz gépparknak és innovációnak pedig nagyon kéne). Orosz és belarusz hajók, repülők nem érkezhetnek európai (légi)kikötőkbe, gyakorlatilag alkatrészek sem kerülhetnek orosz félhez. Drónokat, félvezetőket és titkosító szoftvereket nem lehet Moszkvának eladni. A közös európai szankciós lista az egykori, háború előtti orosz export legalább 25%-át érinti már.

- Lábon lövés. Az eddigi számos közös kutatási projekttől (eramus, horizon stb. ) is elesett Oroszország a saját háborús manővere miatt.

- A Russia Today és a Szputynik adását az összes tagállamban felfüggesztették. A dezinformáció ellen majdnem minden tagállam új erőforrásokat vetett be.

- A „befagyasztás és lefoglalás” (freeze and seize) munkacsoport pedig nekiállt az orosz oligarchák vagyonának átvilágításához és lefoglalásához.

- A nyugat összezár az alkony helyett: A héten a hidegháború óta nem látott súlyú találkozót tartottak a németországi Ramstein légitámaszponton, amely az amerikai jelenlét egyik szimbolikus helyszíne a kontinensen. 40 ország honvédelmi vezetői döntöttek arról, hogy milyen felszereléssel segítik az ukránok védekezését, és megállapodtak abban, hogy havonta találkoznak.

- Védelmi kiadások növelése: A legtöbb európai ország nekifogott a védelmi költségvetése hízlalásának, a németek vezetnek egy több mint 100 milliárd eurós vállalással. (Összehasonlításul: az EU 2022-es éves költségvetése 170 milliárd euró a 27 tagállam és az összes intézménye számára...)

- Közös energia beszerzés. A vakcinabeszerzéshez hasonlóan az Unió belevághat az LNG gáz és az olaj közös beszerzésébe, tehát a 27 tagállam súlya összeadódna az alkuban, ahelyett, hogy leszalámizná őket Moszkva és a többi eladásban érdekelt ország.

- REpowerEU: 8 év késéssel a Krím annektálása után, de végre megértik az európai országok, hogy nemcsak a klíma ügyben, hanem az energiával való zsarolás ellenszereként is a megújulók az egyetlen megoldás. Az uniós jogszabály-kezdeményezés arra jó, hogy a hidrogén, a napelem és a többi megújuló végre a biztonságpolitikailag megérdemelt helyét is elfoglalja.

- Jobbról balra? Érdekes mozgás, hogy az eddig több országban is nyilvánvaló orosz kapcsolatokkal (és pénzzel) rendelkező szélsőjobb vajon gyengül-e majd trendszerűen, és az érkező gazdasági válság (infláció, energiaárak, ellátási láncok krízise) mennyire fog radikális baloldali szavazókat termelni.

- Kémjátszma. Az eddig európai országokból kiutasított közel 400 orosz kém egyrészt komoly csapás a moszkvai felderítésnek, másrészt jól mutatja az orosz penetráció „látható” mértékét, és leginkább sejteti a nem láthatót. Schrödert még nem tették ki az SPD-ből, illetve további német szocialista politikusok buktak le a Gazprom érdekek képviseletével.

Európa ráébredhet, hogy a belső immunitása nagyon legyengült: a kínaiak és az oroszok gond nélkül ejtették foglyul (elite capture) a legnagyobb (és persze néhány kisebb) tagállam fontos politikusát és döntéshozóját. Az is kiderült, hogy nincs pusztán szépszavú diplomácia haderő nélkül: vagyis hiába akar az unió a gazdaságdiplomáciával és emberi jogokkal dolgozni a világ megváltásán, ez csak akkor működik, ha hihető katonai elrettentő erő is társul hozzá. Nem bevetni kell, de az érveléshez szükséges. Néhány év, és ez kiépülhet.

Az elmúlt 30 év olyan nemzetközi vállalatokat hozott létre, amelyek gazdagabbak egyes nemzetállamoknál. A globalizációban a szuverén országok egyre többet veszíthetnek befolyásukból. A kérdés már nem az, hogy ki mit tud nyerni! A valódi kérdés úgy hangzik, hogy ki veszít kevesebbet. Ez az úgynevezett negatív összegű játszma. Az nyer, aki kevesebbet veszít, mint a másik. A szuverén nemzetállamok pedig egy módon tudnak megőrizni valamit hatalmukból: ha együttműködnek egymással. Ez a valódi vízválasztó: akár klímaváltozásról, akár kiberbiztonságról, háborúról vagy élelmiszerellátásról legyen szó. Senki sem önellátó, nem is lesz az, viszont egymásra csak akkor számíthatnak, ha megvan a szükséges bizalom. Azok fognak túlélni, akik közt működik a bizalmi tőke."