MaGYAUR

MaGYAUR

Drámai fordulóponthoz érkezett Orbán uralkodása

2022. május 28. - Magyaur

Orbán Viktor, aki eddig a „pillanatot uralta”, most szembesülhet az „igazság pillanatával”.

A megfontolt országépítés helyett történő esztelen pénzszórás következtében hatalmas lyuk tátong az ország költségvetésében és a korábbi segítőire: a „hasznos hülye merkelista” Európai Unióra, valamint a két rokonlélekre, akik más-más okokból ugyancsak pácban vannak; Putyinra és Erdoganra nem számíthat. Nem beszélve Hszi Csin-pingről, aki a 4.000 éves kínai állambölcsesség magas fokáról már megmérte, átlátott rajta és könnyűnek találta.

Orbán tehát a hadiállamok szokásos politikai gyakorlatának megfelelően „vészhelyzetet”, pénzügyi szükségállapotot hirdetett, majd ezt kárörvendő módon gyorsan összekapcsolta gyűlölt ellenségeinek: az ellenzéki pártoknak és Budapestnek a megsarcolásával, hogy legalább ennyi haszna legyen belőle…

De a pénzügyi probléma csak a jéghegy csúcsa, végsősoron az orbáni nemzetállam működőképességéről van szó! Nem a kétszámjegyű infláció, a forint értékvesztése és a bankrendszer megingása okozza a legnagyobb gondot, hanem az egész orbáni stratégia kudarca. Hiba volt csak egyetlen országra, az oroszországi olajra, földgázra és atomenergiára alapozni az energiapolitikánkat, hiba volt lényegében csak egy emberre, annak kézivezérléses irányítására bízni a külpolitikát és a nemzetgazdaságot! A független szakértőkkel bizalmatlan Orbán nemcsak külpolitikailag szigetelődött el, hanem belpolitikai szempontból is, hiszen a rendszeres fideszes közvélemény-szondázások nem helyettesítik a szakértői egyeztetéseket és visszacsatolásokat.

Milyen lehetőségek állnak az ország előtt?

1.) Mivel a kompromisszumra képtelen Orbán jelenti magát a problémát, ezért őt kell kivonni az első vonalból, még egy harmadik kétharmados győzelem ellenére is!

  • Elképzelhető egy párton belüli megoldás: például Orbán beteget jelent és valaki átveszi „ideiglenesen” az irányítást.
  • De elképzelhető – a Fideszhez kötődő üzleti, politikai, egyházi és intellektuális körök, valamint a politikai felelősség szétterítése, az arcvesztés elkerülése érdekében - egy kívülre nyitó megoldás is: a Fideszhez lojális szakértőkből álló „szakértői kormány” létrehozása.

Orbántól és néhány emblematikus orbanista vezetőtől megszabadulva immár könnyebben lehetne egyességre jutni az Európai Unióval; a pénzcsapok megnyílnának és normalizálódhatna a helyzet az újra jogállamivá váló Magyarországon, egyszóval happy end.

2.) A rosszabb forgatókönyv az, ha Orbán a rossz kormányzásából fakadó válságért bűnbakká teszi a pénzt nem átutaló Európai Uniót. Ezért a rá jellemző kisnemesi rátartisággal huszáros, egyben öngyilkos lépésre szánja rá magát: a Huxitra. Ennek kicsi az esélye, mert Magyarország képtelen az önellátásra, de ha Orbán marad akkor ez sem zárható ki.

A „tékozló fiú” mindent egy lapra tenne fel és ki tudja mi lenne velünk…

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr5317842425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.28. 10:15:37

A nép kormányozni fog továbbra is, nem lesz ballibant szakértői országrontó kormány.

Rodney_2 2022.05.28. 13:28:10

@Magyaur: Te tényleg idióta vagy. Ha az EU utalná azokat a pénzeket amik JÁRNAK a különböző szerződések alapján, akkor nem lenne semmi komolyabb baj. A remek nyugati országok szintén hatalmasat szívnak a saját baromságuk miatt (szankciók, stb) és mindenhol nekiálltak barkácsmódszerekkel menteni ami menthető. Tudom, hogy nem az a célod hogy objektív bejegyzáseket készíts, hanem hogy minél több demagóg hazugságkupacot okádj ki magadból, de azért kicsit utána nézhetnél mi is megy más országokan

aetius70 2022.05.28. 13:42:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Majd a történelem eldönti ki és mi volt..

Nem a kortársak döntik el ki és miért kerül, ha kerül történelem szemétdombjára...

brody.iif.hu/sites/default/files/MM-t%C3%B6rtenelem.pdf

real-eod.mtak.hu/5379/1/000904565.pdf

rubicon.hu/cikkek/arulo-volt-e-gorgei

Nancsibacsi 2022.05.28. 14:32:07

Na már megint meghalunk, csődbemegyünk kedden? Komolyan kedves liberálisok vagy gondold magad annak aminek akarod veszteském - nincs valami új lemez? Ezt hallgatom már 12 éve és nagyon unalmas. Mikor fogok már ezen a szánalmas blogon arról olvasni, hogy valami terv, hogy hogyan nyerjetek 26-ban? Vagy legalább csökkentsétek a hátrányt, hogy ne 4/5 legyen, csak 1/2 fidesz győzelem? Nem ezen kellene dolgozni?
Orbán csak egy paraszthajszállal kapott ki 2002-ben 41 százaléka volt, mégis a vereség másnapján már hozzáfogott DOLGOZNI hogy a következőt behúzza, és mikor az nem sikerült akkor tovább DOLGOZOTT a 2010-es győzelemért. Ti honnan is indultok - legjobb indulattal 36% (ha együtt marad a hányás koalíció)? Nem kéne esetleg nektek is DOLGOZNI és nem Orbán botlását várni? Vagy a meló az büdös a komcsi fajtátoknak?

aetius70 2022.05.28. 14:38:21

@Rodney_2:

Nem, nem járnak pénzek ...

Azok a pénzek adhatók, kiutalhatók az európai közösséggel együttműködő uniós országoknak....
Ez a központi költségvetésből történik, ami az uniós polgárok által befizetett adó...

Mindenki által...

Vagy bankhitel, amit az unió tagországai közösen vesznek fel, viszont amihez szintén a befizetett adó a fedezet...

hungary.representation.ec.europa.eu/strategia-es-prioritasok/az-eu-koltsegvetese-magyarorszagon_hu

Aki pedig tartozik, ne követelődzőn...

aetius70 2022.05.28. 14:45:01

@Nancsibacsi:

Náncsi néni visszavár a helyedre...

Happy Effendi 2022.05.28. 15:19:20

@Rodney_2:

Gondolom, te közgazdászprofesszor, politológia-professzor és jogi doktor is vagy egyben, hogy ilyen objektíven és demagógia-mentesen tudod kiértékelni a helyzetet. :)

Annál, hogy JÁR-nak az úniós pénzek, már csak az a nagyobb baromság, ha valaki azt mondja, hogy Mo. többet fizet be, mint amennyit visszakap.. :::)))

Itt utána lehet nézni:
hungary.representation.ec.europa.eu/strategia-es-prioritasok/az-eu-koltsegvetese-magyarorszagon_hu

ulpius66 2022.05.28. 15:21:04

@aetius70:

Istenem, hogy te mekkora barom vagy!

Ugye az EU elfogadta az EU-27 országok 2021-2027 költségvetését.

Ebben szépen le van írva, hogy ki mennyit fizet be (max. az országa GDP 1%-t) és ki m,ennyit kap a költségvetésből évente.

Ebben szépen le van írva, hogy Magyarország támogatása évente (azokat az országokat támogatják, akik az EU-27 átlagos szintje alatt vannak) 5-6 milliárd euró.

NA, EZ A SZARFASZÚ EU-VEZETÉS EZT AZ ÉVI 5-6 MILLIÁRD EURÓT NEM UTALJA VALAMILYEN JOGÁLLAMISÁGOSDI BASZAKODÁS MIATT....

EBBEN MIT NEM LEHET ÉRTENI?????

aetius70 2022.05.28. 15:36:03

@ulpius66:

Az vagyok...

De csak azért, mert én is hagyom, hagytam hogy a nem kevés adómat ti térkövezésre, stadionokra, demagóg trollok fizetésére költsétek...

Miközben, tiszteséges emberek éheznek, élnek emberhez méltatlan módon akik ennél jobbat, többet érdemelnének ...

No meg azért is, mert szóba álltam veled...

De szerencsére ezt a hibát, többször nem kell elkövetnem...

istvankah 2022.05.28. 18:25:05

Nem kenyerem,mikor a szart dicsérik a nemzethyek,de amit 89 óta a nemzethy karpaszományosok karöltve a "nép-telenséggel" elkövettek az vissza idézi a tatárjárás utáni időket,amikor is az összefosás megmentette az országot!Igaz ehhez némi pajeszos segítség is kellett!Nem véletlen,hogy a sörhajó hadnagy "megköszönte" a segítséget kicsit úriasan!

ez a nevem senki 2022.05.28. 19:16:26

Viktor ha
marosan rend
be szedi ez tet a unijót
is

1bitang 2022.05.28. 20:34:22

Az eszközök okosodnak, az (azokat használó) emberek butulnak. Az ezt kihasználó kormány(ok) -nemzetbiztonsági okból- gondoskodik arról, hogy a"nép" nagy része már eleve ne legyen okos.

midnight coder 2022.05.29. 09:19:41

@aetius70: "Azok a pénzek adhatók, kiutalhatók az európai közösséggel együttműködő uniós országoknak.... Ez a központi költségvetésből történik, ami az uniós polgárok által befizetett adó..."

Amibe persze mi is befizetők vagyunk. És ha tagja vagy egy klubnak amibe beléptél adott szabályok szerint, akkor nem teljesen korrekt dolog az, hogy a tagdíjat továbbra is beszedjük, de a klub szabályai alapján járó kifizetéseket visszatartjuk, mert a klub vezetését átvették az újkommunisták és úgy döntöttek, hogy nem tetszik nekik a pofád.

midnight coder 2022.05.29. 09:22:58

@1bitang: Ez a folyamat már évtizedek óta zajlik. Ha nem így lenne, akkor nyugat-európában nem lennének hatalmi tényezők azok a zöldek, akik atomerőmű bezárásokkal küzdenek a globális felmelegedés ellen, illetve az az újbaloldal aki már rég nem a csóró átlagpolgár érdekeit védi, hanem a deviáns kisebbségekét. Az európai demokrácia mostani állapota a polgárok gondolkodásról való leszoktatásának sok évtizedes folytamatának az erdeménye.

midnight coder 2022.05.29. 09:26:31

@aetius70: "De csak azért, mert én is hagyom, hagytam hogy a nem kevés adómat ti térkövezésre, stadionokra, demagóg trollok fizetésére költsétek..."

A térkövezést az EU-nak köszönd. A remek EU támogatások nagyjából hasonló okosságokra költhetők. Ezek a pénzek nem azért vannak, hogy a keleti gyarmatok gazdaságilag felzárkózzanak a régi nyugati országokhoz, hanem hogy a polgárok lássák hogy milyen szépen fejlődnek az újonnan csatlakozott országok. Elvégre már a terek is újonnan vannak térkövezve, amit értékelnek is az ott lakó, maguk alá szaró bedrogozott hajléktalanok.

midnight coder 2022.05.29. 09:33:49

"Milyen lehetőségek állnak az ország előtt?"

Nagyjából semmi nem fog változni - jó esetben. Orbán bácsi ráakaszt pár extra adót a bankokra és a multikra amit pesze a polgár fizet majd meg, amúgy pedig a szekér halad, az ellenzék ugat. Mást nemigen tud csinálni, mert az ország vezetésére kb. annyira alkalmas, mint a szekér mellett futó kétfarkú kutya. Viktor pedig nem fog kilépni az EU-ból, mert a vámközösségből kilépés hatására az összes multi elhúzna az országból, az pedig államcsőd. És persze sok-sok elégedetlen polgár, akik szépen elzavarnák Viktor bácsit. És ezt ő nem akarja.

A rossz eset pedig az, ha az agyalágyult Bidé bácsi tényleg olyan rakétát ad a zenebohócnak amivel az Moszkvát is eléri, és a ruszkik ennek hatására atommal lőnek vissza. Akkor szerintem lesz nagyobb bajunk is, mint az EU által visszatartott pénzek.

Rodney_2 2022.05.29. 09:47:01

@Happy Effendi: és mérnöki diplomám is van, te viszont egy idióta vagy

(amit írtál a végén, az a transzferekre igaz, nem az EU cimkézett pénzekre, ahogy pl a nagy német jólét is részben a szegényebb euro övezeti országokból származik, akik cserébe az EU átlaghoz képest még jobban elszegényednek és némelyiket csak az ECB védi az államcsődtöl. Ennek nagy irodalma van, tessék utánanézni és nem baromságokat irogálni. Ezért sem szabad az eurót bevezetni "rövid és közép távon" ahogy mondta Nagy Márton. Hosszú távon meg úgyis megdöglik az a projekt is :( )

Happy Effendi 2022.05.29. 14:27:13

@Rodney_2:

Amit hozzászólásodra írtam, abban azt hiszem semmiféle személyes minősítő jelző nem volt.
Azt hittem, kultúráltan meg tudjuk vitatni a témát, de most már látom, mekkora egy orbitális köcsög vagy.
Hivatkozol itt mindenféle transzferre, meg cimkézett pénzre, de egy árva linket nem tudsz bemásolni, ami bizonyítaná, hogy Mo. igenis nettó befizető.
Csókolom a kedves diplomádat!

Rodney_2 2022.05.29. 17:24:12

@Happy Effendi: meg sem értetted amit írtam :( (nem EU nettó befizető te szerencsétlen és ezt senki nem is mondja)
egy bizonyos szint alá nem megyek

Rodney_2 2022.05.29. 17:45:51

@Happy Effendi: ezt írtad, ez nem szakmai vita: "Annál, hogy JÁR-nak az úniós pénzek, már csak az a nagyobb baromság, ha valaki azt mondja, hogy Mo. többet fizet be, mint amennyit visszakap.. :::)))
"
amit keversz, az nem az EU-s transzferek, hanem amikor figyelembe veszik azt is hogy az EU-s cégek mennyi pénzt hoznak és visznek ki és más hasonló dolgokat, vagyis a big picture az, hogy több pénz meg yki az EU-ba mint ami bejön. Erre írtam példának a németek euro pénzszivattyúját, hogy nem legyen benne Magyaroszág az objektivitás kedvéért. A szegényebb EU országok relative még szegényebbek lettek, a németek meg jól meggazdagodtak rajtuk. Csak persze aztán ha fenn akarják tartani az euro zónát, akkor 2008 után bele kellett nyúéni a zsebükbe hogy kisegítsék a déli országokat (lásd a híres német alkotmánybírósági határozatot). A "könyvelésben" nem látszik, hogy mekkora gebasz van, de akik ezzel foglalkoznak tudják hogy Münhausen báró húzza fel magát a saját hajánál fogva. Nem túl megnyugtató jövőkép, jobb ebből kimaradni :(

a nagy hohoohooo 2022.05.29. 19:31:33

@Rodney_2: Csókpuszi höhöö...próbáltad már megrángatni a fejeden a bőrt?
Meg kéne kísérelni! Lehet, hogy le is jönne róla … mármint fejéről.
Alatta pedig egy nagy, de üres segget találnánk!,Jajj basszus ez még csak március ,de már rengeteg a jelentkező az év idiótái címre, egy igencsak telített mezőnyben .
Az EU költségvetése Magyarországon.
Mennyivel kap Magyarország több támogatást annál, amennyit befizet?
hungary.representation.ec.europa.eu/strategia-es-prioritasok/az-eu-koltsegvetese-magyarorszagon_hu
Mit adtak nekünk az európaiak?

www.zsiday.hu/blog/mit-adtak-nek%C3%BCnk-az-eur%C3%B3paiak

Bújj vissza szépen a jó meleg orbánakolba az való neked nem a kommentelés..

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.29. 23:18:30

@midnight coder: "térkövezést az EU-nak köszönd. A remek EU támogatások nagyjából hasonló okosságokra költhetők"

Hagyd már ezt a baromságot . Inkább olvass utána.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.29. 23:26:48

@Rodney_2: "-s cégek mennyi pénzt hoznak és visznek ki és más hasonló dolgokat, vagyis a big picture az, hogy több pénz meg yki az EU-ba mint ami bejön"

Hú, vazze, mekkora hülye vagy! Nem, nem az EU találta ki, hogy 7% legyen a magyar nyereségadó. Nem, nem az EU csábítja a külföldi befektetőket adómentességgel, ingyen telekkel.
Nem, egy csomó beruházó nem az EU-ból jött. Suzuki, Hankook, Coca, IBM, stb.

De meg lehet próbálni nélkülük, igaz, elvész a gdp 50%-a, igaz, lesz egy csomó munkanélküli.
Nem, te gyári idióta, Magyarországon nincs annyi befektethető tőke, hogy ezeket bármikor pótolni tudta volna.
Lehetne magyar cukorgyártás, tönkre is ment volna, mint az Ikarus.
Lehetne magyar étolaj, tönkre is ment volna, mint az almatermesztésünk, vagy a brojlercsirkénk.
Gondolom, a magyar acélgyártás is verné Európát, hisz mesterségesen volt fenntartva.
Mijafaszomból élnél meg, te szellemi szegénylegény???

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.29. 23:27:54

@Rodney_2: amúgy, ha olvasnál mást is, mint a pestis rácokat, kiderülne , hogy ez nem igaz!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.29. 23:39:21

@Rodney_2: "Hiszen, a már ismert adatok szerint 2010 és 2015 között a magyar gazdaság igen impresszív módon, 26%-kal növekedett. Ha azonban ebből csak a magyar tulajdonú cégek által generált növekedést nézzük, akkor az arány már csak 18%, ha pedig csa ka külföldi cégek növekedését, az 34%.

A fő kihívás a jelenséggel kapcsolatban az, hogy – miközben méretük és az általuk könnyebben elérhető, legkorszerűbb technikák használatánál fogva – a multik eleve óriási versenyelőnyből indulnak a magyar magánszférával szemben, a kormány célzott támogatásokkal, adókedvezményekkel és infrastrukturális fejlesztésekkel szinte kizárólag őket támogatja.

2010 és 2018 között az Orbán-kormányok összesen 346 milliárd forint állami támogatást biztosítottak a külföldi tőke hazai cégeinek, ehhez jön még alsó hangon is több száz milliárd forint adókedvezmény és a fejlesztések is. A kkv-k támogatása emellett valóban eltörpül"

Látod, az Orbán kormány teszi tönkre az országot!

Már csak azt nem értem, miért adózna a nyeresége után odahaza a nyugati, ha itt jóval alacsonyabb a társasági adó???

Happy Effendi 2022.05.30. 00:08:31

@Rodney_2:

Bizony, nagyon sok agyatlan kiabálja azt, hogy Mo. nettó befizető.
De örülök, hogy te nem mész le arra a szintre!

Happy Effendi 2022.05.30. 00:15:31

@Rodney_2:

Erre az írásodra szánt válaszomat @a nagy hohoohooo és @Igazamvanvagyigazamvan? remekül összefoglalta.

Köszönöm megértésedet!!

Rodney_2 2022.05.30. 00:47:56

@Happy Effendi: Ti teljesen idióta barmok, funkcionális analfabéták és fogalmatlan idióták vagytok. Az egészet te kezdted, mintha nekem lenne ilyen véleményem. Én csak pontosítottam, hogy amit hallottál az nem is úgy volt, mert nem az EU befizetés és kifizetés egyenlegről volt szó, hanem minden mást összevéve addig osztottak és szoroztak, míg lett egy olyan szám. De ezt sem sikerült elsőre megértened. Ez nem jelenti azt hogy én erről bármit is gondolnék, ez a te agymenésed volt ráadásul tévesen. (és hogy ilyen tényleg van máshol is, hoztam példának az euro övezeti német pénzszivattyút aminek komoly nemzetközi irodalma van, hogy tényleg igaz azokra az országokra)
Ti három idióta nagypofájú seggarc nyugodtam beszéljetek meg bármit, sok értelme nem lesz...

Rodney_2 2022.05.30. 00:53:25

@midnight coder: Meg lehet nézni a peer group országokat: Lengyelországtól Bulgáriáig minden település mára szép főteret kapott diszkővel és szökőkúttal a közepén és mindenhol ki van írva hogy EU támogatással készült. Kicsit többet kell utazni és akkor ez egy evidencia.

neko1967 2022.05.30. 08:32:16

Béna az ellenzék..... Én már ki plakátolnám az országot hogy itt az orbán-csomag! Mert ezeket az adókat a cégek be fogják építeni az árucikkek és szolgáltatások árába!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.05.30. 08:37:12

Minden népnek olyan a vezére, amilyet megérdemel.
Tehát nem a vezérrel van a gond, hanem a nép agyával.

Ekrü 2022.05.30. 08:49:33

@neko1967:
" Mert ezeket az adókat a cégek be fogják építeni az árucikkek és szolgáltatások árába! "- Ezzel riogattatok 2010 után is ,azt 2014-ben szembejött veletek az újabb pofon a 2/3 képében. Komolyan, tényleg nem tudtok semmi mást kitalálni ?
@TanNé:
"Tehát nem a vezérrel van a gond, hanem a nép agyával. "- Rád ugyanez vonatkozik. De,nem baj, csináljátok, csak majd 2026-ban ne nyavalyogjatok ha jön az újabb 2/3.

midnight coder 2022.05.30. 08:52:55

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nagyjából az írek voltak az elsők és az utolsók akik ezekből a pénzekből gazdaságot tudtak fejleszteni.

midnight coder 2022.05.30. 08:56:23

@neko1967: Ezzel az a baj, hogy a nép az ennél jobban már nem fogja utálni Orbánt ez után sem. Rá nem azért szavaznak mert szeretik, hanem azért, mert az ellenzéket utálják. Nézd meg, ki van a másik oldalon. Gyurcsány és barátai. Gyurcsány pedig egy óriási STOP minden épeszű ember szemében - de azt kell mondani, hogy abban a csapatban még így is ő a leginkább vállalható figura.

konrada 2022.05.30. 09:04:41

@midnight coder:
Na ja.
...de ők is inkább abból, hogy angol nyelvű uniós - eurót használó - országként az USA cégek legbiztonságosabb adóparadicsoma tudott lenni.

Ekrü 2022.05.30. 09:10:52

" szokásos politikai gyakorlatának megfelelően „vészhelyzetet”, pénzügyi szükségállapotot hirdetett, "- Jó lesz az veszélyhelyzetnek is....Komolyan ,minek ír blogot az, aki nem tudja megkülönböztetni a vész és a veszély közötti különbséget....
"az ellenzéki pártoknak és Budapestnek a megsarcolásával,"- Hát ,ha jól látom az ellenzéki pártok pénzét nem Orbán, hanem éppen a saját miniszterelnök jelöltjük, a Marky-Zaj nyúlta le, Budapestet mig már nem lehet megsarcolni, miután Karácsony és bandája már rég elloptak onnan mindent amit lehet. Ráadásul mint legutóbb kiderült nagyon dolgozni sem akarnak....
"Mivel a kompromisszumra képtelen Orbán jelenti magát a problémát, ezért őt kell kivonni az első vonalból, még egy harmadik kétharmados győzelem ellenére is!"- Na ez aztán egy igazi "demokratikus " gondolat.... Ha nem megy szépszerével, megpróbáljátok erővel, még a választópolgárok akarata ellenére is....Mesélj , melyik hadsereget hoznátok az ország ellen, hogy elérjétek a célotokat? Pont emiatt a hozzáállás miatt kaptok újra meg újra újabb "2/3-ot....
"Ezért a rá jellemző kisnemesi rátartisággal huszáros, egyben öngyilkos lépésre szánja rá magát: a Huxitra."- Ez meg netto baromság. Orbán Viktor sokkal nagyobb demokrata, mint ti vagytok,soha nem lépne ki az EU-ból anélkül, hogy a lakosság akaratát meg ne kérdezné róla.

konrada 2022.05.30. 09:14:00

@Ekrü: Pedig befogják.
Csak az nem mindegy, hogy az ilyesfajta megszorításokat közvetlenül a népen vasalják be adóemelés, nyugdíjcsökkentés formájában, amivel a vásárlóerőt hirtelen csökkentik, és egyből recesszióba fordítják az országot,

vagy az ilyen különadóval a cégeknek kell ezt kigazdálkodni, amelyek természetesen oda fogják ezt áthárítani, ahol van vásárlóerő és kereslet a cég szolgáltatásaira, termékeire, azaz nem arról szól a megszorítás, hogy fűnyírószerűen onnan vonjon el az állam pénzt akikre közvetlenül rálát, illetve eleve rászorult.

Ezért volt az, hogy míg a szoci-féle válságkezelés mindkétszer általános vásárlóerő-csökkenéshez, munkanélküliség bővüléséhez vezetett, miközben megugrott a szegények rétege, addig ez elkerülhető volt, és a következő konjunktúra már nem letolt gatyával érte az államot, mert szélesedett az adózó alapréteg.

Ekrü 2022.05.30. 09:14:44

+1
"ezért őt kell kivonni az első vonalból, még egy harmadik kétharmados győzelem ellenére is!"- Jó lesz az a negyediknek is....:))))))

Ekrü 2022.05.30. 09:23:03

@konrada:
Az emberek nem fogják közvetlenül megérezni. Ráadásul a piaci verseny miatt , nem is fog mindenhol megvalósulni. Pont emiatt jajgat az ellenzék,ők ugyanis jobban szeretnének egy olyan megoldást, hogy az emberek közvetlenül a saját bőrükön érezzék, mert akkor lehetne újjal mutogatni a kormányra, miközben azt elhallgatnák, hogy egész Európában sz@r most a helyzet.

6.Lenin 2022.05.30. 09:31:20

@TanNé:

Bóvliárus!

Gondolom ez minden égtájon érvényes. Azt is gondolom, hogy te magad nem sorolod a NÉP kategóriába, te kiválasztottnak tartod magad. (önkiválasztottnak)

elefi 2022.05.30. 09:42:53

@midnight coder: teljesen jogszeru hogy a klub szabalyait nyiltan es rendszeresen megszego tagok nam kapjak meg a jarandosagukat. Megis mit vart a komcsi , tolvaj orban es mit varsz te?

6.Lenin 2022.05.30. 09:51:21

@elefi:

Te mit vársz, és KITŐL? Ettől az ellenzéktől vár valaki valami értelmeset? Netán ettől az eu-s vezetéstől?
Nem vallana nagy éleslátásról az tuti.

ulpius66 2022.05.30. 09:52:13

Orbánnak ezzel az extra-profit nevezetű izével nem csak Magyarországon kéne próbálkoznia, hanem úgy az egész EU-ban , vagy még inkább az egész világon.......

Most a kőolaj hordójának világpiaci ára olyan 120 dollár.

Közel-keleten a kitermelési költségek 5-10 dollár/hordó!!!!!!!

MI EZ, HA NEM EXTRA-PROFIT!!!!!

NA, EZEKTŐL AZ ÉRDEMTELENÜL MEGGAZDAGODÓ ORSZÁGOKTÓL KELLENE ELSZEDNI AZ EXTRA-PROFITOT ÉS SZÉTOSZTANI AZON ORSZÁGOK KÖZÖTT, AHOL VAN REZSICSÖKKENTÉS!!!!!!

ulpius66 2022.05.30. 09:57:13

AZ ENSZ-NEK KELLENE OLYAN TÖRVÉNYEKET ALKOTNIA, ÉS ÉRVÉNYESÍTENI, AMIKOR AZ ÉRDEMTELENÜL MEGGAZDAGODÓ ORSZÁGOK EXTRA-PROFITJÁK BE KELL FIZETNI EGY KÖZPONTI ALAPBA, ÉS ONNAN AZON ORSZÁGOK KAPNÁNAK PÉNZT, AKIK MEGVÉDIK A CSALÁDOKAT, AKIK BEVEZETIK A REZSICSÖKKENTÉST!!!!!
(PERSZE HASONLÓKAT CSINÁLHATNA AZ EU-VEZETÉS IS...... SZEDJÉK EL AZ EXTRA-PROFITOT A MULTIKTÓL ÉS ADJÁK ODA A SZEGÉNYEBB ORSZÁGOKNAK....)

Van 2022.05.30. 10:15:50

@Ekrü: "Orbán Viktor sokkal nagyobb demokrata, mint ti vagytok,soha nem lépne ki az EU-ból anélkül, hogy a lakosság akaratát meg ne kérdezné róla. "
Csak épp sosem fogja megkérdezni. Ha akarná, már megtehette volna mondjuk egy nemzeti konzultáción belül. De mivel 12 éve háborúzunk Brüsszellel, a legkisebb zsákfalu utolsó házában élő nénike is már zsigerből gyűlöli az EU-t, baromi nagy lenne a kilépni akarók száma, az meg nem mutat jól.

ulpius66 2022.05.30. 10:18:08

"HÁROMSZOROS GÁZÁREMELÉS LESZ ROMÁNIÁBAN JÚLIUSTÓL"
Nem tudják tovább tartani az árakat.

A Krónika Online arról ír, hogy két és félszeresére, háromszorosára emelik a földgáz árát júliustól a legnagyobb romániai energiaszolgáltatók, többnyire az ukrajnai háborúval indokolva a drágítást."

A DERÉK MAGYAR LIBERÁLISOK HASONLÓ EMELÉST SZORGALMAZNAK MAGYARORSZÁGON IS!!!!!

Ekrü 2022.05.30. 11:05:24

@Van:
"Csak épp sosem fogja megkérdezni. Ha akarná, már megtehette volna mondjuk egy nemzeti konzultáción belül."- Miért kérdezte volna eddig? Tán kiléptünk az EU-ból? Na ugye....

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.05.30. 11:10:46

@TanNé:

Lesz@rom ... több mint két évtizede nem járok semmiféle szavazásra ... még népszámoltatni sem hagytam magamat. A Politika és a Jog áltudomány .

Ekrü 2022.05.30. 11:13:29

@elefi:
"teljesen jogszeru hogy a klub szabalyait nyiltan es rendszeresen megszego tagok nam kapjak meg a jarandosagukat. "- Ha valami "járandóság", akkor az ahogy a nevében is benne van, JÁR és nem lehet mondvacsinált indokokkal jogszerűtlenül visszatartani. Ha az EU úgy gondolja, hogy mi megszegjük a szabályokat,akkor először is azt bizonyítania kéne konkrét esetekben, hogy mikor és mely szabályokat szegtük meg, majd ha bizonyított lesz akkor kiszabhatja az érte járó büntetést. De ami jár azt bizony ki kell fizetni, ellenkező esetben nem mi, hanem ők a szabályszegők.

Van 2022.05.30. 11:22:32

@Ekrü: Azt kellene megkérdeznie, hogy ki akar-e lépni a magyar nép. Ha Varga Judit napi ötször posztol arról, hogy milyen csatákat kell vívni a hülye EU-val a hülye szabályai miatt, akkor elég sok ember fejében felmerül, hogy hagyni kéne már a közösséget ezzel a hanyatló nyugattal.

MEDVE1978 2022.05.30. 11:36:22

Ez az, amit a művelt angol "whisful thinkingnek" nevez, magyarra fordítva leginkább vágyvezérelt gondolkodás. Bizony, Viktor szarban van, de volt már ilyen, elég sokszor.
1. Az alapvető kérdés, hogy a nyugat meddig megy el Orbán szivatásában. Igaz, hogy a legtöbb mainstream nyugati kormányfő legszívesebben halálra szivatná, de vannak objektív határok is. Ugyanis mérlegelniük kell, hogy mi az, ami értelmesen elérhető és mi az, ami kontraproduktív. Most éppen Orbán példamutatását látjuk, azt, hogy bemutatja az olajembargóval, hogy mennyire nem lehet nélküle lépni a külpolitikában. Ez nem az első, hanem a sokadik magyar "vétó" az ilyen ügyekben. Egy állandóan keresztbefekvő Magyarország nem az unió érdeke és ez némileg felül is írja az egyéb érdekeket. Másrészt Ratte (a holland miniszterelnök), Schulz, MAcron stb. is egyértelmű győzelemként akar visszamenni az ügyben a szavazóihoz. Ami bőven lehet az, hogy "megmutattuk a gonosz autokratának csillogó demokráciánk erejét, vereséget szenvedett", anélkül, hogy OV-t megbuktatnák. Erre a legjobb eszköz nekik egy jelképes győzelem lenne, mint például az, hogy Magyarország csatlakozna az EU ügyészséghez, ezzel lehetne hirdetni, hogy így ORbán már nem tud lopni.
Ha én lennék Navracsics helyében a végső csomagom valószínűleg pont ez lenne. Az EU ügyészséges csatlakozás, azzal a feltétellel, hogy a 2021-2027-es időszaktól vizsgálódhatnak és emellé még néhány kisebb csomagocska (valami jelképes változtatás média területen, közbeszerzési törvény módosítása stb.). Ez már elég jó lehetne az EU-nak, hogy győzelmet lásson benne, Viktor pedig kezelni tudná jó adag Brüsszelezéssel, meg azzal, hogy jön a pénz.

Persze ez a sokadik verzió, csodálkoznék, ha bármi történne ősz előtt. Abban a szakaszban leszünk, amikor még nem fog engedni Viktor. Navra majd jön hozzá az EU pozícióval, ő pedig kategórikusan kizárja majd az együttműködést.

2. HUXIT > Viktor nem hülye. Az egyedüli dolog, ami kiszedheti a kényelmes bársonyszékéből az egy hatalmas társadalmi megrászkódtatás, a HUXIT pedig az lenne. Nem fog ilyesmit kezdeményezni, ez szinte kizárt. Természetesen más helyzet van, ha nettó befizetővé válunk, de ez még nem "fenyeget".

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.30. 11:51:04

@ulpius66: "
NA, EZEKTŐL AZ ÉRDEMTELENÜL MEGGAZDAGODÓ ORSZÁGOKTÓL KELLENE ELSZEDNI AZ EXTRA-PROFITOT ÉS SZÉTOSZTANI AZON ORSZÁGOK KÖZÖTT, AHOL VAN REZSICSÖKKENTÉS!!!!!!"

Hülye vagy.
A UK-ban is van rezsicsökkentés, tehát támogatni kell, igaz?
A profitot nem az állam termeli, hanem a cég. Kivéve a diktatúrákat, amiben te gondolkozol.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.30. 11:52:19

@ulpius66:
1 órájaAZ ENSZ-NEK KELLENE OLYAN TÖRVÉNYEKET ALKOTNIA, ÉS ÉRVÉNYESÍTENI, AMIKOR AZ ÉRDEMTELENÜL MEGGAZDAGODÓ ORSZÁGOK EXTRA-PROFITJÁK BE KELL FIZETNI EGY KÖZPONTI ALAPBA, ÉS ONNAN AZON ORSZÁGOK KAPNÁNAK PÉNZT, AKIK MEGVÉDIK A CSALÁDOKAT, AKIK BEVEZETIK A REZSICSÖKKENTÉST!

Idióta, akinek van rá pénze, hogy "megvédje a családokat", az nem szorul rá.

Happy Effendi 2022.05.30. 13:22:34

@Rodney_2:

Látom, köcsög, megpróbálsz terelni, és emellett egyre bunkóbb stílust használsz, mintha az bizonyítaná az igazadat.

1. Én azzal a véleményeddel szálltam vitába, hogy az úniós pénzek JÁR-nak.
- Szerintem annak járnak a pénzek, aki betartja annak a szervezetnek a szabályait, amelyhez csatlakozott.

2. Hozzátettem - és nem úgy, mintha te mondtad volna - hogy vannak akik azt terjesztik: Mo. az EU-ban a nettó befizető országok közé tartozik. Ennek cáfolatára másoltam be a linket, ahol egy remek grafikon található a fenti állítás baromságát bizonyítandó.
- Te ezt a vonalat felvetted és mindenféle szakkifejezésekkel bizonygattad, hogy Mo-ról több pénz megy ki az EU-ba, mint amennyi bejön. Szakirodalmat emlegettél, de linket megintcsak képtelen voltál mellékelni.

Ennyi telik csak tőled jóember?
Mocskolódni, meg mellébeszélni?

6.Lenin 2022.05.30. 14:53:41

@MEDVE1978:

Az unióban JOG a vétó, még akkor is, ha a "haladóknak" ez nem tetszik. Addig kell vétózni, míg nem hoznak jogszerű, normális intézkedéseket vagy míg leszarva a jogot el nem törlik. Nekik joguk van mindenre szarni, szerintük.

white999 2022.05.30. 16:19:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "

A nép kormányozni fog továbbra is"

Ezen jót röhögtem.

white999 2022.05.30. 16:24:52

@midnight coder: Amibe persze mi is befizetők vagyunk. És ha tagja vagy egy klubnak amibe beléptél adott szabályok szerint, akkor nem teljesen korrekt dolog az, hogy a tagdíjat továbbra is beszedjük, de a klub szabályai alapján járó kifizetéseket visszatartjuk, mert a klub vezetését átvették az újkommunisták és úgy döntöttek, hogy nem tetszik nekik a pofád

Ahogy azt sem illik, hogy a ahova beléptél a klubnak a pénzén szétvered a berendezését és a klubtagokat megpróbálod egymásnak ugrasztani, bomlasztani. Jobb helyeken az ilyen faszkalapokat kizárják vagy a kidobóval kipenderítik.

white999 2022.05.30. 16:27:45

@midnight coder: A térkövezést az EU-nak köszönd. A remek EU támogatások nagyjából hasonló okosságokra költhetők. Ezek a pénzek nem azért vannak, hogy a keleti gyarmatok gazdaságilag felzárkózzanak a régi nyugati országokhoz, hanem hogy a polgárok lássák hogy milyen szépen fejlődnek az újonnan csatlakozott országok. Elvégre már a terek is újonnan vannak térkövezve, amit értékelnek is az ott lakó, maguk alá szaró bedrogozott hajléktalanok.

Rlszben igaz de nem kötelező stadiont építeni és olimpiára pályázni, hanem lehet helyette a kórházakat rendbe tenni vagy az iskolarendszert, hogy ne hülyékkel próbáljuk a nyugatot leigázni.

white999 2022.05.30. 16:33:03

@TanNé: Minden népnek olyan a vezére, amilyet megérdemel.
Tehát nem a vezérrel van a gond, hanem a nép agyával.

Ezzel sajnos nehéz vitatkozni. Orbán kreténsége a népből ered, mert hagyják neki sőt kívánják.

white999 2022.05.30. 16:34:29

@midnight coder: Gyurcsány pedig egy óriási STOP minden épeszű ember szemében - de azt kell mondani, hogy abban a csapatban még így is ő a leginkább vállalható figura.

Orbán miért nem stop, egy épeszű embernek?

6.Lenin 2022.05.30. 17:31:03

@white999:

Hány nép van egy országban? 10-20?

ez a nevem senki 2022.05.31. 18:32:36

Orbán Viktor csatát nyert az EU-ban
by z.index

Viktor! viktory

ez a nevem senki 2022.05.31. 20:28:27

Robert Fico: Orbán Viktor a brüsszeli csúcs győztese

zúgjon a taps

Viktor! viktory
süti beállítások módosítása