1.)

Magyarország mindig először „vonakodó szövetséges”, de aztán irracionális módon, mereven kitart egy korábbi döntése mellett.

Tisza István egy történelmi pillanat erejéig megakadályozhatta volna az Osztrák-Magyar Monarchia háborúba lépését, de aztán a Magyar Királyság összeomlásáig támogatta a háború ügyét. (Ugyanakkor Károlyi Mihályt, aki már a háború második évében tisztán látta a Monarchiára leselkedő halálos veszélyt és ezért az Antanthoz való átállást sürgette, a propaganda lehazaárulózta és a személyét érintő kompromittálás a mai napig érezteti hatását.)

A Horthy-rendszer közelebb állt az angol konzervatív hagyományokhoz, mint a modernista náci ideológiához, mégis az egyik utolsó csatlósa maradt Hitlernek.

A magyar társadalom mindig ambivalens módon viszonyult Oroszországhoz. Élvezte a „Gulag legvidámabb barakkjának” kétes értékű státuszát. De ez a „félve-szeretés” a Fidesz propaganda hatására átbillent az orbánisták körében Putyin-kultusszá! Putyinról egyfajta „szuper-Orbán” kép alakult ki, aki a dekadens („zsidós”, buzi és hitetlen) Nyugattal szemben megfelelő fegyverekkel rendelkezik, ráadásul erős kézzel kormányoz, vagyis nem lacafacázik, hanem odacsap az „ajvékoló, nemzetáruló ellenzéknek”. Ma már - Trump nyomására - hiába kéne távolságot tartani Oroszországtól, Orbán már nem tud szabadulni a keleti despotizmus vonzásköréből.

2.)

A társadalmi visszajelzési rendszer hiányosságai miatt Magyarországon a politikai vezetők rendszeresen „bent ragadnak a hatalomban”.

Ferenc József, Horthy Miklós, Kádár János, Gyurcsány Ferenc és most Orbán Viktor is elszalasztotta azt a pillanatot, amikor a hatalma csúcsán, a lehető legnagyobb dicsőség közepette hagyhatta volna el a politikai porondot.

Ferenc József, aki nem tudott időben visszavonulni 84 évesen belevitte az általa gondosan felépített, Európa hatalmi egyensúlyát adó közép-európai birodalmát az I. világháborúba.

Horthy sem gondoskodott időben az utódlásáról, ő ugyanakkor teljesen alkalmatlan volt a náci Németország mellől levezényelni a kiugrási kísérletet, ahogy a román király tette és amiért vissza is kapta Románia Erdélyt…

Kádár János sem a népszerűségének csúcsán a 1980-as évek legelején mondott le… aztán már késő volt.

Orbán Viktor, aki korábban mindig csak négy években gondolkodott (soha nem mert hosszú távú gazdasági-szociális strukturális reformot megkockáztatni) még most is azt hiszi, hogy ha majd a nemzetközi politikai helyzet kedvező lesz számára, akkor még tíz-tízenöt évig hatalomban maradhat. Pedig ő is hamarosan egy senki által nem sajnált bukott politikus lesz…

3.)

A Nyugat számára a második világháború nagy tanulsága az volt, hogy a háborús versenyelőnyt az infrastruktúra fejlettsége jelenti.

Nem elég sok és jó fegyverrel (hardver) rendelkezni: szükség van az ellátási láncok kiépítésére és a humán erőforrás (szoftver) megbecsülésére is. Most úgy néz ki, hogy a „Nyugat” Hegyeshalomnál ér véget; attól keletre csak a multinacionális vállalatok nyugatiasak, a kelet-európaias magyar állam szinte semmit nem áldoz az infrastruktúrára, a logisztikára és a humán erőforrás minőségének fejlesztésére.

Tehát minél tovább van hatalmon az orbánista szűk látókörű és idejétmúlt politikai kurzus, annál abnormálisabb és degeneráltabb lesz Magyarország a fejlett világhoz képest.