„Kaszting.
(Motiválta a kormányzati nyilvánosság Forsthoffer Ágnes Anna-bál szépe címét leleplező tényfeltárása, amelynek címe: „Pénzért vette koronáját Magyar Péter alelnöke?! Az anyja is ott ült a zsűriben”.)
Ezerkilencszázhatvan... Bocsánat, elrontottam, kezdhetem elölről? Igen? Köszönöm! Szóval. Ezerkilencszázhetven... Nem? Akkor megmondanák, hogy mit kell mondanom? Aha, így már világos. Szóval. Ezer... Nem ezer? Most mi a baj? Hogy kétezer? Persze, menni fog. Szóval:
Kétezertízben ismertem meg Magyar Péter közvetlen munkatársa öccsének barátjának a feleségének az unokatestvérének a szomszédjának a kertészének a főnökének a lányának a korábbi élettársát. Egy ismerősöm, név szerint Galván Tivadar mutatott be neki, aki az autógyárban dolgozott. Akkor még nem sejtettem, hogy egyébként sem rossz fizetését az üzemből kilopott alkatrészek feketepiaci értékesítésével pótolja ki.
Köszönjük, majd értesítjük. Következő!
Jó napot kívánok! Akkor kezdem: Kétezertízben ismertem meg Magyar Péter közvetlen munkatársa bátyjának közvetlen munkatársa kutyasétáltatóját. Egy ismerősöm, név szerint Galván Tivadar mutatott be neki, aki egy sintértelepen dolgozott. Akkor még nem sejtettem, hogy kóbor ebek húsából főznek hamisgulyáslevest...
Köszönjük, majd értesítjük. Következő!
Én vagyok? Mondjam? Mondom. Kétezertízben ismertem meg a Magyar Péter közvetlen munkatársa irodáját takarító hölgy férjének volt barátját. Egy ismerősöm, név szerint Galván Tivadar mutatott be neki, aki egy iratmegsemmisítőket is értékesítő irodatechnikai cégnél dolgozott.
Hm, nem is rossz, folytassa!
Akkor még nem sejtettem...
Mit nem sejtett?
Nézzék, én egyszerű kétkezi munkásember vagyok, két állásom van, mert itt az új családom három gyerekkel, mellette fizetem a gyerektartást. Jól jönne a plusz pénz, semmi időm alig élek, csak eddig jutottam.
Tudna improvizálni valamit a Diákhitel Központról?
Megpróbálom, kérnék egy percet.
...
Akkor még nem sejtettem, hogy át fog verni. Megbíztam benne, ezért elhittem neki, hogy létezik olyan, hogy Diákhitel Központ.
Köszönjük, majd értesítjük. Következő!
Én vagyok? Igen? Nos, kétezertízben ismertem meg Magyar Péter közvetlen munkatársának feleségét. Egy csapatépítő tréningen...
Álljunk le! Ez kimaradt: egy ismerősöm, név szerint Galván Tivadar mutatott be neki.
Hm, figyelj, nem rossz ez így sem a háttérben meghúzódó Galván-szál nélkül, szerintem engedjük.
Folytassa!
Igenis! Tehát egy csapatépítő tréningen találkoztam vele először, ahol az egyik feladatnál, miszerint áruld el életed legsötétebb történetét, azt mesélte, hogy az orvos, aki első gyermeküket világra segítette, Soros-ösztöndíjjal tanult a brüsszeli egyetemen. Az is csak később lett világos számomra, hogy a brüsszeli egyetem csupán négy utcányira található a brit titkosszolgálatok egyik feltételezett titkos megfigyelőlakásától.
Nagyon jó! Az ukránokat bele tudná szőni?
Ezt most nem igazán értem.
Hát, hogy az ukránok is...
Már, hogy az oroszok által indított háborút valahogy?
Köszönjük, majd értesítjük. Következő!
De kérem! Azt mondták, hogy nem rossz. Hol hibáztam?
Alapjaiban. Köszönjük, majd értesítjük.
Te, ez nem volt annyira gáz, ne kezdjünk vele mégis valamit?
Hát... Nem tudom... Bizonytalan vagyok. Írd fel a Ruszin-Szendi Romulusz-listára, aztán majd meglátjuk..."
Dévényi István – Magyar Hang Hírlevél: „Koffein”, 2025. október 2.
