A 2020-as évekről azt lehetett gondolni, hogy a nacionalista és vallásos többségre hivatkozó populista politika virágkora lesz. Trump, Orbán, Putyin stb. hadat üzentek a politikai korrektségnek, a kozmopolitizmusnak, de leginkább a kisebbségeknek; a „normális társadalmi többség” nevében.
Amúgy a konzervatív és haladó politikák összecsapása már régi történet, ami összefügg a hagyományt, az etnikai összetételt változatlannak akaró vidék és a változást, a modernizálódást akaró városok közti ellentéttel. A nagyvárosok, a nyugati félteken, valóságos civilizációs kísérleti laboratóriumok voltak a történelem folyamán. Azért „kísérletiek”, mert a városi önigazgatás lehetőséget biztosított a kereskedelmi tevékenység révén világot látott, tanult városlakóknak a merev vallási és társadalmi hierarchiák módosítására és új eszmék kidolgozására.
Nem alaptalan azt gondolni, hogy a népesség szempontjából kisebbségben lévő városlakók – a gazdasági siker, a tudományos-technikai fejlődés és a jogegyenlőség érdekében tett erőfeszítéseik következtében – alaposan felforgatták az országlakók többségének életét. És ebben a folyamatban kitüntetett szerepe van a városi etnikai, vallási kisebbségeknek, akik a saját bőrükön érzik a társadalmi rendszer egyébként mindenki mást is érintő visszásságait: a katolikus Franciaországban a kálvinistáknak, Közép-Európában a zsidóságnak és most a New York-ban az iszlám közösségnek.
