MaGYAUR

MaGYAUR

Orbán téveszméi

2025. november 16. - Magyaur

Orbán a 2025. november 15. győri „Háborúellenes gyűlésen” arra a kérdésre, hogy miért van szükség az amerikai pénzügyi védőpajzsra, képes volt azt mondani, méghozzá nevetés nélkül, hogy „Trianon miatt”! Vagyis egy százöt éves békeszerződés az oka a jelen gazdasági bajainak:)

Az első világháború kirobbantásában szerepet játszó, és a németek oldalán végsőkig kitartó korlátolt nacionalista magyar jobboldal miközben a saját felelősségét a Nyugatra, a liberálisokra és Kun Bélára hárította, közben észre sem vette, hogy Magyarország 1920-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása révén szuverénné vált. Úgy látszik, Orbán korábbi politikai kijelentéseivel ellentétben, egy ország életképességéhez mégsem elegendő a szuverenitás…

Akkor mi kell hozzá?

Orbán a háborúellenes gyűlésen azt mondta, hogy „az első világháború után elvettek mindent az országtól, ami az önálló működést biztosította volna, vagyis a Horthy rendszerben ismételgetett gyermeteg rigmushoz hasonlóan „Csonka-Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország” helyzet állt elő.

Találgatni lehet, hogy mire gondolt Orbán, hogy szuverén ország csak az lehet, amely önellátó? Olyan, amilyenné a nacionál-bolsevik Ceausescu akarta tenni Romániát és aminek utóhatásaival találkozhatott a Székelyföldön? Vagy minél nagyobb egy ország, annál gazdagabb? De Magyarországhoz hasonlóan sem Svájc, sem Ausztria nem rendelkeznek tengeri kikötővel és gazdag ásványkinccsel és mégis virágzik a gazdaságuk!?

De ha úgy gondolja Orbán, hogy a trianoni-Magyarország eleve életképtelen, akkor miért vállalta el a miniszterelnökséget? És ha elvállalta, akkor miért nem volt neki és stábjának egy országot életképessé tevő terve? Vagy azzal, hogy Putyin a második világháború végén rögzített határokra fittyet hányt, azzal a reménnyel töltötte el, hogy az országgyarapítás, (a közben elukránosodott és lepusztult) Kárpátalja oldja majd meg a magyar gazdaság minden gondját?

A válasz erre Orbán kelet-európaias gondolkodása, ami a fejlődést csak extenzív módon tudja elképzelni. Nemcsak az ösztönös terjeszkedési hajlamról van szó, hanem a „szoftver”, a humán erőforrás, az infrastuktúra lebecsüléséről, és viszont; a „hardver”, az anyagszerűség és struktúra túlbecsüléséről. Arról, hogy azt tartja értéknek, ami látható, illetve látványos… ami „kilátszik a földből”.

A magyar pénzügyi rendszer akkor tud ellenállni egy spekulációnak, ha szilárdan áll a lábán. (Soros azért volt képes az angol font ellen „shortolni”, mert a Bank of England – Soros előzetes figyelmeztetése ellenére! – csupán presztizs okokból, irreálisan magasan tartotta a font árfolyamát a német márkával szemben). A megoldás az euró bevezetése lett volna, de mint tudjuk Orbán még az Alaptörvénybe is belefoglalta az államkincstár által könnyen inflálható forint-valuta megőrzését.

A magyar gazdaság egészséges fejlődéséhez az lett volna a recept, ha Orbán és a végrehajtó hatalmat irányító elődei megfogadták volna Hankiss Elemér tanácsát: „találják ki Magyarországot” és aztán tartsanak ki mellette, minden kormányváltás ellenére!

Lett volna mire építkezni, kezdve a Németh László-féle intenzív mezőgazdasági termelésre alapozódó „Kert-Magyarország” koncepciótól, az európai nyugdíjasoknak számára egy termálvizes „Florida” létrehozásán át a kevés nyersanyagot, de sok hozzáadott értéket igénylő, világpiacra termelő gyógyszer-, és nanotechnikai iparig. Ehelyett az orbánista elit a fantáziátlanabb, de a számára sokkal jövedelmezőbb bedolgozó iparra alapozta a magyar gazdaságot és közben felelőtlen módon eldobta a legkézenfekvőbb védőpajzsot: az Európai Uniós közösségi védelmet.

Orbánnak nem Trianont, hanem magát kellene hibáztatnia magyar gazdaság a zsákutcába kerüléséért!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr8718993983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

istvankah 2025.11.16. 07:44:20

A helyzet a nagy vezir állapotjának hanyatlásának arányában fokozódik!A javulás a támogatói kihalásával talán megállítható!

F1őr 2025.11.16. 15:47:41

@istvankah: Új öregek lépnek a helyükre.

gigabursch 2025.11.16. 16:17:01

Annyira ostoba vagy blogger, ahogy azt elvárják a kamrelitában.
Kaptál egy gumicsontot, nesze rágódj rajta. Rágódsz is, közben böfögöd a hülyeségeidet, okoskodsz és valójába semmit nem látsz a világból.
Egy igaz hasznos hülye vagy.

Még Lenin et. is csettintene.

MEDVE1978 2025.11.16. 16:55:00

Orbánnak maximálisan igaza van abban, hogy az ország életképességét és szuverenitását Trianon nagyon jelentősen csökkentette. Ez egy egyértelmű következmény. Több, mint 200 évig Magyarország egy egységes piac része volt. Az egységes birodalmi piacok specializálódnak és kihasználják közgazdaságilag a komparatív előnyöket. Ezért lett a Magyar Királyság a Habsburg Birodalom éléskamrája és részben nyersanyag / nemesfém kitermelő helye is. Trianon után a korábbi gazdasági kapcsolatok, struktúrák összeomlottak, mindez fűszerezve az emberveszteséggel és a spanyolnáthával. Egy értelmesen működő struktúra még a történelmi Magyarország lehetett volna, hiszen az is működött alakulatként 500 évig. Egyértelműen megvolt ennek az országnak a fejlődéshez , gazdálkodáshoz szükséges összes attribútuma: tengerpart Horvátországnál, ásványkincsek, nagy mennyiségű fa Erdélyben, illetve a Felvidéken, jelentős élelmiszertermelő régió az Alföldön. Katonailag is jól védhető volt a történelmi Magyarország: nyugatról a Kisalföld és Bécs felől, keleten a Vereczkei hágónál, Dél-Keleten Erdélyben néhány hágónál, délen Szerbia felől volt támadható csak. Ez egy alapvetően jól védhető terület: nem véletlen, hogy a tatárok a Vereczeki hágónál próbáltak és tudtak bejönni (és először is ott akarták megállítani őket), illetve a második tatárjárásnál Erdélynél néhány hágón. Egyéb értelmes lehetőségük nem volt, viszont ez egyben azt is jelenti, hogy a természetes akadályok miatt maga a medence effektíven és könnyebben volt védhető.

Hasonló a helyzet az osztrákokkal és Svájciakkal is. Mindkét ország extrém nehezen meghódítható, egyszerűen a fekvése miatt. Svájc tele van magas hegyekkel és az utak nagyon jól védhetők, ugyanez a helyzet Ausztria jelentős részeivel is. Szemben ezzel például két rendkívül nehezen védhető ország, ami a történelmükön is látszik: Lengyelország és Ukrajna. Mindkettő a nagy Kelet-Európai Síkságon fekszik. A folyókon kívül érdemi akadály nincs és ez meg is látszik. A kijevi nagyfejedelmségen simán átsétált az Arany Horda, utána a lengyelek / a hetmanátus jött létre, utána az oroszok, utána a lengyelek, a németek, aztán megint az oroszok, utána függetlenség, most meg megint az oroszok. A lengyeleknél is folyamatosak az idegen inváziók német, orosz, tatár részről.

A szuverenitásnak tehát Trianonnal elúszott a katonai lába, illetve a gazdasági lába is. Ami maradt az a mai Magyarország, egyértelműen kevésbé képes szuverén cselekvésre, maximálisan ki van szolgáltatva mindennek.

Rubasov nertárs 2025.11.17. 08:05:03

Érdekes ez a trianonos okfejtés. Egyrészt bizarr, hogy több mint 100 év távlatából ezzel magyarázza a stagflációt, másrészt erősen disszonáns egy olyan miniszterelnök szájából, aki nemrég még repülőrajtról, 4%-os gazdasági növekedésről, erős és szuverén Magyarországról beszélt, ami mindenkit, de különösen a "hanyatló Nyugatot", lepipál. Így az a kérdés, hogy miért tett ilyen egyrészt zavarbaejtő, másrészt disszonáns, harmadrészt erősen támadható kijelentést.
A választ Medve részben már megadta: Trianonnal kapcsolatban nemzeti konszenzus van. Kevés olyan dolog van, amelyről ugyanaz a véleménye egy "körúti lippsinek" és egy "bőgatyás betyárnak". Ebből a szempontból tűnhet telitalálatnak is Trianonnal magyarázni az ország jelenlegi gazdasági bajait, hiszen ezzel könnyebb hasonulnia mindenkinek, mint a brüsszelezéssel, kijevezéssel, németezéssel. Ugyanakkor több "kínzó" kérdés is adódik:
1. Ha miniszterelnök tényleg azt gondolja, hogy a "csonka-Magyarország" ennyire képes maximum, akkor miért terveztek és terveznek most is hurráoptimista költségvetéseket?
2. Miért szavazzak egy olyan miniszterelnökre, aki több, mint másfél évtized teljhatalom után az ország gazdasági bajaira, csak széttárja a kezét, és annyit tud csak mondani, hogy "ez van srácok, mert Trianon"?
3. Végül, akkor hogy is van ez az erős és szuverén Magyarország, ami nemrég még kanyarban előzött, meg Olimpiát akart rendezni?

Mindezek alapján ez egy súlyos kommunikációs hiba inkább, amely egy újabb támadási felületet biztosít a Fideszen, hiszen mindez szöges ellentétje az eddigi, nagy, erős és szuverén országról szóló hagymázas gondolatoknak.

275 · http://www.youtube.com/krisztusa 2025.11.17. 15:24:50

Régi sérelmeket mindenki hangsúlyozhat
Ámde azEgyedüliLegfelelősebb Döntnök az aki Biztosan Nem...
AkiFelelős annak ugyanis pontosan azon kell a legelébb átlépnie , ami ennyire meggátolja,,, Elméletben. Ez különbözteti meg Az Okos embert a zOstobától. Hogy utóbbi még mindig a szines badarságaiban él, Okos ember már tudja hogyHA NINCSEN NEKI LÁBA,, akkor is bazmeg Élnie kell, és haladnia--VALAHOGYAN. Orrbánia az a Mindenrea legalkalmatalnabbként, hogy mégis mikről és miként gagyog..,, HOl jön már az Államcsőd, Egy Eus, pörgésben, Hol jön már a Háború, egy orosz forradalomban, Hol van már a Polgárháború egy modern Demokráciában,,Hol lőjjük szét a politikusokat,, Ha nem lehet bárkinek fegyvere..,

275 · http://www.youtube.com/krisztusa 2025.11.17. 15:45:13

Mostmán azzal is meg lettünk fenyegetve,hogy

Ha nem ő nyer, akkor is "lesz mit csinálnia",, Ennél kulibbat.. Ilyen szövegeket. bzmg

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.11.18. 13:17:39

@Rubasov nertárs:

jaj de ostoba darab szar ez a dagadt korcs. de a fideszesek ráhazudják biztosan, hogy amikor még repülőrajtról beszélt, akkor még nem tudta orbán se, hogy az első világháború óta nehéz helyzetben van a magyar gazdaság. bár igaz hogy ekkor azt is mondta, hogy "aki ezt nem tudja, az nem ért a politikához és a történelemhez."

1 éve akkor orbán nem értett hozzá. 15 + 4 éve itt van a nyakunkon a pszichopata hazaáruló, de msot jött rá, vagy inkább most találta ki a korcs, hogy az 1. vh óta bajban vagyunk. k anyját ennek a hazug féregnek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.11.18. 13:20:11

@MEDVE1978: és miben nincs igaza orbánnak? te mindig olyan vagy mint egy write only propagandista, aki még 90x leírja at is amiben téved.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.11.18. 13:21:34

@275:

akkor lehet, hogy az államcsődkor már nem az ukránokat és a brüsszelieket fogja hibáztatni a dagadt szar döbrögi, hanem trianont. új bűnbak!

dr.ahalan 2025.11.19. 23:25:57

@gigabursch: Te még élsz? Megetted az anyuka- spenótot ma este náci? Eltelt megint fél év... És itt szenvedsz pondró üzemmódban még mindig? Itt nyáladzol? Látom olvasod az én naplómat is, de nem mersz böffenni... Csajod ugye nem akadt? Hidd el, sajnálom... Szegénykém...

Toportyán Zsóti 2025.11.20. 11:14:43

o1g-tól ideje megszabadulni,15 év teljhatalom végzett a bucijával... Elhitte hogy mindenki huje csak neki van áramszedoje.Temus utcai harcossá degradálodott mára. Szánalom a híveivel egyutt,gyakorlatilag nincs erkolcsi minimumuk sem,soha nem ez a legalja mindig van lejjebb.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.11.20. 12:58:03

@dr.ahalan: miért? ennyire fiatal ez a hitvány hazug fideszers/mi hazánkos tetű?
süti beállítások módosítása