A 19 századi, viktoriánus időszak lovagias mentalitása azt követelte meg, hogy katasztrófa idején elsőnek a legelesettebbeket; a nőket és a gyereket mentsék. Például a Titanic elsüllyedésekor - amikor kiderült, hogy a kelleténél kevesebb mentőcsónak áll rendelkezésre – akkor elsősorban a nőket és gyerekeket igyekeztek biztonságba helyezni. Ilyenkor az a keresztényi elv érvényesült, hogy a sérültek és gyengék megsegítése istennek tetsző cselekedet… Ebből a humanitárius alapállásból született például a „Nemzetközi Vöröskereszt” is.
Az „America first” viszont egy másik értékválasztásnak: a vallási-nemzeti populizmusnak a jelszava: az erősek és erőszakosak harci kiáltása. Amiből kihallani páni félelmet, hogy „veszélybe kerültünk” és csak a túlélés számít; hogy a gyengékről és az idegenekről való gondoskodás valahol férfiatlan és nemzetietlen dolog.
Márpedig, ha létezik végveszély, akkor azt feltehetően nem annyira a nemzetállamok háborúba átcsapó versengése okozza, hanem a nyersanyaghiány, a klímakatasztrófa és a környezetszennyezés egymást erősítő válság-cunamija, amelyet éppen a vallási-nemzeti populizmus ellentettje: az önellátó civilizációs egységek összefogására és a hatékony közös cselekvésre képes világkormány tud csak kezelni!
