- A 21. század gazdasági, politikai, identitásbeli és környezetvédelmi válságok kemény próbák elé állítják a civilizációkat.
- A világhatalmi pólusok közül az lesz sikeres, amelyik a leghatékonyabban képes alkalmazkodni a fogyasztó társadalom utáni időszak követelményeihez: amely képes takarékossá és természeti környezettel való hosszú távú együttélésre.
- Mivel sem a növekedés-centrikus neo—liberális globalizmus, sem a nemzetállami önző, bezárkózó nacionalizmus nem jelent tartós megoldást ezért új megközelítésre van szükség.
- Az emberi civilizáció végével fenyegető világháborún túl csak a vallások képesek korlátozni a fogyasztást és rávenni a népesség nagy részét egy új mentalitás követésére; a hedonizmust elvető, sztoikus önkorlátozásra.
- A civilizációk mélyén húzódó vallásos-kulturális-életmódbeli szokások nemcsak identitás-képző paradigmák, hanem olyan értékek, amelyekre hivatkozva egyrészt le lehet nyelni a szociális/pszichológiai „keserű pirulát”, másrészt egy új világlátást lehet elterjeszteni: az „isteni látószöget”. Vagyis úgy tekinteni a hideg és kietlen világűrben keringő Föld nevű oázisra, mint egy közösen megvédendő szerves egészre.
- A kereszténységben, különösen a katolikus egyházon belül már megszületett az az ideológiai keret: a „Teremtésvédelem” gondolata, amely segítségével az emberiség képes lehet egy új globális etika talaján „új társadalmi szerződést kötni” a bioszférával.
- A többpólusú világ alapját a civilizációs tömbök alkotják, amelyek mélyén olyan vallási képletek húzódnak, amelyek - olykor öntudatlanul – befolyásolják az adott civilizáció magatartását: a protestantizmus az Egyesült Államokban, a görög-keleti vallás Oroszországban, a konfuciánus-kommunista felfogás Kínában, a hinduizmus Indiában, az iszlám az arab világban. Az európai civilizáció alapja a görög-római hagyományokra építő kereszténység.
- Ebből a európai keresztény háttérből fejlődtek ki nemcsak a protestáns vallások, hanem a „szabadság-egyenlőség-testvériség” ideológiája is. A „szabadság”, amely a szabad akaratra hivatkozik. Az „egyenlőség”, amely az Isten előtti egyenlőséget hirdeti gazdagok és szegények, férfiak és nők, fehér és színesbőrűek közt. A „testvériség”, amely a könyörületesség és a szolidaritás révén közösség-teremtő erő.
- A korunkban megfigyelhető identitásválságokra a katolikus egyház válasza a legérdekesebb. A modernizálódás már a II. Vatikáni Zsinaton elindult, de magasabb fokozatra csak az olasz és dél-amerikai gyökerekkel rendelkező Ferenc pápa, valamint az egyesült-államokbeli és dél-amerikai háttérrel rendelkező XIV. Leó pápa kapcsolt. Szemben a kelet-közép-európai hierarchikus, hatalomhoz kapcsolódó nemzeti egyházakkal az új reformszemlélet nyit a fejlődő világra, kritikus a fogyasztói társadalommal, a mesterséges intelligenciával szemben és felvállalja a klímavédelem ügyét. A római katolikus egyház programja a nyitás más egyházak felé, párbeszéd a „szinodalitás” alapján laikusokkal; akár fiatalokról, akár nincstelenekről, földönfutó migránsokról, akár ateistákról, akár LMBTQ kisebbségekhez tartozókról, akár női laikusokról van szó.
- Ugyanakkor „euro-katolicizmuson” olyan toleráns európai etikai értékrendet értünk, amelyekhez nem feltétlenül szükséges sem katolikusnak, sem hívőnek lenni, hanem aminek feltétele a földi bioszféra iránti felelősségérzet, a „Teremtésvédelem” és az „Isteni látószöggel” való azonosulás.
- Ahhoz, hogy az Európai Unió erős, egységes, magát megvédeni képes és fejlődőképes világhatalom legyen, fontos volna a közös európai keresztény hagyományhoz kapcsolni az identitását és együttműködni a nyitottá váló katolikus egyházzal annak érdekében, hogy az „euro-katolicizmus” Európa megkülönböztető és vonzó védjegye, egyfajta „soft power”-je legyen a világszerte!
