Bojár Iván András írta: (Az Új Honfoglalás) „lehetősége magában hordozza, hogy az Orbán-rezsim által kiirtott erdők hiánya, a degradáló hegyoldalak, a szemfüles és gátlástalan NER-es ingatlanberuházók által letarolt növényzet után maradt pusztaság pótlása, korrigálása révén természeti, ökológiai szempontból is visszavegyük Magyarországot, és fokról-fokra megteremtsük itt Európa oázisát.”
MaGYAUR
Hogyan számol Magyar Péter Karácsony Gergellyel?
Egy évvel ezelőtti kérdés, amire még nem kaptunk választ
A magyar politika három platformja
Az első, orbáni platform annak a múltszázadi, nemzetállami-kommunista politikai hagyománynak a folytatója, amelyben békésen megfér egymás mellett a „dekadens Nyugattal” szembeni kurucos, rátarti szembenállás és a legyőzhetetlennek tartott, hatalmas Szovjetunió/Oroszország iránti becstelen, szolgai alázat; megfér egymás mellett a keresztény-nemzeti erkölcsiségre hivatkozó küldetéstudat és a hatalommal való gátlástalan, cinikus visszaélés erkölcstelensége. Ezzel a rafinált csikicsuki politikával sokáig nem tudtak mit kezdeni az Európai Unióban. Végül a „Brüsszelt elfoglalni” akaró európai nacionalisták vezéri szerepére pályázó Orbán politikai-gazdasági zsákutcába kormányozta magát és országát.
A második, a Magyar Péter-féle platform lényege, hogy visszavezesse Magyarországot a jog által uralt európai szövetségi rendszerbe. Magyar Péter gyakorlatilag „meghekkelte” az orbáni nacionalista platformot, amelytől visszavette a szimbolikus politizálás eszköztárának nagy részét, egyúttal szembesíti a fidesz-hívőket az orbánista zsákutcás politika katasztrofális következményeivel.
A harmadik platform, amely a szemünk láttára született a „Budapest Büszkeség” döbbenetes sikere révén, Karácsony Gergelyhez kapcsolódik. Még akkor is, ha az események elemi erejű sodrása, spontán dobta a felszínre a korábban állandóan védekező helyzetbe kényszerült főpolgármestert. Ez a párt-nélküli platform a hagyományos Magyarország-központú/magyarkodó politikán túlmutat. Ahhoz az európai áramlathoz tartozik, amelynek nem a nemzetállamok az alkotóelemei, hanem a (nemzetiségi) régiók, a kisebbségeknek otthont adó kozmopolita nagyvárosok és az élővilág sokszínűségét kiemelten védő globális mozgalmak. (Nem véletlen, hogy Greta Thunberg úgy érezte Budapesten a helye!)
Mi következik ebből?
- Karácsony Gergelyt és a mögötte álló milliónyi embert nem lehet „baloldalinak” nevezni (istenem, mennyi baloldali utálta a „nyugati fellazítást”!)
- Karácsony – hála a budapestiek szolidaritásának - erőt mutatott.
- Mivel Magyar Péter az egyik legtanulóképesebb magyar politikus, nem kérdés, hogy újra kell gondolnia a Karácsony Gergelyhez és a hozzá kapcsolódó politikai platformhoz való viszonyát!
Egy csodálatos nap
Bruck András írása
Kiemelés Bruck András írásából: " A pszichológia tud róla: a dopaminszint emelkedik, a veszélyérzet egyre csökken, a gátlástalanság és elbizakodottság meg nő. Saját belső logikájuk foglyává válnak: többé nem bűnnek tartják, hogy a családban mindenki luxusautóval jár, Tihanyban, az Alpokban, a tengerparton építtetnek aranyáron villát. Az állandó kétharmadok a végtelen jelen illúzióját keltik, a valóságérzékelésben zavarok lépnek fel: már úgy tudják, hogy a törvények, az intézmények értük vannak, hiszen ők a nemzetért dolgoznak. És akkor a papa vesz még egy Ferrarit is, a mama meg egy Bentley-t és mellé tízmilliókért még néhány apróságot. A pénznek számukra megszűnt az értéke, a zsebünkből élnek."
................................................................................................................................................................................
"Az író találkozott valakivel, életében akkor először, és ekképp jellemezte őt: „Színtelen, meg-megcsukló hangja volt, mint azoknak az embereknek, akik már nem remélnek semmit, mert teljesen haszontalan bármit is remélniük”. Egyszerű, tiszta szavak. Semmi extra, írói emberismeret. Nem is említeném, ha tegnap nem láttam volna Magyar Péter parlamenti beszédét, s mindazt, ami utána következett. Ahogy haladt előre, egyre inkább úgy hallgattam őt, ahogy egy kemény thrillert néz az ember, feszülten, egy pillanatig ki nem engedve. Ez a beszéd mindannak a megkoronázása volt, amit ez a fékezhetetlen politikai zseni tett az elmúlt két évben a rezsim bukásáért – értünk és az országért.
Na de, miért az indító sztori az íróval? Mert aztán jöttek a fideszes képviselők kétpercesei, és ők nem „meg-megcsukló hangon, mint akiknek már hasztalan bármit is remélniük”, holott ez volna számukra a realitás: azzal, hogy mindig bármilyen becstelenséget megszavaztak, saját magukat rántották le a pokolba. Az alvilág mégis felháborodva moralizált, tovább játszva a makulátlan hazafit. Mi tagadás, kapnak a miniszterelnöktől szépen, de tettek is érte. Nincs már becsüIetük, hitelük, amit megvédhetnének. Épp ezért sem elfelejteni, sem megbocsátani nem áll szándékunkban másfél évtizedes semmibevételünket, a létezésünk iránti perverz közönyüket, s az ő parazita, rajtunk élősködő életüket.
Ha valaki régóta az utcán él, az már nem szégyelli, hogy koldul. Aki meg a Fidesz koromsötét politikai sikátorában létezett, az egy idő után már nem szégyellte, hogy lop, csal, hazudik. Hazudtak tizenhat éven át, lélegzetvételnyi szünet nélkül. Hazudtak a választás napján, még az estéjén is, és bár megsemmisítő kudarc érte őket, azóta is egyfolytában hazudnak. Morálisan ennyire deformált érdekközösséget, főbenjáró bűnök elkövetésére kötött véd- és dacszövetséget nem látott korábban a világ. Kegyetlenebbet igen, de amorálisabbat biztosan nem. A puszta létezésüket bűncselekménnyé változtatták.
Tényleg soha egyetlen nappal nem gondoltak előre? Ne tudták volna, hogy a történeteknek nem csak kezdetük van, hanem végük is? Csak morzsányi részleteket láttunk titkos életükből, semmit nem tudtunk a NER-elit lelkivilágáról. De a pszichológia tud róla: a dopaminszint emelkedik, a veszélyérzet egyre csökken, a gátlástalanság és elbizakodottság meg nő. Saját belső logikájuk foglyává válnak: többé nem bűnnek tartják, hogy a családban mindenki luxusautóval jár, Tihanyban, az Alpokban, a tengerparton építtetnek aranyáron villát. Az állandó kétharmadok a végtelen jelen illúzióját keltik, a valóságérzékelésben zavarok lépnek fel: már úgy tudják, hogy a törvények, az intézmények értük vannak, hiszen ők a nemzetért dolgoznak. És akkor a papa vesz még egy Ferrarit is, a mama meg egy Bentley-t és mellé tízmilliókért még néhány apróságot. A pénznek számukra megszűnt az értéke, a zsebünkből élnek.
És aki mindezt lehetővé tette nekik? Orbán Viktor mindent és mindenkit megvett, akiről úgy gondolta, hogy hasznára lesz: állami, egyházi, egyetemi vezetőket, pénzügyi szakembereket, pártokat, sportot - a futballt is -, a NER asszonyait, rokonokat, ügyvédeket, könyvelőket, oligarchákat, polgármestereket, kormánya minisztereit. Nem csak saját családját nevelte a bűnözés hasznosságára és szépségére, hanem az egész országot. Közös szégyenünk, hogy a kereslet a bűnre egyvégtében nőtt, 20 és 70 között a tanítványai száma megszámlálhatatlanná vált.
Jóllehet, saját magát is végtelen vagyonhoz juttatta, érthetetlenül magabiztosnak mutatkozik. Hogyan lehetséges ez? Mint egész politikai pályája alatt, most is aljas és szégyentelen stratégiát követ, de ezúttal már a vagyona védelme és a felelősségre vonás elkerülése a célja. Fél az elszámoltatástól? Igen, fél. Mondjon bármilyen őrültséget, „megkezdődött az ország kifosztása”, ez a bukott zsarnok túlélési stratégiája: győztes ellenfelét igyekszik hitelteleníteni, megmaradt táborát egyben tartani, a bírálóit elbizonytalanítani. Válaszul Magyar Péter intézkedési terveire, valaki ÁVÓ-t kiáltott a parlamentben, és Orbán is fog még boszorkányüldözésről beszélni. Az ország amortizálásáról pedig - természetesen őt kivéve - nagyon sokan tehetnek.
Nem sok olyan ember akad Magyarországon, akinek az elmúlt másfél évtizedből ne lenne valamilyen közvetlen veszteségélménye. Az egyiknek a Mezőgazdasági Múzeum tönkretétele fáj, másiknak a Közlekedési Múzeumé, mert egykor oda vitte a kisgyerekét, mint például én is, a harmadiknak Ferihegy és a Moszkva tér átnevezése, a századiknak házastársa kirúgása munkahelyéről, az ötszázadiknak cége kizsarolt átadása egy fideszesnek, az ezrediknek a Környezetvédelmi Minisztérium megszüntetése csupán azért, hogy Tiborcz és Ráhel szabadrablásai előtt ne álljon egyetlen tiltó paragrafus sem, a tízezrediknek a Velencei tó pusztulása, a százezrediknek a Balaton oligarchia-paradicsommá változtatása, a félmilliomodiknak az SZFE eltaposása, az egymilliomodiknak a CEU elüldözése Bécsbe… És ha húszmilliós nemzet lennénk, akkor is jutna minden egyes emberre valami jogos sérelem, bánat. Nem beszélve mindannyiunk közös, jóvátehetetlen sérelméről, az állampolgár fogalmának sárba döngöléséről és az igazság megsemmisítéséről.
Ennek a lidércnyomásnak lett vége, amiről tegnap a Parlamentben, délután egy és kettő között a miniszterelnök minden korábbinál meggyőzőbben biztosította a nemzetet."
Netanjahu bumerángja
Netanjahu az izraeli hadsereg sikerein felbuzdulva elbízta magát, totális háborút hirdetett Irán ellen, ráadásul ebbe belerángatta az amerikai elnököt is, amivel - akarva, akaratlanul - globálissá tette a konfliktust.
Az illiberális Netanjahu vezette izraeli hadiállam történelmi hibát követett el és ennek következtében már nem kerülheti el sem az illegálisan alapított zsidó telepek kiürítését, sem az izraeli-palesztin kétállami megoldás elfogadásását.
A magyar katolikus egyháznak fel kell gyógyulnia az orbánizmusból
"... A magyar katolicizmusnak alapvetően könnyű dolga van, hiszen a Vatikán a tanítás és az erkölcs terén egyaránt követendő normákat kínál. Nem is lenne szükség többre, mint annak a minimumnak az érvényesítésére, amit a Szentszék képvisel.
- Ha a római pápa arról beszél, hogy Jézus nem hallgatja meg annak imáit, aki háborút indít, akkor kár a szűkebb egyházi nyilvánosságban az orosz elnökért rajongani, abban a meggyőződésben, hogy megvéd a liberális nyugati mételytől.
- Ha a római pápa a migránsok méltó befogadásának fontosságát hangsúlyozza, akkor hiba meghajolni az erős kéz felemelt mutatóujja előtt.
- Ha a római pápa a demokrácia értékeit ecseteli, akkor tévút demokráciaellenesnek lenni.
- Ha a római pápa kiáll a munkavállalók jogai és a szakszervezetek mellett, akkor nem helyes szitokszóvá tenni a baloldali jelzőt." (Idézet Görföl Tibor cikkéből, amely a Szemlélek felületén 2026. június 14-én jelent meg)
https://szemlelek.net/kar-a-szukebb-egyhazi-nyilvanossagban-az-orosz-elnokert-rajongani/
És Orbán még ezeknek akart a kedvébe járni!
Vlagyimir Szolovjov. „Az olajtermináljaink elleni összes támadás után nekünk is támadást kell végrehajtanunk a NATO-tagállamok kikötői ellen, mindennek égnie kell.
Most, hogy országunk északnyugati térségét vették tűz alá, a rotterdami, nagy-britanniai és skandináviai terminálokat kell lángba borítani, elég volt az üres, semmire sem vezető tárgyalásokból! /…/ Úgy kell cselekednünk, hogy rettegjenek az oroszoktól. Az egész NATO-val harcolunk, miközben ők vígan fütyörésznek, és cuppognak a szájukkal.
Sátánisták bandájával harcolunk, s közben úgy teszünk, mintha ebben semmi különleges nem lenne. Ez nem így van, tehát nem azt kell mondogatnunk, hogy néha szükség van némi ideiglenes korlátozásra, hanem nagyon komolyan kell vennünk az ellenséget.”
(Idézi a Kreml főpropagandistáját Németh András a HVG.hu /2026 június 11.)
Budapest a valódi probléma?
Budapest az ország méretéhez képest Európa legnagyobb vízfeje...
Trump 2.0 doktrinája: kényszerítő America First
Dobozi István cikke
"Második elnöki ciklusában Donald Trump az America First címkéjű külpolitika extrém, „kényszerítő” változatával lepte meg a világot. Miért szélsőséges és „ráerőltető” jellegű az új külpolitikai koncepció? Milyen elemekből tevődik össze? Hogyan fogadták a szövetségesek és riválisok? Biztonságosabbá vagy veszélyesebbé teszi a világot a Trump 2.0-doktrína? - ezekkel a témákkal foglalkozik az elemzésünk.
Az amerikai elnökök külpolitikai stratégiájának alapelveit és célkitűzéseit névhez kötött doktrínák fémjelzik. Harry Truman doktrínája például a kommunizmus világméretű terjedésének feltartóztatására (containment) összpontosított. Ronald Reagan doktrínája (containment-plus) ennél többet akart, a kommunizmus visszaszorítását. A 9/11 utáni terrorista veszélyre kifejlesztett Bush-doktrína középpontjában az amerikai nemzetbiztonsági érdekek egyoldalú érvényesítése volt, ha kellett, megelőző katonai csapások révén. Joe Biden America is Back nosztalgikus címkéjű elve a Trump 1.0 alatti izolacionizmus után vissza akarta vezetni Amerikát a szabályokon és a multilateralizmuson nyugvó nemzetközi rendszerbe.
Donald Trump sorozatban három elnökválasztási kampányban vett részt. Mindegyikben hanyatló országként jellemezte Amerikát, amelynek hosszú távon csökken a súlya a világkereskedelemben, gyengül a katonai ütőképessége, és fogyatkozóban van az elrettentő ereje.
Trump szemében – az alkalmatlan elnökök mellett – a tisztességtelen és kihasználó külföld Amerika legtöbb bajának okozója.
Mi áll az America First mögött?
Első elnöksége alatt Trump az America First jelszóval – és a fenti komor világképpel a háttérben – hirdette meg irányadó külpolitikai doktrínáját. Ebben megkérdőjelezte az amerikai világpolitika olyan hagyományos ideológiai és morális összetevőit, mint Amerika kivételessége, a demokrácia- és szabadságterjesztés, valamint a szabályokon alapuló liberális világrend.
A világot nulla összegű játszmaként látó Trump a legfőbb célnak a világporondon az amerikai gazdasági érdekek érvényesítését és jobb üzletek megkötését tartotta.
A Washington által korábban ösztönzött multilateralizmust markáns unilateralista megközelítés váltotta fel. Az USA kilépett több fontos nemzetközi szervezetből és egyezményből. Az első elnöki ciklusban az America First elvet gyakran az önkorlátozás doktrínájaként adták el: kevesebb külföldi katonai beavatkozás, kevesebb nemzetépítés, keményebb kereskedelmi alkudozás, nagyobb szövetségesi védelmi teherviselés és kételkedés a multilaterális intézményekben.
A doktrína kvázi-izolacionista volt: Amerika felhagy a világ csendőrének szerepével, saját határaira, iparára és dolgozóira koncentrál.
Az első ciklus külpolitikája nem alapult sem mélyenszántó analízisen, sem messianisztikus, amerikai kivételességi küldetéstudaton. Nem volt koherens nagystratégia, stabil prioritásokkal és intézményi fegyelemmel.
A fő célok inkább az elnök idioszinkratikus személyiségéből és ösztönös reakcióiból származtak.
Trump 2.0 – kényszerítő doktrína
Milyen elmozdulások figyelhetők meg a Trump 2.0 eddig eltelt időszakában az első ciklushoz képest?
Radikalizálódás a legnagyobb változás: Trump 2.0 az első ciklus alatti America First extrém változata, amit „kényszerdiplomáciának” is nevezhetünk.
(Stephen M. Walt neves amerikai külpolitikai szakértő – némi retorikai túlzással – „ragadozó hegemóniáról” beszél.) A doktrína alaptétele: Amerika a nemzeti hatalom minden eszközét – vámokat, szankciókat, dollárt, piacra jutást, migrációs politikát, segélyeket és biztonsági garanciákat, katonai fenyegetést, nyílt intervenciót, – alkualapként használja gyors és látványos engedmények kicsikarására.
A szövetségesek nem állandó partnerek, hanem ügyfelek vagy éppenséggel biztonságpolitikai potyautasok. A riválisok nem feltétlenül ideológiai ellenségek, hanem megfélemlíthető vagy alkuba bevonható tárgyalófelek. A nemzetközi jog, a szövetségek és a multilaterális intézmények csak addig számítanak, amíg növelik Amerika mozgásterét és dominanciáját. A Trump 2.0-doktrína már nem kvázi-izolacionizmus, hanem a szelektív intervencionizmus, a gazdasági kényszerítés és a személyes diplomácia keveréke.
Három változás magyarázza ezt az elmozdulást.
Először: Trump a korábbinál kevesebb belső korláttal tért vissza a Fehér Házba 2025-ben.
Az első ciklusban a kabinet, a Pentagon, a külügy és a hírszerzés vezetői gyakran lassították, tompították vagy egyenesen szabotálták az elnök ösztönös külpolitikai lépéseit. A második ciklusban azonban a külügyi személyzet az elnök iránti lojalitás köré szerveződött.
Másodszor: a gazdasági nyomásgyakorlást és kényszerítést Trump 2.0 már nem pusztán kereskedelempolitikaként, hanem nagystratégiaként kezeli.
A vámok, pénzügyi szankciók, amerikai piacra jutási feltételek, beruházási engedélyek és exportkorlátozások a leplezetlen geopolitikai kényszerítés eszközeivé váltak. A vám már nem egyszerűen az amerikai dolgozók védelmének és a tisztességtelen kereskedelem büntetésének eszköze. Diplomáciai furkósbot is.
Harmadszor: a második elnöki ciklus nyíltan intervencionista és militarizált lett.
Az újjáélesztett Monroe-doktrína — amit „Donroe-doktrínának” is becéznek — azt jelzi, hogy Latin-Amerikát, a Karib-térséget, az Északi-sarkvidékhez való hozzáférést és a migrációs útvonalakat Washington olyan térségekként kezeli, ahol különleges jogokat formál magának.
A Venezuela és Irán elleni közvetlen amerikai hadműveletek a kényszerítő America First-doktrína legfontosabb eddigi megnyilvánulásai.
Első ciklusában Trump nem indított új háborút, sőt a „végtelen háborúk” korszakának lezárását hirdette.
A Trump 2.0-doktrína pillérei
Vám mint geopolitikai fegyver. A vámtarifa többé nem pusztán kereskedelempolitikai eszköz, a Trump-adminisztráció számára az egyik legfontosabb, univerziális geopolitikai ütőkártya lett.
A cél nemcsak a külkereskedelmi mérleg javítása, hanem más államok külpolitikai viselkedésének befolyásolása: büntetésre, fenyegetésre, piaci alkura és erődemonstrációra egyaránt használható.
A 2025-ös nemzetbiztonsági stratégia az amerikai gazdasági erő nemzetközi kivetítését egyértelműen a nemzetbiztonság részének tekinti.
Feltételes szövetségek. A NATO, az EU, Japán vagy Dél-Korea amerikai támogatása nem automatikus.
A Trump 2.0-doktrína logikája szerint a szövetségek nem értékközösségek, hanem államközi tranzakciók.
A kérdés nem az, hogy formálisan ki a szövetséges, hanem hogy ki milyen mértékben járul hozzá a Trump által felfogott amerikai érdekekhez. Például vásárolnak-e amerikai termékeket, követik-e Washington külpolitikai irányvonalát, és személyesen milyen viszonyt ápolnak az elnökkel.
A nyugati félteke elsőbbsége. A legutóbbi nemzetbiztonsági stratégia egyik legfontosabb újdonsága a nyugati félteke kiemelt kezelése. A dokumentum a migrációt, a szervezett bűnözést és Kína térnyerését nevezi meg a térség fő kihívásaiként és lényegében egy modernizált Monroe-doktrínát hirdet meg.
Latin-Amerika, a Karib-térség, Grönland, az Északi-sarkvidék és a migrációs útvonalak olyan geopolitikai térként jelennek meg, ahol Washington dominanciát követel magának.
A katonai erő és fenyegetés normalizálása. Ez kifejezetten új pillér.
Trump első ciklusának egyik legerősebb külpolitikai érve az volt, hogy „nem indítunk új háborút”. Trump 2.0 alatt ez már nem érvényes.
Venezuela és Irán megtámadása azt mutatja, hogy a katonai erő ismét az amerikai geopolitika legitim eszközévé vált. Az új nemzetbiztonsági stratégia kifejezetten hangsúlyozza a „peace through strength” (béke az erő útján) megközelítést, a katonai erő fokozott szerepét az amerikai érdekek érvényesítésében. Legalább ilyen fontos a katonai fenyegetés és elrettentés szerepe. Grönland esetében Trump nem zárta ki katonai vagy más kényszerítő eszközök alkalmazását. A Panama-csatorna ügyében és a külföldi kábítószer-kartellek elleni fellépés kapcsán is felmerült a katonai opció. Ez alapvető eltérés Trump 1.0-hoz képest.
Személyes diplomácia intézményes diplomácia helyett. A Trump 2.0-doktrínában ez az elem még hangsúlyosabbá vált.
A külpolitika sikere vagy kudarca az elnök személyiségétől függ.
Trump — a multilaterális egyezkedésekkel szemben — a vezető-vezető közötti kétoldalú alkukat, a szuper lojális diplomáciai különmegbízottakat és az informális kommunikációs csatornákat részesíti előnyben.
Kiszámíthatatlanság mint stratégiai tőke. Amit mások Trumppal szemben súlyos kritikaként fogalmaznak meg — kiszámíthatatlanság, ellentmondásosság, szeszélyesség, zsarolás, blöffölés —, azt az elnök erős tárgyalási adunak és rendkívüli képességnek tartja. A bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság módszer: az ellenfelek nagyobb engedményeket tesznek, ha nem tudják előre, hogy most tárgyalás, vámemelés, szankció vagy éppen katonai csapás következik.
Trump fenyegetései a vámokkal, Grönlanddal, Iránnal, Venezuelával, Európával és a NATO-val kapcsolatban mintázatot mutatnak: előbb sokkolóan magas követelések, aztán tárgyalás, vagy éppen visszavonulás, ha a piaci és politikai ellenreakciók túl erősek.
Hogyan reagálnak a szövetségesek és riválisok?
Trump 2.0 nemcsak az amerikai külpolitikai magatartást változtatta meg a vártnál jóval erősebben, de azt is, ahogyan mások — a szövetségesek és riválisok — az azzal járó kockázatokat kezelik.
Kína az aktív ellenállás és opportunizmus kombinációját választotta.
Szemet szemért alapon aktívan ellenáll az amerikai vámpolitikai és technológiai nyomásnak. De közben kihasználja Trump nyugati szövetségeseket elidegenítő politikáját. Peking üzenete Európának és a globális Délnek világos: az Egyesült Államok megbízhatatlan, önző, újimperialista szuperhatalom. Kína ezzel szemben piacokat és hosszú távú stabilitást kínál. Washington számára itt az a potenciális veszély, hogy még a Kínától jelenleg távolságot tartó országok is fedezéket kereshetnek Pekingben Amerika ellen.
Oroszország a Trump 2.0-ban elsősorban lehetőséget lát a maga számára.
Moszkva üdvözöl minden olyan fejleményt, amely gyengíti a NATO kohézióját, csökkenti Ukrajna amerikai támogatását és Európát gazdasági és biztonságpolitikai teherként, nem pedig stratégiai értékként kezeli. Az orosz stratégia Nyugat minél nagyobb megosztását célozza. Trump tranzakcionális szövetségfelfogása és az EU-val szembeni hagyományos ellenségeskedése pontosan azokat a geopolitikai repedéseket szállítja a Kremlnek, amelyeket az keres.
Az Európai Unió reagált a legidegesebben.
Annál is inkább, mert a korábbi védelem- és kereskedelempolitikai ellentétek a Trump 2.0 alatt értékháborúval egészültek ki a transzatlanti térben. (Lásd például az EU „civilizációs leépülését” kipellengérező éles washingtoni kritikát a nemzetbiztonsági stratégiában.) Európa már nem egyszerűen azt kérdezi, hogy Amerika megvédi-e külső támadás esetén, hanem azt, hogy Amerika maga nem vált-e stratégiai kockázati tényezővé.
Az európai válasz három elemből áll: alkalmazkodás, újrafegyverkezés és stratégiai autonómia.
Európa igyekszik engedni Washingtonnak, ahol muszáj; többet költeni védelemre és képességépítésre ott, ahol elkerülhetetlen; és nagyobb stratégiai autonómiát kiépíteni ott, ahol lehetséges. Ez magyarázza az európai védelmi kiadások tervezett jelentős növekedését és a stratégiai autonómia körüli vitákat.
Ez nem jelenti azt, hogy Európa készen áll szakítani Amerikával. Nem áll készen. De a pszichológiai törés elkezdődött.
A hagyományos felfogást — hogy Washington az európai biztonság szilárd horgonya — felváltotta egy feltételesebb belátás: Amerika továbbra is nélkülözhetetlen, de már nem teljesen megbízható.
Veszélyesebb lett-e a világ Trump 2.0 alatt?
Igen, de nem azért, mert Trump elnök egymaga teremtette volna a veszélyeket. A világ már Trump 1.0 alatt is súlyos bajokkal volt terhes: Kína hatalma meredeken emelkedett, Oroszország területi revizionistává vált, a Közel-Kelet destabilizálódott, a kereskedelmi protekcionizmus és regionális blokkosodás számottevően erősödött.
Trump 2.0 azonban több területen mélyítette a veszélyeket és növelte a téves geopolitikai számítások kockázatát.
A washingtoni gazdasági kényszerítés lényegében normalizálódott.
A vámok, pénzügyi szankciók és piacra jutási feltételek ma már rutinszerű geopolitikai nyomásgyakorló eszközök. Ez a világkereskedelmet nem stabilizáló tényezővé teszi, hanem inkább csatatérré.
A szövetségi kötelezettségek bizonytalanabbá, kevésbé kiszámíthatóvá váltak. A szövetségesek nem tudják, hogy érvényesek-e még az amerikai és NATO-garanciák. Az ellenfelek pedig nem tudják, hogy Trump alkudozni, csapást mérni vagy visszavonulni fog-e. A túl sok bizonytalanság téves geopolitikai kalkulációkra ösztönözhet. A katonai erő alkalmazásának küszöbe pedig láthatóan alacsonyabb lett, mint Trump első ciklusában volt (lásd például: Venezuela, Irán).
A személyes diplomácia és az elnök külpolitikai improvizációi háttérbe szorították az intézményes válságkezelést, a diplomáciai gépezet meggyengült.
Amikor a kétoldalú vezető-vezető kapcsolat helyettesíti az intézményi diplomáciát, a válságok nehezebben kezelhetők. A hivatásos diplomaták egyik feladata éppen az, hogy a félreértésekből ne legyenek államközi konfrontációk.
A Trump 2.0 alatt közzétett stratégiai dokumentumok különösen fontos bizonyítékai annak, hogy az adminisztráció immár nem csupán gazdasági nacionalizmust hirdet, hanem a katonai és gazdasági erő együttes alkalmazására épülő külpolitikai modellt.
A peace through strength jelszó jóval aktívabb kényszerítő külpolitikát jelent, mint amit Trump első elnöksége idején láttunk.
Következtetés: a dominancia doktrínája, nem a világrendé
Ha a Truman-doktrína a feltartóztatást, a Reagan-doktrína pedig az ideológiai visszaszorítást ígérte, akkor a Trump-doktrína valami nyersebbet üzen:
Fizess, állj be a sorba, vagy készülj az erős, kikényszerítő washingtoni nyomásra!
Trump 2.0 alatt Amerika egyoldalú előnyöket keres, nem liberális rendet; regionális és globális dominanciát, nem partnerséget; jó üzleteket, nem multilaterális alkudozást; lojalitást, nem kiszámíthatóságot.
A célok eléggé világosak: a vélt amerikai primátus helyreállítása, kvázi-adószerű engedmények kikényszerítése és az amerikai katonai kötelezettségek csökkentése.
Az eszköztár változatos: vámok, dollárszankciók, fenyegetések, személyes diplomácia, szelektív erőalkalmazás és erős végrehajtói hatalom.
A doktrína erőssége, hogy az amerikai hatalmat a ténylegesnél is hatékonyabbnak és azonnal bevethetőnek mutatja.
Az érintett államok kénytelenek gyorsan reagálni, ha az amerikai elnök vámokkal, piacról való kizárással, pénzügyi szankciókkal, katonai intervencióval vagy éppen magukra hagyással fenyegeti őket.
A doktrína gyengesége, hogy a kényszerítés engedményeket hozhat, de ritkán épít tartós rendet.
A szövetségesek idővel fedezékeket keresnek. A riválisok pedig azt próbálgatják kitalálni, hogy válaszlépéseiknek hol vannak a határai. És mivel oly sok múlik Trump személyes ösztönein és rögeszméin, a politika egyik napról a másikra megfordulhat.
A világ nem kizárólag Trump miatt lett veszélyesebb. De Trump 2.0 alatt sajátos módon lett veszélyesebb: kevésbé a nemzetközi játékszabályok által vezérelt lett és jobban kiszolgáltatottá vált az elnök idioszinkratikus hatalmi felfogásának, közte az expanzionista, újimperialista geopolitikájának.
Ez a Trump-doktrína központi paradoxona: egyszerre akarja Amerikát félelmetessé és nélkülözhetetlenné tenni. De lehet-e ezt a nemzetközi rend szervezőelvévé tenni?"
(A szerző a Világbank egykori vezető közgazdásza.)
Az „America first” szemben a „Women and children first” elvével
A 19 századi, viktoriánus időszak lovagias mentalitása azt követelte meg, hogy katasztrófa idején elsőnek a legelesettebbeket; a nőket és a gyereket mentsék. Például a Titanic elsüllyedésekor - amikor kiderült, hogy a kelleténél kevesebb mentőcsónak áll rendelkezésre – akkor elsősorban a nőket és gyerekeket igyekeztek biztonságba helyezni. Ilyenkor az a keresztényi elv érvényesült, hogy a sérültek és gyengék megsegítése istennek tetsző cselekedet… Ebből a humanitárius alapállásból született például a „Nemzetközi Vöröskereszt” is.
Az „America first” viszont egy másik értékválasztásnak: a vallási-nemzeti populizmusnak a jelszava: az erősek és erőszakosak harci kiáltása. Amiből kihallani páni félelmet, hogy „veszélybe kerültünk” és csak a túlélés számít; hogy a gyengékről és az idegenekről való gondoskodás valahol férfiatlan és nemzetietlen dolog.
Márpedig, ha létezik végveszély, akkor azt feltehetően nem annyira a nemzetállamok háborúba átcsapó versengése okozza, hanem a nyersanyaghiány, a klímakatasztrófa és a környezetszennyezés egymást erősítő válság-cunamija, amelyet éppen a vallási-nemzeti populizmus ellentettje: az önellátó civilizációs egységek összefogására és a hatékony közös cselekvésre képes világkormány tud csak kezelni!
Romsics a nemzeti egységről
Romsics nagyon jó köztársasági elnök lenne...