MaGYAUR

MaGYAUR

Orbán „hadműveletei”

2021. április 20. - Magyaur

Orbánnak fontosabb a járvány elleni harcnál a hatalom hosszú távú megtartása, amibe belefér még egy 2022-es taktikai visszavonulás is.

A járványra hivatkozva kihirdetett jogi-végrehajtói teljhatalmat, valamint a magyar állam és az EU anyagi erőforrásait nem annyira a magyar nép legelesettebb rétegeinek járványügyi és anyagi megsegítésére használta fel, hanem egy majdani ellenzéki kormány kormányzásképtelenné tételére. Mert miután Orbán az elmúlt tizenegy évben saját embereit nevezte ki az összes állami főhivatal élére, most a magyar nép vagyonát osztja fel az orbánisták ellenőrzése alatt álló magánalapítványok közt. Feltehetően az a terv, hogy amiképpen az ellenzéki önkormányzatok anyagi forrásait lecsapolták, olyképpen a magyar államot is fizetésképtelenné teszik. Az államcsőd közeli helyzet aztán automatikusan olyan káoszt teremt, amelyben a kormány lemondásra kényszerül és ily módon Orbán úgy támadhat fel, mint valami megmentő és rendteremtő hős.

Szüksége is lesz Orbánnak erre a trükkre, - mert amennyiben, ahogy ő mondja - az oltási kampány „…olyan szervezési hadművelet a magyar közigazgatás részéről, ami komoly tesztet jelent mindannyiunk számára.” – ezt a tesztet elbukta, mivel Magyarországon halnak meg a legtöbben lakosság-arányosan a Covid járványban. Márpedig Orbán múlt év tavaszán még azt mondta, hogy a halálozási statisztika fogja megmutatni a védekezés eredményességét.

Az eredmény katasztrofális.

Világosan látszik, hogy Orbán és a járványkezelő stábjai nem hallottak sem a modern logisztikáról, sem a korszerű és hatékony járványkezelésről. A védekezés a szocializmuskorabeli magyar néphadsereg nívóján zajlott, ráadásul a tényeket és baklövéseket, a régi reflexeket követve, vagy eltitkolták, vagy gyáva és aljas módon az ellenzék nyakába akarják varrni. Márpedig az oltástól való idegenkedés jórészt az oltásbeszerzéseket és az egészségügyet államtitokként kezelő hatóság miatt alakulhatott ki.

A várható egészségügyi-gazdasági-szociális válság elől Orbánék valószínűleg ellenzékbe menekülnek. De ne felejtsük el a következő zavaros időszakban, hogy a kialakult helyzetért az országgal szemben felelőtlen politikát folytató és kontár orbánista kormány a felelős!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr5116507758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rodney_2 2021.04.21. 02:14:23

Ez most nagyon erőltetettre sikeredett :( Ennél már az is jobb, ha csak annyit írsz hogy O1G
Arról nem beszélve, hogy ha elhiszed hogy az Összefogás képes lenne kormányozni akár normális kötülmények között, akkor teljesen hülye vagy :(((

Magyaur 2021.04.21. 08:10:43

@Rodney_2:
O1G - mert Orbán és haveri köre kifosztja és előre megfontolt, bűnös szándékkal életképtelenné teszi a magyar nemzetállamot. Aztán meg kárörvendően nézik a kínlódó országot, ahogy tették ezt a fideszesek Esztergomban, amikor megbukott a polgármester-jelöltjük.

Sir Galahad 2021.04.21. 09:02:56

Aranyosak azért ezek. Először lebeszélik az oltásról, elbizonytalanítják az embereket, majd miután azok tényleg nem veszik fel az oltást és meghalnak, gyertyát gyújtanak az emlékükre.

Leonidas947 2021.04.21. 09:33:06

Te Jenő!
Azt írja az újság, hogy a nagy kis ember -ahogy ő mondja - az oltási kampány „…olyan szervezési hadművelet a magyar közigazgatás részéről, ami komoly tesztet jelent mindannyiunk számára.” – ezt a tesztet elbukta…
Világosan látszik, hogy a vezető és a járványkezelő stábjai nem hallottak sem a modern logisztikáról, sem a korszerű és hatékony járványkezelésről, ráadásul a tényeket és baklövéseket, a régi reflexeket követve eltitkolják…
Hát igen! Aki botor módra szétverte a válságkezelésre hívatott polgári védelmi rendszert (nem a PVOP-t elsősorban, hanem a rendszert) melynek a fundamentuma épp a jól felkészített és tervezni, szervezni képes közigazgatás és menedzsment, az most handabandázik és fut a pénze után, ahogy mondani szokás! Szélnek eresztette és elzavarta a hozzáértő szakembereket. Olyan ez, mint a Csodaszarvas után loholó Hunor és Magor a legenda szerint, de persze soha nem érik el és olyan messze jutnak, hogy nem találnak vissza… Csakhogy ez sajnos nem legenda!

Rodney_2 2021.04.21. 10:02:15

@Leonidas947: Húzd ki a fejed Gyurcsány seggéből és nézz körül kicsit Európában, hogy a jól szervezett brittek vagy németek milyen boháckodást műveltek, ott volt kb 4 hullám és a UK csak azért szerencsés az oltással, mert időben kilépett a debilek által irányított EU-ból. A svédek is még most szigorítanak LOL
A "szélnek eresztetett hozzáértő szakemberek" meg olyanok lehettek, mint te :)))

Írom ezt úgy, hogy a családom minden tagja átesett a covid fertőzésen még tavaly, mindenki meg volt elégedve az állami ellátással, az egészségügyi, adminisztrációs és rendőri kontaktok teljesen normálisak voltak, a kórházban (aki bekerült) volt rendes felszerelés és tisztaság. Idén az oltást már mindenki megkapta, beleértve a 25 éves fiamat aki a "jól szervezett" Németországból jött haza az oltásért mert bár ott biztosított, azt mondták neki hogy majd jövőre kerül sorra. Én is külföldről jöttem haza az oltásért. Látod ilyen ez amikor a valóság szembe jön a debil hazaáruló szemét ballib propagandával. Rohadjatok meg!

midnight coder 2021.04.21. 13:23:19

"Világosan látszik, hogy Orbán és a járványkezelő stábjai nem hallottak sem a modern logisztikáról, sem a korszerű és hatékony járványkezelésről. "

Csakhogy Orbán nem ezt a részt baszta el. A járványt a lehetõségekhez képest jól kezelték - a lehetõségeket pedig az egészségügy (ami nem az elmúlt 10 évben lett szar, max. szarabb egy kicsit) illetve a rendelkezésre álló vakcina jelentette. Azt pedig kifejezetten jól csinálta, hogy nem csicskult be ahogy Pl. Gyurcsány tette volna, hanem igenis beszerezte a kinai és orosz vakcinákat.

Amit viszont elbaszott az az, hogy az általános iskolákat túl késõn záratta be, és most túl korán nyitotta ki. Ez volt az a húzás ami miatt elharapózott a fertõzés. Mert míg az eredeti nem nagyon fertõzte a gyerekeket, a mostani mutánsok már igen. És egy óvodást vagy egy alsós gyereket nem fog senki rávenni egész nap a távolságtartásra, pláne nem 20-30-at bezsúfolva egy osztályterembe. Miközben Pl. a postára csak úgy mehetsz be az épületbe, hogy egy ablakra csak egy embert engednek be, a többi szépen áll kinn az utcán. Pedig ott nem kisgyerekek állnak egymás mellett.

Dont forget to bring a towel 2021.04.21. 14:29:49

az n1 tv-n azon sajnálkoztak, h az emberek meg vannak elégedve azzal, h milyen flottul megy az oltás

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 09:56:34

@Sir Galahad:

Mint a terrorizmus elleni küzdelem. Előbb simogatják a terroristákat, aztán plüssmackókat halmoznak fel áldozataik emlékére.

chrisred 2021.04.22. 09:56:57

@midnight coder: Inkább úgy mondanám, hogy a jelenlegi magyar egészségügy állapota, illetve a magyar gazdaság (leginkább persze a foglalkoztatottak) helyzete miatt nem volt más opció, fejest kellett ugrani a minél gyorsabb vakcinázásba. Függetlenül attól, hogy senkinek haéványlila gőze sincs a vakcinák várható hatásairól, főleg hosszú távon.

Az óvodákat, iskolákat azért kellett kinyitni, hogy a szülők visszatérhessenek a munkába. Erre sincs más opció, ha nincs munka, nincs kereset, nincs fogyasztás. Ha mázlink van, és végre jó idő lesz, akkor talán nemj erősödik vissza ajárvány.

chrisred 2021.04.22. 09:58:02

@MAXVAL birсaman közíró: Mármint arról van szó, ha valaki nem hajlénadó magát beoltatni AstraZenecával?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 09:59:40

@chrisred:

Mi ebben a furcsa, miután éppen a nyugat mondta, hogy nem jó az Astra?

chrisred 2021.04.22. 10:00:16

@Sir Galahad: Mi a bizonyíték arra, hogy bárkit is megmenthetett volna az oltás?

chrisred 2021.04.22. 10:01:04

@MAXVAL birсaman közíró: A magyar kormány viszont azt mondja, hogy jó.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 10:07:32

Pedó Matyi, miért nem a saját, senki által nem olvasott blogodat szarod tele?

chrisred 2021.04.22. 10:15:14

@MAXVAL birсaman közíró: Semmi és. Az AstraZeneca ellen beszélni oltásellenesség. Az meg olyan, mint a terroristák simogatása.

erol 2021.04.22. 10:36:16

@Sir Galahad: Te már beszéltél olyan emberrel aki hallott róla, hogy valakit az ellenzék beszélt le az oltásról? Mert ez megint csak egy fideszes agymenés, semmi alapja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 11:08:32

@chrisred:

Van több oltás, a rossznak bizonyult ellenzése az összes többi ellenzését jelenti?

chrisred 2021.04.22. 11:26:46

@MAXVAL birсaman közíró: A keleti vakcinák ellenzése oltásellenességet jelent?

chrisred 2021.04.22. 11:29:24

@MAXVAL birсaman közíró: Ilyen választás csak keleten létezik.

Sascha Braun 2021.04.22. 11:32:06

Ez történik, ha valaki egész nap csak 444-et olvas egy sötét szobában, a facebookon meg a 20 másik szerencsétlen ismerősével körbe-körbe lájkolják egymás agymenéseit. Kilúgozódik az agyuk, teljesen elszakadnak a valóságtól, bekerülnek egy buborékba, egy alternatív univerzumba, ahonnan nincs kiút. Ennek a posztnak is kábé annyi a realitásérzéke, mint bármelyik laposföld elméletnek, vagy qanon hitnek. Néha ki kell menni a világba és körbenézni, beszélni egy-két tájékozottabb emberrel, akkor kiderülne, hogy Bolgár Györgyön túl létezik egy szép, színes világ.

Editor Bob 2021.04.22. 11:32:20

"Orbán a legnagyobb népirtó diktátor."

Hogy te mekkora hülye vagy. Az emberek felelőtlenül nem tartják be a korlátozó szabályokat (kvázi népszokás lett a korlátozó szabályok kijátszása itthon), aztán amikor megbetegszenek, mert szar az egészségi állapotuk az étkezési szokásaikból fakadó túlsúlyuk, vagy egyéb okok miatt (vércsoport, magas vérnyomás, stb.), akkor bezzeg Orbán a hibás. Ismerek személyen Covid halottat, végigkövettem a leépülését. Minden kezelést megkapott, még ezt az új találmány műtüdőt is, mégis meghalt szerencsétlen (amúgy kövér volt, és cukorbeteg). Mitől lenne azért Orbán a hibás, mert a legjobb kezelés ellenére is feladta a szervezete?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 11:33:16

@Sascha Braun:

Körbenézni a világban??? Atya Isten, akkor a körbenézőbőé fasiszta lenne!!!

nincs1agy 2021.04.22. 11:53:13

@MAXVAL birсaman közíró: A Pfizer minden riválisát megpróbálja módszeresen kicsinálni. a nyugatiakat is. Láthatóan a brüsszeli idióták is a kezükben vannak..

chrisred 2021.04.22. 11:54:49

@nincs1agy: És ráadásul még tényleg jobb is a többinél. Botrány! :)

ursus artos 2021.04.22. 11:58:38

@Magyaur: "mert Orbán és haveri köre kifosztja és előre megfontolt, bűnös szándékkal életképtelenné teszi a magyar nemzetállamot. "
Ilyeneket honnan szopsz ki????

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 12:10:57

@ursus artos:

A ballib mitológia része ez. Te nem olvasol, nézel ballib médiákat?

fantázia dús nick 2021.04.22. 12:41:22

@MAXVAL birсaman közíró: Neked kötelességed orosszal oltatni magad.

nincs1agy 2021.04.22. 12:41:54

@Ki osztja itt az igét?: Ő Brendel Matyi..Habony legaljasabb trükkje.:DD

fantázia dús nick 2021.04.22. 12:43:51

@Sir Galahad: Idézz egy forrást ahol lebeszélték az oltásról az embereket!

fantázia dús nick 2021.04.22. 12:46:50

@ursus artos: Hatalmas mennyiségű pénzt ellopnak, vagy hülyeségekre költik. Szerinted az mi? Vadászati Világkiállítás 65 milliárd forint. Az mi szerinted?

frikazojd · http://kocs.ma 2021.04.22. 13:13:52

szovjet taktika, már 2006-ban is ezt csinálták. mindent szétbasztak aztán másra hagyták, a 2008-as válsággal hatalmas szerencséjük volt.

mostanra viszont minden hivatal és szervezet a fidesze maffia része, nem is szólva a médiáról, egy demokratikus kormánynak 2/3-dal is évekig tartana kigyomlálni a szemetet. aztán miután elég nagy káoszt generálnak a háttérből, visszatérnek mint megmentők.

nincs1agy 2021.04.22. 13:22:00

@frikazojd: Titeket is vagy tíz évbe tellett kigyomlálni. Az SzFE-es viperafészekre pl. csak tíz évvel a valódi rendszerváltás után került sor.:D

frikazojd · http://kocs.ma 2021.04.22. 13:22:05

@MAXVAL birсaman közíró: igen, a fasiszták mindig is ennyit tudtak, szart kavarni aztán máshogy szart kavarni, de másra kenni a szarkavarást. nagyon szovjet.

frikazojd · http://kocs.ma 2021.04.22. 13:24:58

@nincs1agy: igen előbb a választási rendszert kellett meghekkelni, aztán a nyugdíjakat ellopni, aztán kiépíteni a közpénzcsatornákat a haveroknak, majd bedarálni a sajtót.
ilyen szimbolikus dolgok mint a kultúra gulágra küldése tényleg nem annyira sürgős.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 13:25:12

@frikazojd:

Éljen a fasizmus! Mármint a ballib szempontból vett fasizmus.

S ez van, a ballibek nagy bánatára a "fasiszták" is tudnak politizálni.

frikazojd · http://kocs.ma 2021.04.22. 13:26:19

@MAXVAL birсaman közíró: hazudni tudnak, mindig is annyit tudtak összesen.

konrada 2021.04.22. 13:26:38

@frikazojd:
...mitől szerencse a 2008-as válság a 2006-ra mindent szétbaszóknak?

Az országnak még talán, mert az végleg megmutatta alkalmatlanságukat, és azóta sem hozták őket vissza...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 13:26:46

@nincs1agy:

A Fidesz sajnos későn simerte fel a kultúra jelentőségét. Mára már hozzáláttak szerencsére. Épp ideje volt pl. az SZFE.n terpeszkedő liberális diktatúra leverése.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 13:27:36

@frikazojd:

Nézpont kérdése ez. Ami az egyiknek hazugság, az másnak nem az. Lásd pl. Gyurcsány "igazságbeszédét".

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 13:35:35

@Editor Bob: "bezzeg Orbán a hibás."

A geci gazdád saját maga által felállított fokmérő a hullák száma, amit sikerült kimaxolnia. Egyszemélyben vállalta a járványkezelés felelősségét, kaiafszt hibáztathatna?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 13:37:34

@Sascha Braun: "Néha ki kell menni a világba és körbenézni"

Aha, és akkor meglátod a lepusztult oktatást és egészségügyet, a legszegényebb EU országot. Magyarország nagyobbik fele, 4 megye az EU 20 legszegényebb régiója között van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 13:40:32

@midnight coder: "A járványt a lehetõségekhez képest jól kezelték"

Nyitottak, mikor zárni kellett volna? Teltházas focimeccset rendeztek, hogy a világ legmagasabb halálozási számait produkálhassuk? Bármihez képest kurvaszarul kezelték.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 13:41:46

@Rodney_2: "nézz körül kicsit Európában"

Európában mindenhol kezelték valahogy a járványt, az egy szem Magyarország a kivétel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 13:51:41

@Sir Galahad: "lebeszélik az oltásról, elbizonytalanítják az embereket"

A geci ugyan elbizonytalanította az embereket az információ visszatartással, de nem beszélte le őket az oltásról.

nincs1agy 2021.04.22. 13:51:51

@MAXVAL birсaman közíró: Egyébként, ha az ostobák Tarlósra szavaztak volna, a város is jobban működne, és az SZFE is maradhatott volna, ahogy volt. Viszont 2019 után már nem volt ok gesztusokat tenni a pesti libsi vircsaftnak

nincs1agy 2021.04.22. 13:53:35

@frikazojd: Milyen hekkelés? Törvényesen történt minden. számos ország van a világon, ahol egyfordulós a választási rendszer. A manyup pedig végromlásba döntötte a költségvetést. A GDP arányos államadósság 30 százalékponttal nőtt meg miatta nyolc év alatt.

Medgar 2021.04.22. 13:55:14

Mindeközben az indexen: Sikeres a magyar modell: Németország 30 millió adag orosz oltást vesz

A GDP 80 százaléka az államadósság 2021.04.22. 14:06:32

@nincs1agy: Tehát ha a manyupot beszántották akkor 30 százalékkal csökkennie kellett volna a GDP arányos államadósságnak,

A GDP 80 százaléka az államadósság 2021.04.22. 14:07:45

@Medgar: És? Annyi történt hogy fél év tapasztalat után úgy tűnik működik. Annyi hogy ők nem kockáztattak mint az Orbán.

A GDP 80 százaléka az államadósság 2021.04.22. 14:14:41

@A GDP 80 százaléka az államadósság: Jaj, új nick kell, már 82 százalék. Felülmúlták Gyurcsányt

szkeptikus vekker 2021.04.22. 14:16:28

@nincs1agy: Tehát elismered, hogy csak bosszú volt, mert Budapestet megnyerte az ellenzék.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 14:17:20

@ght:

Mész ma este seggtáncra? A párod, a Zolika is veled lesz? A gazdád egészsége rendben?

nincs1agy 2021.04.22. 14:21:29

@szkeptikus vekker: Szükség lett volna az SzFe átalakítására eddig is, de fontosabb szempont volt, hogy elkerüljünk egy totálisan inkompetens liberálidióta főpolgármestert Budapesten. Nem jött össze. Így elindulhatott a viperafészek felszámolása..

A GDP 82 százaléka az államadósság 2021.04.22. 14:27:09

@nincs1agy: Tökön lőtted magad. Ezt követelték amikor még nem volt h

ben2 2021.04.22. 14:28:07

Az oltási kampány eredményességének egyetlen mérőszáma, hogy adott idő alatt hány embert sikerül beoltani. Ezért hívják oltási kampánynak.
Általában véve a járványkezelést meg lehet vitatni a halálozási statisztikák irányából, de az oltási kampánynak a jelenlegi halálozási statisztikákhoz semmi köze, mivel a népesség átoltottsága csak az oltást követő hónapok fertőzöttségi adatait befolyásolja, nem a jelenleg kórházban lévők túlélési esélyeit.
Tehát ha a halálozási adatokat kizárólag az átoltottság mértékéhez kötjük (hiszen az oltási kampány hatékonyságát próbáljuk levezetni a halálozási számokból), akkor a mostani halálozási adatokért ideális esetben is csak a januári-februári átoltottsági adatok lehetnének a felelősek.
Márpedig januárban és februárban az átoltottság nem az oltás szervezettségétől, hanem a rendelkezésre álló oltóanyagok mennyiségétől függött (és egyébként függ mind a mai napig). Csak emlékeztetőül ez volt az az időszak, amikor az ellenzék még egységesen a keleti oltóanyagok ellen kampányolt, miközben a nyugati cégek nem szállították a szerződésekben vállalt vakcina mennyiséget.

Azaz a cikkíró gyakorlatilag nem állít mást, mint hogy a magas halálozási számokért az EU vakcina beszerzése a felelős és az ellenzék ezen csak jelentősen rontott volna, ha lett volna rá lehetősége.
Persze erről szó sincs, mivel eleve nonszensz az halálozási számokért az oltási kampány hatékonyságát felelőssé tenni.

A GDP 82 százaléka az államadósság 2021.04.22. 14:28:46

@nincs1agy: Tökön lőtted magad. Azt követelték amit most Orbán tesz - ellopta a Momentum ötletét - akkor amikor még nem volt 3. hullám, február legelején.

"„Ezért azt javasolja, hogy nyissuk újra Magyarországot, de ésszel!
Tolják ki a kijárási korlátozás kezdetét 22 órára!
A boltok nyitvatartását is hosszabbítsák meg 21 óráig!
Nyissák meg a szabadtéri vendéglátóhelyeket és piacokat 50 százalékos kapacitással!
Nyissák meg a mozikat és a színházakat csökkentett kapacitással!
Engedélyezzék a belföldi turizmust, nyissanak ki a szállodák csökkentett kapacitással!
A beoltottak mentesüljenek a korlátozások alól!” – összegzi a Momentum javaslatait Donáth Anna."

A GDP 82 százaléka az államadósság 2021.04.22. 14:30:59

@ben2: Kösz hogy megerősítetted hogy februárban még nem volt 3. hullám!

A GDP 82 százaléka az államadósság 2021.04.22. 14:36:10

GDP 2019 47 ezer milliárd forint. 5,1 százalék romlás volt 2020, így az 44 ezer milliárdra csökkent, míg az államadóssá 37 ezer milliárd lett. A GDP arányos államadósság 82 százalék.
Magyarország jobban teljesít!

2010 április 1 euró 270 forint
2021 április 1 euró 360 forint

2004 Orbán Viktor Gyenge forintot gyenge ember akar.

ben2 2021.04.22. 14:36:29

@A GDP 80 százaléka az államadósság:

"Jaj, új nick kell, már 82 százalék. Felülmúlták Gyurcsányt "

Most komolyan egy világméretű krízisben, amikor _minden_ ország államadóssága elszabadult, a magyar államadósság mértékével kampányolsz?
Fletóéknak már a 2008-as válság előtt sikerült leamortizálniuk a magyar államháztartást, így a válság egy kivéreztetett gazdaságot talált telibe.
Most pont azért tudja az állam az államadósság növelésével segíteni a gazdaságot, mert van miből.

Persze nyugodtan lehet ehhez hasonló sötét demagógiával kampányolni, csak az a DK-s ultrákon kívül nem fog meghatni senkit.

nincs1agy 2021.04.22. 14:38:31

@A GDP 82 százaléka az államadósság: Ha ezeket meglépi a kormány február elején a kormány, az katasztrofális lett volna. Nem napi kétszáz, hanem négyszáz halottnál járnánk. Valamint a színházak és mozik most még nem nyitnak.
Hál'istennek a miniszterelnök nem hallgatott az ostoba ellenzékre akkor..

A GDP 82 százaléka az államadósság 2021.04.22. 14:40:09

@ben2: A hitelválság mindenkinek betett, míg egy csomó ágazat most meg sem érezte a vírus válságot. Pl az informatika, a telekommunikáció és a bankok, ételszállítás szárnyalnak. 2009-ben pont a bankok, a gazdaság működtetői fogtak padlót, a világon mindenütt.

A GDP 82 százaléka az államadósság 2021.04.22. 14:41:33

@nincs1agy: Ez így van. Senki sem látta előre. De ha olyan okos volt az ártány... izé Orbán..., akkor miért nem csukta a sulikat már februárban?

Ekrü 2021.04.22. 14:42:54

@chrisred:
"Függetlenül attól, hogy senkinek haéványlila gőze sincs a vakcinák várható hatásairól, főleg hosszú távon."-Ez mindegyik oltásról elmondható.Az EU által elfogadottakra is.Ráadásul,míg az orosz és a kínai vakcinákat olyan technológiával készítették ami rég óta ismert,addig ugye ez a Pfiezerről nem mondható el.mRNS eljárással készült vakcinákkal embereket oltani eddig sehol a világon nem engedtek,s gyanítom,ha nem lett volna a covid járvány még jó pár évig nem is engedélyezték volna.
"Mármint arról van szó, ha valaki nem hajlénadó magát beoltatni AstraZenecával? "-Ha jól emlékszem az EU engedélyezte és engedélyezi a mai napig.Sőt a bajuk jelenleg nem az,hogy nem jó,hanem ,hogy nem szállít időben.Akkor szerinted az uniós gyógyszerügynökség ennyire dilettáns vagy meg akarják ölni az EU polgárait?

chrisred 2021.04.22. 14:45:26

@nincs1agy: Két nappal azután, hogy Orbán bejelentette, mostantól ők támadnak, a vírus menekül, és a következő isdőszak már a gazdaság újraindításáról fog szólni.

koronavirus.gov.hu/cikkek/orban-mi-tamadunk-virus-vedekezik

nincs1agy 2021.04.22. 14:47:59

Matyitlanítás folyik, vagy miért nem mennek át a kommentjeim?

chrisred 2021.04.22. 14:48:38

@Ekrü: "Ez mindegyik oltásról elmondható.Az EU által elfogadottakra is.Ráadásul,míg az orosz és a kínai vakcinákat olyan technológiával készítették ami rég óta ismert,addig ugye ez a Pfiezerről nem mondható el."

Viszont a Pfizer kutatási eredményei nyilvánosak és ismertek voltak, a keleti vakcínáké nem.

"Akkor szerinted az uniós gyógyszerügynökség ennyire dilettáns vagy meg akarják ölni az EU polgárait?"

Ezt rossz helyre címezted, én elfogadtam az AstraZenecát.

nincs1agy 2021.04.22. 14:48:40

@chrisred: De nem az azonnali nyitásról, amit az ellenzék követelt.

A GDP 82 százaléka az államadósság 2021.04.22. 14:48:59

@chrisred: És vajon meddig mennek? Moszkváig, vagy egészen Vuhanig? :-))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 14:49:15

@nincs1agy: Na, és sikerült? :))

Egyébként vicces, hogy a gazdád böcsületét kell védened, mikor saját maga által kijelölt mutató az egekben.

nincs1agy 2021.04.22. 14:51:46

@_atpijkamo_: Nyitni akartatok, de hálistennek nem ti vagytok kormányon. Ez a cafka nagy szerencse.:)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 14:52:47

@nincs1agy: Minden tiltást levettem, hogy kedvemre újra és újra kihajíthassam. Ha jól számolom, vagy 8 nickjét dobtam ki. Élvezettel. :-))

chrisred 2021.04.22. 14:53:34

@nincs1agy: Én csak a címben látom azt a szót, hogy "azonnali", a politikustól idézett mondatokban nincs benne. Csak ez: "A Momentum azt javasolja, hogy nyissuk újra Magyarországot, de ésszel!"

chrisred 2021.04.22. 14:54:24

@nincs1agy: "Az eredményeket árnyalja azonban, hogy azok szakmai hitelességét más orvosi szaklapok még nem erősítették meg, ez még hátravan."

ben2 2021.04.22. 14:55:32

@A GDP 82 százaléka az államadósság:

" 2009-ben pont a bankok, a gazdaság működtetői fogtak padlót, a világon mindenütt. "

Ez így van, és pont ezért volt katasztrofális Fletóék 2008-at megelőző gazdaságpolitikája, mert gyakorlatilag az állam tartalékait addigra - békeidőben - felélték és így a válságkezelésnek nem volt mozgástere. Most azért nem kell (még) megszorításokat bevezetni, mert az államnak - hála a korábbi államadósság korlátozó gazdaságpolitikának - van mozgástere.
Egyébként ez mindenki számára elég egyértelmű, ezért is hülyeség egy világméretű válság közepette államháztartási adatokkal kampányolni, mert csak az amúgy is fanatizáltak ugranak az ilyen egybites szlogenekre, miközben pont azokat riasztja el, akik amúgy nem szimpatizálnak a kormánnyal, de azért maradt még pár funkcionáló agysejtjük.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 14:56:25

@nincs1agy: "Nyitni akartatok"

Ez mellé ment, ahogy szoktad. Nem vagyok momentumos.

nincs1agy 2021.04.22. 14:56:36

@A GDP 82 százaléka az államadósság: Miért kellene feltétlenül csökkennie? Mellesleg a 2010 előtti kormány komoly privatizációs bevételekre tett szert, míg a Fidesz kormány növelte az állami vagyont, forintosította a devizahiteleket, fejlesztette a haderőt. Valamint rájuk szakadt az öreg korba lépő Ratkó generáció komoly többletterhelést jelentve a nyugdíj és egészségügyi kasszának.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 14:56:54

"Ezek az adatok "a nagy valószínűséggel bekövetkező" vakcinaszállítmányokra épülnek - mondta, jelezve, hogy talán a jövő héten már orosz vakcinával is oltanak, és "a kínai vakcina is érkezik", arról azonban még ellenőrző vizsgálatokat végeznek a magyar hatóságok. Jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy Szerbiában, ahol mind az orosszal, mind a kínaival oltanak, a tapasztalatok megnyugtatóak."

Szóval Orbán is kételkedett, hát kísérletezett egyet a magyarokkal.

nincs1agy 2021.04.22. 14:57:12

@_atpijkamo_: Közös lista szavazó vagy. Azon ők is rajta lesznek..

ben2 2021.04.22. 14:58:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A nyitás módjáról volt konzultáció (pl. milyen jogokat kapjanak a beoltottak) és nem az időpontjáról.

nincs1agy 2021.04.22. 14:58:10

@chrisred: Ja hát biztos egy év múlvára gondoltak..:)

ben2 2021.04.22. 14:59:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

" arról azonban még ellenőrző vizsgálatokat végeznek a magyar hatóságok"

Ez mióta kísérletezés?

chrisred 2021.04.22. 15:00:38

@ben2: "Most azért nem kell (még) megszorításokat bevezetni, mert az államnak - hála a korábbi államadósság korlátozó gazdaságpolitikának - van mozgástere."

Inkább azért nem, mert az akkor bevezetett megszorító intézkedések (az áfaemelés, a 13. havi nyugdíj elvétele, a közszolgálati illetménylap befagyasztása) a mai napig érvényben vannak.

nincs1agy 2021.04.22. 15:01:28

@_atpijkamo_: Ha nyernétek is, a Jobbikos hülye gyerekeket kb. két hónap múlva venné meg Lölö, legalábbis Márki Zay szerint.

chrisred 2021.04.22. 15:02:11

@nincs1agy: Ja, Orbán se mondott pontos dátumot, mikor kezdődik a következő időszak, amikor újraindítják a gazdaságot. Lehet, 2022-re gondolt. :)

nincs1agy 2021.04.22. 15:03:22

@chrisred: Tudtommal az Újpesti Hírmondó egy momentumos önkormányzati lap. Az ő tudtukkal lett megcímezve a cikk.

chrisred 2021.04.22. 15:03:50

@chrisred: Kihagytam a nyugdíjmimimum összegét, meg az összes állami támogatást, amit abból számolnak: a gyest, családi pótlékot.

chrisred 2021.04.22. 15:13:00

@nincs1agy: Nekem fogalmam sincs, mi az az Újpesti Hírmondó, de az önkormányzat hivatalos lapja az Újpesti Napló.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 15:24:27

@nincs1agy: Fideszesként nehéz elképzelned, de nem mindenki geci korrupt. :))

nincs1agy 2021.04.22. 15:26:56

@_atpijkamo_: Politikában soha ne mondd, hogy soha..Te sem gondolta volna még néhány éve, hogy egyszer majd a holo emlékműve pisáló jobbikos srácokra fogsz szavazni.:DD

nincs1agy 2021.04.22. 15:27:52

@_atpijkamo_: Mellesleg ezt Márki-Zayjal vitasd meg..

nincs1agy 2021.04.22. 15:30:25

@chrisred:

ujpestihirmondo.hu/

A főoldali címekből mit tippelsz, milyen irányultságú netes sajtótermékről van szó?

chrisred 2021.04.22. 15:31:36

@nincs1agy: Ránézésre dékásnak tűnik.

nincs1agy 2021.04.22. 15:39:39

@chrisred: Szegény Ancsát hányadjára fúrják meg az ellenzéki harcostársak? :DD

Galerida 2021.04.22. 15:51:46

Azok a realisták, akik hittek az ellenzéki pártoknak és nem óltatták be magukat, nyugodtan röhöghettek Orbán hadműveletein! Aztán egy részük örökre letette a kanalat és már csak Biden technikával szavazhat Dovrev Klárára....

Rodney_2 2021.04.22. 15:55:59

@chrisred: Nem akarsz alijázni? Ott is megél egy csomó gazember a hazudozásból, persze ott erősebb a mezőny.

kvadrillio 2021.04.22. 16:03:26

hmmmmmm...... HOGYAN IS TUDHAT VALAKI, ILYEN SZÉPEKET ÍRNI...........

ma 12:03
Gyászol Bödőcs Tibor: szörnyű tragédia történt
#Bödőcs Tibor #tragédia #gyász
Rocco Siffredi a legismertebb férfi pornósztár a világon, karrierjéért azonban súlyos árat fizetett / Fotó: Northfoto Gyászol Bödőcs Tibor szörnyű tragédia történt / Fotó: RAS-Archívum
Tragikus hírt osztott meg oldalán Bödőcs Tibor humorista.
Blikk Rúzs

Blikk Rúzs

A tegnapi napon írták meg az újságok azt a a tragédiát, hogy tragikusan fiatalon, várandósan halt bele a koronavírusba egy bölcsődei nevelő. Kiderült, hogy Bödőcs közeli ismerőséről van szó.

A 34 éves kismama koronavírusban hunyt el. Egy budapesti óvónőről van szó, - pontosabban most már kiderült, hogy bölcsődésekkel foglalkozott - aki a második gyermekét várta, amikor négy hete megfertőződött. A kismama 30 hetes terhes volt, amikor az orvosok császármetszést végeztek rajta, majd lélegeztetőgépre tették, ám az asszony tegnap este feladta a vírus elleni küzdelmet. A baba jól van. A kismamákat egy héttel azután kezdték el oltani, hogy a 34 éves nő tesztje pozitív lett - írja a Blikk.

Bödőcs Tibor így emlékezik meg a tragédiáról:

"Meghalt három gyerekem bölcsis nénije, családi barátunk, Zsuzsa „néni”. Róla írtak tegnap az újságok. Meghalt harmincnégy évesen. Egy másfél éves kislány és egy koraszülött kisfiú maradt anyuka nélkül.

Megszakad a szívünk. Oltassák be magukat!

Soha nem fogjuk megtudni, hogy ha sokkal több tesztet végeznek, ha alapos kontaktkutatás lett volna, ha máshogy zárunk és máskor, ha az orvosok, az ápolók szabadon elmondhatják, ha a cégek TAO-jukat a kórházaknak is ajánlhatták volna, ha az elmúlt 30 (150? 1000?) évben a minél több embernek legyen elviselhető az élet jegyében politizáltak volna kies hazánk urai… akkor mennyi áldozat lenne, lett volna.

Oltassák be magukat!

Tudom, hogy a Covid előtt is sokan meghaltak, csak azért, mert gyönyörű Magyarországunk valamely kórházában fertőzést kaptak, vagy csak hosszú volt a várólista, vagy nem derült ki időben a baj, vagy váratlan tragédia történt velük. (És sokan meggyógyultak, mert időben kiderült, mert nagyszerű orvosaink és hősies ápolóink megmentették őket.) Tudom, hogy autóbalesetben, hogy egyéb betegségben, hogy a légszennyezettség okán, tudom, hogy a lehulló kókuszdió miatt, hogy Afrikában egyéb járványokban, hogy hát mindenki meghal egyszer…

Hozzászoktunk, hogy emelkedik az átlagéletkor, a halált tabusítottuk, becsapjuk magunkat azzal, hogy az élet egy habostorta, és nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy nem.

Mégis! Ki válaszolja meg, hogy miért hal meg Magyarországon 10-ből kilenc beteg a lélegeztető gépen? Máshol is ekkora ez az arány? Ha keresünk egy bűnbakot (tobzoska, Soros, Viktor/Feri, „valamilyen alapbetegség”), megold az bármit is?

Van-e rá esély, hogy a járvány akkora katarzissal járjon, hogy más döntések szülessenek, hogy a délibábok helyett a valósággal foglalkozzunk majd a jövőben, nem csak Covid ügyben. (Nincsenek illúzióim.)

Oltassák be magukat!

…de nem erről akartam írni, hanem a Zsuzsáról.

Ritka, mikor valaki annyira a helyén van, mint ahogy Ő ott volt: a gyerekek között. Harminc kis Napóleont és Honthy Hannát tartott féken könnyedén, és mosolyogva oldott meg mindent, aminek mi a felébe is beleőszülnénk.

Aki annyi kicsit tanított járni, beszélni, a saját gyerekeit nem láthatja felnőni, nem láthatja őket az első nap az iskolában, nem csapják rá az ajtót kamasz korukban, nem mutathatják be neki az első szerelmüket.

Nagyon fog hiányozni és mindig emlékezni fogunk rá!

laci_52 2021.04.22. 16:04:13

Orbánnak nem kell taktikáznia, csak a mellét döngetnie "legyőztük a vírust" "eredményesen védekeztünk a járvány ellen" "oltási stratégiánk sikeres volt" "újraindítottuk a gazdaságot" és ezekhez hasonló egyéb szlogenekkel. '22-ben magától ölébe hullik a győzelem.

Rodney_2 2021.04.22. 16:13:50

@idnigh: fogyatékos brendelszar

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 16:33:17

@Galerida: "óltatták" :-)) Mit várjak egy egy narancstálibtól?
@Rodney_2: Kb a 10-11. nickjét hajítom ki ma. :-)) Remekül szórakozom.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 16:44:17

@nincs1agy: "Te sem gondolta volna még néhány éve"

Régen nem gondoltam volna, hogy a geci ellopja az országot, és a maradékot eladja a kínaiaknak és a ruszkiknak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 16:46:12

@laci_52: A fideszes szavazók 40%-a és az normális szavazók 16%-a nem tudja, hogy Magyarországon haltak meg a legtöbben a vírustól.

ben2 2021.04.22. 16:56:38

@chrisred:

"Inkább azért nem, mert az akkor bevezetett megszorító intézkedések (az áfaemelés, a 13. havi nyugdíj elvétele, a közszolgálati illetménylap befagyasztása) a mai napig érvényben vannak. "

Helyette viszont volt csok, adókedvezmények, devizahitelesek kimentése, stb. tehát volt állami kiadás is bőven, mégis meg bírták fogni az államadósságot a vírusválság kezdetéig. (Amikor is tudatosan engedték el az összes többi EU állammal egyetemben.)
Szerintem hagyjuk a "mindent Bokrosnak meg Bajnainak köszönhetünk" legendagyártást a Lendvai Sipánkáékra, ők már úgyis tökélyre fejlesztették.

kvadrillio 2021.04.22. 16:57:01

VIKTORKA ! VOLT MÁR RÁ PRECEDENS, HOGY EGY PERCIG ELGONDOLKODOTT A KORMÁNYOD AZON, HOGY MIJAFASZT IS CSINÁL A BALATON ÉS A VELENCEI TÓ KÖRÜL ????????!!!!!

HA EDDIG MÉG NEM, AKKOR SÜRGŐSEN TEGYE MEG, VAN MÉG EGY PICI IDEJE RÁ !!!!!!!!!!!!

MERT AZT TUGGYUK, HOGY A TE ESZED MÁR RÉGEN ELMENT......, DE A KORMÁNY TÖBBI TAGJÁÉ IS ?????!

MONGGYATOK LE, OCCT MENNNYETEK EL A BÜDÖS PICSÁBA M ÉG IDEJÉBEN, MERT HIRIG LESZ HAMAROSAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2021. április. 22. 10:10 2021. április. 22. 10:53 Ingatlan
Betonfalat emeltek közvetlenül a partra az agárdi szabadstrandon
Magyarország

Tavaly nyáron a gárdonyi szabadstrandot kordonoztatta körbe Tóth István polgármester, most térdig érő betonfal épült a part mellé.

Egy fél méteres betonfallal kerítették el az agárdi szabadstandot a Velencei-tónál – írta a Gárdonyi Közlöny a Facebookon, a poszthoz egy fotót is mellékeltek a falról.

Nincs olyan érv, amivel ezt meg lehet magyarázni. Nincs olyan megközelítése balesetveszély, környezetvédelmi, esztétikai, tájképvédelmi, etikai szempontból sem, amely alapján ez a szörnyűség megállná a helyét településünk féltve őrzött szabad partszakaszán. Aki ezt idetette, tüntesse is el!"

– írták a közösségi oldalon.

A bejegyzésben felszólítják Gárdony polgármesterét, Tóth Istvánt, hogy haladéktalanul szállítassa el betonfalat és gondoskodjon arról, hogy Gárdony partszakaszain ne helyezzenek el továbbiakat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 16:58:34

@ben2: Hahaha.. a vírus válság előtt is 30 ezer milliárd felett volt az államadósság.

kvadrillio 2021.04.22. 16:59:48

@kvadrillio: és....nem...., nem tér észhez ez az elmeroggyant ! BELEÁSTA MAGÁT EGY RÖGESZMÉBE, AMI A MAGYAR NÉPNEK NEM JÓ, ÉS CSAK ŰZI....ÉS ŰŰŰZI....ÉS ŰŰŰŰZI A FASZSÁGAIT MEGÁLLÁS ÉS GON DOLKODÁS NÉLKÜL !

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 17:09:19

@nincs1agy: Ausztriában tényleg alacsonyabb a beoltottak száma, mint Magyarországon (a felnőtt lakosság 25 százaléka kapott már legalább egy oltást, nálunk 40 százalék). Valamit viszont ennek ellenére sokkal jobban csinálnak. Amíg nincs meg a társadalmi védettség, a megelőzésre helyezik a hangsúlyt: tesztelésekkel, ami kulcsfontosságú a fertőzés követésében és a terjedésének megakadályozásában. Emellett akár régiós szinten elrendelt korlátozásokkal és egyéb, nem ördögi védekezési intézkedésekkel küzdenek a vírus ellen.

Annyira sikeresen alkalmazták a Gulyás által leszólt tesztelésen is alapuló védekezést már ősszel, hogy a második hullám is jóval enyhébb volt ott, mint amit Magyarországon megtapasztaltunk. És amíg nálunk a harmadik hullám messze meghaladta még a másodikat is, addig Ausztriában kordában tartották a jóval fertőzőbb brit mutációt is.

444.hu/2021/04/22/gulyas-gergely-egy-kivalo-peldaval-bizonyitotta-be-a-magyar-jarvanykezeles-gyengeseget

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 17:10:25

Amiben óriási a különbség: az áldozatok száma. Nálunk ma 214 újabb áldozatot jelentettek. Ausztriában 29-et. És nem csak ma volt ekkora különbség.

Az elmúlt két hónapban 1 629 koronavírus-áldozatot jelentettek Ausztriában. Nálunk 11 654-et.

nincs1agy 2021.04.22. 17:19:54

@_atpijkamo_: Mit adott el a kínaiaknak meg a ruszkiknak?Gondolkodsz is, vagy csak írsz? Egyébként véletlenül nem Gyurcsányék adták el a MOL-t az oroszoknak?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 17:26:18

@nincs1agy: Véletlenül nem. Szopás szerint tájékozatlan vagy.

"Az OMV 2000-ben szerezte meg első, 10%-os részesedését a MOL-ban. 2007 áprilisában a magyar állam feladta utolsó arany-részvényét, amely birtokosát vétójoggal ruházta fel. Ezután kezdte meg Megdet Rahimkulov a MOL-részvények felvásárlását, majd annak egy részét eladta az OMV-nak, amely június 25-én jelentette be, hogy részesedését 18,6%-ra növelte a MOL-ban. Június 28-án az osztrák Bank Austria Creditanstalt is bejelentette, hogy egy 5,94%-os pakettet vásárolt. A magyar kormány ellenséges lépésként értékelte a felvásárlást, míg az osztrák kormány a magyar álláspont iránti értetlenségét fejezte ki, és támogatja a két vállalat „kombinációjának” létrejöttét. Az osztrák fél elismerte, hogy elmulasztotta a magyar közvéleményt tájékoztatni,[5] a kialakult ellenérzéseket intenzív reklámkampánnyal igyekszik ellensúlyozni

A felvásárlási ügy hátterében valószínűleg Oroszország és a Gazprom áll. "

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 17:27:34

@nincs1agy: Az oroszoknak a Dunaferrt, a kínaiaktól meg veszik fel a hitelt. Paks2 is egy formája ennek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 17:37:45

@nincs1agy: A ruszkiknak Paks2, a kínaiaknak a vasút és az egyetem. A fideszes propagandában nem lehet ezekről olvasni? :))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 17:49:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Pedó Matyi ma nagyon sikertelen. Nekem is küldött 350 szerelmes ímélt már. Nem tudja, hogy ezek eleve külön mappába kerülnek, s aztán törlődnek egy kattintással.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 17:50:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem szabad mindent liberális szemmel nézni, csak a holnap estig képződő hasznot lesve. Itt századokról beszélünk, de legalábbis évtizedek forognak kockán.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 17:52:04

@MAXVAL birсaman közíró: Nálam is. Én viszont ma sikeres vagyok. 12 alkalommal hajítottam ki. És még mindig nem jött rá hogy bénítom meg a scriptjeit. :-))

nincs1agy 2021.04.22. 17:52:44

@_atpijkamo_: Paks II.-t nem eladta te ész, hanem velük építtetik, ahogy Finnországban is történik.És nálunk nem kapnak részesedést az oroszok belőle. Melyik vasútvonalat adta el a kínaiaknak? Melyik egyetemet? Komolyan, ha a hülyeség fájna visítva rohangálnál az utcákon..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 17:53:09

@MAXVAL birсaman közíró: Höhöhöhö ... évtizedek alatt megtérülő? Azt nevezik bukásnak.

chrisred 2021.04.22. 17:53:10

@MAXVAL birсaman közíró: Inkább politikusoknak hasznos befektetés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 17:54:04

@laci_52:

S ezt a ballib stratégák nem veszik sézre.

Amit jelenleg tesznek, az csak erősíti a fideszes kampányt jövőre.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 17:54:30

@nincs1agy: Tudtam h ezt fogod mondani te agyatlan. Eladni valamit kevésbé rossz üzlet, mint venni haszontalan dolgot. És Paks2, a vasút, meg a egyetem baromság ebbe a kategóriába tartozik.

nincs1agy 2021.04.22. 17:54:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hát azért a Dunaferr egy jóval kisebb falat, mint a Gyurcsányék által eladott MOL..

"..a kínaiaktól meg veszik fel a hitelt. Paks2 is egy formája ennek. "

?

Paks2 mellé az oroszok adnak egy beruházási hitelkeretet..

chrisred 2021.04.22. 17:55:20

@nincs1agy: Finnországban magánbefektetők építik, és a Roszatom is magánbefektetőként szállt be, vagyis a kockázatból is részt vállalt. Magyarországon a kockázatot az adófizetőkre terhelik, a hasznot meg elosztják maguk között.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 17:56:39

@chrisred: Az enyveskezű fideszes politikusoknak hasznos "befektetés". Kb hazaárulás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 17:56:47

@_atpijkamo_:

Ez az adat is csak egy rövid időszakra igaz. S semmi jelentőságe nem lesz 2022 tavaszán.

Szerinted komoly dolog lesz jövőre kampányolni - jövő tavasszal- azzal, hogy "igaz, hogy Zorbán alatt a járvány le lett küzdve mára, de 2021 tavaszán volt 2 hét, amikor a magyar adat negatív világrekord volt!"?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 17:57:59

@nincs1agy: Még mindig nem fogtad, hogy a MOL-t nem a Gyurcsányék adták el? Nap mint nap alul múlod önmagad.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 17:58:41

@chrisred:

Nyilvén van akinek igen, s van akinek nem.

Annak a politikusnak, aki mindent egy lapra feltéve, kiáll a mindenkori nyugat mellett, ezzel romlásba víve az országot, ez nem jó befektetés.

chrisred 2021.04.22. 17:58:53

@MAXVAL birсaman közíró: Nem két hétre vonatkozik a világrekord, hanem az egész járványidőszakra.

chrisred 2021.04.22. 17:59:48

@MAXVAL birсaman közíró: Annak a politikusnak, aki mindent egy lapra feltéve, kiáll a mindenkori kelet mellett, ezzel romlásba víve az országot, viszont jó befektetés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 18:00:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Vissza hozza, de nem azonnal.

A kínai egyetem pl. nyilván csak 25-30 év alatt hozza majd vissza.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:00:30

@MAXVAL birсaman közíró: "Mindez messze megterülő, politikailag is hasznos befektetés."

Na igen, hasznos a kínaiaknak meg az oroszoknak, nincs ezzel baj. De miért a magyarok fizetik?

nincs1agy 2021.04.22. 18:00:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Kedves kúrt! Szóval szted rossz a legnagyobb hazai céget eladni Ororszországnak.. Ennek fuss neki még egyszer. Ez egy stratégiai szempontból fontos cég. Rengeteg minden függ tőle, hogy ki tulajdonolja.

"És Paks2, a vasút, meg a egyetem"

Már a szocik is az oroszokkal akarták kiviteleztetni a projektet. Finnországban is a Roszatom a kivitelező.
Az egyetemet szted megvettük ,cicanikk szerint eladtuk. Egyeztessetek már, hogy miket írtok. Vasút..az megvan, hogy 1-2 évtizeden belül a kínai áruk szállításának igen nagy hányada fog a Balkánon és rajtunk keresztül zajlani?

nincs1agy 2021.04.22. 18:01:24

@nincs1agy: Kedves kúrt! Szóval szted KEVÉSBÉ rossz a legnagyobb hazai céget eladni Oroszországnak..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:01:37

@nincs1agy: "velük építtetik"

Az Univerzum legdrágább atomerőművét. :))

chrisred 2021.04.22. 18:01:48

@MAXVAL birсaman közíró: A járványidőszak jelenleg a járvány tavalyi kitörésétől a mai napi tartó időszak.

orosz vakcina 2021.04.22. 18:01:57

@MAXVAL birсaman közíró: Hogy hozza vissza egy kínai egyetem? Az ELTE meg a BME nem tudná ezt?

chrisred 2021.04.22. 18:02:50

@_atpijkamo_: A magyarok közül annak, akit Mészáros Lőrincnek hívnak.

kvadrillio 2021.04.22. 18:03:16

NEMÉÉÉÉRTEM ! ORBÁN MEGHOSSZABBÍTJA A VÉÉÉÉSZHELYZETET ŐSZIG, DE NYITHATNAK A TERASZOK A 4, HULLÁM SIKERÉÉRT.....HADDDD DÖGÖLJÖN A NÉP MÉG EGY IDEIG !!!!!

EZ TÚLTESZ MENGELÉN IS !!!!!!!!!!!!!!! ÉS ÉÉÉLVESZI EZ A FASZ !!!!!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 18:03:22

@chrisred:

Nem ma lesz a járvány utolsó napja.

S az izraeli példa igazolja, a magas átoltottság drasztikusan csökkenti a halálozások számát.

chrisred 2021.04.22. 18:04:11

@orosz vakcina: Lehet, hogy az egyetem termel majd bevételt, de nem Magyarország számára.

GyMasa 2021.04.22. 18:04:24

@_atpijkamo_:
"Magyarország nagyobbik fele, 4 megye az EU 20 legszegényebb régiója között van. "
Cicuka!
Azt ugye tudod, hoyg Magyarországnak 19 megyéje van?
Annak milyen matek szerint 4 a "nagyobbik fele"??

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:04:51

@MAXVAL birсaman közíró: "Ez az adat is csak egy rövid időszakra igaz."

Igen, csak a covid járvány alig több, mint egy évére. Hozzá kéne venni a következő 10 évet is, hátha lesz valaki, aki a gecinél is bénábban kezeli a járványt. Azért nagy tételben ne fogadj rá :))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 18:05:09

@nincs1agy: Nem adták el te ostoba! A részvényeket adták el, vett egy csomót az OMV, aki utána átjátszotta az oroszoknak. Ennyire értetlen vagy?

kvadrillio 2021.04.22. 18:05:14

Kiszivárogtak az államtitkár szavai: A magyar egészségügy nem élné túl a negyedik hullámot.,...?????? MICSODAAAAA ?????...MAJD JÓL LEVÁLTJA ŐT ORBÁN...OCCT KÉSZ ! :o)))))))))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 18:05:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez képtelenség. Eddig úgy tudtam, Pedó Matyi közismert Nobel-díjas programozó...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:06:03

@GyMasa: Magyarország 7 régiója közül 4 a legszegényebb 20 EU régió között van., Ez az ország nagyobbik fele.

nincs1agy 2021.04.22. 18:06:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

index.hu/gazdasag/magyar/2009/04/28/a_kormany_tudott_a_mol-reszvenyek_orosz_felvasarlasarol/

"Tóth Károly, a bizottság szocialista tagja is elismerte, hogy a kormány tudott a Mol-részvények iránti vásárlói szándékról, de szerinte két gazdasági társaság ügyletét nem lehetett megakadályozni. Szerinte akkor lenne baj, ha az állam és a szolgálatai nem tudtak volna az olajvállalat papírjainak eladásáról. Arról nem beszélt, hogy a kormány eddig miért tagadta, hogy tudomása volt az üzletről."

Remélem annyira nem vagy ostoba, hogy elhiszed, hogy az államnak nem lettek volna eszközei az orosz tulajdonlás megakadályozására. jobb esetben balfaszok, rosszabb esetben hazudtak..

chrisred 2021.04.22. 18:06:37

@MAXVAL birсaman közíró: Lehet, de csak a mai napig keletkezett adatokat ismerjük.

nemecsekerno_007 2021.04.22. 18:06:39

Dögöljön meg Pedo Matyi!!!

Ez egy szép elmélet, de annyi alapja van mint az előrehozott választásnak.

chrisred 2021.04.22. 18:08:01

@MAXVAL birсaman közíró: A kínai felsőoktatás regionális központjává. Ahogy a CEU az amerikai oktatás regionális központja volt.

nincs1agy 2021.04.22. 18:08:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: És rejtélyes módon épp a tranzakció időszakában kezdte el baszogatni a Nemzetbiztonsági Hivatal a MOL biztonsági cégét..Furaferi egyébként úgy hatszor járt Vladimir Vladimirovicsnál Moszkvában..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 18:08:50

@nincs1agy: Tehát tartozunk egy kétséges megtérülési beruházásért.
@nemecsekerno_007: Őrjöng is. Ma tizenkétszer vágtam ki. :-))

GyMasa 2021.04.22. 18:10:13

@_atpijkamo_:
Igen, itt Németországban pl azért kötelező az FFP2 maszk, mert jópár CDU-spolitikusnak erős érdekeltségei voltak az ilyen maszkok forgalmazásában.
Rendre buknak bele ezek a "talpig becsületes, Német" politikusok a több százezres-milliós (EUR-ban!!!) korrupciós ügyekkel...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 18:10:14

@chrisred:

Így igaz. Az is megérte anyagilag. De szellemileg viszont hatalmas rombolást végzett.

Engem pl. kifejezetten zavart, hogy a saját szülővárosom (Bp.) lett a régióbeli szivárványos hányás központja. Ez ellen akkor is fel kellett lépni, ha egyébként anyagilag jól járt vele az ország.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 18:10:48

@nincs1agy: Tehát mégsem adták el, hanem az OMV adta el nekik a saját részvényeit. Elég sokáig tart mire kezded megérteni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 18:11:35

@chrisred:

De józan ésszel feltételezhető mi lesz jövő tavaszig.

Szerintem még kkifejezetten nagyobbítja is az adatokat most Orbán, hogy aztán drasztikusabbnak látszon az esés.

GyMasa 2021.04.22. 18:14:38

@A GDP 80 százaléka az államadósság:
Jaja, nem kockáztattak...
Átoltottság: Németország, 6,9%
coronavirus.jhu.edu/region/germany
Átoltottság Magyarország: 14,88%
coronavirus.jhu.edu/region/hungary

Itt, Bajorországban éppen ma jött a kinyomtatandó igazolás a munka viszonyról, hoyg egyáltalán munkába mehessek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 18:14:51

@MAXVAL birсaman közíró: És manipuláltatná a statisztikákat? Csak nem utasítja a KSH-t? Miket nem mondasz! Nem lesz ezért levonás a rubel számládon?

nincs1agy 2021.04.22. 18:15:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Pedig Gyurcsány Ferenc márciusban, a tranzakciót megelőző három hétben az osztrák kancellárral és az orosz elnökkel is találkozott."

A GDP 82 százaléka az államadósság 2021.04.22. 18:16:20

@GyMasa: És miért mentél Bajorországba, amikor itt tejjel-mézzel folyó Kánaán van? ja, nem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 18:17:45

@nincs1agy: Megpróbálta megakadályozni. Most ismerted el hogy osztrák-orosz ügylet volt. És tudsz róla, vagyis direkt hazudoztál.

chrisred 2021.04.22. 18:17:46

@MAXVAL birсaman közíró: Még jó, hogy megérte anyagilag, mert Soros a saját zsebéből állta a költségeit. A Fudanra felvett állami hitelt viszont a magyar adófizetők fogják visszafizetni.

chrisred 2021.04.22. 18:19:03

@MAXVAL birсaman közíró: Kérdés, mitől változna meg a világranglista első helyünk.

nincs1agy 2021.04.22. 18:19:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A ballib bagázs asszisztálásával megtámogatva. Hozzájárultak a nagy mértékű orosz tulajdonszerzéshez a stratégiai szempontból legjelentősebb magyar vállalatban. És ezzel egy Dunaferrt állítasz szembe..Nevetséges vagy !

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 18:20:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem kell ezt így direktben manipulálni, te is tudod. Elegendő pl. nem alkalmazni erős kontrollt, s az érdekeltek maguk füllentenek kicsit. Lásd, az orvosoknak érdekük a problémát nagyobbnak mutatni mint amilyen.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 18:21:18

@nincs1agy: Most kúrtál rá, az egy 6 éves cikk. Azóta kicsit változtak a viszonyok.

nincs1agy 2021.04.22. 18:21:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Arról tudsz egyébként, hogy az állam 2006 végén közel 12%-nyi MOL részvényt dobott tőzsdére?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 18:22:28

@chrisred:

Soros életcélja a régió liberális, nyílt társadalommá, polgári demokráciává züllesztése, neki ez a hobbija.

Nekünk pedig költenünk kell ennek ellensúlyozására.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 18:22:49

@nincs1agy: Tehát nem ők adták el. Kik is adták el 2000-ben az OMV-nek?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 18:23:18

@chrisred:

Pl. máshol kisebb a beoltottság, így ott tovább lesz halálozás.

GyMasa 2021.04.22. 18:25:45

@_atpijkamo_:
Cicuka! Az 1 millió lakosra vetített halottak száma lett az első tegnap...
Látom, az értő olvasás, (vagy a normális memória) nem tartozik az erősségeid közé...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:26:39

@MAXVAL birсaman közíró: "Szerinted 2022 tavaszán mi fog számítani, melyik időszak?"

Az addig eltelt időszak. Ha akad közben egy még Orbánnál is impotensebb politikus egy országban, akkor leszorulhatunk talán a dobogó második helyére. A már meghalt honfitársainkat az se hozza vissza.

chrisred 2021.04.22. 18:27:27

@MAXVAL birсaman közíró: Költsön az, akinek az életcélja ennek az ellensúlyozása, és hagyja békén az adófizetőket ezzel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:27:56

@GyMasa: "Az 1 millió lakosra vetített halottak száma lett az első tegnap..."

Hát igen. Nagy büszkeség ez a hazaáruló fideszeseknek. A geci ebben is jobban teljesít.

chrisred 2021.04.22. 18:28:57

@MAXVAL birсaman közíró: Egyelőre az is fantasztikus eredmény lenne, ha a halálozási adatokat le tudnánk vinni arra a szintre, ahol a nyugat-európai országok vannak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.22. 18:31:03

@chrisred: A halálozási szint magas volta sajnos a magyarok vacak egészségügyi állapotából is ered.

GyMasa 2021.04.22. 18:31:10

@chrisred:
Mondjuk, konkrétam a magyar, 37,5HUF-os kWh ár a Német kb. 105HUF-hoz képest igenis jelentős haszon a komplett országnak.
Azért ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, az egyik alapja a kb 12HUF/kWh áron Pakson megtermelt energia.
(Még akkor is, ha a rohadék rezsicsökkentést én egy rettentően kártékony, és rossz megoldásnak tartom).

GyMasa 2021.04.22. 18:36:15

@_atpijkamo_:
Bezzeg a Német energiewendére eddig elköltött 1000+++ (alsó hangon 80 db Paks2 ára) EUR, ami gyakorlatilag szinte alig csökkentette a CO2 kibocsátást, (de legalábbis ugye a 2020-as céloknak még a közelébe sem értek vele és ugye nagyvonalúan átnevezték a projektet 2050-re...)az egy mekkora jó üzlet volt, mi?

chrisred 2021.04.22. 18:36:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: De ez az első hullám idején is ismert tény volt. Azért tartottam már akkor is ostoba öngólnak a kormányzati propaganda részéről a járványadatokkal való farokméregetést és a saját válluk veregetését. Nem beszélve arról, hogy ideológiai maszlagot is kitaláltak ahhoz, hogy a nyugat miért teljesít olyan rosszul, és nálunk miért mennek olyan jól a dolgok. Most az a fagyi nyal vissza.

chrisred 2021.04.22. 18:40:17

@GyMasa: Ez nagyjából arányban áll a két ország közti bérkülönbségekkel. És az egységnyi energiaárak összehasonlítása önmagában csak a mérleg egyik nyelve, az is számít, hogy mennyi energia felhasználása szükséges a háztartás fenntartásához.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:41:32

@GyMasa: "a Német energiewendére eddig elköltött"

A helyedben nem aggódnék a németekért, erős a gazdaságuk, van bőven pénzük, Eurójuk van, nulla inflációjuk, vezetik az EU-t, amíg mi sereghajtók vagyunk.

chrisred 2021.04.22. 18:41:57

@MAXVAL birсaman közíró: Nincs ilyen önálló feladata a kormánynak, az adók az állam által nyújtott közszolgáltatások fedezetéül szolgálnak.

GyMasa 2021.04.22. 18:42:18

@_atpijkamo_:
"Magyarország 7 régiója közül 4 a legszegényebb 20 EU régió között van., Ez az ország nagyobbik fele. "
De te _MEGYÉT_ írtál, te szerencsétlen!!!
Ráadásul, milyen tekintetben a "nagyobbik fele"?
Területben?
Népességben?
AZért, ugye érted, hogy elég gyenge érvekkel próbálod megtámasztani a kóros orbánfóbiád miatt kialakuló kognitív disszonanciádat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:42:32

@MAXVAL birсaman közíró: "Ha Orbán semmit se tenne, akkor is javulna ahelyzet."

Így van. A geci annyira impotens, hogy többet árt, mint használ.

nincs1agy 2021.04.22. 18:43:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ez kellett ahhoz, hogy később megszerezhessék. Lemondtak arról a részvénycsomagról, amellyel közvetlen befolyást gyakorolhattak volna arra, hogy ne alakuljon ki az ország szempontjából kártékony tulajdonosi szerkezet.És később sem próbálták ezt megakadályozni közvetett titkosszolgálati, egyéb műveletekkel, holott tudtak róla, amit először letagadtak.. Ez nem a sarki fűszeres, baszd meg. Ez egy stratégiai ágazat legfontosabb cége a magyar gazdaságban.
Tudsz mondani még egy magyar miniszterelnököt, aki négy év alatt hatszor járt Moszkvában?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:44:04

@GyMasa: "milyen tekintetben a "nagyobbik fele"?"

A régiók számában. Legutóbb, mikor csekkoltam a 4 a 7-nek a nagyobbik fele volt. :))

Neked se a számtan volt a jeled az oviban. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:45:29

@nincs1agy: "Tudsz mondani még egy magyar miniszterelnököt, aki négy év alatt hatszor járt Moszkvában?"

Putyint eddig csak a geci és az elkúró szopta le. Volt más hazaáruló is rajtuk kívül?

GyMasa 2021.04.22. 18:45:44

@A GDP 82 százaléka az államadósság:
2013-ban jöttem el. Az addigi cégemnél elegem lett, és a külföldet választottam, hogy a gyerekeim megtanuljanak jól németül. (meg én is jobban kereshessek.)
Az megtörtént.

GyMasa 2021.04.22. 18:47:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Mondjuk, ha az OMV felvásárol MOL részvényeket, majd eladja a Gazpromnak, az gyanúsan stróman üzlet..
Mert az ugye világos, hogy a közvetlen Gazprom vásárlás az azonnal megszólaltatta volna a vészcsengőt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:51:08

@chrisred: "az adók az állam által nyújtott közszolgáltatások fedezetéül szolgálnak."

A közgazdászok árnyaltabban fogalmazzák meg. Az adóval az embereknél levő pénzt szedik össze, hogy ne szabaduljon el az infláció. Az állam annyi pénzt nyomtat, amennyit akar, csak az inflációra kell figyelne. Az emeszpés boszorka Lendvai tolta azt a hazugságot, hogy az állam olyan, mint egy háztartás, csak a beszedett pénzt költheti el.

nincs1agy 2021.04.22. 18:51:18

@_atpijkamo_: Gyurcsány KISZolgálta, Orbán észszerű keretek között együttműködik vele. A magyar bal mindig is stricit keresett külföldön..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:52:14

@MAXVAL birсaman közíró: "a ballib kampány elhibázott."

Igen. Rá kéne ébreszteniük a társadalmat, hogy a geci mennyire elbaszta.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:53:03

@nincs1agy: "észszerű keretek között együttműködik vele"

Eladja neki az országot. Ez kurvára nem észszerű.

GyMasa 2021.04.22. 18:53:09

@_atpijkamo_:
Már megint beszaladtál tátott szájjal a brokierdőbe...
Magyarország a 21. helyen áll az általad állított "Halottak száma" listán:
coronavirus.jhu.edu/map.html
De csak nyugodtan folytasd!
Nekem szórakoztató...

nincs1agy 2021.04.22. 18:54:56

@GyMasa:

hvg.hu/gazdasag/20090401_hernadi_zsolt_Surgutneftegas_mol

"A Szurgutnyeftyegaz tulajdonszerzése a Mol Nyrt.-ben olyan energiafüggőségi, -ellátási kérdéseket is felvet, amelyek azokat az országokat, Magyarországot, Szlovákiát és Horvátországot is érintik, ahol a társaság működik - mondta Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója az országgyűlés külügyi bizottsági ülésén."

"A hírek szerint a Kremllel igen jó kapcsolatban álló konszern élén a kezdetektől fogva Vlagyimir Leonyidovics Bogdanov vezérigazgató áll, aki 1983-tól töltött be vezető tisztségeket a szurguti olajmezőkön."

nincs1agy 2021.04.22. 18:56:01

@_atpijkamo_: Mit ad el neki, te ostoba? Egy atomerőműve építtet egy orosz céggel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 18:58:25

@nincs1agy: "Egy atomerőműve"

Nem egy atomerőművet, hanem a világ legdrágább atomerőművét a buta magyaroknak. És szart is, a referencia erőmű használhatatlan. Ez csak pénzszivattyú a geci gazdádnak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 19:01:39

@GyMasa: "Magyarország a 21. helyen áll"

Asztakurva. Titeket tényleg megvezet a fide$$ propagandamédia.

"A nap szomorú híre, hogy hazánk világcsúcstartó lett a koronavírus miatti halálozásokat tekintve."

www.portfolio.hu/gazdasag/20210422/koronavirus-vilagcsucsot-dontott-magyarorszag-de-tovabb-lazit-a-magyar-kormany-479810

ben2 2021.04.22. 19:01:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Tisztázzuk akkor, hogy hogyan is működik egy külföldi hitelből épülő állami beruházás:
- az állam megállapodik a külföldi partnerrel mondjuk a vasút fejlesztéséről
- a kivitelezést nem a költségvetésből, hanem a külföldi hitelből finanszírozzák
- a megépülő vasút az állam tulajdonába kerül
- az új vasút bevételt hoz az államnak, amiből az állam visszafizeti a hitelt a külföldinek
Tehát az ilyen fejlesztéseknél nem az adófizetők fizetik a számlát, ráadásul még bevételkiesésről sem beszélhetünk, mert a külföldi hitel nélkül eleve nem jött volna létre a beruházás.

Ettől még lehet a kormány külpolitikáját ideológiai alapon támadni, de olyat ne állítsunk már, hogy adófizetők pénze megy a ruszkikhoz meg a kínaiakhoz, mert az szimplán nem igaz.

chrisred 2021.04.22. 19:03:17

@MAXVAL birсaman közíró: A parlament. A kormányzat végrehajtja a költségvetésben elfogadott feladatokat.

chrisred 2021.04.22. 19:05:13

@_atpijkamo_: Ez számomra nehezen értelmezhető. Az állam ugyanúgy elkölti a pénzt, ahogy az emberek tennék, csak nem magáncélokra, hanem közfeladatok ellátására.

chrisred 2021.04.22. 19:09:10

@ben2: Így működne a versenyszférában, ahol egy profitorietált cég vesz fel hitelt a kereskedelmi bankoktól, hogy az abbólmegvalósult fejlesztéssel nagyobb profitot termeljen. A gyakorlatban meg az állami beruházások olyan célokra irányulnak, amikből nem termelhető profit. Mondjuk harckocsikat nem azért vesz egy állam, hogy bevételt termeljen velük.

GyMasa 2021.04.22. 19:10:24

@chrisred:
"Ez nagyjából arányban áll a két ország közti bérkülönbségekkel."
Azzal IS, de nem csak azzal...
A fő ok a csak a lakosság által finanszírozott, idáig teljes kudarcnak tekinthető Energiewende.
Évente 27 milliárd EUR-t költenek a megújuló energia támogatásokra, egészen szerény sikerrel...
AZ évenre 2 meg egy kicsi Paks2 ára.
(amit, ha meg is építenének, azzal időjárásfüggetlenül lehetne csökkenteni a CO2 kibocsátást.

" És az egységnyi energiaárak összehasonlítása önmagában csak a mérleg egyik nyelve, az is számít, hogy mennyi energia felhasználása szükséges a háztartás fenntartásához. "
Én most 5000kWh-t használtam el egy év alatt egy 3 emeletes családi házban, villanytűzhellyel.
Otthon, mielőtt kiköltöztem, havi 27000HUF volt a villanyszámla a 3 szobás panelben. (Igaz otthon volt klíma is a lakásban, 2 db)

GyMasa 2021.04.22. 19:17:03

@_atpijkamo_:
"A régiók számában. Legutóbb, mikor csekkoltam a 4 a 7-nek a nagyobbik fele volt. :))"
TE szerencsétlen!
MEGYÉT írtál, nem régiót!!!

" _atpijkamo_
2021.04.22. 13:37:34
@Sascha Braun: "Néha ki kell menni a világba és körbenézni"

Aha, és akkor meglátod a lepusztult oktatást és egészségügyet, a legszegényebb EU országot. Magyarország nagyobbik fele, 4 megye az EU 20 legszegényebb régiója között van. "

magyar-gyaur.blog.hu/2021/04/20/orban_hadmuveletei/full_commentlist/1#c40168024
Márpedig az a kijelebtésed, "Magyarország nagyobbik fele, 4 megye ..." nem volt igaz.

Szóval elég szánalmas a kapálózásod...

"Neked se a számtan volt a jeled az oviban. :)) "
Hát, szerintem 4 MEGYE nem a nagyobbik része a 19 MEGYÉNEK...
Ez volt az eredeti állításod.
Arról meg nem én tehetek, hogy képtelen vagy azt leírni, amire gondolsz.

GyMasa 2021.04.22. 19:19:06

@nincs1agy:
OK, akkor nem a Gazprom...
Bocsi, régen volt már.

GyMasa 2021.04.22. 19:21:48

@_atpijkamo_:
TÉGED vezet meg.
Én az ellenkezőjét állítottam ennek.
Látod ez van, amikor olyan hülye mazochista vagy, hogy az orbánfóbiádat az eltúlzott lakájmédia fogyasztással vegyíted...
Ilyen szellemi leépülést eredményeznek, hogy képtelen vagy a valóságot felismerni...
Javaslom a 444-t vagy a 24-et.
Ott valószínűleg neked jobban tetsző cikkek lesznek!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 19:22:40

@GyMasa: Régiókról van szó. A megyék a régiók részei. A lényeg, hogy Magyarország az EU legszegényebb államai között van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 19:23:37

@GyMasa: "Én az ellenkezőjét állítottam ennek."

Igen, hazudtál egy nagyot. Már megszoktuk. :))

GyMasa 2021.04.22. 19:24:22

@_atpijkamo_:
De, igazad van...
A Portfolió is hazudik...
Te meg olyan hülye vagy, hogy egyből beszopod, és nem nézel utána.
Aztán írogatod itt a hülyeségeidet, és csodálkozol, hogy mindenki szembe megy veled az autópályán...

GyMasa 2021.04.22. 19:26:41

@_atpijkamo_:
"Régiókról van szó. A megyék a régiók részei. A lényeg, hogy Magyarország az EU legszegényebb államai között van. "
És, ezt én honnan a faszból tudjam, ha te MEGYÉT írsz le???
Nehogymár a te hülyeséged az én hibám legyen!
Nóóóóóóóóóóóóóóóórmális???

GyMasa 2021.04.22. 19:28:06

@_atpijkamo_:
Itt van a link. Nézd meg, hogy melyik ország áll a "Globa deaths" ablak elején?
coronavirus.jhu.edu/map.html
Na, melyik ország áll ott??
Az USA.
Akkor ki hazudik?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 19:28:40

@GyMasa: "A Portfolió is hazudik..."

:))

A világon mindenki hazudik, csak a fide$$propaganda nem. :))

GyMasa 2021.04.22. 19:32:27

@_atpijkamo_:
Az hazudik csak igazán.
Ennek ellenére te itt összehordasz mindenféle értelmetlen hazugságot (bocsi, de igy csak a mai sokadik ilyen után hadd ne kelljen már azt gondolni, hogy csak szimplán tévedsz!).
Totál szánalmas vagy...
Részemről be is fejeztem, mert szerintem onnan, ahol te vagy már nincs visszaút és az én idő drágább annál, hogy egy hozzád hasonló értelmi fogyatékossal/hazug alakkla vitatkozzak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 19:35:09

@GyMasa: "Nézd meg, hogy melyik ország áll a "Globa deaths" ablak elején?"

Hungary: 2674, éppen Csehországot hagyjuk le. Az USA a kanyarban nincs 1715 halállal 1M lakosra vetítve.

ourworldindata.org/coronavirus

Ne higgy a hazug geci médiájának, mert csak hülyét csinálsz magadból. :))

nincs1agy 2021.04.22. 19:36:09

@_atpijkamo_: Hülyeség..Már miért lenne a legdrágább? Mutass már erre valami adatot. A világ atomerőmű beruházásai elhúzódnak és jelentősen túllépik az előzetes terveket:

www.vg.hu/vallalatok/energia/csak-kesobb-kapnak-atomot-a-finnek-953321/

www.vg.hu/energiatermeles/radioaktiv-kilengest-eszleltek-egy-finn-atomeromuben-3424441/

www.villanylap.hu/hirek/5609-aramot-termel-a-negyedik-orosz-vver-1200-tipusu-blokk-is

"Oroszországban már négy VVER-1200 típusú egység termeli a klímabarát villamos energiát és hamarosan újabb blokkok állhatnak az áramtermelés szolgálatába, ennek köszönhetően értékes építési és üzemeltetési tapasztalatokkal segíthetik a Paks II. projektet."

GyMasa 2021.04.22. 19:38:18

@_atpijkamo_:
Bocsi, de ezen a linken nincsen semmiféle ilyen lista. Ez egy kezdőoldal.
Még rendesen linkelni sem tudsz, te szerencsétlen.

chrisred 2021.04.22. 19:39:18

@GyMasa: De én igazi németekre gondoltam, akik előtte is 3 emeletes házban laktak. :)

chrisred 2021.04.22. 19:40:45

@GyMasa: www.worldometers.info/coronavirus/

A Deaths/1M pop fülre kattintva. De Gibraltár meg valóban előttünk van.

GyMasa 2021.04.22. 19:41:09

@nincs1agy:
Szerintem hagyjad Cicukát...
Ez a téma különösen hamar előhozza belőle a kognitív disszonanciát, aztán majd elkezd neked példálózni a többek által többször, tételesen megcáfolt LCOE értékekkel...
Vagy rosszabb esetben a lopott témájú, SAJÁT honlapjával, amit rendszeresen belinkelt a saját kijelentései igazolására.
(Persze, ha sikerül neki a linkelés... Ma, eddig nem igazán remekelt ebben)

élveteg 2021.04.22. 19:49:38

Mert miután Orbán az elmúlt tizenegy évben saját embereit nevezte ki az összes állami főhivatal élére, most a magyar nép vagyonát osztja fel az orbánisták ellenőrzése alatt álló magánalapítványok közt.

Mik vannak A saját embereit nevezte ki Ez mekkora balek Nem tanult az Antal példájából sem Aki olyan okos volt hogy a miniszeterek meg az államtitkárok esetleg helyettes államtitkárok a saját emberei voltak ( de még ez sem teljesen igaz lásd Szilvásy György helyettes államtitkár a miniszterelnöki hivatalban az Antal alatt ) a létező összes helyen poszton meg az ellenfél emberei ültek, maradtak

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.04.22. 19:56:24

@GyMasa: neked nem tetszett a Bödőcs video vagy a hasonló stílusú barátodnak?

GyMasa 2021.04.22. 20:00:13

@chrisred:
Hát, sajnálom, de nekem nem jelenik meg ez...
- kikapcsoltam az AdBlockert és frissítettem
- Rákerestem a honlapon a szöveges keresővel
- Ugyanezt megcsináltam Firefox ÉS Chrome alatt, de egyilk oldalon sem adott ki találatot.
Ezt találtam mostanra:
ourworldindata.org/covid-deaths
De ez sem táblázat, hanem grafikon és ebben Gibraltárt nem találtam, csak Észak Macedóniát, amelyiknél nagyobb ez az arány.
Mindenesetre, ez is megerősíti, hogy cicuka:
- Nem képes belinkelni, amit mutatni akar.
- Ez egy igen dinamikusan változó grafikon, ami szerintem rohadtul nem alkalmas alátámasztani, amit cicuka sugall... (Ezt hívják "mazsolázásnak" az érveléstechnikai hibák között, amikor csak a neked tetsző adatokat hivatkozod...) Hiszen a csúcs óta 2 pontot esett ez is Magyarország tekintetében.
- Ez a mutató majd akkor lesz releváns, ha véget ér a járvány, és lehet "végeredményt" hirdetni.
- Motívációi nem a legtisztábbak... (Én értem, hoyg orbánfóbiája van, de miért nem olyan "érvekkel" jön elő, amik stabil lábakon állnak? Elég sok van azokból is...)

GyMasa 2021.04.22. 20:06:11

@chrisred:
Miért, nekik olcsóbb az áram, vagy szerinted kevesbbet fizetnek érte?
A Check24.de alap kalkulátora 4250 kWh-t ajánl ki egy 4 fős családnak.
De, gyanítom ez a kalkulátor nem veszi figyelembe a 12 hónapos home office-t.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.04.22. 20:28:00

@GyMasa: egyik Bödőcs video alatt volt ez a kognitív disszonancia szöveg és egyből Kovács norcraft Józsefné az unokatestvéred jutott eszembe!

Amúgy igazad van hogy nem!

Los Gigantes 2021.04.22. 20:38:28

@GyMasa: Ez a mutató majd akkor lesz releváns, ha véget ér a járvány, és lehet "végeredményt" hirdetni."

Nem valószínű, hogy az első helyünket más országok veszèlyeztetnèk, esetleg a balkáni országok - Bosznia ,vagy Montenegró lenne esèlyes , de ott is megtört a járvány lendülete . Magyarországon ès Csehországban annyira magas a lakosságarányos halálozás , amit nehèz lesz másoknak utolèrni .

Orbanèk ezt elszúrták:
Sem a második hullám előtt nem volt megfelelő a járványvèdekezès , sem a harmadik hullám előtt, amikor már nyilvánvaló volt , hogy az angol variáns veszèlyesebb ,mègis az időben zárás helyett konzultálni kezdtek a nyitásról ...
Az egèszsègugyi közszolgálati jogviszony bevezetése , pedig pont ott ütött be , ahol a legnagyobb hiány volt , pl intenzíves szakápolók mentek el. Hozzá lehetne tenni, az egèszsègügy most is válságban van, többen kevesebbet kapnak a szakdolgozók közül, mióta kiestek a korábbi kollektív szerződèsből!

Orbán szinte mindent elrontott amit lehetett ,csak a kínai ès orosz vakcinák behozatala volt jó döntès , egyèbkènt 2020 szeptembere után ,szinte csak megkèsett ès elhibázott járványügyi döntèsek voltak .
Ha az emberek látták volna mi megy a kórházakban , beengedik a sajtót, nem pedig barmoságokkal etetik őket : " ..mindenkit meggyógyítunk", " mi támadunk, a vírus vèdekezik", " földre vittük a vírust " -
akkor talán többen gondolkodtak volna felelős módon...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 20:43:35

Seggtáncon van Pedó Matyi, hogy nem próbál hozzászólni?

Ímél se jött tőle délután 3 óra. Kezdek aggódni, elkapta a vírust?

GyMasa 2021.04.22. 20:46:16

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Öööö..
Nem tudom.
Sajnos Bödöcs nem a kedvencem... Nem tartottam soha különösebben viccesnek, amit csinál.
Ezért külön is elnézést kérek...
Kovácsné meg nem az unokatestvérem :-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 20:46:17

@_atpijkamo_:

A soros.org oldalt nézd, ott független szakértők bizonyítják: Zorbán találta ki a vírust, s már fél Mo. bele is halt.

GyMasa 2021.04.22. 20:50:14

@Los Gigantes:
"Nem valószínű, hogy az első helyünket más országok veszèlyeztetnèk..."
Én ezt értem, de MA ez akkor sem csak az a mutató, ami miatt ki lehetne jelenteni bármit is.
És, itt üt vissza a tény, hogy Magyarországon is mindenkit Covid halottnak nyilvánítanak, aki pozitív vírustesztet produkál a halála után.
Még akkor is, ha mondjuk szívinfarktusban halt meg, vagy autóbalesetben...

nemecsekerno_007 2021.04.22. 20:52:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Pár napja elárasztott, de mire elküldhettem volna a picsába már kidobták.

kvadrillio 2021.04.22. 20:57:40

NU, EHHEZ A FASZHOZ KERÜL AZ UNIÓS 58 MILLIÁRDOS FEJKVÓTAPÉNZ VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSKÉNT ????? ENNEK VÉGET KELLENE VETNI MÁR !!!!!

Mészáros Lőrinc topéttermet, az EU sétányt épít a bodrogkeresztúri pincészetéhez

Zsidai Péter 2021.01.12 11:34

Belpol

Tavaszra nyithat meg Mészáros Lőrinc prémium étterme a Bodrog partján, ahol felvásárlásaival komplett borászati cégcsoportot hozott létre. A földmunkákkal télen sem álltak le Bodrogkeresztúron a leggazdagabb magyar Dereszla nevű pincészetével szemben, amelyhez másfél milliárdos uniós támogatású projekt keretében kövezteti ki az utat a kormány.

Ajánlom

Advent idején is folyt a munka a Bodrogkeresztúrt Bodrogkisfaluddal egybekötő folyóparti kanyarulatban, ahol az utca mindkét oldalát a Mészároshoz került Dereszla cégcsoport uralja. A Sárospatakra vezető út bal oldalán a hegyoldalba nyúló pincészet, jobb oldalon, közvetlenül a Bodrogkisfaludba érő kanyar előtt a korábbi pálinkafőző, ahol hónapok óta komoly építkezés folyik, markológéppel, Kamaz teherautóval, legalább húsz munkással. Nyolc, az épület tartását biztosító betonoszlopot már beágyaztak a Bodrog-parti masszív talajba. A nyirkos, esős, téli időben sem állt le az építkezés, csak a sárdagasztás csökkenti a hatékonyságot. A borospincével kombinált konyha és étterem átadását – amely egy üvegből készített látvány-pálinkafőzőt is magában foglalhat – tavaszra ígérték, legalábbis a két faluban erről tudnak. Az étterem a prémium minőséget fogja képviselni, amit az egyik ott söprögető munkás úgy összegzett, 50 ezer forinttal ide nem lesz érdemes belépni.

A bodrogkeresztúri létesítmény funkciójáról kérdeztük a Dereszla Pincészet ügyvezetőjét, Mészáros kisebbségi cégtársát, de kérdéseinkre több hét elteltével sem reagált. Kalocsai Lászlót többszöri telefonos megkereséssel sem sikerült elérnünk, folyamatosan házon kívül tartózkodott, visszahívást nem kaptunk.

Mészáros Lőrinc birodalma a Bodrog partján is terjeszkedik

Fotó: A szerző felvétele/Zsidai Péter

Megjelenik Tokaj-Hegyalján a leggazdagabb magyar

Mészáros Lőrinc meseszerűen emelkedő üzleti pályaívének meghatározó vonása, hogy kisgömböcként nyeli el az ország jól menő vállalkozásait, a gazdasági élet komplett szektorait. Mindenevő étvágya szinte csillapíthatatlanak mutatkozott a Tokaj-hegyaljai borvidéken is. Bodrogkeresztúron két év alatt bekebelezte a legnagyobb bortermelőt, a Chateau Dereszla Borászatot 50 hektáros szőlőbirtokkal, borfeldolgozóval, vett hozzá pálinkafőzőt, Tarcalon pedig a vidék és Borsod megye top szállásadóját, az ötcsillagos Andrássy Rezidencia Wine and Spa Hotelt – utóbbira két évvel később a miniszterelnök veje 800 milliós MFB-hitelből tette rá a kezét.

A rendszerváltozás után egy francia bortermelő szövetkezet alapította Dereszla Bortremelő és Értékesítő Kft.-be számos tulajdonváltást követően 2016 novemberében toppant be a leggazdagabb magyar. Mészáros mezőgazdasági vállalkozása, a Búzakalász 66 Kft. mindjárt megvette a cég 99 százalékos üzletrészét, ahogy a pezsgőt is készítő Henye Borászat Kft.-t, valamint a Henye Hotel Kft.-t. A domboldalon Mészárosék borbárt, rendezvényközpontot és ötszobás vendégházat működtetnek. Szintén még 2016-ban ugyanerre a sorsa jutott a bodrogkeresztúri Tokaj_Major Bortremelelő Kft. is. 2017 tavaszán Mészáros személyesen vásárolta hozzájuk a Dereszla Sparkling Bortermelő Kft.-t, végül bodrogkeresztúri terjeszkedését zárva, 2018 januárban a Búzakalász 66-tal nyelte le a Vass Csepp Páinkafőző Kft.-t. A cégcsoporthoz csatolva Dereszla Food and Spirit Kft. névvel látták el, ennek a területén halad a bor-gasztro ingatlanfejlesztés. A pálinkafőzést néhány éve már le kellett állítani, mivel

egy gőzmozdony kazánja fűtötte, befüstölve a falut, és a cefre tárolása sem volt környezetbarát,

úgyhogy el is takarították az üzemet. Étteremnek viszont ideális a helyszín: a pincészetből két perc sétával az út túloldalán lehet folytatni a borkóstolást. Bár a 600 éves Dereszla-pince a legnagyobb Bodrogkeresztúron egykilométeres hosszúságával és öt szintes mélységével, profilja nem a topkategóriás vendéglátás. Pincelátogatásra és borkóstolásra várják a betérőket a 20 és 60 fős kóstolótermeikben, de állandó konyhát és klasszikus éttermi komfortot eddig nem tudtak mellé tenni. Ez a hiány rövidesen megszűnik az étterem átadásával.

Fejlesztés fejlesztés hátán

Mészáros kiváló üzleti érzékkel látott hozzá az építéséhez, éppen akkor, amikor Bodrogkeresztúron sínre került az Európai Unió és magyar állam által finanszírozott, a pincészetét is jótékonyan érintő másfél milliárd forintos közterület-fejlesztés, így nincs magára hagyva törekvéseiben. Bodrog-parti pincészete vendégforgalmának növekedéséhez

az EU szó szerint kikövezi az útját.

Bodrogkeresztúr

A ROHADKURVAÉLETBEMÁÁÁÁR !!!

GyMasa 2021.04.22. 20:59:11

@nemecsekerno_007:
Látod, így jársz, ha reagálsz arra, amit idefos..
Én simán tiltom az AdBlocker-rel.
De semmiképpen nem válaszolok neki...
(csak igen ritkán. A minap volt egy ilyen, de előtte vagy fél évig simán csak ignoráltam, hiszen az érdemi vitára teljesen alkalmatlan a lelkem...)

kvadrillio 2021.04.22. 20:59:25

JAJJJ. EZAZA..HELY, AHOVÁ A HASZID ZSIDÓK IS ZARÁNDOKULNI SZOPTAK ????!!!

@kvadrillio: ...Bodrogkeresztúr turisztikai attraktivitásának fejlesztése 100 százalékban vissza nem térítendő támogatásból valósul meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) projektjeként. Ennek keretében kerül sor a Dereszla Pincészet előtti közterület- és a pincesori vigalmi negyed fejlesztésére: Mészáros borászatát gyalogos sétánnyal kötik össze a leendő kilátóponttal, a Hétvezér családbarát pihenőparkkal. A sétánynak köszönhetően közvetlen, kiépített kapcsolat jön létre a Bodrog-parttal is, ahol „lapátos” megállóhely készül egy úszó stéggel, továbbá egy mobiltöltő pontként funkcionáló új zenepavilon – olvasható a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács (TBFT) projektismertetőjében. A fejlesztések élén a Dereszla Pincészetet érintő beruházásokat említik, ezek után következik a többi: a református műemlék templom, a főtéri fesztiválhelyszín megújítása, a Bodrog-gáthoz vezető út, parkoló és játszótér kialakítása, a Kincsestár helytörténeti kiállítás bejáratának átalakítása, légkábelek földbe helyezése, a főutca és kapcsolódó utcák rehabilitációja, új utcabútorok kihelyezése, elektromos buszoknak létesülő megálló építése.

A 2017-es kormánydöntés 1,2 milliárdos projektkeretet hagyott jóvá, amit aztán 300 millióval megtoldottak.

Még örömtelibb, hogy a támogatás kedvezményezettjének felügyelőbizottságában Mészáros üzlettársa is helyett kapott. A projektet menedzselő bodrogkeresztúri önkormányzat alapította Bodrogkeresztúrért Nonprofit Kft. ellenőrző testületében a fejlesztésben érdekelt Dreszala Pincészetet ügyvezetője is megtalálható. Kalocsai László emellett a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának alelnöki pozícióját is betölti, ami azért sem jelentéktelen pozíció, mivel a hegyközség elnöke révén tagja az uniós pénzeket térségben terítő TBFT-nek. A testületet a kormány bevonta a támogatási konstrukciók előkészítési feladataiba, véleményét figyelembe vették a tervezés folyamán, és a megvalósulás folyamatának felügyeletére is felkérték.

Fotó: A szerző felvétele/Zsidai Péter

Orbán legendás kijelentése

A Bodrogkeresztúrért Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának másik tagja Molnár Péter, a hegyközség elnöke, aki az Orbán család legendássá lett tokaji boros cége, a Szárhegy Dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. felügyelőbizottságában 2004-2005-ben néhány hónapon át akkor tevékenykedett, amikor a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó még aktív tulajdonosa volt a cégnek. Ennek egyik taggyűlésén hangzott el az Orbánnak tulajdonított, az állami források elérését segítő szállóige, miszerint "Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet!" Molnár jelenleg is ügyvezetője a cégnek, amiben Kékessy Dezsőnek, Orbán volt párizsi nagykövetének és családjának 1997 óta van érdekeltsége. Kékessyék láthatóan ragaszkodnak a bodrogkisfaludi céghez, mert bár Kékessy Georges Sándor 2018-ban kilépett, Kékessy Dezső tavaly márciusban ismét visszavásárolta.

A bodrogkeresztúri közterület-fejlesztések tervezett befejezése 2021. december 31., ami biztosan nem lesz tartható, ugyanis még a kiviteli tender felhívása nem jelent meg. Úgy tudjuk, a TBFT-nél azzal számolnak,

tavasz végére hirdethetnek eredményt, a projektelemek átadása fél évet is késhet 2022 nyarára.

Bodrogkeresztúr polgármesterét is kérdeztük Mészáros Lőrinc új étterméről, de mivel nem önkormányzati beruházásról van szó, Rozgonyi István nem tudott róla nyilatkozni. Az viszont tudható, hogy Mészáros már a pálinkafőző megvétele utáni hónapokban megmozgatta a területet, 2018 elején talajfeltöltést is végeztek. Akkoriban az étterem mellett a helyiek szállodaépítéséről is beszéltek, de Balogh Sándor bodrogkisfaludi polgármester kérdésünkre ezt kizártnak tartotta.

A tokaji térségre a következő években is ömleszteni fogja a közpénzeket a kormányzat: a 150 milliárdos fejlesztési tervről ebben a cikkünkben írtunk részletesen novemberben.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.04.22. 21:03:34

Matyi tuti a fidesz embere hogy szétcseszi a blogokat!
Ha tênyleg haragudna a fideszre a faszpajtásokon osztaná azokat!
Na azt megnézném!

Los Gigantes 2021.04.22. 21:14:01

@GyMasa: És, itt üt vissza a tény, hogy Magyarországon is mindenkit Covid halottnak nyilvánítanak, aki pozitív vírustesztet produkál a halála után.
Még akkor is, ha mondjuk szívinfarktusban halt meg, vagy autóbalesetben..."

Ez nagyjából mindenhol így van, ha covidos volt, akkor a covid áldozatának kell tekinteni. Az infarktust is a covid váltja ki, annak szövődmènyekèpp. Baleset esetèben ha valaki kórházba kerül , letesztelik, ha covid - pozitívnak bizonyul , majd meghal , akkor a covid lesz a fő halálok. De , ez logikus . Pl: a balesetet szenvedő vèrzik, a covid meg tovább növeli az embólia hajlamot, extrèm mèrtèkben , így jogos lehet covid halottnak tekinteni ...

kvadrillio 2021.04.22. 21:14:22

HMMMM...AZ ALAPÍTVÁNYOSDI MÁR A HORTHY RENDSZERVEN SEM SZOLGÁLTA A NÉP JAVÁT, CSAKIS A GAZDAGOKÉT ! EZÉRTIS BUKOTT A HORTHY RENDSZAR !!! ORBÁN MOST VISSZA AKARJA HOZNI A CSELÉDRENDSZART ! MÁR FÉLIGMEDDIG VISSZA IS HOZTA ! EZ IS BUKNI FOG !!!!! :o)))))

A mezőhegyesi polgármester szerint nem gond, ha a Ménesbirtok alapítványi tulajdonba kerül

Bod TamásBod Tamás 2021.04.19 07:54

Kis-Magyarország

A helyi lakosokkal szemben Mezőhegyes polgármestere semmilyen veszélyt nem lát abban, hogy hamarosan alapítványi formában működik tovább a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság. Pap István Tibor korábban a mezőhegyesi agrárcég vezetője volt, polgármesterjelölt pedig Lázár János javaslatára lett – méghozzá a hivatalos Fidesz-jelölttel szemben. Simán nyert.

Ajánlom

Nyugtalanságot és bizonytalanságot keltett Mezőhegyesen, hogy egy, a kormány által támogatott törvényjavaslat alapján hamarosan kikerül az állami tulajdonból a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság és a Jövő Nemzedék Földje Alapítványnak juttatnák azt.

Az alapítványt kuratórium vezeti majd, feltehetően ugyanúgy fideszes káderekkel telepakolva, mint ahogy az egyetemeknél látni, a kurátorok megbízatása életük végéig szól. A történtek mögött helyben sokan Lázár János elgondolásait látják, aki kormánybiztosként felel az agrárcégért, így sokan szinte biztosra veszik, hogy a kuratórium elnöke maga Lázár lesz.

Mezőhegyes magánosításának ügye szóba került a parlamentben. Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese szólalt fel az ügyben és követelte, hogy vonják vissza a törvényjavaslatot, az ellenzéki politikus közönséges lopásnak nevezte a tulajdonosváltást. Lázár válaszában ezzel nem értett egyet, és szükségesnek tartotta, hogy a mindenkori kormányoktól független legyen a mezőhegyesi agrárcég. Érvelését ugyanakkor valamelyest gyengíti, hogy tulajdonosi jogokat gyakorló alapítvány kuratóriuma kizárólag kormánypárti vagy ahhoz közeli emberekből fog állni. Lázár mindenesetre elhívta Gurmait egy mezőhegyesi látogatásra, aki ennek eleget is fog tenni.

2016-ban éppen a kormány államosította a Ménesbirtokot, így akadályozva meg, hogy Simonka és strómanjai megszerezzék azt, a felelőse Lázár János lett kormánybiztosként. Lázár eddigi mezőhegyesi ténykedése viszont ellentmondásos: néhány évvel ezelőtt azt vállalta, hogy Európa legjobb agrárcége lesz a Ménesbirtok, ennek jegyében több tízmilliárd érkezett a céghez, de ez az eredményeken ez még nem látszik.

A helybeliek közül a magánalapítványba szervezés miatt többen a magánérdekek előretörésétől tartanak. Egyesek szerint az is reális veszély jelent, hogy visszatérhet a cselédvilág. Attól is félnek, hogy jelentősen csökkenhet a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságban dolgozók száma, valamint lazulhat az önkormányzat és az agrárcég különleges együttműködése - ez azért is kényes pont, mert a több mint kétszáz évvel ezelőtt alapított Ménesbirtok hozta létre Mezőhegyest, és nem a település az agrárcéget.

Mezőhegyesi pillanatkép
Fotó: Szlavkovits Rita

Lázár ajánlotta polgármesternek

Felmerülő kérdéseinkkel megkerestük Pap István Tibor független polgármestert, aki 2019 nyarán rendhagyó körülmények között lett jelölt a városvezetői posztra: néhány hónappal az önkormányzati választás előtt Lázár szokatlan tartalmú szórólapot juttatott el minden mezőhegyesi háztartásba. Ebben - bár közjogilag semmi köze Mezőhegyeshez, hiszen a szomszédos Hódmezővásárhely, Makó és környékének országgyűlési képviselője - leírta, milyen polgármesterre van szerinte szüksége a dél-békési kisvárosnak. A szórólapon az szerepelt:

„a legjobb választás egy olyan ember, aki a város valamelyik nagy cégében dolgozik, kellő felelősséggel, tudással és alázattal vállalja a mezőhegyesiek szolgálatát.”

kvadrillio 2021.04.22. 21:17:59

@kvadrillio: A két forma között az alapvető különbség, hogy az egyesület személyeket egyesít, az alapítvány vagyont......EZÉRTIS LEHET BENNE KURVASOK PÉNZT LENYÚÚÚÚLNI !!! :o) ORBÁN ! ORBÁN ! TE BUKNI FOXXX !!!!! :o)))))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 21:28:52

@nincs1agy: "Már miért lenne a legdrágább?"

A fideszes atomerőmű pártiak hívták fel rá a figyelmemet. Néha nem figyeltek, és véletlenül igazat mondtok. Ilyenkor is fizet nektek Kubatov?

"A világ atomerőmű beruházásai elhúzódnak és jelentősen túllépik az előzetes terveket:"

Igen, ez Paks2-nél is várható. Plusz a fidesz pénzszivattyú is megsokszorozza az árat. Kell a Mészáros Lölö nevű pénztárcába hogy vehessen magának bukszát (Várkonyi Andika). :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 21:30:13

@GyMasa: :))

Azért nem tudod megismerni az igazságot, mert még egy weboldalt se tudsz használni. :))

Igzán szánalmasak vagytok nerjobágyok. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 21:33:41

@GyMasa: "Bödöcs nem a kedvencem... Nem tartottam soha különösebben viccesnek, amit csinál."

Fáj, ha elhangzik az igazság a gazdádról? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 21:35:44

@MAXVAL birсaman közíró: "ott független szakértők bizonyítják"

Bárhol megnézheted a covid halálozási statisztikákat, Magyarország világelső az 1M főre vetített hullák számában. Ezt csak a hazug fide$$ propaganda lapok hallgatják el a hívők elől.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 21:36:59

@GyMasa: "MA ez akkor sem csak az a mutató, ami miatt ki lehetne jelenteni bármit is."

Orbán gazdád szerint pedig ez a mutató az, amivel a sikert méri. Hullákban. Sajnos most a totális sikertelenségét.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.22. 21:46:52

Egy összesítés szerint mostanra lakosságarányosan Magyarországon jelentették a világon a legtöbb koronavírusos halálesetet, de ezzel az adattal óvatosan kell bánni. Az országok alig-alig hasonlíthatók össze, mert különbözőképpen tartják nyilván a Covid áldozatait. Érdemesebb a többlethalálozást figyelni, azaz hogy mennyivel többen halnak meg egy évben az átlagos halálozási adathoz képest. Egy KSH-tanulmány szerint 2020-ban Magyarországon az uniós átlagnak megfelelően 14 százalékkal emelkedett a halálozás, idén márciusig pedig 15 százalékkal. Ebben a versenyben később hirdetnek végeredményt, sok ország kormánya magyarázkodhat majd a számok miatt. Több mint 25 ezer magyar elvesztése azonban mindenhogy sok: a vírus keményen tarol az amúgy is rossz egészségi állapotban lévő magyar lakosság körében.

telex.hu/koronavirus/2021/04/22/koronavirus-halalozas-tobblethalalozas-statisztika-ksh-modszertan-nemzetkozi-osszehasonlitas

Vajon ki a felelős a magyar lakosság rossz egészségi állapotáért? Soros György patrióta, vagy aki sok-sok éve kormányon van???

nincs1agy 2021.04.22. 23:11:17

@_atpijkamo_: Komolyan szórakoztatóak azok a kis hülyeségek, amelyeket végső tanácstalanságodban kitalálsz? Milyen fideszes mondta ezt neked, és honnan tudja? A krónikus hazudozás betegséget támogatja a TB?

"Plusz a fidesz pénzszivattyú is megsokszorozza az árat."

Nokiás dobozokban csomagolva..

GyMasa 2021.04.23. 02:09:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
"Matyi tuti a fidesz embere hogy szétcseszi a blogokat!
Ha tênyleg haragudna a fideszre a faszpajtásokon osztaná azokat!
Na azt megnézném! "
Nem, sajnos gender ratyi egy olyan alak akinél az ostobaság szorgalommal (és extrém mértékű nárcizmussal ) párosul...
Ő az a fajta ellenzéki aktivista, aki nem veszi észre magáról, hogy annyira káros a saját oldalára, amit csinál, hogy az egyenesen az általa fóbiába hajló gyűlölettel megvetett oldalt támogatja...
Ő az az ember aki képes volt arra, hogy magára haragítsa, az amúgy egymást gyökeresen gyűlölő, a politikai palett átellenes oldalán álló egyéneket is (pl. Birca ÉS Kurt úrfi), akik amúgy semmi közöset nem tudnak felmutatni...
Most képzeld el, milyen hatással lehet matyika egy olyan emberre, aki próbál semleges maradni a politikai témákban?

GyMasa 2021.04.23. 02:22:46

@Los Gigantes:
"Ez nagyjából mindenhol így van, ha covidos volt, akkor a covid áldozatának kell tekinteni."
de ez egy rettentően hibás hozzáállás!

" Az infarktust is a covid váltja ki, annak szövődmènyekèpp."
...mondja ezt a jelenlegi _POLITIKAI_ irányvonal.
(nem az orvosokat kellene inkább megkérdezni?)

" Baleset esetèben ha valaki kórházba kerül , letesztelik, ha covid - pozitívnak bizonyul , majd meghal , akkor a covid lesz a fő halálok. De , ez logikus ."
Akkor is "logikus", ha kitörik a nyaka egy motoros balesetben?
Vagy akkor a balesetet is a covid okozta???

" Pl: a balesetet szenvedő vèrzik, a covid meg tovább növeli az embólia hajlamot, extrèm mèrtèkben , így jogos lehet covid halottnak tekinteni ... "
Jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa, hogy "LEHET"!
Akkor már egészen biztos, hogy csakis, kizárólag az OK!
Köszönöm, hogy felvilágosítottál!

GyMasa 2021.04.23. 02:31:17

@_atpijkamo_:
"Azért nem tudod megismerni az igazságot, mert még egy weboldalt se tudsz használni. :))

Igzán szánalmasak vagytok nerjobágyok. :)) "
Nem, TE vagy igazán szánalmas...
Ezt linkelted be nekem:
ourworldindata.org/coronavirus
Na, ezek NINCS semmi olyan, amit állítottál.
Itt viszont, egy kisebb keresés után megtaláltam (NEM a táblázatot, hanem egy grfikont)
ourworldindata.org/covid-deaths
Szóval, akkor még mindig az a kérdés, hogy vajon tudsz-e helyesen linkelni?
Mivel a két link nem egyezik, így a válasz még mindig az, hogy nem...
Tehát:
- Nem tudsz linkelni
- Nem vagy képes leírni azt, amit akartál
- Nem vagy képes beismerni, hogy tévedtél (hazudtál)
- az orbánfóbiád teljesen elhomályosítja az ítélőképességedet.
- pedig számtalan olyan dolog van orbánékkal kapcsolatban, amire panaszkodhatnál saját magad mélytorkoztatása nélkül is.
- és akkor még akár autentikus is lehetnél.

GyMasa 2021.04.23. 02:33:46

@_atpijkamo_:
""Bödöcs nem a kedvencem... Nem tartottam soha különösebben viccesnek, amit csinál."

Fáj, ha elhangzik az igazság a gazdádról? :)) "
Nem, Bödöcsöt soha nem tartottam viccesnek.
Van ilyen.
PL. téged sem tartottalak soha autentikusnak, mert hijján vagy annak a képességnek, hogy képes legyél leírt szöveget értelmezni, vagy akár annak is, hogy képes legyél pontosan leírni azt, amire gondoltál.
VAGY
Elismerni, hogy hibáztál...
Azért valljuk be nem vagy te egy Chuck Norris...

GyMasa 2021.04.23. 02:38:00

@_atpijkamo_:
"Orbán gazdád szerint pedig ez a mutató az, amivel a sikert méri. Hullákban. Sajnos most a totális sikertelenségét. "
Nekem ugyan nem gazdám senki.
Nem tudom orbán miben méri a sikerét (és, őszintén, nem is érdekel), de neked egészen biztosan nem az őszinteség a mérőszámod.
Az a baj, hogy a te "mérőszámod" egy pillanatnyi érték, kb. olyan, mintha a maraton 10. kilométerénél jelentenéd ki valakiről, hogy "csúfosan veszített".
Lehet, hogy igazad van, de ha mégsem, akkor nagyon csúnyán segget csináltál a szádból.
Amiről lássuk be, hogy nem az első alkalom lenne...

GyMasa 2021.04.23. 02:40:13

@_atpijkamo_:
Nocsak, cicuka!
Módosítani kellett az álláspontodat???
Micsoda MEGLEPETÉS!

(Azért, most kapsz egy piros pontot, hogy beismerted (khmmm...), hogy az eddigi álláspontod tarthatatlan volt.)

GyMasa 2021.04.23. 02:42:02

@dnigh:
Itt szerintem egyedül te vagy az, aki szeretné, ha seggbe basznák, de te még ahhoz is pöcs vagy, hogy leakassz magadnak valakit, aki ezt megteszi...
Matyika.
Őszintén sajnállak, ember!

chrisred 2021.04.23. 06:07:21

@GyMasa: Úgy érted, azok az adatok, amiket a géped nem tud megjeleníteni, nem is léteznek? :) Segítek, bemásolom az 1 millió főre vetített halálozási adatot a lista első tíz országából:

1 Gibraltar 2791
2 Hungary 2,697
3 Czechia 2684
4 San Marino 2589
5 Bosnia and Herzegovina 2,501
6 Montenegro 2299
7 Bulgaria 2,261
8 North Macedonia 2,206
9 Slovakia 2,079
10 Belgium 2,052

"Ez a mutató majd akkor lesz releváns, ha véget ér a járvány, és lehet "végeredményt" hirdetni."

Nyilván, ezt írtam én is az első hullám idején. De minél hosszabb időszak adatait tartalmazza, annál nagyobb és huzamosabb trendváltozás szükséges a sorrend felborulásához.

chrisred 2021.04.23. 06:12:32

@GyMasa: "Miért, nekik olcsóbb az áram, vagy szerinted kevesbbet fizetnek érte?"

Nem, csak a fogyasztás optimalizálásának eredményét (napelem, passzívház stb.) akkor lehet érdemben lemérni, ha ugyanolyan életkörülmények között élő személyek fogyasztását vizsgáljuk. Ha a félszobás albérletben létminimum szintjén élő fickó nyer a lottón, és egy kacsalábon forgó kastélyt vesz magának, nyilván nőni fog a fogyasztása, bármennyi fogyasztást optimalizáló megoldást is alkalmaz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.23. 06:31:18

@GyMasa: Nekem csont nélkül bejött. Talán az egész géped ki kellene dobnod! Vagy levenni a fideszes szoftvert ami csak a kormány propagandához illeszkedő adatok megjelenítését hagyja.

# Country,
Other Total
Cases New
Cases Total
Deaths New
Deaths Total
Recovered Active
Cases Serious,
Critical Tot Cases/
1M pop Deaths/
1M pop Total
Tests Tests/
1M pop Population
World 145,344,801 +28,140 3,085,284 +817 123,623,495 18,636,022 110,158 18,646 395.8
1 USA 32,669,121 584,226 25,236,658 6,848,237 9,962 98,233 1,757 435,438,612 1,309,318 332,569,103
2 India 16,263,695 +6,386 186,928 13,648,159 2,428,608 8,944 11,693 134 274,445,653 197,310 1,390,938,435
3 Brazil 14,172,139 383,757 12,673,785 1,114,597 8,318 66,294 1,795 28,600,000 133,783 213,778,290
4 France 5,408,606 102,164 4,242,893 1,063,549 5,981 82,713 1,562 73,468,365 1,123,538 65,390,220
5 Russia 4,736,121 107,103 4,361,807 267,211 2,300 32,443 734 126,800,000 868,582 145,985,055
6 Turkey 4,501,382 37,329 3,909,935 554,118 3,463 52,914 439 45,040,704 529,453 85,070,186
7 UK 4,398,431 127,345 4,171,798 99,288 276 64,518 1,868 146,043,397 2,142,220 68,173,867
8 Italy 3,920,945 118,357 3,330,392 472,196 3,021 64,927 1,960 56,250,055 931,448 60,389,901
9 Spain 3,456,886 77,496 3,156,955 222,435 2,283 73,913 1,657 44,374,223 948,787 46,769,420
10 Germany 3,238,054 81,693 2,865,000 291,361 5,049 38,548 973 54,061,332 643,585 84,000,346
11 Argentina 2,796,768 60,620 2,449,793 286,355 4,791 61,427 1,331 10,521,258 231,084 45,530,079
12 Poland 2,731,256 64,168 2,380,787 286,301 3,229 72,230 1,697 13,767,550 364,095 37,813,081
13 Colombia 2,720,619 70,026 2,538,020 112,573 5,306 53,013 1,365 14,134,970 275,429 51,319,826
14 Iran 2,335,905 68,366 1,837,590 429,949 5,038 27,527 806 14,854,140 175,046 84,858,374
15 Mexico 2,319,519 +3,708 214,095 +498 1,841,964 263,460 4,798 17,839 1,647 6,487,007 49,891 130,024,158
16 Ukraine 1,990,353 41,266 1,533,303 415,784 177 45,733 948 9,089,301 208,849 43,520,907
17 Peru 1,734,606 58,604 1,661,792 14,210 2,614 52,026 1,758 10,650,847 319,448 33,341,429
18 Indonesia 1,626,812 44,172 1,481,449 101,191 5,897 160 14,111,521 51,156 275,853,884
19 Czechia 1,612,832 28,787 1,520,263 63,782 862 150,380 2,684 16,478,838 1,536,483 10,725,036
20 South Africa 1,571,348 53,995 1,496,756 20,597 546 26,228 901 10,447,673 174,387 59,910,682
21 Netherlands 1,435,854 17,002 1,196,364 222,488 828 83,648 990 11,781,337 686,338 17,165,507
22 Canada 1,155,834 23,822 1,045,244 86,768 1,312 30,410 627 30,411,387 800,111 38,008,941
23 Chile 1,148,320 25,532 1,081,117 41,671 3,375 59,658 1,326 12,574,563 653,275 19,248,502
24 Romania 1,039,998 26,943 959,126 53,929 1,405 54,354 1,408 8,022,449 419,284 19,133,705
25 Iraq 1,010,304 15,128 884,181 110,995 525 24,674 369 8,989,021 219,532 40,946,290
26 Philippines 971,049 16,370 846,691 107,988 750 8,768 148 11,352,726 102,503 110,754,930
27 Belgium 964,526 +4,357 23,909 +42 815,371 125,246 935 82,932 2,056 12,156,374 1,045,229 11,630,350
28 Sweden 932,076 13,882 752,000 166,194 403 91,829 1,368 8,151,774 803,124 10,150,080
29 Israel 837,807 6,346 829,424 2,037 161 91,090 690 14,014,683 1,523,734 9,197,590
30 Portugal 832,891 16,956 791,171 24,764 104 81,876 1,667 10,047,412 987,689 10,172,646
31 Pakistan 784,108 +5,870 16,842 +144 682,290 84,976 4,652 3,495 75 11,431,241 50,956 224,336,070
32 Hungary 760,967 26,001 469,592 265,374 876 78,934 2,697 5,205,923 540,005 9,640,500

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.23. 06:34:33

@GyMasa: Mindenesetre, ez is megerősíti, hogy a kistáska (te) még a böngészőket sem tudja kezelni. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.23. 06:39:47

@GyMasa: Igen ostoba vagy. Ő tévedésből megyét írt, de régiókra hivatkozott. Az egészből az derült ki hogy fingod nincs arról, hogy Magyarország 7 régióra van felosztva.
Hogy okosodj, idelinkelem neked. Már ha képes vagy megnyitni. :-))

hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_r%C3%A9gi%C3%B3i

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 07:22:41

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Pedó Matyi szimpla elmebeteg. Ő saját magát egyébként hithű ballibnek hiszi. A valóságban egyik oldalhoz se tartozik.

Los Gigantes 2021.04.23. 07:53:59

@GyMasa: Ez nagyjából mindenhol így van, ha covidos volt, akkor a covid áldozatának kell tekinteni."
de ez egy rettentően hibás hozzáállás!"

- mondod te idióta fasz, de nem a WHO , vagy orvosok többsège!

Az infarktust is a covid váltja ki, annak szövődmènyekèpp."
...mondja ezt a jelenlegi _POLITIKAI_ irányvonal.
(nem az orvosokat kellene inkább megkérdezni?)

Ez nem a politika irányvonal , te szellemi fogyatèkos , elmebeteg kretèn, hanem ez az orvosi tapasztalat :

www.health.harvard.edu/blog/covid-19-and-the-heart-what-have-we-learned-2021010621603

Akkor már egészen biztos, hogy csakis, kizárólag az OK!
Köszönöm, hogy felvilágosítottál!"

Így van, a covid lesz az a " trigger", ami embóliat ès sokszervi leállást idèz elő!

De, csak szólj máskor is , ostoba , nyomorult fideszes troll, elhozom neked a világosságot !

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 07:54:33

@GyMasa:

Attól, hogy nem értenek emberek egyet x kérdésben, meg lehet közös ügyük y kérdésben.

Pedó Matyi a 90-es évek ballibaizmusát akarja vissza, amikor ki kellett tagadni a világból is mindenkit, ai nem ballib.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.23. 07:57:37

@GyMasa: "Nem tudom orbán miben méri a sikerét"

Nincs interneted faszfej? A gazdád mondta:

"Most a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni"

koronavirus.gov.hu/cikkek/orban-viktor-magyarorszagnak-mukodnie-kell-0

"egy pillanatnyi érték"

Kumulatív érték, az összes meghalt honfitársunk a járvány kezdete óta. Ez változhat, de csak nőhet. És a világon a legmagasabb. És mindennek a tetejében messze a leggyorsabban nő. Rosszabb járványkezelést el se lehet képzelni, mint amit a geci gazdád "produkál". És te, NERcseléd még kifogásokat keresel. Több, mint egy évtizede fosztogatja az országot, nem tudod másra kenni a felelősséget az elszegényedésért, az ország lerohadásáért. Csak Brüsszel pénze tarja fenn a pártállamot. (Maffiaállamot.)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 07:57:48

@GyMasa:

Bödöcs mára a ballib táborban elérte a "szent" státuszt, kb. mint Árpi bácsi. Azaz nem szabad kritizálni, mert aki kritizálja, az Zorbán embere. Ilyen egyszerű ez.

S Bödöcs ebben a státuszban fog maradni, míg egy nap nem ejt meg valami apró kritikát aballibekkel szemben. Akkor át lesz minősítve Zorbán kilóra megvett emberébe, s onnantól tehetségtelennek fog szémítani mindenben.

Ez a ballib csordalogika.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.23. 07:59:52

A fide$$es hazudozók az emberek rossz egészségi állapotára tudnak egyedül hivatkozni. Elfelejtenek azonban 2 dolgot. Egyrészt az első hullámban is ugyanilyen rossz volt az emberek egészségi állapota. Másrészt több, mint egy évtizede zsarnokoskodó geci se csinált semmit ellene.

Rodney_2 2021.04.23. 09:08:02

@_atpijkamo_: Hozzászólásaid alapján te tipikus "demokratikius ellenzéki" vagy, az emberiség salakja, egy önjáró szardarab. Kb ennek megfelelően érdemes vitatkozni veled bármiről.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.23. 09:15:08

@Rodney_2: Tipikus fide$$fasszopó vagy, akinek érvei nincsenek, csak személyeskedni tud. :))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.23. 09:44:32

@_atpijkamo_: @Rodney_2: Én csak matyikát törlök, ezért csak kérem, a felesleges sértegetést ne csináljátok!

Galerida 2021.04.23. 10:34:53

Aki viszont Orbán mesterkedése ellenére életben maradt és van oltási igazolványa, az a jövő héttől élhet egy kicsit....
Kell még valamit mondanom Ildikó?

Rodney_2 2021.04.23. 11:11:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én csak beraktam a pöcegödörbe, ahova való. A továbbiakban nem létezik :)
Lást még @Galerida: fentebbi kommentjét... (miközben a profi és gazdag németek éppen a 4. hullám miatt szigorítanak tüntetések közepette és onnan is jön Magyarországra oltásra aki teheti.) A járványkezelés egy komplex rendszer, nem csak az ilyen olyan számokat kell menedzselni hanem a gazdaságot és a társadalmat is életben kell tartani. Már az elejétől voltak olyan orvosi vélemények, hogy el kellett volna engedni az egészet, meghal aki nem bírja és már rég vége lenne az egésznek. Persze ki tudja hogy igazuk volt-e?? Most kezdik pedzegetni, hogy az adott ember genetikájától nagyban függ, hogy csak átmegy rajta a vírus, vagy meg is döglik tőle 1 hét alatt. A tanulmányokból az látszik, hogy elég jó az oltással szerzett védelem, de az igazi az, amikor valaki átesett a fertőzésen + beoltották, akkor kialakul az a hármas védelem a szervezetben amitől gyakorlatilag már nem is tud fertőzni az illető (pl én :) ). Persze ezek bonyolult szakmai kérdések amik csak az idő előrehaladtával válnak világossá. Majd 1-2 év múlva lehet objektíven megmondani, hogy mely országok védekeztek sikeresen és melyek nem (pl addigra lehet hogy Új Zélandot, ahol eddig alig találkoztak a vírussal, letarolja valamelyik brutális mutáns, vagy még bármi történhet bárhol).
Az is a járvány hatása lehet, hogy ha egy országban az elégedetlenség miatt bukik egy szar kormány és jön helyette egy még szarabb. Erre van esély most Németorszgban de Magyarországon is és még sokfelé. Ez a hatás is felmérhetetlen hosszú távú következményekkel jár az emberek életére.

2021.04.23. 11:32:42

@GyMasa: Nincs krumpli ecsém! Visszavonulás van a szovjet vonalak mögé. Taktikai értekezlet lesz holnap a moszkvai kgb főhadiszálláson.

Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve 2021.04.23. 12:29:24

@Rodney_2: Ebben részben egyetértünk, de itt Magyarországon csak jobb jöhet.
@MAXVAL birсaman közíró: spermatyi már az oldalfüggetlen hülye.címet kivívta magának.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 13:07:59

@Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve:

A ballibek ellen vagyok, de nem tolnám rá Matyit a ballibekre. A valóságban éppenhogy nekik árt a legjobban.

GyMasa 2021.04.23. 13:48:41

@chrisred:
"Úgy érted, azok az adatok, amiket a géped nem tud megjeleníteni, nem is léteznek? :"
Nem, csak annyit írtam, hog yaz adatok, amiket felsorolt, NEM az alatt alink alatt vannak, amit betett a hozzászólásába.
És ez kb a 3. ilyen "tévedése" volt.
Ugyanis eleve legelőször NEM a /1M lakos adatra hivatkozott, hanem azt mondta, Magyarországon haltak meg a legtöbben, ami egy ordas hazugság.
Tessék:
magyar-gyaur.blog.hu/2021/04/20/orban_hadmuveletei/full_commentlist/1#c40168756
"@laci_52: A fideszes szavazók 40%-a és az normális szavazók 16%-a nem tudja, hogy Magyarországon haltak meg a legtöbben a vírustól. "

Utána, amikor belinkeltem neki a JH egyetem honlapjáról, hogy ez nem igaz, akkor kezdett el okoskodni hogy a /1 lakosra gondolt.
De akkor azt kell leírni.

GyMasa 2021.04.23. 13:50:13

@chrisred:
OKé, értem.
Részemről befejeztem, mert nem ltom ennek a témának a relevanciáját.

GyMasa 2021.04.23. 13:56:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
" Nekem csont nélkül bejött. Talán az egész géped ki kellene dobnod! Vagy levenni a fideszes szoftvert ami csak a kormány propagandához illeszkedő adatok megjelenítését hagyja."
Leírom neked, is még egyszer, mert látom, te sem olvastad végig értően, amiket leírtam.
Amit persze, megértek, hiszen megint túl sokat írtam, amit nyilván fárasztó lehet végigolvasni :-)
Tehát, az a bajom, hogy cicuka, (mint te is emlékszel rá ) azzal a felütéssel nyitott, hogy szerinte Magyarországon haltak meg a legtöbben covidban.
Erre én belinketltem neki a JH egyetem honlapját, ami szerint ez nem igaz.
Erre ő belinkelt egy másik honlapot, amiről azt állította, hogy ott vannak az adatok.
Amivel az volt a baj, hogy rossz linket rakott be, mert onnan még tovább kellett kattintani, hogy elérjem amiről beszél.
Ja, és közben elmozdult a célvonal is, mert akkor már a /1M lakosra vetített halálokról beszél, amiről soha nem mondtam, hogy nem lenne igaz.
Viszont az eredeti kijelentése hazugság volt.
(technikailag a /1M is az, mert Gibraltárban nagyobb a szám. Persze ez a szám is torzít alacsony össznépesség esetén.)
Remélem, mostmár te is leállsz erről a témáról!

GyMasa 2021.04.23. 13:57:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Igen ostoba vagy. Ő tévedésből megyét írt, de régiókra hivatkozott. Az egészből az derült ki hogy fingod nincs arról, hogy Magyarország 7 régióra van felosztva.
Hogy okosodj, idelinkelem neked. Már ha képes vagy megnyitni. :-))

hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_r%C3%A9gi%C3%B3i"

GyMasa 2021.04.23. 13:59:12

@GyMasa:
Ja, szóval az, ha cicuka hülyeségeket ír, akkor az rendben van?
Tudom, hogy 7 régiója van az országnak.

GyMasa 2021.04.23. 14:00:44

@Los Gigantes:
Köszönöm a felvilágosítást!
Majd ha lesz időm, akkor elolvasom.

GyMasa 2021.04.23. 14:04:17

@_atpijkamo_:
"Nincs interneted faszfej? A gazdád mondta:"
Van, de nem érdekel, mert nekem nem a gazdám.

"Csak Brüsszel pénze tarja fenn a pártállamot. (Maffiaállamot.) "
Meg a hozzád hasonló alakok, akik többet használnak a maffiaállamnak, mint bármelyik kubatov lista.

Rodney_2 2021.04.23. 16:06:58

@Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: Képzelj el egy országot, amit Gyurcsány, Jakab és Fegyőr vezetnek, miközben folyamatosan marakodnak a koncon, nyírják egymást, ego-game-eket játszanak, semmilyen lényeges politikai kérdésben nem értenek egyet és amúgy is teljesen alkalmatlanok bármire. Akkor még jönnek majd a Tordai Bence féle elmebetegek, az MSZP-s vakondokok és amikor már majdnem sikerül valamiben megegyezniük, akkor a zsidó filozófusok vagy Soros bemondja a vétót "elvi alapon". Ha szerinted ez jobb lesz, akkor majd döbbensz :) Maga a kormányképesség par excellence :)))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.23. 16:28:38

@GyMasa: "Gibraltárban nagyobb a szám"

A harmincezres Gibraltárban? Nohát! Éljen a hazdád! Van egy falu, ahol MÉG TÖBBEN haltak meg, mint ahányat a geci eltett lábalól Magyarországon. Megmentetted a gazdád, faszfej. :))

Képzeld, egy tanyán mind a két öreg belehalt a covidba. Na, AZ 100%. Azt még a gazdád se tudja felülmúlni. :))

nincs1agy 2021.04.23. 23:41:10

@_atpijkamo_: A többlet halálozás statisztika a mérvadó, nem az eltérő módszertanok alapján készült covid halálozási statisztikák..

GyMasa 2021.04.24. 01:03:18

@_atpijkamo_:
Veled teljesen értelmetlen megpróbálni vitatkozni...
Leírtam, te szerencsétlen, hogy Gibraltár problémás az alacsony népesség miatt.
Erre te előjössz vele, hogy "problémás Gibraltár az alacsony népesség miatt"
Normális vagy??

GyMasa 2021.04.24. 01:06:41

@nincs1agy:
Neki CSAK az számít, ha O1G.
Sajnos, menthetetlen orbánfóbiája van.
(meg, ahogy látom dislexiája és disgrafia-ja is. Meg képtelen azt leírni, amire gondol...)

GyMasa 2021.04.24. 01:07:54

@ight:
Matyika!
Akár válaszolhatnék is neked, de teljesen felesleges, mert Kurt úrfi úgyis kibasz téged innen hipp-hopp.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.24. 05:48:39

@Rodney_2: Igen, az tetszene, mert ellenőriznék egymást és nem maffia szervezetként lopnák szét az országot.

chrisred 2021.04.24. 06:15:39

@nincs1agy: index.hu/velemeny/2021/04/21/ezek-a-problemak-a-covid-halalozasi-statisztikaival/

A többlethalálozási statisztikák ugyanolyan esetlegesek és becslésszerűek. A cikkben benne van, nem az az elsődleges probléma, hogy különböző országokban különböző elvek szerint készítenek haláloki kimuatatásokat, hanem hogy Magyarországon sincs egységes rendszer.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.24. 09:31:29

@GyMasa: Nem tudom, mit rugózol Gibraltáron. Az nem ország, hanem brit tengerentúli terület, városállam. De ha százmilliós ország lenne, azzal is csak annyit érnél el, hogy a gazdád nem a legimpotensebb vezető lenne az Univerzumban, hanem csak a második. Tolvajnak akkor is első maradna. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.24. 09:34:24

@nincs1agy: "A többlet halálozás statisztika a mérvadó"

Aszerint még többen haltak meg, te nagyonhülye.

Mit összevergődtök, hogy a gazdátokat védjétek, elképesztő. Nem tesztel, csak hagyja, hogy terjedjen a járvány. Két ember bizonyítottan A L K A L M A T L A N, a geci gazdád és az elkúró.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.24. 09:39:03

"Kordás László emlékeztet: Orbán Viktor miniszterelnök Ausztriát tartja Magyarország laboratóriumának. Akkor viszont a védekezésben is legyen az a minta – javasolja Kordás. Ott ugyanis tartományonként és veszélyzónánként változó szintű óvintézkedések vannak, ám havonta öt ingyenes teszt minden osztrák állampolgárnak – vagy Ausztriában bejelentett lakcímmel rendelkező akár külföldinek is – alanyi jogon jár.

Ehhez mindössze be kell jelentkezni egy központi rendszerbe. A teszteket a gyógyszertárakban az egészségügyi kártyára adják ki, de bárki ellenőriztetheti magát az úgynevezett tesztutcákban is, s az ott kapott eredményt a munkáltatók a leghivatalosabb igazolásnak fogadják el. Ezt a modellt kellene itthon is átvenni, ha valódi és eredményes gazdasági újraindításról beszélünk – jelentette ki az elnök."

www.portfolio.hu/gazdasag/20210420/ha-ausztria-tenyleg-a-laboratoriumunk-akkor-ingyenes-covid-tesztet-szorgalmaz-itthon-is-a-munkavallaloknak-a-szakszervezet-479510

Ausztriában 10 ezren haltak meg.

nincs1agy 2021.04.24. 10:41:31

@_atpijkamo_: Dehogyis te szerencsétlen..Nem olvasod a sorosista sajtót?

telex.hu/koronavirus/2021/04/22/koronavirus-halalozas-tobblethalalozas-statisztika-ksh-modszertan-nemzetkozi-osszehasonlitas

"2020-as adatok alapján ebben az összehasonlításban Európában a középmezőnyben vagyunk: tavaly Magyarországon 8,9 százalékkal többen haltak meg az előző évhez képest, míg az első három helyen álló Spanyolországban, Olaszországban és Belgiumban 17-18 százalékkal nőtt a halálozás.."

Rodney_2 2021.04.24. 10:41:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nyugtass meg hogy még sohasem menedzseltél semmit (embereket és nagyobb eszközértéket mint a számítógéped). Ez maga lenne a nemzethalál. Majd ha annyira elhülyül a lakosság, hogy ezt választja, akkor majd nagyot fog döbbenni.

Rodney_2 2021.04.24. 10:43:14

@nincs1agy: A sorosista sajtóba is becsúszik néha az igazság, mert nem figyelnek a szerkesztők. Majd ennek a cikknek az írója jól meg lesz fegyelmezve. Pl nem kap ingyen maceszt.

chrisred 2021.04.24. 12:26:36

@nincs1agy: Az nem tűnt fel, hogy 2020-rő+ól van szó?

nincs1agy 2021.04.24. 13:40:24

@chrisred: 2021 március első hetének összhalálozási adata 2838 fő, 2019 március első hetének összhalálozási adata 2713..

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnh004f.html

chrisred 2021.04.24. 14:10:56

@nincs1agy: www.portfolio.hu/gazdasag/20210322/ksh-veglegesek-a-tavalyi-halalozasi-szamok-475202

"Vukovich elmondta, hogy az elektronikus anyakönyvi rendszer tavalyi adatai most már véglegesnek tekinthetők, így megállapítható, hogy tavaly Magyarországon 140 900-an hunytak el. Az Eurostat honlapján is elérhető adatok szerint az ezt megelőző öt év, azaz a 2015-2019. közötti időszak átlagos halálozási adatához képest a növekedés 8331 fő, ami 6,3 százalékos emelkedést jelent.

A bejelentés kissé meglepő, hiszen elmúlt hetekben még jelentésről jelentésre nőtt a revíziók hatására a múlt év végén elhunytak száma. A revíziók mértéke a korábban megszokottnál jóval magassabb volt, ezzel kapcsolatban a KSH kérdésünkre a napokban ezt közölte:

"Az utóbbi időben tapasztalható nagyobb számú felülíródás hátterében a magasabb esetszámok miatt elhúzódó anyakönyvvezetés állhat. A később anyakönyvezett eseményekkel a következő publikálás során folyamatosan frissítjük a korábbi hetek adatait is, ahogyan ezt eddig is tettük."

Várjuk meg a végleges adatokat.

nincs1agy 2021.04.24. 15:05:48

@chrisred: A 2021 március eleji magyar halálozási adatok nem különböznek jelentősen a 2019 márciusi hazai halálozási adatoktól. Ennyi..

chrisred 2021.04.24. 15:54:54

@nincs1agy: Majd kiderül, ha véglegesek lesznek az adatok.

nincs1agy 2021.04.24. 16:35:07

@chrisred: Ez a márciusi összevetés mindenesetre nem túl jó előjel azoknak, akik a halálozási statisztikákra akarják építeni politikai kampányukat..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.24. 19:45:02

@nincs1agy: "A 2021 március eleji magyar halálozási adatok nem különböznek jelentősen a 2019 márciusi hazai halálozási adatoktól."

Tetszik ez a nagy elköteleződés a geci gazdád felé. Ha kijelöli mérőszámnak a halálozási adatokat, és az az Univerzum legmagasabb számait hozza, lazán tereltek valami más, kevésbé tragikus adattra. :))

Igazán megdolgoztok Kubatovnak azért a kis pénzért. :))

nincs1agy 2021.04.24. 22:29:28

@_atpijkamo_: A tények makacs dolgok, ez a te nagy örök problémád..;)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.24. 23:50:38

@nincs1agy: Hát igen. A gazdád a legtöbb embert gyilkolta meg, de te ilyen makacs dologgal nem foglalkozol.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.24. 23:53:05

Magyarország Ausztria laboratóriuma. Látják, mit NEM szabad csinálni. :))

Rodney_2 2021.04.25. 10:07:54

@MAXVAL birсaman közíró: Az a baja, hogy nem volt. Amikor seggbekúrják a majommigránsok, akkor egy kis időre lenyugszik. Egyébként megy a déli határhoz és szűkölve kaparja a kerítést :)))

Rodney_2 2021.04.25. 12:45:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szegény Brendelszar nem fogja fel, hogy mindneki átlát rajta és egy szánalmas degenerált korcsot látunk, aki vihette volna valamire, ha nem hülyül bele az ideológiai és politikai vitákba :( Amikor kiakadtam hogy Bircát azért bántja mert egészségügyi problémája van (ez értelmetlen, de PC) és beraktam 2 facebook profilját is, akkor először kicserélta a fotóját aztán láthatatlanná tette az egészet. Valamennyi önrefleksziója azért még maradt :)))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.25. 12:49:49

@Rodney_2: Sokra nem vihette volna, mert műveletlen - lásd "tolvaly" - továbbá rendkívül sok alapismerete hiányzik, még az informatikából is.

0dzsud0 2021.04.25. 13:48:08

@Rodney_2: Van, amit viszont nem tud láthatatlanná tenni.
youtu.be/mymvU1Yydvw?t=247

Rodney_2 2021.04.25. 15:05:39

@0dzsud0: Hát nem lehet egyszerű neki :( Pinát nyilván akkor látott utoljára amikor kigyütt az anyjából :)

nincs1agy 2021.04.25. 18:17:25

@_atpijkamo_: Te nem foglalkozol a valósággal. Hogyha úgy lenne, ahogy írod, az igencsak megmutatkozna a többlethalálozás adatokon is, de közel sincs így.
Valamint nálunk jóval szerényebbek a többlethalálozás adatok, mint pl. a spanyoloknál és a belgáknál, amiből minden logikusan gondolkodó ember azt a következtetést vonja le, hogy őket bizony jobban elkapta a covid..

nincs1agy 2021.04.25. 18:26:31

@Rodney_2:

"..s te is az maradtál." :DDD

Ezzel fogok az agyára menni.:DD

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.25. 18:57:15

@nincs1agy: "megmutatkozna a többlethalálozás adatokon"

Ha a KSH adatszolgáltatása nem szűnt volna meg a 9. héten. :))

Bájos, hogy ha a geci gazdád még a saját maga által meghatározott célt se tudja elérni, sőt, a lehető legrosszabbul alakul, találtok valami mást, ami nem pont a legsiralmasabb eredményt mutatja. :))

"A KSH elnöke valótlan adatokat közölt a többlethalálozásokról"

444.hu/2021/04/07/a-ksh-elnoke-valotlan-adatokat-kozolt-a-tobblethalalozasokrol

"A hivatalos járványadatoknál jóval nagyobb a többlethalálozás"

444.hu/2020/12/09/az-elmult-ot-ev-leghalalosabb-hete-volt-most-november-kozepen-magyarorszagon

nincs1agy 2021.04.25. 19:07:02

@_atpijkamo_:

2021 március első hetének összhalálozási adata 2838 fő, 2019 március első hetének összhalálozási adata 2713..

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnh004f.html

2020-ra vonatkozóan pedig a többlethalálozási adatok az EU-ban:

mandiner.hu/gallery/2020/covid%C3%B6sszhal%C3%A1loz%C3%A1s.jpg

Van még kérdésed, seggfejkém? :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.25. 19:15:11

A szólásszabadság romokban.

„Ha én is attól függenék, hogy kapok-e itthon munkát, lehet, hogy óvatosabbnak kéne lennem.”

telex.hu/belfold/2021/04/24/osvart-andrea-karacsony-gergely-komment-oltas-politika

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.25. 19:15:47

@nincs1agy: Mi van faszfej, már a geci gazdád által hazudott adatoknak se hiszel? :))

nincs1agy 2021.04.25. 20:31:16

@_atpijkamo_: Seggfejkém, próbáld használni az agyad! Szted hogyan lehet az, hogy a spanyoloknál meg a belgáknál 15% fölött van az éves többlethalálozás 2020/2019 összehasonlításban,míg nálunk meg kb. fele annyi ez a mutató, mint nálunk, viszont az időszakra vonatkozó covid halálozási mutatónk mégse tükrözi ezt a lényeges statisztikai különbséget?
Valamint, hogy a járvány 2021 március eleji felfutása idején mért heti hazai halálozási adat csak minimálisan több, mint a 2019 március eleji heti halálozási adat, mégis nálunk a legrosszabb az egy főre jutó covid halálozási mutató?
Véletlenül nem azért, mert nálunk bármely elhunyt, akinél kimutatható a covid érintettség,bekerül a covid halálozási statisztikákba, míg a belgáknál meg a spanyoloknál csak az az elhunyt, akinél kimutatható, hogy közvetlenül a covid okozta a halálát? Próbálok az értelmi képességeid megmaradt morzsáira hatni..:D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.25. 21:13:30

@nincs1agy: "hogyan lehet az"

Ahogy nálunk. :))

444.hu/2020/12/09/az-elmult-ot-ev-leghalalosabb-hete-volt-most-november-kozepen-magyarorszagon

Kicsit gusztustalannak tartom, hogy a gecit ilyen nagy imádattal veszed körül. :))

nincs1agy 2021.04.25. 23:12:25

@_atpijkamo_: Felfogod,amit írtam? Épp arról van szó, hogy a többlethalálozási adatok is jól mutatják, hogy a magyar covid halálozási statisztikák sokkal szigorúbbak, mint más országban. Emiatt vezet tévútra ezek összevetése.
Ha tényleg szarabb lett volna a hazai járványkezelés a nyugatihoz képest képest, akkor itt lett volna 2020/2019 összevetésében 18%-os többlethalálozás és a spanyoloknál 8%. Csakhogy nem ezt mutatják az adatok, hanem épp a fordítottját..

Rodney_2 2021.04.26. 02:54:39

@MAXVAL birсаmаn közíró: Cicafiú, annál nagyobb égés nincsen, minthogy valaki megnéz téged ezen a videón. Jól látszik hogy milyen egy degenerált korcs buzeráns állat vagy. Kész. Ez a teljes megsemmisülés. Innentől kezdve nem vagy ember :))) Anyád nagyon elkúrta, hogy nem ment veled abortuszra :)))

youtu.be/mymvU1Yydvw?t=247

chrisred 2021.04.26. 06:19:22

@nincs1agy: "Véletlenül nem azért, mert nálunk bármely elhunyt, akinél kimutatható a covid érintettség,bekerül a covid halálozási statisztikákba, míg a belgáknál meg a spanyoloknál csak az az elhunyt, akinél kimutatható, hogy közvetlenül a covid okozta a halálát?"

Nem, ez biztosan nem igaz. Belgiumban sokkal tágabban értelmezik a covid halálozásokat, mint bárhol máshol.

www.portfolio.hu/gazdasag/20200510/felelmetes-pusztitast-okoz-a-koronavirus-egy-kis-europai-orszagban-430776

"Belgiumban eddig több mint 8500-en vesztették életüket a koronavírus miatt, a brit hírcsatorna adatai szerint a halottak 53%-a idősotthonokban hunyt el, de alig 16%-uk esetén állapítottak meg tényleges koronavírus-fertőzést.

EZ AZT JELENTI, HOGY TÖBB MINT 4000 HALÁLESETET REGISZTRÁLTAK A BELGÁK, AHOL PUSZTÁN A GYANÚJA MERÜLT FEL A KORONAVÍRUS-FERTŐZÉSNEK, DE NEM VÉGEZTEK TESZTET A PÁCIENSEN."

A 2019 és 2020 közti összehasonlítás magyarázata meg igen egyszerű:

Covid halálozási statisztika:

2020:
Belgium: 19.441
Magyarország: 9.537

2021
Belgium: 4.549
Magyarország: 17.088

A belga áldozatok döntő többsége 2020-as, míg a magyar áldozatok többsége 2021-ben halt meg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.26. 08:18:28

@Rodney_2:

Pedó Matyi szerelmes tekintettel arra számított, Gundeltól kap a seggébe egy palacsintát, de csak szimpla seggberúgás lett belőle.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 12:13:36

Magyarországon 3,5 millió beoltottból 273-an haltak meg, az USA-ban 87 millióból 88-an.

Az USA-ban a Pfizer-BioNTexh, a Moderna és Johnson and Johnson cégek vakciniáit használják

nincs1agy 2021.04.26. 15:32:59

@chrisred: "Nem, ez biztosan nem igaz. Belgiumban sokkal tágabban értelmezik a covid halálozásokat, mint bárhol máshol."

Többlethalálozásban rosszabbul állnak, és ez számít, nem az ilyen olyan módszertanok alapján készített covid halálozási statisztikák.
És akkor még ott van a már említett 2021 március eleji hazai heti halálozási adat, amely nem tér el jelentősen a járvány előtt év azonos időszaki adatától.

nincs1agy 2021.04.26. 15:42:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Amikor a kendert hasznos célra is lehetett volna használni.:D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 16:25:34

@nincs1agy: "amerikaba-megerkezett-a-negyedik-jarvanyhullam"

És még így is töredék annyian halnak meg, mint Magyarországon.

Az egész világot le kéne zárni, tesztelni, karanténezni, így visszaszorítani a fertőzést, és nyitni, ha majd mindenkit beoltottak. Amit most csinálnak azzal csak azt érik el, hogy újabb és újabb mutánsok keletkeznek, amiket egyre nehezebb kordában tartani.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 16:27:08

@nincs1agy: "okozhat-verrogkepzodest-a-johnson-johnson-vakcinaja"

Igen. És mégis Magyarországon a ruszki és kínai oltásokkal két nagyságrenddel nagyobb halálozást ér el a geci gazdád. Magyarország 2 nagyságrenddel jobban teljesít.

nincs1agy 2021.04.26. 16:27:18

@_atpijkamo_: Ott most fut fel ismét az oltások ellenére, míg nálunk jelentősen visszaesik a járvány..

nincs1agy 2021.04.26. 16:28:34

@_atpijkamo_: Ezt a hülyeséget hol olvastad? Gazdád meg neked van , meg a kutyámnak..

nincs1agy 2021.04.26. 16:31:30

@_atpijkamo_:

A tavalyi év végén azon őrjöngtetek, hogy milyen szar a magyar járványkezelése. ehhez képest kiderült, hogy 2019/2020 többlethalálozás tekintetében az EU középmezőnyében vagyunk a 8 %-unkkal. Ennyi..

chrisred 2021.04.26. 16:36:33

@nincs1agy: Ott van a hibapont az számításodban, hogy a 2020 évi többlethalálozásnál az országokat hasonlítasz össze egymással, míg a 2021 évinél a magyart a 2020 évi magyarral.

ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/ddn-20210416-2

Ha itt a Monthly excess mortality grafikonon kijelölöd Belgiumot és Magyarországot, akkor meglátod, hogy 2020 novembere óta folyamatosan magasabb értékek szerepelnek Magyarországnál, mint Belgiumnál. 2021 február esetében például Magyarország -2,7, Belgium -9,3. Pedig a február végi adatok szerint akkor még Belgiumban több mint 7 ezerrel több halálos áldozata volt a covidnak, mint Magyarországon.

nincs1agy 2021.04.26. 17:01:40

@chrisred:

Ez miért lenne hibapont? A 2020/2019 országonkénti többlethalálozás összevetést annak cáfolataként hoztam össze, amit az ellenzék állított a hazai járványkezelésről tavaly év végén. A többlethalálozási adatok alapján a középmezőnyben van az ország ebben az időszakban.
A 2021 március eleji hazai halálozási adatokat pedig szándékosan a járvány előtti utolsó év azonos időszaki adatával vetettem össze, és a különbség nem tűnik jelentősnek.

"Ha itt a Monthly excess mortality grafikonon kijelölöd Belgiumot és Magyarországot, akkor meglátod, hogy 2020 novembere óta folyamatosan magasabb értékek szerepelnek Magyarországnál, mint Belgiumnál."

Eltérő járványhullám. Ezért nincs értelme a 68. percben eredményt hirdetni. A covid halálozási statisztikák alapján pedig csak úgy lenne értelme eredményt hirdetni, ha ismernénk az egyes országok eltérő nyilvántartási módszereit, illetve az ezekben bekövetkező változásokat. Ezért sokkal megbízhatóbb a többlethalálozási adatokat figyelni, illetve a járvány előtti év azonos időszakával való összevetést elvégezni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 17:06:40

@nincs1agy: "milyen szar a magyar járványkezelése"

Az most is szar. Az Univerzum legmagasabb halálozását produkálja a geci gazdád.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 17:08:03

@nincs1agy: "Ott most fut fel ismét az oltások ellenére, míg nálunk jelentősen visszaesik a járvány."

Ott a felfutás sokkal kisebb, mit itt a "lefutás".

Vergőcc nagyon, hogy védd a geci gazdád, de csak a faszerdőben rohangálsz. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 17:09:47

@nincs1agy: "hol olvastad?"

A Gulyás tette közzé büszkén, hogy Magyarországon 3,5 millió beoltottból 273-an haltak meg. Az USA-ban 87 millióból 88-an.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 17:18:03

Szabó Tímea (Párbeszéd) napirend előtt arról beszélt, hogy eddig a járványban 26 ezren haltak meg, ami a környező országok adatához képest is sok. „Ott a kormány nem milliárdok ellopásával foglalkozott. Orbánt itt lefoglalta a lopás, egyszer sem hagyta el a száját a mondat, hogy az áldozatok nyugodjanak békében. Hogy bocsánat azoktól, akiket cserben hagytunk.”

chrisred 2021.04.26. 18:16:52

@nincs1agy: "Eltérő járványhullám. Ezért nincs értelme a 68. percben eredményt hirdetni. "

2020 évi adatok alapján még kevésbé van értelme.

"A 2021 március eleji hazai halálozási adatokat pedig szándékosan a járvány előtti utolsó év azonos időszaki adatával vetettem össze, és a különbség nem tűnik jelentősnek."

Éppen ez az, Belgium esetében az a februári majdnem -10% viszont elég jelentős különbség. Ami azt jelenti, hogy az előző évi korlátozások, szigorítások nélküli halálozási adatokhoz képest hatalmasat csökkent a halálozás, ami természetes, hiszen az influenzajárvány szinte teljesen kimaradt. Nálunk viszont azért nem csökkent ekkorát, mert a covid halálozások felnyomták.

"A covid halálozási statisztikák alapján pedig csak úgy lenne értelme eredményt hirdetni, ha ismernénk az egyes országok eltérő nyilvántartási módszereit, illetve az ezekben bekövetkező változásokat."

Nagyjából minden ország ugyanazt a WHO ajánlás szerinti módszert használja, de például Magyarországon sem egységes metódussal. De hosszú távon ezek a kisebb egyenetlenségek nem okoznak jelentős eltérést, szóval szerintem a hivatalos covid halálozási adatok mérvadóak, egészen addig, amíg vége nem lesz a járványnak, és pontosabb statisztikákat is lehet készíteni.

chrisred 2021.04.26. 18:45:44

@_atpijkamo_: Az a durva, hogy a Szputnyikra is igaz. Oroszországban 3,8 millióból 1026 fertőzött. Ez 100.000-ből 27. Nálunk 95.

nincs1agy 2021.04.26. 21:49:11

@chrisred: 2020 végén a hazai ellenzék azon őrjöngött, hogy a magyar kormány elrontotta a járvány kezelését. A többlethalálozási adatok más EU-s országokkal való összevetése nem erről árulkodik.

"Éppen ez az, Belgium esetében az a februári majdnem -10% viszont elég jelentős különbség."

A saját azonos időszaki járványmentes adatot hasonlítottam a most márciusihoz. Nem Belgával vetettem össze. De egyébként miért csak a belgákkal jössz mindig. Mi van mondjuk a spanyolokkal vagy az olaszokkal? Én annyit állítok, hogy totálisan eltérő módszertanok alapján készült covid halálozási statisztikák alapján nem lehet kijelenteni, hogy nálunk a legrosszabb a járványhelyzet. ahogy 2020 végén is ostobaság volt kijelenteni, hogy a magyar kormány rosszul kezeli a helyzetet. A többlethalálozási adatok később nem ezt mutatták.
A mostani március eleji összhalálozási adatok összevetése a vírus előtti hasonló időszakéval pedig nem mutat kiugró változást.

nincs1agy 2021.04.26. 21:51:01

@_atpijkamo_: Annak elejére van ott felfutás, hogy a lakosság közel kétharmada megkapta az oltást...

nincs1agy 2021.04.26. 21:56:31

@_atpijkamo_: Arról tudsz egyébként, hogy Pfizert kaptak az egészségügyisek és az orvostanhallgatók is, akik a kórházakban segítettek?
Valamint az sem igaz, hogy idősebb krónikus betegek nem kaphattak Sinopharmot:

24.hu/belfold/2021/02/20/koronavirus-vakcina-kinai-sinopharm-haziorvos-kronikus-beteg/

"A jövő héten a háziorvosok 275 ezer adag Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinát kapnak. Előbbivel életkori korlátozás nélkül a krónikus betegeket, utóbbival a 18-59 éves krónikus betegeket oltják."

nincs1agy 2021.04.26. 22:01:25

@chrisred: "Nagyjából minden ország ugyanazt a WHO ajánlás szerinti módszert használja, de például Magyarországon sem egységes metódussa"

"A WHO már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy az országok halálozási adatainak összevetését igencsak nehezíti az eltérő módszertan. "

nincs1agy 2021.04.26. 22:02:38

@chrisred:

"Más országok ezzel szemben kizárólag pozitív laboratóriumi teszthez kötik a Covid-halálesetek nyilvántartását. Ilyen például Ausztria, Olaszország, Hollandia, Spanyolország vagy az Egyesült Királyság. E két nagy csoporton belül is lehetnek azonban eltérések a módszertanokban. Ciprus, Görögország, Románia vagy Szerbia például úgy definiálja a koronavírusos halálesetet, hogy az klinikailag valószínűsíthető legyen, és laboratóriumban is megerősített. A magyar kormány képviselői többször utaltak Szlovákiára, ahol nálunk szűkebben értelmezik a covidos eseteket. Azok kerülnek be a halottstatisztikákba, akiknél a boncolás kimutatta, hogy a Covid okozta a halálesetet, például azért, mert összeomlott az illető légzése a fertőzés miatt. Szlovákia így is 9. a Covid-halálozási világranglistán."

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 22:44:30

@nincs1agy: "megkapta az oltást"

Igen. Nem szabad elhinni a geci gazdád hazugságait, maga az első oltás megkapása nem jelent még védettséget.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 22:48:01

@nincs1agy: "nehezíti az eltérő módszertan"

Igen. Néhány országban szigorúbban veszik, akkor is covid halálozást írnak be, ha csak a covid tüneteket mutatta az elhunyt. Magyarországon fordítva, sok covid halálozást nem mutat a statisztika, mert nagyon keveset tesztelnek. És még így is halálozásban világbajnok a geci.

nincs1agy 2021.04.26. 22:48:43

@_atpijkamo_: Mondtam már, hogy neked van gazdád meg a kutyámnak ,te mocsok patkány. Hányszor kell ez még neked elmondani? A portfóliot is az Orbán irányítja , te ostoba. Nálunk sincs beadva mindenkinek a második oltás. Már az első beadásának is mérsékelnie kell a terjedést. Biden apó valamit nagyon elbaltázott..,)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 22:48:55

@nincs1agy: "hogy Pfizert kaptak az egészségügyisek és az orvostanhallgatók is"

Egyik sem vagyok, mégis Pfizert kaptam.

nincs1agy 2021.04.26. 22:54:21

@_atpijkamo_:

Szlovákiában az egész országot letesztelték mégis belobbant a járvány. Ennyit érnek a gyorstesztek.

"Magyarországon fordítva, sok covid halálozást nem mutat a statisztika, mert nagyon keveset tesztelnek."

Teljes zavar van a fejedben. Aki rosszul van azok döntő többsége kórházba kerül. Itt covid gyanú esetén letesztelik, pozitív teszt esetén és ha rosszul van bekerül a covid osztályra. Ha meghal, nálunk minden esetben beírják a covid halottak közé. Szlovákiában csak akkor, ha a boncolás közvetlen halálokként mutatja ki a a covidot. Nagy különbség..

nincs1agy 2021.04.26. 22:56:14

@_atpijkamo_: Logikai 1-es. Az, hogy a kórházi dolgozók és az orvostanhallgatók Pfizert kaptak, nem zárja kis azt, hogy te is azt kaptál. Viszont van a Pfizerrel oltottak között egy masszív egészséges csoport, a Sinopharmmal oltottak között meg vannak idős krónikus betegek is adott esetben..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 23:08:56

@nincs1agy: "Már az első beadásának is mérsékelnie kell a terjedést"

Maga a beadás nem mérsékli, sőt súlyosbít. Több hétnek kell eltelnie a védettség megszerzéséhez, meg második, akár harmadik oltásnak is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 23:15:58

@nincs1agy: "van a Pfizerrel oltottak között egy masszív egészséges csoport, a Sinopharmmal oltottak között meg vannak idős krónikus betegek is adott esetben."

Fordítva. Korábban az idős és krónikus betegeket Pfizerrel oltották, később a fiatalabbakat és egészségeseket Sinopharmmal.

telex.hu/koronavirus/2021/04/25/vakcina-hatekonysag-vizsgalat-felmeres-oltottak-megbetegedes-halalozas-kormany-tablazat-adatok-problemak-kinai-sinopharm-pfizer

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 23:17:55

@nincs1agy: "érnek a gyorstesztek."

Rendes teszt kell, és kontakt kutatás. Kambodzsában sikerrel alkalmazták.

nincs1agy 2021.04.26. 23:51:34

@_atpijkamo_: És? Azt a tévhitet akartam eloszlatni, miszerint kizárólag időss krónikusokat oltottak Pfizerrel, fiatal egészségeseket, Sinopharmmal

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 23:52:07

"arra kellett kérni a krematóriumokat, hogy három műszakban dolgozzanak."

444.hu/2021/04/26/fejer-megyei-korhaz-igazgatoja-szerint-ket-het-alatt-teltek-meg-a-berelt-hutokontenerek

De a fideszesek folytonos tagadásban vannak. A saját vezérüknek se hisznek. :))

nincs1agy 2021.04.26. 23:52:19

@_atpijkamo_: Vagyis a tömeges országos tesztelést, amit a szlovákok csináltak, hülyeségnek tartod. Miért nem szóltál nekik? :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 23:53:06

@nincs1agy: "Azt a tévhitet akartam eloszlatni"

Nem tévhit, nagyrészt így történt. A pontos adatokat persze a geci gazdád visszatartja.

nincs1agy 2021.04.26. 23:53:40

@_atpijkamo_: Hülyeség. Az első oltás után is megindul az immunizáció, amely már gátolja a vírus szaporodását, és ellene hat a terjedésnek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 23:54:42

@nincs1agy: "amit a szlovákok csináltak, hülyeségnek tartod"

Nem jól csinálták.

Tesztelni kell, és a kontaktokat elkülöníteni. Így, és csak így lehet. Pont úgy kell csinálni, ahogy Ondó Viktor nem csinálta. :))

nincs1agy 2021.04.26. 23:54:44

@_atpijkamo_: Akkor honnan a jó francból szopod az adataidat, ha visszatartja, te mocsok sorosista láncos kutya?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 23:56:03

@nincs1agy: "Az első oltás után is megindul az immunizáció"

Csak szólok, hogy épp saját magadat cáfolod. :))

nincs1agy 2021.04.26. 23:56:13

@_atpijkamo_: ÉS a szlovákok miért úgy csinálták , te balfasz? Semmire nem mentek vele, de legalább jó sokba került. Korábban a gyorstezsteketet a járvány elleni csodaszernek tekintettétek. Új kotta van? :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.26. 23:57:41

@nincs1agy: Mindenki tudja, hogy az idős és krónikus betegekkel kezdték az oltást, és a kínai szarral csak később kezdtek oltani. Olvass 444-et, faszfej, ne a propagandát.

nincs1agy 2021.04.26. 23:59:24

@_atpijkamo_: "Nem tévhit, nagyrészt így történt. A pontos adatokat persze a geci gazdád visszatartja. "

A 24.hu is a Zorbány kezében van?

24.hu/belfold/2021/02/20/koronavirus-vakcina-kinai-sinopharm-haziorvos-kronikus-beteg/

"A jövő héten a háziorvosok 275 ezer adag Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinát kapnak. Előbbivel életkori KORLÁTOZÁS NÉLKÜL A KRÓNIKUS BETEGEKET", utóbbival a 18-59 éves krónikus betegeket oltják.

nincs1agy 2021.04.27. 00:00:28

@_atpijkamo_: Kínaival is oltottak idős krónikusokat. Olvasd el a fenti linket balfasz..Valamint Pfizerrel sisegészségeseket.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.27. 00:00:40

@nincs1agy: A saját szövegedet se érted? :))

"Már az első beadásának is mérsékelnie kell a terjedést"

v.ö.

"Az első oltás után is megindul az immunizáció"

Gy.k.: A beadással nem szerzel immunizációt, az akkor csak beindul, el kell telnie egy időnek hozzá.

Elképesztő, hogy a kéccerkettőt is magyarázni kell egy ilyen román dezinformátornak.

nincs1agy 2021.04.27. 00:01:41

@_atpijkamo_: "Olvass 444-et," És ők honnan szedik, te ostoba, ha visszatartja? Kiolvassák a csillagokból?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.27. 00:02:14

@nincs1agy: "Kínaival is oltottak idős krónikusokat."

Igen. A kivétel még erősíti is a szabályt. Nem fogsz kapni fizetést Kubatovtól, ha állandóan engem igazolsz. :))

nincs1agy 2021.04.27. 00:04:46

@_atpijkamo_: Az első oltás után beindul az immunizáció folyamata, amely az esetleges fertőződés esetén már mérsékli a vírus szaporodását,és így a terjedést. A teljes immunitás a második után alakul ki.Az immunizáció egy folyamat, az immunitás egy végállapot. Érted, te ostoba?

nincs1agy 2021.04.27. 00:05:20

@_atpijkamo_: Milyen szabályt erősít, te vadbarom?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.27. 00:05:44

@nincs1agy: "Egy oltáshatékonyságot felmérő skóciai vizsgálat köztes eredményei szerint mind a Pfizer-BioNTech, mind az AstraZeneca vakcinájának már az első adagja is jelentősen csökkenti a kórházba kerülés kockázatát az oltás utáni negyedik-ötödik héttől."

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Az oltás utáni negyedik-ötödik héttől!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nincs1agy 2021.04.27. 00:08:19

@_atpijkamo_: Igen , a kórházba kerülés kockázatát, te kretén. Kórházba kerülés nélkül is fertőzhetsz, ha elkezd szaporodni benned a vírus, de az első oltás már mérsékli a szaporodást és így a terjesztést.

chrisred 2021.04.27. 06:20:07

@nincs1agy: "2020 végén a hazai ellenzék azon őrjöngött, hogy a magyar kormány elrontotta a járvány kezelését. A többlethalálozási adatok más EU-s országokkal való összevetése nem erről árulkodik."

Vagyis nem az egész 2020-as évrőlvolt szó, hanem 2020 utolsó hónapjairól. Novemberben és decemberben valóban megugrott a többlethalálozás.

"A saját azonos időszaki járványmentes adatot hasonlítottam a most márciusihoz. Nem Belgával vetettem össze. De egyébként miért csak a belgákkal jössz mindig. Mi van mondjuk a spanyolokkal vagy az olaszokkal? "

Nem én jöttem ezzel, erre a kommentedre reagáltam: "Véletlenül nem azért, mert nálunk bármely elhunyt, akinél kimutatható a covid érintettség,bekerül a covid halálozási statisztikákba, míg a belgáknál meg a spanyoloknál csak az az elhunyt, akinél kimutatható, hogy közvetlenül a covid okozta a halálát?" Nézhettem volna más országokat is, de Belgium kézenfekvő modell volt, mert 2020 tavaszán a legrosszabbul védekeező európai ország volt (és érdekes módon akkor pont azzal jöttek, mint most a magyar kormány, hogy ők korrekt számokat használnak, a többi ország meg nem), de a második és a harmadik hullám során a kelet-európai országok halálozási statisztikái lényegesen rosszabbak lettek. Szvsz bőven elág egy ilyen modellt bemutatni, hogy alátámasszam azt, hogy ilyen is létezik.

chrisred 2021.04.27. 06:31:27

@nincs1agy: Nem tudom, honnan származik az idézet. A felsorolt nyugat-európai országokban lakosságarányosan többet tesztelnek, mint nálunk, tehát attól, hogy teszthez kötik a covid halálozás tényét, még egyáltalán nem törvényszerű, hogy pontatlanok lennének az adataik. Szlovákia esetében elhiszem, hogy annak köszönhetik a régiós országok közötti viszonylag jó helyezésüket (tényleg 9. helyen vannak, de Magyarország, Csehország, Bosznia, Bulgária, Montenegro és Macedónia is előttük van), hogy torzítják az adatokat. De ez egy ország, a magyar járványkezelés világszinten elfoglalt helyét nem befolyásolja.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.27. 06:48:30

Matyika ismét látogatást tett. :-)) Most már ismerjük a pofáját is.
Kedvenc részem amikor Brendel Mátyást elsüllyesztik. :-))
www.youtube.com/watch?v=mymvU1Yydvw&t=652s

nincs1agy 2021.04.27. 14:27:52

@chrisred: Az ellenzék 2020-ban folyamatosan azon őrjöngött, hogy a kormány rosszul kezeli a járványt.A 2020/2019 többlethalálozási adatok nem erről árulkodnak. Az EU középmezőnyében vagyunk ezen mutató alapján.

"Nem én jöttem ezzel, erre a kommentedre reagáltam"

Abban a spanyolok is szerepeltek. De tegyük fel, hogy munkahipotézisként elfogadom, hogy a belgáké a világ legjobb járványkezelése. Ez önmagában nem elég arra, hogy kijelentsük, hogy Magyarországon haltak meg a legtöbben covidban lakosságarányosan a valóságban.. Mi van a spanyolokkal olaszokkal, britekkel, szlovákokkal, csehekkel? Nincs értelme a teljesen eltérő módszertanú covid halálozási statisztikák -amelyben a nyilvántartási elvek időben is változhatnak -alapján ítéletet mondani. Sokkal tisztább, megbízhatóbb a többlethalálozásokat figyelni éves szinten, illetve az adott ország azonos időszaki járvány előtti összesített halálozási adatához viszonyítani. Egyik sem azt mutatja, hogy nálunk olyan kirívóan sokan haltak volna meg , ahogy az a hazai covid halálozási statisztikából más országokkal összevetve tévesen levonják egyesek..

"Nem tudom, honnan származik az idézet."

A Telex cikkéből..

nincs1agy 2021.04.27. 14:31:08

@_atpijkamo_:

www.portfolio.hu/global/20210413/megint-veszesen-erosodik-a-jarvany-amerikaban-478202

"Négy hete töretlenül nő a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban, a múlt héten nyolc százalékkal emelkedett, és megközelítette a hét nap összességében a félmilliót - áll a Reuters hírügynökség saját elemzésében, amelyet kedden tett közzé."

chrisred 2021.04.27. 16:00:31

@nincs1agy: "De tegyük fel, hogy munkahipotézisként elfogadom, hogy a belgáké a világ legjobb járványkezelése."

Ilyesmiről szó sem volt, a belgák az első hullám kirívóan legrosszabbul teljesítő uniós országa voltak. És lakosságarányos halálozást tekintve továbbra is ott vannak az első tízben, igaz, már csak a tizedik helyen.

nincs1agy 2021.04.27. 16:31:34

@chrisred: Akkor tegyük fel munkahipotézisként, hogy a belgák járványkezelése jobb , mint a magyar. Ez önmagában nem elég arra, hogy kijelentsük, hogy Magyarországon haltak meg a legtöbben covidban lakosságarányosan a valóságban.. Mi van a spanyolokkal olaszokkal, britekkel, szlovákokkal, csehekkel? Nincs értelme a teljesen eltérő módszertanú covid halálozási statisztikák -amelyben a nyilvántartási elvek időben is változhatnak -alapján ítéletet mondani. Sokkal tisztább, megbízhatóbb a többlethalálozásokat figyelni éves szinten, illetve az adott ország azonos időszaki járvány előtti összesített halálozási adatához viszonyítani. Egyik sem azt mutatja, hogy nálunk olyan kirívóan sokan haltak volna meg , ahogy az a hazai covid halálozási statisztikából más országokkal összevetve tévesen levonják egyesek..

"Nem tudom, honnan származik az idézet."

A Telex cikkéből..

chrisred 2021.04.27. 16:48:07

@nincs1agy: Jelenleg nincsenek megfelelő többlethalálozási statisztikáink a teljes járványidőszakra vonatkozóan, csak azt tudjuk, ami egyébként covid halálozási statisztikákból is nyilvánvaló, hogy mi volt 2020 márciusa és decembere között. A többlethalálozási statisztikákban a több ország azonos időszaki adatai, illetve egy ország különböző időszaki adatai között semmilyen logikai kapcsolat nincs.

nincs1agy 2021.04.27. 17:07:38

@chrisred: A 2020-as többlethalálozási mutatóik2019-re vonatkozóan azt mutatják, hogy Magyarország e mutató tekintetében az EU középmezőnyében van. Ez a mutató nálunk 8%, míg pl. a spanyoloknál 18%. Vagyis nem igaz az az elmúlt évben zajló ellenzéki hisztéria, hogy a magyar járványkezelés az EU legrosszabbja volt.

"Jelenleg nincsenek megfelelő többlethalálozási statisztikáink a teljes járványidőszakra vonatkozóan"

Mivel még nincs is vége a járványnak.. Ami sejthető, hogy azok az országokat, akik az első két hullám idején jól védekeztek, jobban megcsapja a harmadik hullám, mivel most már a brit mutáns dominál, amely jelentősen szaporodóképesebb a vírus eredeti változatánál. Mindenesetre a 2021március eleji hazai összhalálozási adatok összevetése a 2019 március eleji adattal azt mutatja, hogy közel sem annyira magas a covid többlethalálozás, ahogy azt sokan hiszik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.27. 17:19:53

@nincs1agy: "Mivel még nincs is vége a járványnak."

Nem. Mivel túl magasak a halálozási adatok, a KSH a 9. hét utáni adatokat visszatartja.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.27. 17:21:50

"az orosz és a kínai vakcina esetén még akkor is csak elhanyagolható számú halálesetre lehetne számítani, ha ezek a vakcinák egyáltalán nem védenének."

telex.hu/koronavirus/2021/04/27/vakcina-hatekonysag-kormany-tablazat-kutatok-szamitasok-megbetegedes-halalozas-halottak-kinai-sinopharm-pfizer

@nincs1agy: "Kiolvassák a csillagokból?"

"arról pontos adatok érhetők el, hogy Magyarországon melyik héten melyik vakcinából hány második adagot használtak fel."

chrisred 2021.04.27. 17:33:48

@nincs1agy: Csak nem érdemes a 2020 évi többlethalálozási muatókat használni, mive Európa legtöbb országában nem volt hivatalos covid halott 2020 márciusa előtt. Az meg, hogy az adott országban 2020 vagy 209 telén volt keményebb influenzajárvány, nem nagyon érinti a covid pandémiát.

"Ami sejthető, hogy azok az országokat, akik az első két hullám idején jól védekeztek, jobban megcsapja a harmadik hullám, mivel most már a brit mutáns dominál, amely jelentősen szaporodóképesebb a vírus eredeti változatánál."

A két tagmondat között nincs logikai összefüggés, a brit mutáns mindenütt szaporodóképesebb. Finnországban például az egyik hullám sem okozott halálozási hullámot.

"Mindenesetre a 2021március eleji hazai összhalálozási adatok összevetése a 2019 március eleji adattal azt mutatja, hogy közel sem annyira magas a covid többlethalálozás, ahogy azt sokan hiszik."

Mint már korábban szó volt róla, értelmetlen olyan időszakkal összevetni a pndémiás helyzetet, amikor nem voltak lezárások és korlátozások. Erre volt példa a majdnem 10%-os csökkenés Belgiumban a halálozásokban 2021 februárjában.

nincs1agy 2021.04.27. 21:04:06

@chrisred: 2020 nagy része 2020 márciusa után volt. A többlethalálozást jó részét a covid okozta, vagy tudsz más lényeges okot? A spanyoloknál ez a többlethalálozási mutató 18%, nálunk meg 8. Vagyis nem kezeltük rosszabbul a járványt 2020-ban, mint a spanyolok, meg még vagy 7 ország, amely előttünk van.
Ez egy sokkal jobban összehasonlítható mutató, mint a mindenféle eltérő módszertan alapján készülő covid halálozási statisztika:

"Más országok ezzel szemben kizárólag pozitív laboratóriumi teszthez kötik a Covid-halálesetek nyilvántartását. Ilyen például Ausztria, Olaszország, Hollandia, Spanyolország vagy az Egyesült Királyság. E két nagy csoporton belül is lehetnek azonban eltérések a módszertanokban. Ciprus, Görögország, Románia vagy Szerbia például úgy definiálja a koronavírusos halálesetet, hogy az klinikailag valószínűsíthető legyen, és laboratóriumban is megerősített. A magyar kormány képviselői többször utaltak Szlovákiára, ahol nálunk szűkebben értelmezik a covidos eseteket. Azok kerülnek be a halottstatisztikákba, akiknél a boncolás kimutatta, hogy a Covid okozta a halálesetet, például azért, mert összeomlott az illető légzése a fertőzés miatt. Szlovákia így is 9. a Covid-halálozási világranglistán."

" két tagmondat között nincs logikai összefüggés, a brit mutáns mindenütt szaporodóképesebb."

Ahol az első két hullámban jobban terjedt az eredeti vírus, a lakosság nagyobb részében alakult ki immunitás. Ezeket az országokat aztán a harmadik hullám már nem verte le annyira. Nálunk a tavaly nyári szisztematikus nagy mintás vizsgálat szerint extrém kevés ember esett át a fertőzésen például az első hullámban. Ez a szakembereket is meglepte.

"Mint már korábban szó volt róla, értelmetlen olyan időszakkal összevetni a pandémiás helyzetet, amikor nem voltak lezárások és korlátozások."

A lezárások korlátozások a védekezés részei. Nélkülük jóval több covidban elhunyt ember lenne, és jelentősen megnőtt volna 2021 március eleji halálozási adat is.

.

"

nincs1agy 2021.04.27. 21:04:57

@_atpijkamo_: Akkor mégse tagadja le a Zorbány..Ilyen balfasz diktátort én még nem láttam

nincs1agy 2021.04.27. 21:05:37

@_atpijkamo_: A világjárvány végének időpontja nem a KSH-tól függ..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.27. 22:07:30

@nincs1agy: "Ilyen balfasz diktátort én még nem láttam "

Idei első igaz kommented. Legalább elkezdted. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.27. 22:08:26

@nincs1agy: "A világjárvány végének időpontja nem a KSH-tól függ."

Így van. Szólj nekik, hogy ne tartsák vissza az adatokat. Ugyanezt tette az elkúró, az MNB-nek megtiltotta, hogy 2006-ban a választások előtt kijöjjenek az adatokkal.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.27. 22:09:28

@nincs1agy: "A spanyoloknál ez a többlethalálozási mutató 18%, nálunk meg 8."

Igen, nálunk elmaradt az influenza szezon.

nincs1agy 2021.04.27. 23:05:36

@_atpijkamo_: Milyen adatokat? A március eleji összhalálozási adat elérhető.Minimálisan több, mint a 2019 március eleji..

nincs1agy 2021.04.27. 23:06:56

@_atpijkamo_: Az influenza közel sem szól bele ilyen mértékben a halálozásba..

nincs1agy 2021.04.27. 23:08:16

@_atpijkamo_: Nem akarod felfogni, hogy semmilyen adat nincs előletek eltitkolva. Milyen diktatúra ez kérem szépen?

chrisred 2021.04.28. 06:32:42

@nincs1agy: "2020 nagy része 2020 márciusa után volt. "

Ezért kellene annak a nagy résznek az adatait számolni, nem az egész 2020-as évet.

" A spanyoloknál ez a többlethalálozási mutató 18%, nálunk meg 8. "

Ez nem mond semmit, a százalékos összehasonlításnak akkor van értelme, ha ugyanarról az alapról indulnak, vagyis lakosságarányosan ugyanannyian haltak meg 2019-ben mindkét országban. Ha mondjuk Spanyolország 2019-ben ezer főből 10 ember halt, meg, akkor a 2 fő többlet 20%-os emelkedést jelent. Ezzel szemben ha Magyraországon az ezer főre számított halálozás 20 ember volt 2019-ben, akkor a 2 fős többlet 10%-os emelkedést jelent. Vagyis uigyanannyi covidnak tulajdonítható többlet halálozás fele akkora százalékos emellkedést jelent.

"Ahol az első két hullámban jobban terjedt az eredeti vírus, a lakosság nagyobb részében alakult ki immunitás. "

A fertőzésszámokat tekintve Magyarország soha nem volt az élmezőnyben, merft nálunk keveset tesztelnek, tehát kevés a kimutatott fertőzöttek száma. Amúgy meg semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a korábbi fertőzöttség milyen mértékű és időtartamú védettséget eredményez, és mennyire hatásos ez a különböző mutációkkal szemben.

"A lezárások korlátozások a védekezés részei. Nélkülük jóval több covidban elhunyt ember lenne, és jelentősen megnőtt volna 2021 március eleji halálozási adat is."

Így van, és azt sem ismert, hogy mennyivel lett volna több, ezért nem érdemes a lezárásos és a lezárás nélküli időszakok halálozási adatainak összehasonlításából különösebb következtetéseket levonni.

nincs1agy 2021.04.28. 20:52:21

@chrisred: 2020-ban volt egy világjárvány, valamint országonként jelentős 5--20% közötti többlethalálozás 2019-hez képest. Nyilvánvaló a szoros összefüggés a két tény között ..Eszerint ebben az évben Magyarország a középmezőnyben volt. Vagyis alaptalan volt az ellenzéki hisztéria az elmúlt évben. Azt, hogy ebben az évben milyen lesz ez a mutató, majd év vége után lehet megmondani. Mindenesetre a harmadik hullám felfutása időszakában március elején tapasztalható összhalálozás a 2019 azonos időszakihoz való viszonyítása nem mutat komoly többletet, és azt sugallja, hogy semmiképpen sem annyira súlyos a covid halálozás, ahogy azt az igen szigorú hazai covid halálozási statisztikák alapján sokan gondolhatják. Nálunk például egy májzsugorban vagy agyvérzésben elhunyt személy, ha esetében kimutatható a covid, mindenképpen a covid halálozási adatokat fogja növelni, míg Európa és a világ számos országában ez nem így történik.

"A fertőzésszámokat tekintve Magyarország soha nem volt az élmezőnyben, merrt nálunk keveset tesztelnek"

Kb. 5,3 millió tesztelés történt Magyarországon. De a nagy mintás szisztematikus mintavétel ettől függetlenül tudott információt adni az ország átfertőzöttségéről, ami igen szerénynek mutatkozott.Azt mutatta, hogy nagyon kevés ember esett át a fertőzésen az első hullában. Amely a védekezés eredményességét mutatja, hisz az első hullám idején a cél a fertőzés terjedésének gátlása volt. Az ellenzék is ezt reklamálta. Ez a vizsgálat is mutatja vádjaik alaptalanságát. Persze most már utólag tudható, hogy ennek a szerény korai átfertőzöttségnek a brit mutáns megjelenésével megvan a böjtje.

"Így van, és azt sem ismert, hogy mennyivel lett volna több"

Ha 2019-ben lezárások lettek volna, nem hinném, hogy lényegesen kevesebb halott lett volna. Ettől nem haltak volna meg sokkal kevesebben agyvérzésben vagy májzsugorban..

chrisred 2021.04.29. 06:23:51

@nincs1agy: "2020-ban volt egy világjárvány, valamint országonként jelentős 5--20% közötti többlethalálozás 2019-hez képest."

Nem 2020-ban volt, hanem annak az évnek az elején kezdődött, és most is tart. És a járványnak a világ különböző területein különböző hullámai, felfutásai voltak egy-egy időszakban. A többlethalálozás ténye meg a mértéke meg azon múlik, mi az alap, amihez képest számítják.

www.cebm.net/covid-19/excess-mortality-across-countries-in-2020/

Itt például messze nem igaz, hogy minden országban 5-20% körüli halálozás többletet mutattak ki.. És senki nem tagadta, hogy 2020. december 31-ig, az európai második hullám közepe táján Magyarország még a középmezőnyben volt a covid halálozási statisztikák szerint is. Azóta ez a helyzet alaposan megváltozott.

www.worldometers.info/coronavirus/

A lakosságarányos tesztelési számok tekintetében Magyarország a 67. helyen van a világon, az Unión belül a sereghajtók között, csak más kelet-európai országoknál rosszabb ez a mutató.

"Ha 2019-ben lezárások lettek volna, nem hinném, hogy lényegesen kevesebb halott lett volna. Ettől nem haltak volna meg sokkal kevesebben agyvérzésben vagy májzsugorban.."

Ez sem biztos, mert a kevesebb baleseti eset valószínűleg nagyobb egészségügyi kapacitást eredményezett volna más halálokok elhárítása terén.

Rodney_2 2021.04.30. 03:53:50

Brendelszar, az Elek Gábor miért tiltott ki?? Ő szívesen lát a blogján minden liberálnácit, ballib véleményterroristát, kommunistát, "progresszív" idiótát, Lenin-fiút, körmösbauert, Orbánt a Dunába lőni akaró elmebeteget. Csak azokat tiltja ki (de azokat azonnal) akiknél azt vélelmezi, hogy tőle legalább 1 cm-re jobbra állnak. Te mit követtél el?? Pont odavaló szellemi fogyatékos pszichopata selejt vagy :)))

nincs1agy 2021.04.30. 14:54:37

@chrisred: "És a járványnak a világ különböző területein különböző hullámai, felfutásai voltak egy-egy időszakban."

Valamiért az akkori ellenzék ezt nem látta be. A hullámok alakulása pedig a kormány intézkedéseitől is függ. Amelyik kormány megfelelő intézkedéseket hozott, ott mérsékeltebb volt az első hullám. Most már látszik, hogy a hazai ellenzék akkori hisztériája alaptalan volt. a kormányzati intézkedések eredményes védekezést hoztak.

"Itt például messze nem igaz, hogy minden országban 5-20% körüli halálozás többletet mutattak ki."

Az európai országok többségét alapul véve ez egy jellemző tartomány,bár biztosan vannak ,akik kívül esnek ezen a tartományon.. A hazai 2020/2019 többlethalálozás messze elmarad például a spanyoltól vagy az olasztól.

"A lakosságarányos tesztelési számok tekintetében Magyarország a 67. helyen van a világon, az Unión belül a sereghajtók között, csak más kelet-európai országoknál rosszabb ez a mutató."

A szlovákok az egész lakosságot letesztelték. Nevetségesen alacsony eredményt kaptak, és a járvány heteken belül be is lobbant. A gyorstesztek nem adnak megbízható eredményt. Pontosabb eredményt kaptak volna egy nagy mintás szisztematikus teszttel, persze ez nem ad lehetőséget nagy számú pozitív személy karanténozására, hisz 10-20 ezres mintán készül.

"Ez sem biztos, mert a kevesebb baleseti eset valószínűleg nagyobb egészségügyi kapacitást eredményezett volna más halálokok elhárítása terén. "

Nem hinném, hogy a balesetek annyira komolyan beleszólnának ebbe a statisztikába. Mellesleg a járványnak van egy olyan hatása is , hogy az alapvetően tömegközlekedők közül többen szállnak autóba, és ugye otthon is történhet baleset az emberrel, pl. egy épp a járvány miatt beütemezett lakásfelújítás, komolyabb kertrendezés miatt.

chrisred 2021.05.01. 06:45:57

@nincs1agy: "Amelyik kormány megfelelő intézkedéseket hozott, ott mérsékeltebb volt az első hullám. "

Nem, az intézkedések nagyjából hasonlóak voltak, akkor az döntött elsősorban, hogy hova érkezett és hol terjedt el korábban a járvány. A kelet-európai országok tavaly tavasszal annyiban előnyben voltak, hogy a nyugat-európai járványproblémák ismeretében tudták meghozni az intézkedéseket.

"A hazai 2020/2019 többlethalálozás messze elmarad például a spanyoltól vagy az olasztól."

Csak az a kérdés, hogy miért számít a 2019-es halálozás. A fent belinkelt "Expected Age-standardised Mortality 2020 (per 100.000)" alapul vételével

Magyarország
Becsült: 1420
Tény: 1473
Különbség: 53

Olaszország
Becsült: 728
Tény: 792
Különbség: 63

Spanyolország
Becsült: 838
Tény: 946
Különbség: 108

Itt azért nem olyan nagyok az eltérések, ráadásul ebben a két országban 2020. december 31-ig ténylegesen rosszabbak voltak a covid halálozási mutatók, mint nálunk. Azóta ez alaposan megfordult.

"A szlovákok az egész lakosságot letesztelték. "

Egyszer vagy kétszer. Ettől függetlenül a lakosságarányos tesztelésben a 75. helyen vannak a világon, vagyis még nálunk is rosszabbak. Egyébként ők a második hullám elején végezték ezt az általános lakossági tesztelést, és abból elég sikeresen jöttek ki. Ha fenti mutatójukat vesszük, akkor a halálozási mutatójuk 2020-ban +17 volt, vagyis nagyjából a harmada a magyar többlethalálozásnak.

"Nem hinném, hogy a balesetek annyira komolyan beleszólnának ebbe a statisztikába."

Nem statisztikáról, hanem az egészségügy leterheltségéről volt szó. Minél kevesebb kontaktus, annál kisebb a valószínűsége, hogy ewgészségügyi probléma jelentkezhet, lásd az idei elmaradt influenzajárványt.

nincs1agy 2021.05.02. 16:42:56

@chrisred: Nem voltak feltétlenül hasonlóak, valahol később, másképpen reagált a vezetés, valahol korábban, más a lakosság szabálykövetése is stb. Ma pedig már minden milliós nagyváros be van kötve a globális vérkeringésbe. A járvány előtt a fél világ Budapestre járt kocsmázni, kurvázni.

"Csak az a kérdés, hogy miért számít a 2019-es halálozás."

Mert az volt az utolsó covid mentes év. Az egyes évek összhalálozási adatai között-hacsak nincs valami rendkívüli helyzet-nem szokott drasztikus (8-18%-os)különbség lenni.

A szlovák módszer azért tűnt elsőre forradalminak, mert egyszerre tesztelt le rengeteg embert, így elvileg lehetőséget adott volna a megtalált pozitív esetek karanténozására. Ennyi embert viszont csak gyors teszttel lehet tesztelni rövid idő alatt. A egész rávilágított a gyorstesztek korlátaira.
Vakon lövöldözve meg különösen nincs sok értelme az ilyen tesztelésnek.

"Nem statisztikáról, hanem az egészségügy leterheltségéről volt szó. Minél kevesebb kontaktus, annál kisebb a valószínűsége, hogy ewgészségügyi probléma jelentkezhet, lásd az idei elmaradt influenzajárványt. "

Az influenzajárvány a tél második felében tetőzik tudtommal.

chrisred 2021.05.03. 05:41:03

@nincs1agy: "A járvány előtt a fél világ Budapestre járt kocsmázni, kurvázni."

Az angolok jártak ide legénybúcsúzni a brexit előtt, de nem télen.

"Mert az volt az utolsó covid mentes év. Az egyes évek összhalálozási adatai között-hacsak nincs valami rendkívüli helyzet-nem szokott drasztikus (8-18%-os)különbség lenni."

Tehát gyakorlatilag bármelyik év lehetne.

"A szlovák módszer azért tűnt elsőre forradalminak, mert egyszerre tesztelt le rengeteg embert, így elvileg lehetőséget adott volna a megtalált pozitív esetek karanténozására. Ennyi embert viszont csak gyors teszttel lehet tesztelni rövid idő alatt. A egész rávilágított a gyorstesztek korlátaira."

De ha egyszer ők sokkal jobban jöttek ki a második hullámból, mint mi, akkor milyen korlátokról van szó?

"Az influenzajárvány a tél második felében tetőzik tudtommal."

Igen, és?

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 00:29:42

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Kurt úrfi teutonordikus vezértroll valódi neve: Lencsés István facebook oldala: www.facebook.com/istvan.lencses.9 "Sportkommunikátor" munkanélküli. Ezért blogfüggő. így néz ki: lencsespityu.blog.hu/ Kapafogai vannak. Nyomi. Ezt kompenzálja a neten. Tíz éve még Orbánba volt szerelmes. Most ellene van. De azért az ellenzékieket tiltja ki. Szeret csicskásként blogokban dolgozni. Szereti a Fideszes nácikat leszopni. Szereti, ha a mongolFidióták seggebe basszák. Tátott szájjal és ánusszal őrködik egész nap.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 00:37:32

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Kurt úrfi teutonordikus vezértroll valódi neve: Lencsés István facebook oldala: www.facebook.com/istvan.lencses.9 "Sportkommunikátor" munkanélküli. Ezért blogfüggő. így néz ki: lencsespityu.blog.hu/ Kapafogai vannak. Nyomi. Ezt kompenzálja a neten. Tíz éve még Orbánba volt szerelmes. Most ellene van. De azért az ellenzékieket tiltja ki. Szeret csicskásként blogokban dolgozni. Szereti a Fideszes nácikat leszopni. Szereti, ha a mongolFidióták seggebe basszák. Tátott szájjal és ánusszal őrködik egész nap.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 00:44:14

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 00:47:07

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 00:59:35

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 01:16:31

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 01:30:13

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 01:39:25

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 02:04:18

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Magyaur: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 02:06:41

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Magyaur: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 02:11:18

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Magyaur: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 02:11:53

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Magyaur: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 08:14:29

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 08:21:04

@МАХVАL bircaman közíró: @Rodney_2: @Sir Galahad: @Leonidas947: @midnight coder: @Dont forget to bring a towel: @chrisred: @erol: @Sascha Braun: @Editor Bob: @nincs1agy: @ursus artos: @fantázia dús nick: @frikazojd: @konrada: @_atpijkamo_: @Medgar: @A GDP 80 százaléka az államadósság: @szkeptikus vekker: @orosz vakcina: @A GDP 82 százaléka az államadósság: @ben2: @Ekrü: @Galerida: @kvadrillio: @laci_52: @GyMasa: @nemecsekerno_007: @élveteg: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Los Gigantes: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @LebensraumamOsten: @0dzsud0: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.