MaGYAUR

MaGYAUR

Schmidt Mária Nyugat-elleni sopánkodása

2021. június 19. - Magyaur

Schmidt Mária szerint „a Nyugat nem tanúsít kellő együttérzést, empátiát Kelet-Európa felé, pedig mi mindent megtettünk, hogy hozzájuk tartozhassunk."

Pontosítsuk: nem az Orbán kormány tett meg mindent, hanem a baloldali és liberális elit tett meg mindent a Nyugathoz tartozáshoz. És pont ezt rója fel a reakciós-nacionalista orbánizmus a magyar EU-pártiaknak!

A reakciós-nacionalista orbánizmus az Osztrák-Magyar Monarchia kisnemesi-dzsentri hagyományát folytatja az öncélú, szuverén magyar államra való törekvéssel, amellyel aztán rossz követendő mintát adott a Nagy-Magyarországon belül élő nemzetiségeknek, melyeket, más oldalról, a Nyugat-ellenes orosz cári pánszláv propagandával uszítottak Magyarország és az O-M.M. ellen. Ez mindenképpen hozzátartozik Trianon előtörténetéhez!

A magyar reakciós-nacionalizmus attól reakciós, hogy nem nyugatias polgári jogállamot és piacgazdaságot akart és akar kiépíteni, hanem egy tekintélyelvű és szolgalelkű klérus által támogatott, előjogokkal rendelkező „nemzeti-keresztény” elit teljhatalmát. Orbán ebben a vonatkozásban folytatja az 1914 előtti függetlenségiek politikai hagyományát, csak most a nemzeti ellenállás nem az Osztrák-Magyar Monarchia ellen irányul, hanem elsősorban az Európai Unió, másodsorban az angolszász-liberális Nyugat ellen.

Orbán a nyugati, világias, köztársasági éthosszal szembeni elvakult gyűlöletében az „ellenségem ellensége a barátom”-elv alapján bárkihez csatlakozik: a NATO-ellenes Putyinhoz. az EU ellenes Törökországhoz, a nem keresztény türk államok szövetségéhez és az ateista Kínához ha kell.

Orbán a keresztény-nemzeti dogmák sulykolását, a „jól megnevelt”, tehát Orbánért akár hősi halált is haló fiatalok kinevelését fontosabbnak tartja, mint a globális gazdasági, tudományos-technikai versenyre felkészítő, gyerekbarát oktatást.

Orbán-Schmidt a nem létező „kiskapuk”-ban hisz, hogy a ravaszkodó és a Nyugat hálátlanságán sopánkodó Magyarország majd szépen ellavírozik a nagy birodalmak közt. De a magyar nemzeti érdek az, hogy ne legyen újra egypártrendszer, ne legyen kötelező ideológia és hogy olyan vállalkozásbarát környezet alakuljon ki aminek következtében ne kelljen százezreknek kivándorolnia akkor, ha szabadon akar élni.

Alapvető nemzeti érdekünk a reakciós-nacionalista orbánizmus leváltása!

 https://telex.hu/belfold/2021/06/19/schmidt-maria-a-nyugat-nem-tanusit-kello-egyutterzest-kelet-europa-fele

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr2116598444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.19. 14:34:55

Nem sopánkodás, hanem kritika.

A Fidesszel a baj az, hogy - s ez látszik Schmidtnél is -, ogy még mindig hisznek abban, hogy valaha volt egy jó nyugati konzi eszmeiség, ami elromlott. Orbánnál már mutatkoznak jelei, hogy kezd kihátrálni ebből, de még nála se tiszta ez. Persze lehet taktikai szöveg is, nem tudom.

K K K 2021.06.19. 17:57:31

"baloldali és liberális elit" ???? Mikor az őszödi böszme kiskutyát ajándékozott putyinnak a saját házában, vacsora közbeni seggnyalás alkalmazásával?

BiG74 Bodri 2021.06.19. 22:28:12

@K K K:
És hazajött úgy, hogy aláírt egy többezermilliárdos beruházást hipp-hopp, melyet azért titkosított is?

HaD 2021.06.19. 22:31:50

orbánék és tsai nyugathoz való tartozása abban merül ki hogy miután a ruszkik bedobták a törcsit anno Berlinben(bukott fegyverkezési verseny bukott afgán háborúsdi bukott gáz/olaj ár után:):)) kurva nagy mellénnyel az mszmp kb hívó szavára lkezdék a ruszkik haza "bátor" rikkangatást...biztosan stumpf "úr"-on keresztül az após(horváth belügyminiszter) megüzente nekik hogy mehet a rizsa....majd mikor hatalomra kerültek folytatva az elvársak(hor/gyurcsány)kis hazaárulását kilóra mérik a magyar melóst meg a magyar fogyasztókat a nyugatnak....mindeközben meg idönként kibújik a szög a zsákból-azaz putyin pajtás kgb-sei meglengetik nekik a róluk készült dokumentunokat:):)- és ök strómanént kilóra felvásárolják a ruszkiknak kis hazánkat....csányi 1gci-vel az élen...háttérben felkészül magdet rahimkulov és tsai:)...szóval hajrá Magyarország! hajrá magyarok:):):)...vagy amit akartok...

HaD 2021.06.19. 22:41:36

...ja amúgy meg eltettek "szépen" egy városnyi magyart lábalól ...most meg szabadon eresztették a vírus terjedését hírdetve hogy megnyerték a vírus elleni csatát(amit ugyebár a halottak számával lehetett mérni)....most meg elkezdik vizsgálni a besíbolt oltások hatékonyságát...boritékolhatóan krva hatékony lesz mind...CSAKHOGY!!!!...ha most kell viszgálni a hatékonyságot akkor hogy a pecsben lett engedélyezve az ogyéi által???...politikai kívánságra???...mert hogy olyan cuccot forgalmazni aminek NINCS ezek szerint hatékonysági vizsgálata az kicsit bünyügyi kategória szerintem...ha meg volt a gyártónál ilyen vizsgálat akkor meg azok hazudtak????...de biztosan ez a népnemzeti megoldás...mármint kísérletezni a magyarokkal majd megvizsgálni hogy mi lett a kísérlet vége...mindeközben mindenki mehet meccset nézni....de majd a delta vírus az meg arathat ...hogy van ez elvtársak???...ehhez képest hogy mit mond ez a smidt kiafszomat érdekel:(:(

gmihaly621 2021.06.20. 06:56:33

Magyaur elvtárs bolsisztikus bloggerfirkász legújabb marxisztikus szövegét olvashatjuk. Sajnos az egykori llampárti ideológus kurzuselvtársak ezt már régebben is megírták, így hát ez "plágium" .

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.20. 07:41:31

@gmihaly621: Mi ebben a marxisztikus? Na meséljél! Egyáltalán tudod mi az a marxizmus?
@K K K: Nem is tudom. Ki is ír alá hitel szerződéseket atomreaktorokra, belgrádi vasútra, kínai egyetemre volt/aktuális komcsi diktátorokkal?
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mi romlott el abban közírókám?

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.20. 07:51:53

"Orbán Viktor előállt a tervével, hogyan alakítaná át az Európai Uniót
Új intézmény, szövegtörlés, Soros-hálózat.

„Elképzelhető, hogy vagy olyan támogatót vesztett az európai politikai térben, vagy annak elvesztésétől tart a kormányfő, ami miatt hangsúlyt váltott. De feltételezhető az is, hogy vesztésre áll egy számára fontos ügyben, netán nem kapta meg azt, amire számított Kínától, Oroszországtól, vagy Törökországtól, és ez indokolta a léptékváltást”

Lehet Biden szólt Putyinnak hogy hesegesse el a seggnyalóit?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 08:10:37

@pincébezuhanási tudományok doktora:

Az egész modernitás a romlást jelenti.

Isten helyett a pénz került központba. A társadalom célja immár nem az ember, hanem a profit.
Az országokat senki által meg nem választott, csak saját érdekeiket néző gazemberek vezetik, Támadés a normalitás ellen.

midnight coder 2021.06.20. 08:53:11

Magyarországon baloldali párt egy van, a Thürmer-féle MSZMP már ha még él ott valaki, liberálisok pedig soha nem voltak mérhetõ mennyiségben. Annak a nyugatnak pedig amihez a béketábor idején tartozni akartunk, úgy a 80-as évek végére fellegzett be végképp.

midnight coder 2021.06.20. 08:55:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Végül is, a pénz az legalább létezik. A cél pedig mindig a profit volt. A vallás csak az ideológiát adta hozzá, mert a birkáknak akik a dolgon csak veszítenek, kell valami amivel oda lehet terelni õket a vágóhídra.

kunzoo 2021.06.20. 08:56:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Egyszer leírhatnád végre konkrét példával, mikor és melyik ország számodra az etalon. Aztán majd kivesézzük mint a múltkor a profit egyenlő bűn kijelentésedet.

kunzoo 2021.06.20. 08:59:41

@midnight coder:
Birca azt nem érti meg hogy a profitot néhol nem csak pénzben mérték. Jól jövedelmezett egy versenytárs kiátkozása, eretneknek nyilvánítása...ki a legkeresztényibb király...

kunzoo 2021.06.20. 09:03:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Úgy gondolod Belaruszban nincs profit? A belarusz gazdaság egyik legfőbb bevételi forrása: megveszik kedvezményesen, piaci ár alatt a ruszkiktól a nyersolajat, majd finomítva eladják a világpiacon PIACI ÁRON. Na ez extra profit!

midnight coder 2021.06.20. 09:03:20

"A magyar reakciós-nacionalizmus attól reakciós, hogy nem nyugatias polgári jogállamot és piacgazdaságot akart és akar kiépíteni"

A gengszterváltás után 20 éven át próbáltuk ezt építeni. A végeredmény pedig egy nagy, kövér nulla volt, ami Fletóék kúrmányzása végére csúcsosodott ki, amikor a gazdaság a csõd szélén állt, az államadósság 55%-ról felment 80% fölé, a szlovák neonácik pedig nem csak beelõztek minket gazdaságilag a két liberósbolsi ciklus alatt, de még röhögve bele is törölték a csizmájukat Fletó arcába, amit derék demokratikus nyugat-európai barátai enyhe rosszallással néztek ugyan, aztán vállat vontak és minden ment tovább. Orbán pedig megtanult egy fontos dolgot: a politikus ugat, de a a karaván halad, a gazdaság az ami számít és nem az, hogy a liberósok aranyere szivárványszínûre festve lengedezik a felvonuláson. Gazdaságot építeni pedig fair playt játszva elég nehéz, miközben mindenki alsó hangon is 40 év elõnyben van hozzád képest.

midnight coder 2021.06.20. 09:05:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ugyan már. A keresztes háborún volt egy rakás ember aki nyert, de az nem a csóró paraszt volt, aki kiegyensített kaszával indult a mórok ellen.

midnight coder 2021.06.20. 09:06:05

@kunzoo: Eztrának extra, de elég karcsú, mert azon túl viszont egy nyúlketrecet sem tudnak exportra elõállítani.

kunzoo 2021.06.20. 09:12:33

@midnight coder:
Lehet, de Bicra saját értelmezése szerint ez az egyik legfőbb bűn. Ez valóban extra profit, erre ezt hozza pozitív példának. Azt is kétlem hogy ne lenne ott modernitás. Lukasenka egy időben sikeresen begyűjtött egy csomó tech céget kedvező adózással. Ha valami igazán elkötelezett a modernitás mellett, azok a netes tech cégek. Most ott a Vezér korlátozni akarja a netet, ezzel ennek a történetnek vége lehet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 10:04:05

@midnight coder:

Ez nem gond, a lényeg a dolgok alapja. Mert ugye azt te se állítod, hogy a keresztesháború oka gazdasági volt?

kunzoo 2021.06.20. 13:25:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Már miért ne lehetett volna az?
A Szentföld birtoklása egyben fontos kereskedelmi utak birtoklásával járt együtt. Amelyik királynak összejön, annak a presztízse nagyot emelkedik. Le lehet vezetni az izgága népek fölös energiáit. Igaz ez olykor Konstantinápoly kifosztásával járt. A Dózsa féle parasztfelkelés is egy félresikerült keresztes hadjáratból indult ki.
A szentföldi királyságok vége is gazdasági okokra vezethető vissza. Végül többe kerúlt a védelem mint amennyi bevételt termeltek, örökké nem lehetett pénzt kérni az európai udvaroktól.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 16:51:37

@kunzoo:

Egyszerűen nem ilyen volt a korszellem.

Szerinted elmentek volna önkéntesek harcolni hatalmas számban, csak mert XY gazdag akart lenni?

Az egész mögött a katolikus düh volt, nem a pénzvágy.

kunzoo 2021.06.20. 17:46:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

hu.wikipedia.org/wiki/Els%C5%91_keresztes_hadj%C3%A1rat

Érdekes olvasmány. Az önkéntesek sok várost kifosztottak, sok embert megöltek csak az a baj hogy baráti területen.

midnight coder 2021.06.21. 06:43:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Az egész mögött a katolikus düh volt, nem a pénzvágy. "
Persze, a vallások esetén ez mindig így mûködik.
Van fenn pár ember aki gondolkodik. Õket a pénz mozgatja. Õk indítják, mozgatják az egészet. A királyok befolyást, területet, bevételt remélnek, az egyház terjeszkedni akar szintén ugyanezért, a csóróbb nemesek birtokot szeretnének, az átlagpolgár esetleg összerabolni némi vagyonkát, de ha nem akkor legalább bekerülni a mennyországba ahová egész biztosan bejut ha megöl pár száz iszlamistát aki amúgy ugyanezt hiszi a keresztesek megölésével kapcsolatban.

chrisred 2021.06.21. 14:14:46

@kunzoo: A Dózsa féle keresztes hadjárat célja nem a Szentföld volt, hanem az Oszmán Birodalom elleni küzdelem, ahogy már Hunyadi idejében is így volt. A szentföldi keresztes hadjáratok gazdaságilag semmilyen előnnyel nem jártak. Az elsődleges céljuk a középkori túlnépesedés káros következményeinek exportálása volt, a nemesi családokban felszaporodott sokadszülöttek (akik apjuk földjét és rangját nem örökölhették) eltávolítása azokból az országokból, ahol csak gondot jelentettek. És a kis jégkorszak beköszöntével az a projekt okafogyottá vált.
süti beállítások módosítása