MaGYAUR

MaGYAUR

Hamarosan tűzszünetről tárgyalhatnak oroszok és ukránok?

2022. október 25. - Magyaur

Ferenc pápa kész közvetíteni egy tűszünetre vonatkozó tárgyalás keretén belül Oroszország és Ukrajna között, bevonva az érintett feleken kívül az EU és az Egyesült Államok diplomatáit is.

1.) Oroszország zsákutcába került, Ebben a helyzetben vagy nukleáris háborút indítanak, vagy keresik az arcvesztés-nélküli kompromisszum lehetőségét.

2.) Macron, az EU. egyik "erős embere" a háború kezdete óta folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy nem szabad Putyint sarokba szorítani, tehát Moszkva számára elfogadhatóbb az ő személye, mint Scholz-é, vagy Von der Leyen-é.

3.) Ezért is elvileg elfogadható a Kremlnek a francia diplomácia javaslata: "Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő szerint Moszkva üdvözli Emmanuel Macron francia elnök arra vonatkozó javaslatát, hogy a közvetítési erőfeszítésekbe be lehetne vonni Ferenc pápát és az amerikai vezetést is."

4.) Ferenc pápa hiteles közvetítő személy, mert évek óta következetesen igyekszik oldani az ellentéteket az egymással rivális keresztény felekezetek között, valamint a kereszténység és az iszlám közt. (Igaz, eddig kudarcot vallott éppen a görög-keleti ortodoxiával való párbeszéd kezdeményezése, de ez nem rajta múlt).

5.) Putyin felismerte, hogy a háború katasztrofális helyzetbe hozta és fogja még inkább hozni a jövőben az orosz gazdaságot.

6.) Már csak az a kérdés, hogy Zelenszkij a totális győzelem esélyétől megrészegülve leül-e egyáltalán a tárgyalóasztalhoz!?

https://www.portfolio.hu/global/20221025/ferenc-papa-meglepot-huzott-varja-putyint-es-zelenszkijt-574999?fbclid=IwAR38-lnWPPmidXVd4xLRKm1w0hhBV7z0hUCnoUgE2ebs6W46O81egyKjzhw

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr817962848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.10.26. 08:07:13

Lassan rájön Amerika, nem nyerhet, mert kijevi bábkormánya egyre gyengül. A sikeres orosz akciók lassan nullára redukálják az ország távhő- és áramellátását, s akkor a lakosság fellázad a CIA-kormányzat ellen.

Szóval Amerikai lassan utasítja Zöldit, tárgyaljon.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2022.10.26. 22:02:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az ruszkik vergődnek. Te meg figyelj oda hogy bekenderezve ne keverd össze a vazelines és az erőspistás flakont!

"Oroszország február 24-én indított, Ukrajna elleni háborújában eddig körülbelül 68 900 orosz katona esett el, az elmúlt napon 480 ellenséges katona halt meg – számolt be az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara.

A vezérkar beszámolója szerint

2628 tankot,
5351 páncélozott harcjárművet,
1686 tüzérségi rendszert,
379 rakétavetőt,
192 légvédelmi berendezést,
271 repülőgépet,
248 helikoptert
és 4076 katonai gépjárművet és tartálykocsit semmisítettek meg az ukrán védők.
Ezenkívül 16 orosz hajót, 1379 hadműveleti és taktikai drónt, 149 egység speciális felszerelést és 350 cirkálórakétát számoltak fel."

gigabursсh 2022.10.26. 22:52:32

Az oroszok gonosz ördögök. És a gonoszoknak veszniuk kell.

Rodney_2 2022.10.27. 00:20:51

Csak a 6. ponthoz. Ukrajna az USA támogatása nélkül kártyavárként omlana össze. Ezért ha az USA azt mondja Zelenszkijnek hogy ülj le tárgyalni, akkor le fog ülni. Az más kérdés, hogy a jelenlegi USA vezetés érdeke a háború folytatása még egy ideig.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.10.27. 08:17:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A saját veszteségadatodat szorozni kell 3-mal, az ellenségről megadottat meg osztani 3-mal.

HaD 2022.10.27. 13:18:31

putyinék azt ismerték fel hogy az olaj/gáz bizniszük elsüllyed a felmelegedés miatt...szó szerint is:)...viszont ha az ukrán mg.-i potenciált megkaparintják úgy igen csak hosszú távon a markukba tarthatják a világgazdaságot,de legalább is az élelmezésben komolyan kell öket venni. Nos ebböl nem fognak kihátrálni...atomfenyegetés...blöff...az usa meg azért nem fog kihátrálni mert neki meg fontos az euroatlanti szövettség. Akik a republikánusokban bíznak(hogy leállítják az ukrán támogatást) na majd csak figyeljenek:):)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2022.10.28. 18:34:52

@Rodney_2: Mi is van azzal az 1849-es ukránokról szóló hazugságoddal?

Rodney_2 2022.10.28. 21:06:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Már válaszoltam neked te szellemi fogytékos korcs (KOZÁK!!). Arra bezzeg nem reagáltál mert egy darab szar vagy.

alöksz róz 2022.10.29. 21:48:33

@HaD: "Akik a republikánusokban bíznak(hogy leállítják az ukrán támogatást) na majd csak figyeljenek:):)" - jól beszélsz
ugyanezt a reménykedést játszották a demokratákban bízók is, amikor kínáról volt szó

Billy Hill 2022.10.30. 22:11:26

@alöksz róz: Hát igen, mert ez nem egy magyarországi politika, hogy a fidesz meg a déká, hanem ha az USA-nak valami az érdeke, akkor az folyamatosan az érdeke marad, amíg nem talál magának új érdeket.
süti beállítások módosítása