MaGYAUR

MaGYAUR

Orbán I. és Orbán II. = putyinista pufajkások

2024. szeptember 26. - Magyaur
  • A szerencsétlen Orbán Balázs csak azt mondta, amit a rogáni propaganda széltében-hosszában hangoztat: hogy az ukránok csak azt kapják, amit megérdemelnek. Miért kellett kikezdeni a hatalmas Szovjetunóval, pardon Oroszországgal? Zelenszkij az igaz háborús bűnös, mert belevitte az országát egy megnyerhetetlen háborúba. Mi ezt már megtanultuk 1956-ban: szél ellen nem lehet pis.lni… stb.
  • Ez persze Orbán Viktornak, a világ leggyávább utcai harcosának a véleménye… A hatalomba került O.V. a tekintélyt tagadó rablóból a tekintélyt leginkább tisztelő pandúrrá változott. Elvei:
    1. A tekintélyt az erő adja, ha tehát tekintélyen alapuló rendet akarunk, akkor magunknak is mintát kell adnunk; be kell hódolnunk az erősebbnek!
    2. Ha farkasok akarunk lenni, akitől félnek és akit tisztelnek, akkor együtt kell üvöltenünk a farkasokkal! „Farkason” a Hadiállamot kell érteni, amelyben egyesül az állam és az egyház, miközben (internacionalista háttérhatalomként) a titkosszolgálatok mozgatják a szálakat.
    3. Politikai téren a tekintélyt a megfegyelmezett, könnyen kormányozható ország adja!
    4. Ha ezt elérjük, akkor bebocsátást nyerünk a reakciós hatalmak „Szent / Szenteskedő Szövetségébe”, amelynek célja a nacionalista, vallásos, férficentrikus hatalom „kölcsönös gazdasági/politikai segítségnyújtása” globális méretekben!
    5. A 19. században a Szent Szövetség a feudális hierarchia ellen harcoló liberális, európaias polgárság mozgalmai ellen jött létre: ez a nyíltan vállalt összeesküvés verte le az 1848-49-es Népek Tavaszát és támadt fel új formában a 2000-e években, verte le az Arab Tavaszt, az Ukrán és Georgiai Tavaszt…
  • Orbán I. és Orbán II.
    1. Elárulták az önigazgató jellegű protestáns etikát, mert a kormányzás könnyebb a katolikus hierarchia logikáját követve, még könnyebb a putyinista görög-keleti vallás keretei közt, de a legkényelmesebb mód a türk/azeri/iráni minta szerinti, aminek csak egy hátulütője van, hogy az iszlámon alapszik, viszont nagy előnye a radikális Nyugat-ellenesség!
    2. Elárulták a megalázottakat és megszomorítottakat annak érdekében, hogy együtt üvölthessenek a farkasokkal: az örményeket, a kurdokat, az oroszországi finnugor és a kínai ujgur rokonságot, az ukránokat…
    3. Elárulták az európaias magyarság ezeréves hagyományát! Nem semlegesek, hanem egyértelműen Kelet felé fordultak: a bizantinus Oroszország és a kurultájos, rovásírásos mongol puszták felé.
  • Ahogy Trump nem ismerte el a választási vereségét, úgy az orbánista rezsim sem fogja feladni könnyen. Fel kell készülni a zsarnoki hatalmak szent szövetségéhez tartozó orosz, kínai, észak-koreai hekkerek digitális támadására, a rémhírterjesztésre, a merényletekre és a „pufajkás utcai harcosok” provokációira!
  • Fogjunk össze tehát honfitársak olyan értékek jegyében, amelyeket soha nem ejtenének ki a szájukon sem Orbán I., sem Orbán II.: a Nép, a Köztársaság és a Szabadság nevében!

Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr8118500858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr.ahalan 2024.09.26. 22:49:16

Nagy írás, tetszik... Várom a véresszájú narancsosokat izgatottan. Mert erre a hazaáruló szemét szövegre nincs, és nem is lehet magyarázat.
Ahogyan arra sincs, hogy miért a magyar a legszegényebb nép Európában, és miért kullogunk minden statisztika szerint az utolsó helyen. Az ilyen kérdéseknél hallgatnak, lapulnak mint szar a fűben. :)

gigabursch 2024.09.27. 06:51:42

Segítek!

A hoholok még csak azt SE kapják, amit megérdemwknének.
Bár jó úton haladnak ebbe az irányba.

Gelimtrtrddddd 2024.09.27. 08:10:22

az oroszországi finnugor és a kínai ujgur rokonságot,
--------------
Oroszrejku, nem ország, országtagadó vagyem. Most nem beszélve az írás új-ónemmagyarjáról stak annyit, hogy a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.

gigabursch 2024.09.28. 06:49:07

@AvéCézárVavan:
Akkor menj ki nekik helyben tapsikolni a frontra...

Toportyán Zsóti 2024.09.28. 17:07:29

Impotencia csucsa amit muvel az europai dontéshozo elit.tátott szájjal nézik az illibsi hatalomátvételt pár évtizede orosz pénzháttérrel.... Minap az ndk ban jutottak szohoz majdnem, ugyesen felbérelt arab késeloknek koszonhetoen,o1g -n keresztul finaszirozza putingazda szerte europában az illibsi szemetet,kap 21% -ot az olajárbol amit erre fordít.
süti beállítások módosítása