A magyarságot önismereti terápiára kéne beíratni, mert nem tudja önnön nagyságát reálisan felbecsülni, képtelen józanul felmérni a helyét és a lehetőségeit a világban, de már 100-150 éve!
Éretlen kamaszként hol jelentéktelen áldozatnak tünteti fel magát amelyet a bűnös "felnőtt" nagy nemzetek eltaposhatnak, hol a világnak, vagyis "Isten kalapjának" kitüntetett helyének képzeli magát; bokrétájának, ha nem egyenesen a fő csakrájának!
Most csak annyit mondok, hogy normálisak is lehetnénk, önképünkben közelítve a Portugál-Belgium-Dánia nagyságrendhez és ezzel együtt a polgári megállapodott önbizalomhoz.
De mi mindig kitűnni vágyunk, fontosabbnak és értékesebbnek kívánván mutatni magunkat a külvilág felé, mint amilyenek valójában vagyunk.
A nacionalizmusunk, pont olyan heves és agresszív, mint az utódállamok sovinizmusa, mivel sajnos semmilyen kormányzati és diplomáciai bölcsességet nem halmoztunk fel az "ezeréves államalkotó nemzeti lét" folyamán; elégedetlenek voltunk az Osztrák-Magyar Monarchiával, vonakodó szövetségesei voltunk mind a náci Németországnak, mind a Szovjetuniónak és most kígyót-békát kiáltunk a nyugati világra, amelynek részét képezzük.
Mi lenne, ha megbékélnénk magunkkal és végre valahára "kitalálnánk Magyarországot", de még inkább a magyar jövőt?