Az európaiság gyökerei Itáliába vezetnek vissza. „(Az itáliai) államoknak, köztársaságoknak és kényuralmaknak mivolta, ha nem is az egyetlen, de legnagyobb oka annak, hogy az olasz ember olyan korán kifejlődött modern emberré. Ezen fordul meg az, hogy a mai Európa sorában ő az elsőszülött.
A középkorban a tudatnak mind a két része – a világ felé való és magának az embernek belseje felé irányuló része – mintegy közös fátyol alatt nyugodott álmodva vagy féléberen. A fátyol hitből, gyermeki elfogultságbólés agyrémből szövődött: rajta keresztül csodálatos színűnek tetszett a világ és a történelem, az ember azonban csak mint faj, nép, párt, testület, család, vagy az egyetemesnek valamely más alakjában ismert magára. Itáliában lebbenti félre először a levegő ezt a fátylat; az emberek tárgyilagosan kezdik megfigyelni az államot és e világ minden dolgát, és úgy is bánnak velük; ugyanakkor azonban teljes erejével feltámad a szubjektív elem, az ember egyéniség lesz és így ismer magára. /…/
Leginkább a számkivetés jár együtt azzal a sajátsággal, hogy az embereket vagy megőrli, vagy a legnagyobb mértékben kialakítja. /…/ A világpolgárság, amely a számkivetettek legeszesebbjeiben fejlődik ki, az individualizmusnak a legfelsőbb foka.
Dante, mint már szó volt róla, új hazára lelt Itália nyelvében és műveltségében, de azon túl is megy ezekkel a szavaival: „Az én hazám a nagyvilág!” – És mikor méltatlan föltételek fejében ajánlották föl neki a visszatérést, ezt felelte: „Nem láthatom-e mindenhol a napnak és a csillagoknak a fényét? Nem gondolkozhatom-e mindenhol a legnemesebb igazságokon úgy, hogy ezért ne kelljen dicstelenül, sőt szégyenletesen megjelennem a nép és a város előtt? Még a kenyerem sem fog hiányozni!” Büszke daccal hangsúlyozzák azután a művészek az egyhelyben élés kényszerétől való függetlenségüket. „Csak aki mindent megtanul – mondja Ghiberti – az nem idegen sehol odakünn; vagyonától megfosztva, baráttalanul, mégis minden városnak polgára és félelem nélkül megvetheti a sors fordulásait.” Hasonlót mond egy menekült humanista is: „Valahol a tanult ember megtelepszik, ott van jó hazája.”
Jacob Burckhardt: A reneszánsz Itáliában (ford. Elek Artúr) Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1978 – 94-96. old.
