Úgy tűnik egy darabig időszerűtlenné vált a „jóléti állam” gondolata. Több oka van ennek; véget ért a hidegháború, már nem kell rálicitálni a rivális kommunista országok szociális vívmányaira, már nem pörög a gazdaság sem úgy mint régen, ráadásul a nem vallásos életminta egyfelől gyilkos indulatokat gerjeszt vallási fanatikusokban, másfelől milliónyi nem kívánt menekültet és nincstelent vonz a gazdag nyugati országokba.
Tehát a politikának azt a feladványt kellett megoldania, hogy miképpen lehet elfogadtatni az emberekkel a „jóléti állam” eszméjének a visszavonását, illetve egy szegényebb jövő perspektíváját. Arra a mutatványra volt szükség a fejlett világ sok pontján, hogy miképpen állítsák át a váltókat a haszon-mániás, individualista „neoliberalizmus” vágányról a nemzeti önzésen alapuló új kollektivizmusra. Mint az elmúlt évek bizonyították a nacionalista, klerikális és autoriter „neo-reakciós” politika elérte a célját és népszerűvé vált. A következmények félelmetesek: olyan fogalmak vesztették el ebben az új szövegkörnyezetben az értelmüket mint az Igazság. Az érvrendszer a következő: nem létezik objektivitás, az ember szükségszerűen elfogult, tehát olyan fogalom, hogy „világnézetileg semleges” (pl. iskola) nem létezik; valami vagy vallásos és erkölcsös, vagy nem-vallásos tehát erkölcstelen.
Nem létezik a Szabadság sem, mert az egyén csak a nemzeti, vagy a vallási közösség rovására teljesedhetne ki, ez viszont bűn…hiszen nincs a Nemzetnél, Istennél, (Allahnál) fontosabb! Nincs Egyenlőség sem; az idegenek, a barnább bőrszínű „gyüttmentek”, de valójában a nők, a gyerekek sem egyenlők a felnőtt, fehér és tehetős Férfival, az ő nevük tehát „kuss”. A Testvéri, civil segítségnyújtás pedig ugyancsak bűnös dolog, egyfajta hazaárulás, mert a megszentelt hierarchiát ássa alá - bizonyára külföldi ellenséges, vagy piszkos anyagi érdekek miatt...
A „neo-reakciósság” lényege tehát a liberális jogállam és jóléti állam-felfogástól eltérő; a bizalmatlanságból fakadó kollektív rosszhiszeműség, önzés és agresszió.
Tagadhatatlanul bennünk van ez is, hiszen a szorongásainkból és bizonytalanságainkból táplálkozik, de ugyanúgy bennünk van az európaiság is.
Valamelyik politikus azt találta mondani, hogy a hazáért sokan meghalnának, de Európáért senki... Meggyőződésem, hogy idővel az emberek rájönnek arra, hogy új uraik olcsó, könnyen emészthető „politikai termékekkel” etették őket és visszatérnek tömegesen az európai humanizmus legjobb hagyományaihoz!