Az alárendelődő ember nem bánja, sőt sóvárogva várja, hogy a hatalom szigorú, vagy akár szadista legyen azzal, aki nem áll be a sorba…

A megalázott, megtört ember sokszor nem érzi magát biztonságban egy megengedő, liberális közegben, ahol nem tisztázottak a szabályok és az alá/fölérendeltségi viszonyok. ”Ha megversz is imádlak én” alapállásból erőskezű, kiismerhető Gazdát keres magának.

A tekintélyelvű politikus megveti az általa puhának, elvtelennek és erkölcstelennek látott liberális demokráciát és szembeállítja vele a „férfias” militarizmust, az olykor kegyetlen szigorú katonás szervezettséget, amely látványosan elbánik a renitens, lázadó egyéniségekkel, de a gyenge kisebbségekkel is: legyenek azok hajléktalanok, migránsok, romák, rokkantak, nyugdíjasok stb.

Orbán és tábora megveti a nyugati liberális demokráciát és a „nyílt társadalom” eszméjét, mint ami úgymond veszélyezteti a tradicionális hatalom stabilitását. Orbánnak minden erőt sugárzó önkényuralom szimpatikusabb Azerbajdzsántól Oroszországig, Törökországtól Kínáig, mint a konszenzusos egyetértésre törekvő Európai Unió.

Mindez az alábbi cikk olvastán jutott az eszembe.

https://index.hu/kulfold/2018/10/24/kina_orban_japan_v4-ek_diplomaciai_fiasko/