MaGYAUR

MaGYAUR

Mi az? Mindent lát, mindent tud és mégsem Isten?

Az internettel és a bekamerázott világgal összekötött Mesterséges Intelligencia..

2019. október 04. - Magyaur
A saját bőrünkön érezhetjük részben már ma is, de később még inkább az "Isten szeme mindent lát" effektust: a Mesterséges Intelligencia révén.
A megadott kezdeti információkból és algoritmusokból kiindulva a Mesterséges Intelligencia saját maga tanul, fejleszti saját magát az ember számára már-már megfoghatatlan, misztikus módon. Ha lassan másfél milliárd kínait meg lehet figyelni, akkor mi az akadálya annak, hogy a világ teljes lakosságát, 9 milliárd embert megfigyeljenek?
Egy részben önként vállat, részben kikényszerített erkölcsiség kialakulásának születésének lehetünk a tanúi, hiszen ha állandóan szemmel vagyunk tartva, akkor az ember tartózkodik a lopástól, erkölcstelenségtől és bűntől.
A kínai IT alapú autokratikus rendszer a pénz mellett egyre inkább jutalmazza jó pontokkal, kreditekkel a "társadalmilag hasznos és üdvös" magatartást, és fordítva bünteti a renitenseket, lázadókat, vagy antiszociális elemeket. Hiába van valakinek sok pénze, a digitális megfigyelő rendszerrel összekapcsolt Mesterséges Intelligencia akkor sem engedi vonatjegyet, vagy repülőjegyet vásárolni..."mert nem érdemli meg"!
Vagyis a büntetés és jutalom nem a túlvilágon következik be, hanem itt és most "real time". A vallás transzcendens erkölcsnemesítő funkciója ily módon megszűnik és jön helyette valami egészen más, ami annyira szigorúan erény-központú, mint amennyire az olykor haragvó Atya volt!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr4315193152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

havrilla 2019.10.05. 17:52:27

Szép új világ.
A félelmeiddel csak egyet lehet érteni.

Magyaur 2019.10.06. 00:32:38

@havrilla: Remélhetően a végső emberi kontroll megmarad a "gépi istenítélet" felett...

havrilla 2019.10.06. 08:50:50

@Magyaur:
A kiválasztott keveseké.

havrilla 2019.10.06. 08:52:50

@Magyaur:
500 MP az nem is sok, hiszen egy jó filmes Hasselblad többet tud. A lényeg az elektronikán és az ebből következő azonnali végeredményt adó feldolgozáson/tároláson van.
süti beállítások módosítása