Amikor nem egyszerűen a hatalmat, hanem a teljhatalmat akaró pártvezetés, - puccs-szerűen, vagy a parlamenti többség birtokában – ellenőrzése alá kívánja vonni országának lehető legtöbb politikai, jogi és gazdasági erőközpontját, hogy azokat a pártvezetés és az ahhoz közelállók nem a lakosság hosszú távú érdekeinek, hanem saját önző céljaiknak megfelelően használják fel, akkor „belső gyarmatosítás”-ról beszélünk.
Ezen az sem változtat, ha eközben a gyarmatosítókhoz hasonlóan civilizációs, vagy nemzeti érdekről, illetve a vallás terjesztésének szent küldetéséről papolnak.
Azért veszélyesebb a belső gyarmatosító a konkvisztádornál, mert az idegen hatalom képviselője felismerhető, viszonylag könnyű vele szemben függetlenségi háborút indítani, de a belső gyarmatosító nemcsak az „ellenség-felismerő” képességünket képes megtéveszteni, hanem még a szabadságharcos jelszavainkat is kisajátítja!
