„A magányos lovas-sírok – illetve a kis létszámú családi temető arra enged következtetni, hogy a honfoglaló magyarok ezen a vidéken /ti. a Balaton-felvidéken – O.J./ sem telepedtek meg tömegesen. A sírban (illetve sírokban) azoknak a „vitézeknek” a porai enyésztek, akiket a meghódolt őslakosság élére és azok féken tartására állított a térséget uraló nemzetségfő, akkori nevén „bő” (ami a török nyelvű népek „bég” elnevezésével azonos). A magyar államalapítást követően ezeket nevezték „vitézeknek” (miles), majd pedig „várjobbágyoknak” (iobagionis castri).
A királyi várszervezetben élő népek a magyarok által leigázott őslakosságból, a háborúk során behurcolt és letelepített hadifoglyokból álló „várszolgák” (castrenses civiles) valójában rabszolgák voltak.”
Veress D. Csaba: Az évezredes Paloznak, Veszprém 1993 – 18.old.