A modern állam, a piacról élő polgárság érdekeinek megfelelően, arra törekszik, hogy kiszámítható, pártatlan és szakszerű legyen.
Amiként a nemzetközi üzleti kapcsolatok egységes mértékrendszert, egységes elszámolási módot igényeltek oly módon felmerült az igény a biztonságot nyújtó jogi keretrendszerre is. A felvilágosult abszolutizmus korában, tehát a 18.-19. században jött létre az a modern állam, amely a fejlődést részint a fegyverkezési verseny révén, részint az ellenőrzés alatt tartott piaci konkurencia-harc révén látta biztosítottnak. A modernsége abban állt, hogy nem valami isteni, vagy ősi kiváltságból eredeztette a legitimitását, hanem a haszonelvűségből.
Közben a protestáns, munka-központú etika még a mélyen katolikus országokban is behatolt és szó szerint „divatot teremtett”, aminek következtében a középkorias színes, páváskodó férfi viseletet lassan felváltotta egész Európában a praktikus, sötét színű öltözet. Ugyanez a haszonelvűség mondatta II. Józseffel, hogy az olyan szerzetes- és apácarend, amelyik csak imádkozik, de nem hajt semmi hasznot a császárságnak, az élősködője a társadalomnak és feloszlatandó.
Az állam és egyház szétválasztásának eszméje a hatalmi ágak szétválasztásának logikájába illeszkedett bele; ahogy a végrehajtó hatalmat, vagyis a kormányt az országgyűlés és az alkotmánybíróság ellenőrzi, ugyanígy a kontrollálhatatlan hatalmi monopólium létrejöttének elkerülése végett kívánatos a laikus polgári és a vallásos/egyházi szféra szétválasztása. Mert amennyiben ez a két szféra a cárizmusban, vagy a kalifátusban egybeolvad, ott nincs modern polgári állam csak nagy valószínűséggel erőszakos, vagy kevésbé erőszakos önkényuralom.
Bizonyára léteztek / léteznek bölcs despoták is, de az euro-atlanti civilizáció sikere épp a merész egyéni vállalkozásokon, a szabad közösségválasztáson, a városiasodáson és a jogállamiságon alapult. Szemben az „örök értékek”-en nyugvó, kollektív jellegű vallásos világnézettel a modernitás egyenrangúságot, hálózatosság felé mutató struktúrát és az egyéni tehetség felszabadítását jelenti.
A Fidesz-KDNP alig leplezett módon az állam és egyház újraegyesítésén fáradozik. A hittérítésen és a nemzeti öncélúság megerősítésén alapuló „nemzetstratégia” a modernség és az európaiság leépítését jelenti hosszabb távon. Ez a politika a keresztény-nemzeti államnak és vezetőjének szakrálissá tételéhez, megváltoztathatatlanságához és leválthatatlanságához vezet. A „szolgáltató állam” eszménye helyébe az „adományozó / kegyosztó” állam kerül. Öntudatos állampolgárok helyett jámbor, tömegesen állami és egyházi szolgálatban álló „közkatonává” válik minden magyar.
Küzdeni kell hát a Fidesz pártállami hatalmának és egyház morális hatalmának összeolvadása ellen, mert előre látható, hogy a „fékek és ellensúlyok” nélküli, bebetonozott állam-egyházi hatalmi monopólium a legkevésbé sem teszi lehetővé az állam kiszámítható, pártatlan és szakszerű működését!
