„Az ősrobbanás legnagyobb rejtélye annak magyarázata, hogyan materializálódhatott a tér és az energia teljes, fantasztikusan hatalmas univerzuma a semmiből. A titok nyitja kozmoszunk legfurcsább ténye. A fizika törvényei megkövetelik a „negatív energiának” nevezett valaminek a létezését.

Annak érdekében, hogy megértessem önökkel ezt a furcsa, de kulcsfontosságú fogalmat, egyszerű analógiára szeretnék támaszkodni. Képzeljük el, hogy valaki egy dombot szeretne építeni egy sík földdarabra. Jelentse a domb az univerzumot. Emberünk egy lyukat ásott a földbe, és a kiásott talajból építette fel a dombot. Ezáltal persze nemcsak egy dombot épített, hanem egy lyukat is létrehozott, ami tulajdonképpen a domb negatív megfelelője. A korábban a lyukban lévő anyag most már a dombot alkotja, így minden tökéletes egyensúlyban van. Ez az elv rejtőzik azon esemény mögött, ami a Világegyetem kezdetén történt.

Amikor az ősrobbanás hatalmas mennyiségű pozitív energiát állított elő, egyúttal ugyanolyan mennyiségű negatív energia is termelődött. Ilyen módon a pozitív és a negatív energia összege mindig nulla. Ez a természet egy másik törvénye (az első törvény: a tömeg és az energia alapvetően ugyanaz, ha úgy tetszik ugyanazon érme két oldala. Híres E=mc négyzeten formulája egyszerűen azt jelenti, hogy a tömeg egyfajta energiának tekinthető, és megfordítva.)

De vajon hol van ma ez a negatív energia? Kozmikus szakácskönyvünk harmadik összetevőjében: azaz a térben. Ez furcsán hangzik, de a gravitációra és a mozgásra vonatkozó teermészeti törvények szerint – amelyek a tudományban a legrégibben felismert törvények közé tartoznak -, a tér maga a negatív energia hatalmas tárháza. Ez a negatív energia elég ahhoz, hogy mindennek az összege nulla legyen.

…a Világegyetemben a tér és az idő eredendően összefonódik. Valami nagyon csodálatos dolog történt az ősrobbanás pillanatában az idővel. Akkor kezdődött maga az idő.

Ennek az elképesztő ötletnek a megértéséhez képzeljünk el egy, a térben lebegő fekete lyukat. Egy tipikus fekete lyuk olyan nagy tömegű csillag, amely a saját súlya alatt önmagába roskadt össze. Olyan nagy a tömege, hogy még a fény sem szabadulhat ki a gravitációs teréből, ezért szinte teljesen fekete. Gravitációs vonzása olyan erős, hogy nemcsak a fényt görbíti meg, hanem az időt is torzítja. Ha tudni szeretnénk, hogyan, képzeljük el, hogy a fekete lyuk magába szippant egy órát. Ahogy az óra egyre közelebb kerül a fekete lyukhoz, egyre lassabban jár. Maga az idő kezd lassulni. Most képzeljük el ugyanezt az órát, amint belép a fekete lyukba (feltételezve persze, hogy képes ellenállni a szélsőségesen erős gravitációnak): abban a pillanatban az óra ténylegesen megáll. Nem azért áll meg, mert összetört, hanem mert a fekete lyukon belül nem létezik maga az idő. Pontosan ez az, ami a Világegyetem kezdetekor történt.

… Ahogy az időben az ősrobbanás pillanata felé utazunk, az univerzum  egyre kisebb és kisebb lesz, míg végül elérünk egy olyan pontig, ahol az egész univerzum valójában olyan kicsi, mint egy végtelenül kicsi és végtelenül sűrű fekete lyuk…Nem tudunk eljutni az ősrobbanás előtti időbe, mert az ősrobbanás előtt nem létezik az idő….Számomra ez azt jelenti, hogy nincs lehetőség a teremtő létezésére, mert nem létezik az idő, amelyben az alkotó létezhetett volna.”

Stephen Hawking: Rövid válaszok a nagy kérdésekre, Akkord Kiadó, 2019 – 52-58. old.