MaGYAUR

MaGYAUR

Kant, a "világkormány" és az "emberiség ellenségei"

2020. március 10. - Magyaur

"…A jelenkori államok egyszerűen nem tartják magukra kötelezőnek a nemzetközi jogot, ezért kellett, ugye tetszenek emlékezni, Immanuel Kantnak több írásában föltételeznie olyan nemzetközi instanciát, amely hatalommal kényszerítheti az államokat a jog betartására. Ennek a gyönge pótléka, az ENSZ, elvesztette a befolyását. Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNCHR) instrukcióit – együtt a formailag mindenütt elismert genfi egyezménnyel és az ún. schengeni szabályokkal – úgyszólván sehol nem tartják be, figyelemre se méltatják. Ez a tényleges, ám nem ez a jogi helyzet. Azok a politikai erők, amelyek a nemzetközi jog rendelkezéseit a hatalom nélküli emberek elleni nyers erőszakkal helyettesítik, illetve amelyek az emberi jogok egyetemes érvényesítése ellen mozgósítják a közvéleményt, az emberiség ellenségei – hogy a XVIII. század stílusában fejezzük ki magunkat, amelynek a szellemi, érzületi, erkölcsi magaslataira jó lenne visszaérni abból a mély szakadékból, amelybe a XXI. század első harmadában ismét, zsupsz, belezuhantunk. Azokkal, akik arra nevelik felebarátainkat, honfitársainkat, hogy bizonyos embereket embernél kevesebbnek, azaz állatnak tekintsenek, nem kötünk békét, nem egyezünk ki – bár mi őket továbbra is embertársainknak tekintjük, akkor is, ha ők, leider, úgy érzik, föl vannak mentve ugyane kötelezettség alól."
https://hvg.hu/itthon/20200306_TGM_Igen_es_nem_ok_es_mi

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr1815513172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyaur 2020.03.11. 11:14:28

@MAXVAL bircaman közíró: Marhaság. Az összes populista politikus Orbántól, Bolsanaro-ig azt akarják, hogy minden diktatórikus túlkapás az "ország belügye" maradna...Ez a diktatúrák 21. századi internacionáléja!:)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.11. 12:06:58

@Magyaur:

Tegyük fel, hogy igazad van. Na mpst, miért lenne jobb ugyanez világméretben?

2020.03.17. 10:03:19

A korlátlan politikai szabad versenyben nem az győzött, akinek legtöbb szaktudása, legtágasabb általános műveltsége, legszélesebb szellemi horizontja volt. Hanem győzött az, aki a lelkiismeretét aludni hagyó legnagyobb tudatlansággal, az állami élet egyes kérdéseinek teljes nem ismerésével a legképtelenebb ígéreteket és követelményeket bömbölte a lelkekbe. Így törvényhozás és kormányzás, s az állam kulturális életének kiépítése: az iskola, a művészet, a tudomány életének végzetes nagy kérdései olyanok kezébe kerültek, akiknek szellemi horizontjuk szegényes lett volna egy falusi népiskola vezetéséhez. Egy eljövendő boldogabb kor sohasem fogja elhinni az analfabétaságnak azt a végtelenségét, amellyel és annál könnyebben képviselővé lehetett az ember. A népképviselet e formája legalkalmasabb arra, hogy az államot egy végleges kulturális katasztrófához vezesse.
3. A politikai szabad versenyben nem az győz, aki a legönzetlenebb, a legbecsületesebb, aki leginkább nézi a közhasznot. Hanem győz az, aki minden eszközzel kergeti a saját érdekét. Így a törtető politikai kalandor olyan gazdasági érdekkör részesévé vagy eszközévé lesz, melynek az állam s a nemzet élete érdekeitől eltérő vagy azokkal ellentétes érdekei vannak. Így az állam s a nemzet marakodó érdekcsoportok marcangolt prédája s fejőstehene lesz. A népképviselet e formája a legalkalmasabb arra, hogy az államot egy végleges gazdasági katasztrófához vezesse.

Hogy a kommunista, a szocialista, a forradalmár zsidó csak előharcosa, élő tankja zsidóságnak, s győzelmük esetén meghamisítják a kommunizmust, megsemmisítik a szabadságot, széttörnek minden szociális jogot, a proletárt csak vak eszköznek tűrik meg, s szocializmusuk nem más, mint átmenet egy új most már az egész faj szélesebb alapjaira fektetett kapitalizmus világuralmi berendezkedésére.

Ebből három dolog következik: Szabó Dezső ráérzett a globalizációra, ezt se tanították a pártiskolán, és nem véletlenül volt indexen!

2020.03.17. 10:06:01

@MAXVAL bircaman közíró:
„Az elv nem lehet az, hogy a körülményekhez való alkalmazkodás révén meg ússzuk a problémák megoldását. A körülményeket kell a követelményekhez idomítani”.
Hitler/tanítvány orr bán már igen korán felismerte, hogy a szellemi és a kulturális élet fölötti hatalom megszerzése stratégiai kérdés, e nélkül lehetetlenség bármiféle hatalomgyakorlás.

Hitler soha nem akarta létrehozni a III. Birodalmat és soha nem akarta megnyerni a II. Világháborút. Ehelyett remekül megágyazott az Új Világrend számára, tökéletesen kiszolgálta az Elitet, és nem mellékesen: Nélküle még jó ideig nem jöhetett volna létre Izrael sem! Ha úgy tetszik, Adolf Hitler volt az a személy, akinek a mai világunk berendezkedése köszönhető. Izrael megszületésével, illetve a rejtőzködő világhatalom brutális megerősödésével, a kizsákmányoló, emberellenes monopóliumok, trösztök, multik nemzetközivé válásával, és az Európai Unióval együtt, ami egyébként szintúgy náci „találmány” volt… És mivel Hitler tökéletesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, végül „kegyelemben” részesült és békében, nyugalomban halhatott meg a világ egy távoli pontján - a szövetséges hatalmak tudtával és beleegyezésével.
Az előzmények: Meyer Amschel Rothschild 1773.-ban: elképzelése szerint vagyoni erejük összpontosításával olyan elviselhetetlen gazdasági viszonyokat képesek teremteni, hogy a tömegeket munkanélküliség révén és más eszközökkel az éhhalál szélére sodornak, és propagandistáik által az uralkodó rétegek ellen hangolva forradalomra késztetnék. Időközben alkohol, kábítószerek, erkölcsi bomlasztás, és mindennemű bűnözés terjesztésével az összes nemzetek ifjúságát meg kell rontani. Fel kell karolni a
„Szabadság, egyenlőség és testvériség” jel szavait, hogy az uralkodó osztályokat meg döntsék, és egy új, vagyonra alapozott arisztokráciát hozzanak létre. Közhivatalokba az Őket feltétel nélkül kiszolgáló jelölteket kell juttatni. Vagyonuk felhasználásával minden hírközlő eszközt birtokukba kell venni. Mindenütt pánikot, és gazdasági válságot kell teremteniük, ami végül is az általuk ellenőrzött világkormányt és egy új világrend létrehozásához fog vezetni.

Erről szól ez a könyv, egy minden eddiginél nagyobb átverésről, egy világszintű összeesküvésről, aminek minimum 75 millió halálos áldozata volt. Ez tekinthető az Elit legnagyobb véráldozat hozatalának, ügyük érvényre juttatásának érdekében!

2020.03.17. 10:11:58

@Magyaur: Egy slapaj íráskészségével se rendelkezel! Ha tudod mi az?
süti beállítások módosítása