Lewis Mumford: „Különös módon a többféle foglalkozás és az inkább változatos, mint szakosított élet megvalósíthatóságának egyik legjobb példája a békeidők munkarendjének megszakításából származik, amit nagy méretekben az első világháború okozott és aztán ismételten a második. E válságokban, mikor csak korlátozott idő állt rendelkezésre az átképzés végrehajtásához, az emberek nemcsak foglalkozást cseréltek, hanem jellemüket is megváltoztatták. Olyan emberek, akik azelőtt biztos foglalkozásokat választottak, most  a veszéllyel és a kínzással számoltak a földalatti ellenállásban; képesítés nélküli lányok, akik sohasem bántak még varrógéppel sem, az eszterga és a pontozó elsőrangú kezelői lettek; háziasszonyok, akik sohasem dolgoztak otthonukon kívül, kórházi ápolónők lettek, vagy elsősegélynyújtók, és elviselték az ágytálazást, az undorító betegségeket, súlyos testi sebesüléseket; középkorú férfiak, akik mindig meghátráltak a veszélytől, légóparancsnokká és mentőautó-sofőrökké változtak; nyugtatgatták a megriadtakat, és a romok alól csonka és halott testeket ásták elő.

Semmi sem mutatja meg jobban az életre szóló szakosodás nevetséges fölöslegességét, mint a gyors alkalmazkodás e példái. Sok esetben, ha jól ítélem meg a későbbi találkozásaimat az ilyen emberekkel, ezek a szerepváltozások önbizalmuk és képességeik növekedésének élményét nyújtották nekik. A jutalmuk nem hatalom, haszon vagy tekintély, hanem az élet elmélyülése volt. A közös élmény elveti az összes régi kasztrétegződést és beidegződést. Megmutatja, hogy van az emberi erőforrásoknak olyan mély tartaléka, amelyből az erő rendszere csak válságos pillanatokban merített.”

Lewis Mumford: A gép mítosza, Európa Kiadó, Bp. 1986; 302-303. old.