Az MNB elnöke olyan kívánságlistát állított össze a 2030-ig tartó időszakra, amelyből világosan kiolvasható, hogy Orbán egymást követő kormányai 2010-től 2020-ig mennyire koncepciótlan, nemzetrontó politikát folytattak. Matolcsy érzékelve a magyar állam zsákutcába torkolló fejlődését, gyakorlatilag teljes és gyökeres újrakezdést javasol, de végiggondolatlanul.
Matolcsy hibát követ el akkor, amikor elfogadja azt a nacionalista-populista kiindulópontot, hogy Magyarország legyen minden szempontból „szuverén” és „zárt” állam. A cél nem egy versenyképtelen, ezért (is) bezárkózó, vegetáló és egyre inkább leszakadó ország! Olyan hazát kellett volna felépíteni, amelyben a jól képzett és szociális biztonságban élő állampolgárok világpiacra exportálható, magas hozzáadott értékű árut képesek előállítani és forgalmazni. Erre sajnos egy piac-ellenes, korrupt állam, - ahol nem a tehetség, nem a teljesítmény számít, hanem alapvetően a párthűség – képtelen.
Vegyük sorra milyen kihívásokkal kell számolni a következő 10 évben: demográfiai szakadékkal, kellemetlen klímaváltozással, több magyarországi régió elszegényedésével és kiürülésével, a tanulatlan, vagyis versenyképtelen munkaerő arányának növekedésével, valamint a tanári-iskolai, egészségügyi és adminisztrációban jártas szakemberhiány miatt az állam „berozsdásodásával”. Erre a komplex válságra kellene kitalálni, nem levegőben lógó Matolcsy-féle kívánságlistát, hanem megoldásokat.
- Ma Magyarország szegény, a meglévő pénzét is rosszul befektető, az állandó tűzoltásra berendezkedő, rosszul kormányzott állama a működésképtelenség határára sodródott. Olyan kritikus a helyzet (amit egyébként jól ismert fel Matolcsy), hogy a Fidesznek ideje lenne egy nemzetstratégiai kerekasztalt felállítania, amely körül a különböző pártok képviselői mellett gazdasági és egyéb szakemberek foglalnának helyet. Az itt felvázolt hosszú távú terveket aztán, bármelyik párt is kerül hatalomra 2050-ig, betartanák.
- Szükség volna olyan jogállamra, ahol nem fideszes pártkatonák uralják a hatalmi ágakat, mert minden teljhatalom bénító hatású a piacgazdaságra.
- Az orbáni pávatánc nem jött be. Magyarország egyre inkább elszigetelődik az EU-n belül, ráadásul a forint mellett való kiállás az alaptörvényben oda fog vezetni, hogy lesüllyedünk a nyugat-balkáni pozícióból a sima balkáni perifériára.
- Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy nem fog születni évente 110 ezer újszülött. Most a munkaerőhiányt kapkodó módon és drágán vendégmunkásokkal oldják meg, de ez nem vezet tartós megoldáshoz. Sajnos Magyarország nem vonz elég „fehér” munkaerőt, mert például egy ukrán jobban keres Csehországban és Lengyelországban, mint nálunk és akkor még nem beszéltünk a nyelvi nehézségekről. Tehát a kormány minden propagandája ellenére szükség lesz integrálódni kész, színes bőrű bevándorlókra is, mert adófizetők híján össze fog omlani a nyugdíjrendszer. De ha a magyar orvosok és ápolónővérek kivándorlása tovább folytatódik, akkor szükség lesz, akárhonnan is, szakképzett család-, és kórházi orvosokra!
- Érthetetlen, hogy miért nem reagált a kormány a klímaváltozásra. A közmunkásokkal már régóta építhetett volna víztározókat a Duna és a Tisza mentén, hiszen egyszerre fenyeget aszály és fékevesztett trópusi eső.
- A „Nemzetstratégiai Kerekasztalnak” kitörési pontokat kellene keresnie a mezőgazdaság, az ipar és a szolgáltatások területén Ez lehetne a viszonylag kis nyersanyag-ráfordítást igénylő biotechnológia, nanotechnológia, idősgondozás, illetve gyógyturizmus stb.
- Magyarország elszigetelődéséhez nemcsak a „játékpénz”-szerű forint járul hozzá, hanem az idegennyelvtudás katasztrofális hiánya is. Ennek orvoslására is ki kéne találnia valamilyen megoldást a Kerekasztalnak.
Orbán Viktor valószínűleg nem veszi komolyan Matolcsy 12 pontját, hiszen őt ezek a gazdasági témák nem igazán érdeklik. Ezért nagy valószínűséggel minden megy majd a maga útján, az ország feléli a tartalékait, szépen lassan tönkre fog menni (de gigantikus tűzijátékokat és sporteseményeket azért rendeznek közben) és végül a kibelezett ország gyeplőjét az ellenzéknek dobja a Fidesz, majd kárörvendve szemléli az őt felváltó, képtelen helyzetbe kerülő kormány vergődését…ennyi.