MaGYAUR

Orbán rossz kérdésre rossz választ ad

2020. szeptember 22. - Magyaur

A miniszterelnök arra a kérdésre kereste a választ a Magyar Nemzetben minap megjelent esszéjében, hogy mit tehet Magyarország a nemzetek feletti globalizmus fenyegetésével szemben, amelynek az ideológiája a nemzeti-vallási és családi közösség állítólagos felbomlasztására szolgáló liberalizmus? A válasza: az állam további erősítése, ha kell akkor a „nyitott, toleráns gondolkodás” ellen fegyverként bevetett illiberális, „vezér-elvű” politizáláson túl a ország militarizálása és egyben megtérítése a keresztény-nemzeti gondolat jegyében.

Mind a problémafelvetés, mind a válasz hibás.

Hiába csinál bűnbakot Orbán Viktor a globalizmusból, a nemzeti bezárkózás nem megoldás a hagyományos paraszti társadalmat felbomlasztó és világszerte megfigyelhető városiasodásra. Hiszen a túlnépesedés, a rossz életkörülmények miatt meginduló migráció első fázisa az országon belüli népvándorlás a városokba (ez Magyarországon is megfigyelhető, ahol a szegényebb keleti, déli országrészből a nagyvárosokba és főleg Nyugat-Magyarországra vándorolnak a mobilis munkavállalók, ha nem egyenesen Nyugatra). A további fázis az országhatárokat, sőt kontinens-határokat átlépő népvándorlás, de ennek megállítására nem elegendő egy határkerítés. A globális problémákra globális megoldásokat kell találni, vagyis a világ egyik leginkább elöregedő, ugyanakkor leggazdagabb urbanizált területének, Európai Uniónak a megerősítése az igazi feladat. A kormányfő hiába csinál úgy mintha a kis, szegény és rosszul szervezett Magyarország képes lenne megvédeni magát akkor, amikor a nem túl távoli Afrika 1,35 milliárd lakosságának átlagéletkora 19 év!!! És akkor még nem beszéltünk a közel-keleti véres polgárháborúk miatt elmenekült milliókról. Nem, itt nem lehet nemzetállami megoldást találni, hanem csakis egész kontinensre kiterjedőt!

Különben is a globális gazdasági-civilizációs fejlődés korántsem jelent egyszínűséget; a multinacionális vállalatok sem országokban, hanem régiókban, valamint egyre inkább személyre szabott marketingben és szolgáltatásban gondolkodnak.

De miért van az, hogy a világ összes populista-nacionalista vezetője a nemzetállami megoldásokra esküszik? A választ maga Orbán Viktor szolgáltatja: meg kell védeni a nemzetállami politikai osztály és elit kiváltságait az úgynevezett globál-kapitalista elittel szemben! Magyarán arról van szó, hogy miközben az egész Föld bolygót érintő környezetszennyezéssel, klíma-anomáliával, energia és ivóvíz hiánnyal kell számolni a jövőben az ezekkel a problémák megoldására képtelen, de a hatalmat a kezéből kiengedni is képtelen nemzetállami elit feltalálta a nemzeti/vallási konzervativizmus struccpolitikáját.

Pedig Európának, az ókori Rómához hasonlóan, lehetősége volna egy integráló, de nem egyneműsítő államalakulat, világhatalmi pólus kialakítására! Főleg akkor, amikor az Egyesült Államok egyre inkább elengedi a kezét és közben a legújabb kori Kínai birodalom itt kopogtat már az ajtónkon…

A Kína-szimpatizáns, oroszbarát és a türk rokonságot tüntetően fitogtató Orbán Viktor akarva, akaratlanul az európai és benne a nyugatias magyar civilizáció sírásója.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr5716209708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konrada 2020.09.23. 15:18:43

@s:
No és én mit írtam?
Gondolkodj el te is azon.
...aztán nézd meg, mi lett a helyi őslakosok sora.

...és akkor idézem magamat:
"..Vagy nem. De ez esetben más terület ökoszisztémáját használták azok tovább, és ha az már lakott volt, hát azok baja volt.
Most is ez következik. Aki nem védi meg magát, az úgy járt.
...és aki nem védekezik ez ellen "

Nem leszünk gyarmat ! 2020.09.23. 15:26:25

Ennek a bloggernek fogalma sincs az Orbán kormány valós gazdaságpolitikájáról, csak a szokásos balliberális klisélet ismételgeti a tények ismerete nélkül.

s 2020.09.23. 15:28:17

@MAXVAL birсaman közíró: Akkor lépjen ki. Magyarország túl kicsi ahhoz, - még Lengyelországgal együtt is - hogy meváltoztassa az EU alapállását a lényeges kérdésekben. Ha orbán képes lenne helyesen felmérni az erőviszonyokat, akkor ezt belátná. Ellenkező esetben Magyarországot (illetve saját baráti körét) rövidíti meg anyagilag. Az a pénz nekik természetesen elég, a kommunikáció pedig az lesz, hogy a libernyákok fúrják Magyarországot. Szeretném kiemelni, Magyarország =/= orbán. Magyarországon jelenleg létezik egy nagy számosságú réteg, akik az ellenzék megosztottsága miatt nem képesek érvényt szerezni az akaratuknak. De ettől függetlenül léteznek és NEM TÁMOGATJÁK orbán rendszerét. Tehát orbán közelmúltbeli nyilatozata (az ellenzék ledarálva és kolbászba töltve) tévedésen alapul. Ez a réteg túlságosan nagy ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassa bárki is.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.23. 15:34:53

@s:

Amit javasolsz, az a ballib külpolitika volt: reszketve szót fogadni a nagyuraknak, kussolni erősen. Nem jött be, pedig 20 évig lett csinálva.

Aki nem harcol, az mindig veszít. Aki meg harcol, az talán veszít, talán nyer.

szobatars 2020.09.23. 15:42:52

@MAXVAL birсaman közíró: ebbe a semmit nem tett a Nyugat gondolatba ugye nem számoltad bele az Európai Unióból érkező támogatásokat, hogy csak egyetlen példát mondjak.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.23. 15:49:25

@szobatars:

Az kamu. A valóságban mi támogatjuk őket rengeteg pénzzel.

s 2020.09.23. 16:08:24

@MAXVAL birсaman közíró: Nem minden áron történő engedelmeskedésről van szó, ahogyan minden áron történő harcról sincsen szó. Együttműködésről van szó. A kölcsönösen előnyös megoldások megtalálsa a cél. Az EU túl nagy rendszer Magyarország számára, hogy megváltoztassa. A britek is megrendültek az EU -val való hadakozásban, pedig ők nagyságrendileg nem is összemérhetők Magyarországgal. Aki helyesen számol, az nem hagyja figyelmen kívül ezt a tényt.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.23. 16:09:51

@s:

A rabság együttműködés lenne? Furcsa elnevezés...

A nép inkább a büszkeséget, a harcot választja.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.23. 16:10:23

@s:

A nyugat megrendülne nélkülünk, ez tény, ezt használjuk ki.

Boar. 2020.09.23. 16:15:03

@Nem leszünk gyarmat !: Vicceske, oszt mi a zorbán kurmány gazdaságpolitikája?
Annyi, hogy ellopni mindent, összeharácsolni mindent, eközben ellehetetleníteni a konkurenciát.
Ezt nem gazdaságpolitikának nevezik hanem élősködésnek, egy maffia család háziszabályzatának.
A nagy melldöngetések zaja elnyomja a halk nyelvcsapásokat ahogy kinyalják néhány multi valagát, hogy legyen olyan is ebben a kibaszott országban aki értéket állít elő, közben a támogatási pénzeket lenyúlják, a nem haveri vállalkozásokat tönkreteszik, halálra vegzálják, a turizmust kisajátítják majd megtámogatják a saját turisztikai vállalkozásaikat, a termőföldet lenyúlják, a bányászati jogokat lenyúlják, most indul az állami erdők lenyúlása.
Ez a "gazdaságpolitika" bazdmeg...

s 2020.09.23. 16:15:34

@MAXVAL birсaman közíró: Akkor ismét nem értem, miért is nem lépünk ki. Szerinted simán megérné. Valami oka csak kell legyen, hogy orbán annyira görcsösen ragaszkodik hozzájuk. Tartok tőle, hogy összeszámolta, hogy a magyar GDP több mint fele az EU transzferekből származik. Szar lehet neki ezt így végiggondolni, nektek meg mást mondani. Nem is tudom, hogy szed -e valami komoly gyógyszert skizofrénia ellen. Nektek nem kell. A ti tudatotok túl kicsi ahhoz, hogy meghasadjon.

s 2020.09.23. 16:17:09

@MAXVAL birсaman közíró: A nép az EU -t választja. Felmérések vannak róla. Légy erős, orbánod is az EU -t választja. Csak prüszköl egy kicsit.

midnight coder 2020.09.23. 16:20:58

@s: "Akkor lépjen ki"

Nekünk a kilépés nem alternatíva, mert nincs saját gazdaságunk. Azért nincs, mert elkúrtuk a gengszterváltást és hagytuk, hogy a jó elvtársak a mafla MDF orra előtt szétlopják az országot és szarért-húgyért eladják a nyugati konkurenciának. És persze azért, mert ugyanezek a jó elvtársak abban a 40 évben, amikor itt Európában lett volna potenciál a növekedésre, a szocializmust építgették - ha nem is feltétlenül önként és dalolva. Majd pedig szépen csődbe vitték az egészet.

"Magyarország túl kicsi ahhoz, - még Lengyelországgal együtt is - hogy meváltoztassa az EU alapállását a lényeges kérdésekben."

Itt igazából a trükk az, hogy egy süllyedő hajón kellene felépíteni valami tutajt a hajó darabjaiból még azelőtt mielőtt elsüllyed.

Amúgy a süllyedés egyik oka egyébként az, hogy az EU nem az aminek lennie kellene és ami a realitás lenne neki, azaz politika mentes gazdasági egység. Az országoknak nagyon-nagyon nem lenne szabad belepofáznia egymás politikájába. Azért nem, mert különböző kultúrájú, különböző történelmű, különböző gazdaságú országokból áll. Ezzel a politikai buzulással egyrészt azt érik el, hogy pont az egyetlen erősségét az EU-nak a sokszínűségét vesztik el, másrészt kizárnak egy rakás potenciális tagot, Pl. az oroszokat.

s 2020.09.23. 16:21:16

@MAXVAL birсaman közíró: Beteg vagy. A nyugat észre sem vesz minket. Sem lakosság szám, sem terület, sem gazdasági teljesítmény tekintetében nem vagyunk tényezők. Ráadásul saját pénzt használunk, tehát bátran le is szarhatják, hogy mi történik itt. A görögökkel, olaszokkal, spanyolokkal alapvetően más a helyzet. Ők szét tudják kúrni az eurót, rájuk jobban figyelnek. Meg hát nagyobbak is.

midnight coder 2020.09.23. 16:23:10

@s: Tök mindegy ki mit választ. Attól, mert valaki a Titanicot választja, az még nem marad fenn a víz színén. Én nagyon reméltem, hogy az EU bukása még nem fog bekövetkezni az én életemben, azaz a úgy kb. a következő 30 éven belül, de most már erősen tartok tőle, hogy ez a dátum sokkal közelebb van.

midnight coder 2020.09.23. 16:25:11

@s: A görögök miatt sem azért aggódnak mert euróval fizetnek, hanem azért mert a német bankoknak tartoznak, és ha bedőlnének akkor ezek is. Az pedig az egész euroövezetet is bedöntheti.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.23. 16:25:12

@s:

Nagyon i9s észrenneék, hogy jövedelmük lezuhan.

birkamenet 2020.09.23. 16:34:09

@Rodney_2:

te egy nyugat-európainak pontosan olyan semmit nem érő primitív kis feka-roma származék vagy, mint amilyennek te, a félázsiai szittyája a négert tekinted.

birkamenet 2020.09.23. 16:48:51

@midnight coder:

Jaj te féleszű szoba nácija, demográfiai robbanás mindig is volt a történelem során, nemcsak a 60-as évektől és nemcsak Afrikában hanem szerte a világon, mindegyik kontinensen. Afrikában a történelem során ehhez még hozzájött az elsivatagodás, az ezzel járó élelem és vízhiány, a tömeges elhalálozás betegségektöl és a háborúktól. Ehhez képest sose indult meg Afrika (vagy 100 millió afrikai), hogy majd Európába meneküljön. Csak mert sokan vannak. Vagy mert nincs elég vizük, Magyarországon meg ott a Duna, abból sokat lehet inni!

Ezt az újkori behülyítést, hogy majd 100 milliók fognak Európaba betelepülni, csak nektek, a csökött agyú náci idiótáknak találták ki,hogy a gyűlölködési genetikátokat aktiválják és hozzácsapódjatok a FAJVÉDÖ PÁRTOKHOZ. Nálad elég sikeresen megy ez, de ez nem csoda, hiszen a gyűlöködesre való fogékonyság fordítottan arányos az IQ-val. A te veretes beírásaid meg ugye nem az IQ túltermelödéstől tesznek tanúbizonyságot. Egy óvodás nem ír annyi marhaságot az EU összeomlásról meg kalifátusról, meg nemzethalálról mint te. És ezek még csak az enyhébb szellemi elmaradásaid.

s 2020.09.23. 16:51:41

@midnight coder: "Nekünk a kilépés nem alternatíva, mert nincs saját gazdaságunk."
Köszönöm, hogy végre valaki leírta.

Szerintem az okokat csak részben látod helyesen. Vannak azok a hatások, amikről írsz, ez kétségtelen. Viszont a rendszerváltás óta csaknem harminc év telt el. Ez nagyságrendileg összemérhető az átkos negyven évvel, amit orosz uralom alatt töltöttünk. Úgy vélem, a probléma gyökere az oktatás lezüllesztése, mert például a csehek jobban állnak most, mint mi, annak ellenére, hogy a rendszerváltáskor a szocialisa blokk országai között szinte elsők voltunk a legtöbb paraméter tekintetében. Hitvány munkákat végzünk a globális termelési láncokon belül, ez okozza a gazdaság gyenge teljesítményét. Nem is lehet mást várni ott, ahol a szabad gondolkodást, kutatást, képzést ideológiailag és politikailag erősen szoros keretek közt próbálja tartani a kormányzat. (Az MTA története nem az egyetlen a sok közül.) Tények igazolják, hogy a liberális, nyitott társadalmak jobban boldogulnak a változékony gazdasági környezetben, ahol az innováció különösen magasan értékelt, és a munkavállalók általában is magas hozzáadott értékű munkákat végeznek. Mindez nem várható el a mai Magyarországon, ahol a liberalizmus szitokszóvá vált, a szabad gondolkodás, kutatás és oktatás pedig eretnekségnek számít. Ameddig ez nem változik, marad a gyenge gazdaság. Sajnos a körülmények kedvező megváltozása esetén is több évtizednek kell eltelnie, mire a hatások mérhetővé válnak. Ezen az alapon nagyjából ötven évre vagyunk egy normális ország kialakulásától. Ha most nekikezdenénk . . . De valószínűleg az ostoba tömeg ismét orbán királyt ülteti a trónra, és marad, ami volt. A posvány kiszolgáltatottság, mert saját erő nem lesz.

Rodney_2 2020.09.23. 16:52:11

@birkamenet: Ez nagyjából így van ahogy írod, így gondolkoznak a közös európai értékekről hisztiző degenerált hulladékok. De ez nem változtat azon hogy őket fel fogják zabálni a muszlimniggerek és akkor majd csodálkoznak :)

s 2020.09.23. 16:53:02

@midnight coder: Akkor te is az EU -t választottad.

s 2020.09.23. 16:54:09

@MAXVAL birсaman közíró: Persze, hogy az. Nem is kérdés.

s 2020.09.23. 16:56:06

@MAXVAL birсaman közíró: Birka, ma már ne igyál többet. Az is a fejedbe szállt, amit eddig fölszívtál.

Rodney_2 2020.09.23. 17:28:24

@s: Az EU-val nem az a baj hogy EU, hanem hogy az irányító elit elment szélsőséges ballib irányba (ott pl ha lecigányoznád Orbánt, véged lenne, le kellene mondjál és elbujdokolj a sötét sűrű erdőben és lassan kötelező lesz a buzulás is). Mióta Magyarország csatlakozott az EU-hoz, jelentős balratolódás ment végbe, vagyis nem ugyanabba léptünk be mint ami most van. Akik Magyarországon EU pártiak, azok nagy részének fogalma sincs az ottani folyamatokról, csak azt látják hogy ott (egyre csökkenő) jólét van és aztat ő is szeretné. Ezért EU párti. Pont ugyanaz mint 1990-ben hogy majd mindjárt olyan életszinvonal lesz mint Bécsben, ahol a nyanyák szőrmebundában sétáltak a Grabenen. Na ma már a migráncsok és orosz maffiózók és kurvák sétálgatnak ott :))) irigylésre méltó fejlődés.
Hogy ez a jelentős balratolódás jó vagy nem, egy más kérdés de az látszik hogy alapvető kultúrális különbségek vannak a Nyugat és Kelet között, ahogy korábban a törésvonal az észak-dél mentén volt és azon ment a beszólogatás és harcolás (ez azért megmaradt természetesen, hála a PIGS országok gazdasági teljesítményének).
Orbán is megmondta hogy nem akarja elhagyni az EU-t hanem azért harcol hogy megváltoztassa az irányvonalat. Ez nyilván nem fog neki sikerülni, mert a jólétben elhülyült Nyugati ember szeretne kollektív öngyilkosságot elkövetni. Ez rendben is van, de minket ebbe ne vonjanak be ha lehet. Erről van szó csupán a "szabadságharcban".
Ja és az elmúlt 30 évben 6 európai országban éltem, nyugaton is és keleten is, van némi élményanyagom :)
S

s 2020.09.23. 17:51:02

@Rodney_2: Ha egy társaság nem akarja azt csinálni, amit én, nem akar úgy gondolkozni, ahogy én, akkor én azt a társaságot otthagyom. Persze ha függök ennek a társaságnak a pénzétől, az megnehezíti a döntést, természetesen. Azon is érdemes elgondolkozni, hogy ennek a társaságnak mégis miből van pénze? Kellemetlen a döntés szempontjából, ha kiderülne, hogy ÉPPEN AZÉRT VAN PÉNZE, MERT MÁSHOGY GONDOLKOZIK A VILÁGRÓL, MINT ÉN. Ez azt jelenti egészen pontosan, hogy pofázhatok, amennyit csak akarok, de ameddig nem tudok meglenni saját erőmből, addig mindig ki leszek szolgáltatva ennek a társaságnak, ennek a világlátásnak.
Kell a teljesítmény. Anélkül nem fog menni. Ez van.

Rodney_2 2020.09.23. 18:24:49

@s: Nem tudom milyen szellemi háttered van, de ha történelemben jártas vagy, akkor ismerheted a ciklusokat ahogy társadalmak kemény munkával felemelkednek majd a jólétben elkényelmesednek, szétrohadnak aztán jönnek új még éhes társaságok akik leölik őket és elveszik az életterüket (igen, Lebensraum bazmeg :))) ) Van egy ilyen okosság hogy
A nehéz idők erős embereket szülnek
Az erős emberek jó időket teremtenek
A jó idők gyenge embereket szülnek
A gyenge emberek rossz időket teremtenek
Szerintem mi ebben a 4. fázisban vagyunk Nyugaton és ez nem túl jó hír. Vagyis nem azért van sok pénzük mert a buzulás, környezetvédelem és migráncsok pátyolgatásából gazdagodtak meg, hanem ebbe mennek tönkre. Azért ha megnézed Nyugat Európa gazdasági, politikai és katonai súlyának változássát a világban, akkor ez nem egy sikertörténet hanem egy egyre meredekebb lecsúszás (már a 90es évek elején azt tanultam angol egyetemen, hogy a világgazdaság súlypontja az Atlanti óceán 2 partjáról áttevődik a Csendes óceán 2 partjára és tényleg). Viccből szoktam mondani hogy emiatt tetszőleges szoros korrelációt lehet kimutatni a Nyugat lecsúszása és a nők, szinesbőrűek, buzik vezetői posztokon %-os arányának növekedésével. Szóval lehet hogy nem azért van MÉG pénzük. Pl most a von der Leyen meghirdette a még durvább zöldülést, ezzel teljesen hazavágják a német ipart, nem lesz miből fizetni a migránsoknak a segélyt és amelyik majd dolgozni akar, annak nem lesz hol. Majd kényszerből kiviszik a termelést az EU-n kívülre, ha kilépnénk, pont jó lenne (mielőtt beléptünk is volt Audi meg GE-Tungsram meg vámszabad területek, ezeket mindíg elfelejtik a ballib agyvelők. Majd ahol a Mercedes gyár van az lesz egy vámszabad terület és kész. Business as usual.) :))) Szóval ezek bonyolult dolgok.

arthurthedent 2020.09.23. 19:30:14

@birkamenet: "Ezt az újkori behülyítést, hogy majd 100 milliók fognak Európaba betelepülni, csak nektek, a csökött agyú náci idiótáknak találták ki,hogy a gyűlölködési genetikátokat aktiválják és hozzácsapódjatok a FAJVÉDÖ PÁRTOKHOZ."

Tehát a gondolatmeneted a következő:
1) Afrikából elenyészően sok ember vándorol európába, alog páran, kevesen, teljesen lehetetlen, hogy sokan jönnének, nem is számítanak.

2) Európának úgy kell megoldania az afrikai kontinens hatalmas problémáit, hogy akik ott élnek, azoknak segíteniük kell, itt, európában, miután idevándoroltak. Mindenkinek segíteni kell, egy embert sem szabad segítség nélkül hagyni, mindet ide kell költöztetni.

Értem.

morph on deer 2020.09.23. 19:35:08

@MAXVAL birсaman közíró:
“ Az kamu. A valóságban mi támogatjuk őket rengeteg pénzzel.”

Szerintem szedd rendesen a gyógyszered, mert ez magától nem lesz jobb!

Az a qrvanagy gazdasági csoda, hogy 2018-ban 5,1% volt a gazdasági növekedés, így néz ki valójában:

2018 figures for Hungary:

Total EU spend in Hungary – € 6.298 billion
(equivalent to 4.97% of the Hungarian economy)
Total contribution to EU budget – € 1.076 billion
(equivalent to 0.85% of the Hungarian economy)

europa.eu/european-union/about-eu/countries/member-countries/hungary_en#hungary-in-the-eu

Azaz: saját erőből, EU nélkül 0,98% !

Erre vagy te, Matolcsy meg orbán olyan rohadtul büszke?
Ebből “támogatjuk őket rengeteg pénzzel?”

kvadrillio 2020.09.23. 19:44:20

JAHHHHH..........LUXUS JACHT NÉLKÜL ÉS LUXUS-VADÁSZAT NÉLKÜL IS LEHET ÉLNI !!!

"""Magyarország államfője másik példával is érzékeltette az emberiség előtt álló feladatokat: „Régóta beszélünk arról, hogy az az életforma, amelyet kialakítottunk, fenntarthatatlan. Minden évben több erőforrást használunk fel, mint amennyit a természet pótolni tud. Azt gondolni, hogy a természeti erőforrások - víz, talaj, levegő, sokszínű biológiai környezet - korlátlanul, olcsón és az idők végezetéig rendelkezésünkre állnak, dőreség” - szögezte le."""

SEGGGGGFEJ !!!

kvadrillio 2020.09.23. 19:45:58

@kvadrillio: Áder János: Fel kell készülni a Covidnál súlyosabb válságokra is.....MEG BLABLABLA.,,MEG BLA.bla...blahhhhh...

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.23. 19:46:17

@morph on deer:

Az Eu "támogatása" a kivitt pénz kb. ötöde, szóval pont fordítva, mint ahogy állítod.

morph on deer 2020.09.23. 20:11:55

@MAXVAL birсaman közíró:

De MIBŐL viszel ki pénzt, Birca?
Az EU pénzek nélkül gyakorlatilag stagnálna a gazdaság, nem fogod fel?

Egyébként pedig Magyarország az EU gazdaságának 0,8%-át jelenti!
Szerinted kinek hiányoznánk?

Csak nem azoknak a németeknek, akik (legerősebbként) ugyanakkor 21,3%-ot birtokolnak az egész EU gazdaságából?

Te mindezt komolyan gondolod?
Vagy minek higgy a szemednek, mikor ki is találhatod, meg egyébként is, a viktor mondta, és ő még SOHA NEM HAZUDOTT!

Csak mindenki más hazudik, jól mondom?

ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/DDN-20180511-1?inheritRedirect=true

arthurthedent 2020.09.23. 20:20:28

@morph on deer: "Az EU pénzek nélkül gyakorlatilag stagnálna a gazdaság, nem fogod fel?"

Ez közismert ferdítés, hazugság. A gazdaság 3-5%-ot nőtt hosszú éveken keresztül, miközben az eu támogatás nem nőtt a kétszeresére minden évben.

morph on deer 2020.09.23. 21:07:15

@arthurthedent:
“ Ez közismert ferdítés, hazugság. A gazdaság 3-5%-ot nőtt hosszú éveken keresztül, miközben az eu támogatás nem nőtt a kétszeresére minden évben.”

Tényleg?
Miért nem nézed meg inkább a saját szemeddel?
Egyébiránt az EU támogatás mértékét mindig az aktuális évi magyar GDP százalékában adják meg, azaz a növekedéssel együtt mozog!
Amit megmutattam 2018-ra nézve erről mindent elmond:
“ 2018 figures for Hungary:

Total EU spend in Hungary – € 6.298 billion
(equivalent to 4.97% of the Hungarian economy)
Total contribution to EU budget – € 1.076 billion
(equivalent to 0.85% of the Hungarian economy)”

Ezek meg itt az éves GDP adatok:

knoema.com/atlas/Hungary/Real-GDP-growth?mode=amp

s 2020.09.23. 22:12:42

@MAXVAL birсaman közíró: De akkor mi a kurva anyjáért támogatja őket orbán. Verje ki innen az összes multit bottal a picsába. Persze akkor a népeknek neki kell majd munkahelyet adni, elmaradnak a nyugati bérek közeli személyi jövedelemadó bevételek, a fogyasztás áfája. Akkora lukat basz a költségvetésbe, hogy abban eltűnik a dugóhúzó tekintetű matolcsy, és még a vargamisi is velemegy. Erről ennyit. Az tény, hogy a multi kiviszi a profit egy részét, (mert a többit visszaforgatja az itteni termelő eszközökbe) de miért is ne tenné. Az ő pénze. Nem vesztette el az ő pénze jellegét.

birkamenet 2020.09.23. 22:14:16

@Rodney_2:

Öcsém, te az elmúlt 60 évben maximum csak egyetlen egy magyar zsákfaluban éltél, ezzel a világot soha nem látott, újságot soha nem olvasott mélysötétséggeddel ontod a hányásodat a világ sikeres országaira meg népeire. Te valójában egy semmire nem vitt lúzer vagy, teljesen bele vagy betegedve ebbe.

birkamenet 2020.09.23. 22:15:27

@arthurthedent:

Én meg azt értem, hogy te egy funkcionális analfabéta vagy.

s 2020.09.23. 22:17:10

@arthurthedent: Javaslom, próbáljuk ki EU támogatás nélkül. A puding próbája az evés. Bár már látom lelki szemeimmel, amint orbán csak a puszta hírre is televizeli mindkét combközépig érő gumicsizmáját. Ha te nem is, de ő pontosan tudja, honnan jön az a kurva pénz.

birkamenet 2020.09.23. 22:21:17

@Rodney_2:

A szintén betegesen hazudozó orbán diktátoroddal fogjátok magatokat, húzzatok el az EU-ból az orosz illiberált hazátokba és akkor az összes mentális betegséged és agybajod megszűnik. Ti nem tartoztok ugyanis az EU maradék 26 tagországa közé, akiknek nagyon is megfelel az EU és nem szétbomlasztani akarják mint a ruszki bérenc orbánod, hanem fejleszteni.

Rodney_2 2020.09.23. 22:48:55

@birkamenet: Te nagyon súlyosan sérült, beteg ember lehetsz. Menj a Vincentre kommentelni, ott bevallottan ilyen lelki sérültek terápiás csoportja működik. Ott jól megértitek majd egymást :)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.09.23. 22:59:11

A szegény, a csuti köpcös maffiabandája által kifosztott ország. Ez a pontos megfogalmazás.

Rodney_2 2020.09.23. 23:01:11

@s: @morph on deer:
az artur nevünek annyiban van igaza, hogy a kamatos kamat számítás miatt, ha mondjuk évente 4 %-kal nő a GDP és 4% az EU támogatás, akkor az első évben valóban igaz, hogy attól nött a GDP, de a későbbi években már mindig csak az első év "4%-át" kapjuk meg újra és újra, attól már nem nőne a GDP. Remélem ez világos. A konkrét esetben ki lehet számolgatni, hogy mi volt, excel a barátunk.
Viszont a korai időszakban a nemzetközi bankok révén jelentős forráskivonást kellett az országnak elszenvednie (ezt ki szokták felejteni), ami pénzt a külföldi bankok betóltak a magyarországi hitelezésbe a Gyurcsány kormány idején (lásd még Pannon Puma), azt 2009 után kivitték az országból ahogy a hitelesek fizetgették vissza a pénzt (nemcsak a lakossági hanem a vállalati hitelekről is szó van), mert kellett az anyabankoknak a megszigorodott tőkekövetelmények miatt. És nem csak a bankok csinálták ezt, hanem a nagy multik is, stb. Ezt hívják "hitel könyv leépítésnek" ami több milliárd eurós nagyságrend volt. Plusz leált a hitelezés, nem voltak beruházások, stb. Pusztán a 2008-as válság utóhatásaként, ezt bármilyen kormány megszívta volna.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.09.23. 23:02:09

Ez a csuti kretén csak a pármillió agyatlan birkáit tudja megvezetni, a többiek viszont még azt sem hiszik el neki, amit kérdez.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 06:01:56

@morph on deer:

A magyar emberek által megtermelt profit legnagyobb részre nyugatra távozik, innen jön a pémz. Aztán visszaadják ünnepélyesen ennek a pénznek az ötödét "segély" címszó alatt. Ez a rendszer léneyge.

Hogy jön ide Orbán igazmondása?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 06:04:13

@s:

Szóval romboljuk le az egész gazdaságot? S ez minek lenne jó, te butus?

babbaba 2020.09.24. 06:04:52

@MAXVAL birсaman közíró:Mennyival jobb a keleti szövetség. Onnan eddig csak jót kaptunk.

Ja nem.

babbaba 2020.09.24. 06:05:29

@MAXVAL birсaman közíró: Ezt a legutábbaknak terjesztik. És lám van rá vevő.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 06:07:55

@babbaba:

Mindenképpen jobb, hiszen nem a kelet lopja apénzünket.

babbaba 2020.09.24. 06:12:34

@MAXVAL birсaman közíró: Te hány éves vagy? Elhiszed, hogy a kelet csak szívjóságból üzletel velünk és nem is a mi pénzünkön építi meg mondjuk a vasutat, amire neki van szüksége, nem nekünk és amire még jó vaskos kamatért még kölcsönt is nyújt, hogy haszna már azon is legyen?

Az emebr elgondolkodik, vajon valóban ennyire ostoba az orbán vallásúak többsége? Mert egy biztos, a keletiek nem idióták. azok is haszonra dolgoznak.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 06:22:21

@babbaba:

Szimpla tény, hogy a magyar profitot nyugatra viszik ki, nem keletre. Ezt sehogy se tudod kimagyarázni.

A gazdasági tevékenység haszonért megy, mi ebben számodra az újdonság, ballib vallású troll?

Galerida 2020.09.24. 07:04:19

@babbaba: Igazad van, a mi igazi barátaink a nyugatiak! A rendszerváltás után merő jóindulatból szarért-húgyért felvásárolták az országot, lepusztították amit lehetett és lenyúlták a piacainkat. Az viszont tény, hogy a ballib haza árulókat megvédték ....békében és jólétben élnek azóta is...

Midnight Run 2020.09.24. 07:12:24

@MAXVAL birсaman közíró: A tavaly voltam Moldáviában és Örményországban. Kérlek egyiket sem zsákmányolja ki az EU.

Valahogy még mindig inkább az EU, mint ők. A kizsákmányoltaknál csak azoknak van rosszabb életük, akiket nem zsákmányolnak ki.

konrada 2020.09.24. 07:35:17

@s:
...szerintem qrvára elvagy abban tévedve, hogy a multik a balliberális álmokkal kelnek-fekszenek.
Nekik egy istenük van, a pénz.
Ha véletlenül mégis meglátod a logóikat valamely BLM, LMBTQ rendezvényen, az nem azért van, mert komolyan gondolják, hanem az adott területen olyan a politikai széljárás, hogy ezzel kereshetnek több pénzt.
...de alapvetően a multik gazdaságban, irányításban konzervatívok, ha mások lennének, nem multik, legfeljebb NGO-k lennének.

we dont want arabs here..So what 2020.09.24. 07:45:27

Anyád szegény és rosszul szervezett.

we dont want arabs here..So what 2020.09.24. 07:48:34

@konrada: kérdezd már meg hogy miért tették kötelezővé a pride vonulást néhány magyarországi multicégnél. Kötelezővé, nem tévedés, továbbá buzibiztost is ki kellett nevezni néhány helyen. Miért is? Mert a cégek vezetése balos komcsi liberális vonalon vannak kinevezve, nagyjából mint az egyetemeken, ez egy elfoglalt terület. A liberál balos néztek össze vannak nőve a globális pénzeszsákokkal.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 07:58:59

@Midnight Run:

Ahogy a kommunista NDK.ban is jobban élteka z emberek, mint a kapitalista Egyenlítői Guineában.

Midnight Run 2020.09.24. 08:06:44

@MAXVAL birсaman közíró: Ez egy rossz összehasonlítás. Sokkal inkább hasonlítsd össze az NDK életszínvonalát a mostani egyesülés utáni keleti német tartományok életszínvonalával.

Sokkal magasabb. Az egy más kérdés, hogy a keleti német a nyugati német életszínvonalával veti össze magát, ami alacsonyabb, és ez frusztrálja őket.

Én még mindig sokkal inkább nyugati kizsákmányolást szeretnék, mint keletit. A nagy István királyunknak volt esze és nem a bizánciaktól kért koronát, hanem a progresszív nyugattól. Az ezeréves tapasztalat, hogy jobb, ha a nyugatnak vagyunk a gyarmata, mint a keletnek. Más opciónk nincs, függési viszony van, amit Orbán sem fog soha megváltoztatni, bármennyire erőlködik is.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 08:23:19

@Midnight Run:

Kipróbáltuk a nyugati kizsákmányolsát, nem jött be.

Midnight Run 2020.09.24. 08:44:07

@MAXVAL birсaman közíró:
Miért, a keleti bejött? Te inkább visszamennél mondjuk a 80-as évek életszínvonalára?

És egyébként mi az alternatívája egy relatíve kisméretű országnak Európa közepén? Bezárkózás - láttad, mit okoz kéthavi leállás egy vírus miatt. Önellátás - mondjuk Észak-Korea, ahol éhínség van.

Próbáljatok egyszer reálisan gondolkodni. Mi a legjobban tesszük, ha csatlakozunk Nyugathoz, erősítjük a Nyugatot és a lehetőségeinkhez mérten a legjobbat próbáljuk kiharcolni.

Mondjuk nekem ebben a vezetőnk pökhendi stílusa nem feltétlenül tetszik, ez hosszú távon nagyon káros. De hát sajnos ebben mi nem voltunk jók soha, nem tudtuk félretenni indulatainkat és tévképzeteinket.

birkamenet 2020.09.24. 08:48:20

@Galerida: "Igazad van, a mi igazi barátaink a nyugatiak! A rendszerváltás után merő jóindulatból szarért-húgyért felvásárolták az országot, lepusztították amit lehetett "

Már csak a te hírhedt fidióta eszed hiányzotti innen. A Nyugat kurvára lepusztította Győrt, nemrég Kecskemétet, most meg Debrecent fogja a BMW teljesen lepusztítani, csak hogy a legfeltünöbb példákat soroljam.

birkamenet 2020.09.24. 08:57:35

@Rodney_2: "az artur nevünek annyiban van igaza, hogy a kamatos kamat számítás miatt, ha mondjuk évente 4 %-kal nő a GDP és 4% az EU támogatás, akkor az első évben valóban igaz, hogy attól nött a GDP, de a későbbi években már mindig csak az első év "4%-át" kapjuk meg újra és újra, attól már nem nőne a GDP. Remélem ez világos. A konkrét esetben ki lehet számolgatni, hogy mi volt, excel a barátunk."

Csak annyi biztos, hogy az excel se a barátod. Többek közt. Majd ha megérted, hogy egy EU támgatású beruházás (pl gépvásárlás, turisztikai park létesítés, stb),illetve fejlesztés hozama többek közt az, hogy a jövőben többletértéket (gy.k: plusz növekedést) produkál, akkor kezdhetnél el majd bőrözni az excelben, hogy akkor kiszámítod, hogy mennyi az eddig megtörtént beruházások, fejlesztések többlet növekedés hozama és ehhez jön majd hozzáadva, a soros évi EU támogatás addicionális növekedési potenciálja.

midnight coder 2020.09.24. 09:03:45

@birkamenet: Az nagyon fasza, hogy jön ide egy rakás autóipari multi (kár hogy az autógyártás Európa-szerte hanyatlóban van), de ettől hazai gazdaságunk még nemigen lesz, kivéve pár beszállító céget, már ha lesz ilyen. Anno a jóelvtársak a kis kapcsolataikon és pozícióikon keresztül ügyesen felvásároltak mindent szarért-húgyér, aztán kabátgombért továbbadták a nyugatiaknak. Azok pedig szépen bezúzták, mert csak piacot akartak. Akik pedig ott dolgoztak mehettek leszázalékoltatni magukat, vagy segélyre, családfenntartókból alkeszek lettek vagy felkötötték magukat. Ezeken már nem nagyon segít az, hogy nyugatról most bejön pár autóipari multi.

midnight coder 2020.09.24. 09:06:31

@birkamenet: "Majd ha megérted, hogy egy EU támgatású beruházás (pl gépvásárlás, turisztikai park létesítés, stb),illetve fejlesztés hozama többek közt az, hogy a jövőben többletértéket"

Az EU-s támogatásokat nem költheted akármire, szépen fel vannak pántlikázva. Gazdaság fejlesztésre eleddig igazából csak az írek tudták használni, ők is csak az elején. Infrastruktúrára lehet költeni. Pl. lehet belőle autópályát építeni 3x-os áron, vagy stadionokat. Ez nem azért van, hogy a keletiek konkurenciát jelentsenek a nyugati cégeknek akik a zsét adják.

midnight coder 2020.09.24. 09:10:04

@MAXVAL birсaman közíró: "Ahogy a kommunista NDK.ban is jobban élteka z emberek, mint a kapitalista Egyenlítői Guineában. "

Nem is szólva az őserdőben lakó orángutánokról. Az NDK-t az NSZK-hoz kell hasonlítani, vagy Észak-Koreát Dél-Koreához. Azok indultak hasonló gazdasági, technológiai és kulturális szintről, és ez alapján lehet megítélni hogy hova vezetett a szocializmus a kapitalizmushoz képest. Ha mi is kihagyjuk ezt a remek lehetőséget, akkor kb. az észak-olaszok szintjén kellene lennünk - nem Ausztria, de azért nem is Dél-Olaszország.

konrada 2020.09.24. 09:22:45

@Midnight Run:
Mi a hosszabb táv?
Szerinted nyugaton még a politika után érdeklők közül is hányan tudják felsorolni a 20 millán aluli kisebb tagországok vezetőinek a névsorát mondjuk 2006-2010 között?
És hányan emlékeznek közülük arra, hogyan kommunikáltak?

...szerinted mennyivel jobban ragadt meg bennük Fletó, vagy a hozzá hasonló más k-európai vezető csontig nyalása, és milyen következtetést vontak le abból?

...szóval tényleg túl harsány zorbán, és csicskái, de hosszú távon a valóság az: a kutya ugat, a karaván halad.
...rövid távon meg: azért óvatosabban próbálják félre rúgni a csaholót, mint amelyik a lábukat nyaldossa.

morph on deer 2020.09.24. 09:37:01

@Rodney_2:
“ ha mondjuk évente 4 %-kal nő a GDP és 4% az EU támogatás, akkor az első évben valóban igaz, hogy attól nött a GDP, de a későbbi években már mindig csak az első év "4%-át" kapjuk meg újra és újra, attól már nem nőne a GDP”

Ha így lenne, akkor tényleg.
A helyzet viszont az, hogy a támogatás összegének mértéke nem konstans, mindig az adott év százalékában kerül kifejezésre.

A lényeg az, hogy ha az EU-s pénzek nélkül nézed a magyar csodát, akkor bizony nagyon erős nagyítóra van szükséged, hogy egyáltalán észrevedd...
A sokat kárhoztatott multik nélkül meg még az se segítene.
Azt mondjuk megérné közelebbről is megnézni, hogy a sokmilliárdos támogatásokat és kedvezményeket levonva mi is maradna valójában.

Abban maximálisan egyetértek, hogy hihetetlen nagy károkat okoztak az átgondolatlan, hozzánemértő és kapzsi privatizálásokkal, a működőképes gazdaságok szétbarmolásával, stb.
Azóta viszont csak foltozgatás zajlik, mert senki nem mer hozzányúlni rendszerszinten az egészhez.
Visszük magunkkal az egész romhalmazt, és csodálkozunk, hogy nem nő vissza magától, hiába kapják meg a legkedvesebb jóbarátok... A mátrai hőerőmű esete gondolom megvan.

Mindenesetre, ha egy szép napon a “nyugati kizsákmányolók” meg az EU eltűnne a színről, akkor azért érdekelne, hogy hány hét alatt dobnánk be a szép kis népnemzeti törülközőnket, fel meg a talpunkat, de azt legalább mind saját erőből...

Midnight Run 2020.09.24. 09:40:12

@konrada:

Hát attól még, hogy Orbánról már hallhattak (bár ebben is vannak kételyeim), attól még nem lesz jobb az ország érdekérvényesítő képessége erősebb.

Viktorról, mint kis tolvajról ír leginkább a mérvadó sajtó, a szélsőjobb emeli max pallosára.

Egyébként pont a 2015-ös migránsválság kapcsán javulhatott volna a renoméja, mert abban közelebb állt véleményével a nyugati többséghez is, de sajnos a kicsinyessége és az itteni korrupció aláássa a nimbuszát. Nagyon tehetséges politikusnak tartom, de a félelmei és a gyerekkori pszichés elakadások nem teszik lehetővé, hogy valódi feddhetetlen vezetővé váljon.

El fog tűnni a süllyesztőben, mint sok hasonló.

konrada 2020.09.24. 09:55:43

@Midnight Run:
Valóban, ő is pont úgy el fog tűnni, mint a többi.
...viszont a "mértékadó" sajtó csak azzal foglalkozik, amit fontosnak gondol, illetve gazdájuk húsába vág, a csicskák legfeljebb a hírek peremére jutnak be.

...szóval jobb, ha a "mértékadók"-nak valami nem tetszik, mint az az állapot, ahol a gazdaság idegenkézbe adásáért, eladósításáért bármit elnéznek, és vállat veregetnek, mert az megfelel a gazdáiknak.

S jó példa a migránsos: valószínűleg egy nekik tetsző vezető hotspotokkal rakta volna tele az országot, tízezreket betárazva, és most simogatnák érte a fejét.
...legfeljebb azok jó része nálunk bent ragadt volna, és a határt nem a vírus miatt zárták volna le felénk.
Ehelyett már Weber, és Ursula is ugyanazt mondja, mint amit nem néznek el zorbánnak.
...mondjuk a "mértékadóknál" emiatt már ők is kezdenek átmenni piross.ggűvé…;))

Rodney_2 2020.09.24. 10:35:11

@birkamenet: Eddig az volt hogy az EU támogatásokat Orbánék ellopják, nem hasznosul az ország számára, csak stadionokat építenek belőle dupla áron ami a jövőben csak költséget generál, kiviszik a az ellopott pénzt és yachtokat vesznek belőle, blabla.
Hát akkor ezek szerint mégis hasznosan költik el azt a pénzt?
Látod ez a baj a hozzád hasonló degenerált barmokkal, hogy a primitív állati gyűlölet olyan szinten rombolja le a realitásérzékeléseteket, hogy úgy tünik hogy össze vissza hazudoztok, már magatok sem tudjátok mikor mit, csak az a lényeg hogy minden helyzetben azt mondhassátok hogy amit Orbánék csinálnak az 100%-ban szar. Sajnos ez nem így működik. Kicsit több következetsséget ha kérhetem :)

A másik dolog amit érdemes figyelembe venni, hogy a peer group (debil faszok kedvéért: a környező volt szolcialista országok) is rengeteg EU pénzt kap és ők is abból növekednek. Akkor az ő gazdaságaik sem érnek semmit és nem nőnek semmit a Nyugat nélkül. Mindneki hülye csak ott Nyugaton tudják az okosok hogyan kell értéket termelni, miközben teljesen elbasszák az országaikat a ballibsi degeneráltságokkal. Ez valahogy szintén nem jön össze.

Rodney_2 2020.09.24. 10:38:13

@morph on deer: Amit az elmebeteg barom birkamentnek írtam az neked is szól, csak neked kutúráltabban :)

s 2020.09.24. 15:10:03

@MAXVAL birсaman közíró: Te vagy a butus, mert nem érted, amit írtam. Természetesen nem kívánom a multik eltűnését, mert a magyar GDP közel felét ők adják. Azt akarom, hogy te, meg a hozzád hasonlók ismerjék el, hogy a multi a saját profitjából visz ki, amellett, hogy egy jelentős részt az itteni termelő kapacitásaiba forgat vissza. Tehát nem kirabol, hanem elviszi, ami amúgy is az övé. Ettől függetlenül az EU tagjaként Magyarország - tehát nem orbán viktor és baráti köre - támogatásokat kap az EU adófizetőitől. Köztük természetesen magyar adófizetőktől is. Tehát nem keverendő össze az üzleti profit az EU támogatásokkal. Régi rossz szokásotok ez.

s 2020.09.24. 15:14:49

@MAXVAL birсaman közíró: Értsd már meg te szerencsétlen, senki nem lop Magyarországtól semmit. Ugyanis semmink nincs. Ha nem lennének a multik, akkor kaszálhatnád az árokpartot közmunkásként. Azt lopják el, vagy mi a faszomat? Senkinek nem kell az a pénz, mert ennél mindenkinek több pénze van nyugaton normális munkákból.

s 2020.09.24. 15:19:19

@konrada: Ha konzervatívok, akkor bátran támogathatod őket. Már csak anyagi szempontból is. Mi a probléma?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 15:19:47

@s:

S ez a "saját" profit az égből zuhan le szerinted? Nem esetleg a magyar emberek munkájából? Azt mondod, a magyar emberek munkája nem a magyar embereké?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 15:21:04

@s:

Jogilag nyilván nem lopás ez, hanem profit repatriálás meg átszámlázás, de a gyakorlatban ez bizony lopás, sőt rablás. Hiszen a magyar gyerekektől veszik el a falatot.

s 2020.09.24. 15:30:16

@we dont want arabs here..So what: "miért tették kötelezővé a pride vonulást néhány magyarországi multicégnél"
Nem tették köteletővé. A cég képviselteti magát ezeken, de a dolgozóinak nem kell. Nem azért jelennek meg a cégek ezeken, mert az igazgatótanács ülésein rendesen seggbe basszák egymást az öreg buzi vállalatvezetők, továbbá elvárják az alkalmazottaktól, hogy mindenki szopja le a főnökét. Azért jelennek meg cég szinten ezeken a rendezvényeken, hogy deklarálják azt, hogy a munkavállalóik semmilyen szempontból (szexuális irányultság, vallás, bőrszín, politikai meggyőződés) nem szenvednek hátrányt az általuk fenntartott munkahelyeken. Ez egy multinacionális vállalatnál rendkívül fontos, mert szinte az egész világon jelen vannak, az alkalmazottaik közt pedig mindeféle nép mindenféle egyéne előfordul. Tehát elhatárolódnak a rasszizmustól, életkori előítéletektől (ageism), nemi, vallási és bármiféle kirekesztéstől.

s 2020.09.24. 15:34:42

@MAXVAL birсaman közíró: A keleti még annyira sem. Nem emlékszel te véletlenül a KGST időszakára?

s 2020.09.24. 15:39:54

@birkamenet: És ami a legjobb ebben: a kormány kezét - lábát törve próbál ebben segíteni nekik. Persze, mert a költségvetésbe azért kell a pénz. Az orbán is megmondta: ne azt nézzék, amit mond, hanem amit tesz. Aztán lenyelte az egész hónapra felírt skizofrénia gyógyszerét.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 15:43:29

@s:

A KGST nem volt kizsákmányoló, az csak egy rosszul működő szervezet volt.

vergyula 2020.09.24. 15:56:05

@MAXVAL birсaman közíró: A KGST rosszul csinálta a jót, a nyugat jól csinálja a rosszat. :D

vergyula 2020.09.24. 16:00:56

@MAXVAL birсaman közíró: Azért a magyar ember munkáján kívül kell még néhány dolog, pl. alapanyag, know-how, rezsi stb.
A munka jutalma a munkabér, amit egyébként a profitból fizet ki a munkáltató.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 16:07:16

@vergyula:

A KGST arról szólt, hpgyan adják el egymásnak legrosszabb termékeiket az egyes tagállamok.

Sok a belső információm. Saját apám részt vett a havannai 1982-es KGST-találkozó zárt ülésen is. Sok vicceset mesélt...

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 16:08:39

@vergyula:

Ha ez lenne a siker receptje, ma Afrika lenne a világ legjobban élő régiója.

s 2020.09.24. 16:19:48

@MAXVAL birсaman közíró: A magyar ember megkapja a munkája ellenértékét munkabérként. Ha jól vagyok inforbálva, te is egy magyarországon jelenlévő multinál dolgozol, és ebben az esetben tudnod kell, hogy a béred jelentős mértékben nayobb nem csak a bolgár átlag jövedelmnél, hanem sok esetben még a magyar béreknél is. Egyébként egy teljesen tisztán magyar tulajdonú vállalat sem osztja szét a nyereségét a dolgozói között. A cégnek szüksége van a tőkére a fejlesztésekhez és a piaci helyzetének a megőrzéséhez. Kétségtelen, hogy jobb volna, ha a magyar GDP tetemesebb részét állítanák elő magyar kézben lévő vállalkozások. Ebben nincs vita köztünk. Ennek elérése azonban nem fog menni egyik percről a másikra. Nem működik az, amit orbán csinál, hogy az EU -tól zsákmányolt pénzzel feltőkésíti a magyar tulajdonosi réteget. Ez nem organikus fejlődés, nélkülöz minden alapot. A pénz ugyan ott lesz, de nem lesz mellette semmi más. A legfontosabb a termelő kapacitások birtoklása. Gondolom nem kell elmondanom, hogy mi a leglényegesebb ezek közül. Igen, az. A humán erőforrás. Tehát kezdő lépésként az oktatást kell kurva gyorsan felfejleszteni. Nem népnemzeti keresztyény maszlaggal és testnevelés órákkal orrba - szájba. Rendes humán és reál oktatással, ami lehetővé teszi a fejlettebb nyugati technológia átvételét, adott idő után továbbfejlesztését. Magas hozzáadott értékű munka elvégzését, ami TŐKÉT HALMOZ FEL Magyarországon, és ebből kiindulva, ezen az alapon szerves fejlődéssel létrejövő magyar cégek kezébe kerülhetnének akkor már a termelő kapacitások tárgyi eszközei is. Üzemek, gyártósorok, fejlesztő laborok. Ez az út. Végigmenni rajta kb. ötven év. Ha most kezdjük . . . De orbán nem ezt csinálja, azt hiszi létezik gyors és egyszerű megoldás. Nem létezik ilyen.

s 2020.09.24. 16:27:40

@MAXVAL birсaman közíró: Jaj istenem. A falatot . . . a magyar . . . gyerekektől. Akkor nem cikázik át a fejeden ez e kínzó gondolat, amikor mészárosék, garancsiék gazdagodásával szembesülsz? Ráadsul ők közpénzből tolják a maguk zsebébe nagyrészt a lóvét. Pedig azt az adófizetők egészségügyre, oktatásra, és a közfeladatok ellátására szerződött állami alkalmazottak fizetésére adták össze.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 16:29:03

@s:

Nyilván egy gazdagabb cég magasabb bért fizet. De ez hogy kapcsolódik ide? Sehogy.

Ki beszél itt a tőkés-dolgozó viszpnyról, a klzsákmányolásról? Az egy külön téma.

Orbán megoldása nem tudom, fog-e működni, de mindenképpen rosszabb nem lesz, mint az 1990-2010 közti megoldás. Azaz ki kell próbálni.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 16:29:39

@s:

Pozitívum, hogy immár van már magyar nagytőkés. Ez jó hír.

s 2020.09.24. 16:30:44

@MAXVAL birсaman közíró: Az volt. Azokat zsákmányolta ki, akik jó minőségű árut termeltek, és cserébe szart kaptak. Ezért is ment tönkre, mint a szocializmus is. Ami mindenkié, az senkié sem.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 16:36:21

@s:

Dehogy volt, csak az oroszok adtak rendes treméket, a nyersanyagokat, olaj és földgáz. Minden másban egymás szemetét adták egymásnak az országok.

s 2020.09.24. 16:39:20

@MAXVAL birсaman közíró:

"S ez a "saját" profit az égből zuhan le szerinted? Nem esetleg a magyar emberek munkájából?"

"Ki beszél itt a tőkés-dolgozó viszpnyról, a klzsákmányolásról?"

Birca, te nem csak azt nem érted, amit én írok, de tartok tőle, hogy azt sem, amit te magad. Kell szerinted ezek után folytatnunk ezt a kétségkívül tanulságos eszmecserét?

s 2020.09.24. 16:40:47

@MAXVAL birсaman közíró: Az Ikarus busz például nem volt szar. Itt nyomattuk, Magyarországon.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 16:41:46

@s:

Értelek teljesen, de kommented nem releváns. Amit írsz, az nem ellenérv arra, amit írtam.

Magasabb bérről beszélsz pl. a profitkisibolás kapcsán. Ez kb. olyan, mintha arra, hogy a rabló kirabolt egy boltot azt válaszolnád: ugyanez a rabló sokat segít kobor kutyáknak.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 16:42:16

@s:

S a legtöbb mértékben nem a KGST-be ment.

s 2020.09.24. 16:43:06

@MAXVAL birсaman közíró: Neki feltétlenü. A többieket nem kérdezték.

s 2020.09.24. 16:48:41

@MAXVAL birсaman közíró: Nem rabol, próbáld meg felfogni. Az az övé. Ha te mondjuk egy lacikonyhát üzemeltetsz Rio de Janeiroban, ott kififzeted a bérleti díjat, a nyersanyagot, az alkalmazottaid bérét és az adókat, akkor miért ne vihetnéd el a nyereség azon felüli részét, hogy mondjuk veszel oda egy jobb sütőt, meg esetleg klímás is felszerelsz. Az rablás volna?

s 2020.09.24. 16:56:33

@MAXVAL birсaman közíró: Persze, mert annyira jó volt, hogy megállta a helyét a normál piacon is. Emlékszem, egyszer Egyiptomban a Mercedessel szemben sikerült nyerni vele. A Mercedes buszok spoilere túl alacsonyan volt azokhoz az utakhoz, ezért választottak inkább minket. Szép idők voltak. A mínőséggel azokban az időkben is (mint mindig) lehetett tarolni. De azért kurva sok ment a baráti országoknak is, szarért - húgyért.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.09.24. 18:27:24

@s:

Pont az a baj, hogy övék az egész magyar gazdaság!