Orbánnak a kisebbrendűségi komplexus által eltorzult lelkialkata a görcsös bizonyítási vágy, a bosszúvágy és a messiási elhivatottság dimenziói között írható le.
Miután a politikusi pályája elején már bekerült a Liberális Internacionálé vezetőségébe rá kellett döbbennie, hogy az uralkodó angolszász jellegű globalizmusban ez a maximum, amit elérhet.
Mivel az ambícióját nem elégítette ki a Liberális Internacionálé alelnöki beosztása ezért alternatívát keresett a karrierje számára zsákutcát jelentő amerikanizált világgazdasággal és tömegkultúrával szemben.
Inspirálólag hatott rá a protestáns, kurucos, kapitalizmus-ellenes MIÉP-nézőpontja, amely szemben állt a globalista világrenddel.
Nem azért nem ítélte el Orbán a miépes Csurka Istvánt (aki szerint az Egyesült Államok „megérdemelte” a globalizmus szimbólumának tartott New Yorki Világkereskedelmi Központ 2001-es lerombolását) mert félt volna szembe szállni a nemzeti radikálisokkal, hanem mert akkorra már ő maga is egyre közelebb került a vallási hagyományokat, kulturális identitásokat fanatikusan védelmező antiglobalistákhoz.
Ebből az új beállítódásból vezethető le az „illiberális” ideológia.
De aki illiberalizmusra vágyik az olyan rendszert szeretne, ahol a többségi támogatásra és a „normalitásra” hivatkozó politikai vezetés a nemzetiségi, vallási, nemi kisebbségellenességre, valamint az idegengyűlöletre játszik rá.
Orbán azzal akarta beírni magát a történelemkönyvekbe, hogy kezdeményezője és élharcosa a nemzeti-vallási konzervatív, egész világra kiterjedő, globalista forradalomnak - de ez nem sikerült.
Már csak az a körülmény is, hogy egyedül a politika terén innovátor orbáni-Magyarország semmilyen tudományos-technikai, hadiipari, vagy gazdasági fejlődést nem tudott felmutatni (szemben például Izraellel, Észtországgal vagy Svédországgal) aláásta Orbán tekintélyét, még az olyan hasonszőrű vezetők szemében is, mint Putyin, Trump, vagy Hszi Csin-ping.
Orbán újra üvegplafonba ütközött, újra jelentőségét vesztette, de immár nemcsak a nagyhatalmak, hanem az európai Patrióták szemében is.
Orbán az átokként megélt „kicsiségéről” úgy hiszi tévesen, hogy az a konzum-idiotizmusban fetrengő magyarországi magyarok és egyáltalán a trianoni kis-Magyarország mérete miatt van, pedig nem.
A hazai fejlődés menedzselése helyett, - a mérhetetlen egojából fakadóan - nagyhatalmi stratégiákkal foglalkozó Orbán ily módon nem hősként vonul be a történelembe, hanem pusztán a saját országát elhanyagoló botrányhősként… akármi is lesz a 2026-os választás eredménye.
Még szerencse hogy nem írsz hosszan, mert a drága időt sajnálnám ennyi marhaságra. Az írásodnak legalább egy pozitív hozadéka van, hogy legalább szórakoztató.
