MaGYAUR

MaGYAUR

Idegességében Orbán a saját lábába lőtt

2021. január 07. - Magyaur

Orbán a hívei előtt az igazságot tevő, adakozó „Mikulás”, de minimum a pénzcsináló „állam-bácsi” szerepében tetszeleg. És miközben a 2020-as világjárványos év majd minden külpolitikai számítását keresztülhúzta, úgy tűnik magát ezért a belpolitikában igyekezett kárpótolni.

Egyfelől – a járványra is hivatkozva - lépéseket tett a”zárt hadiállam” további kiépítése felé, nemcsak a hadsereg előtérbe állításával a járványkezelés során, nemcsak a hadiipari beruházásokkal, nemcsak a trianoni évforduló kapcsán kiadott harcias felhívással, nemcsak a hadra fogható egészséges, a hitükért és a nemzetvezetőért akár hősi halálra is kész, sportos férfiak kultuszának erősítésével, hanem egy Európa-ellenes, körkörös védelemre berendezkedő, „magyar-székely” etnikai zárvány létrehozásával is, egyelőre a szimbolikus politika színterén (provokatív módon sok helyen a székely zászló helyettesíti az EU-s zászlót).

Ideológiaként a „szabad identitás-választás” merev elutasítása szolgál, mondván: „nem keveredünk más népekkel, nem hagyjuk el a szülőhelyünket, vallásunkat (akik ezt teszik azok dezertőrök), minél több gyereket nemzünk a hazának (ezért kell a nagycsalád, ezért szigorítjuk az abortuszt, ezért bélyegezzük meg mind a „nem-heteró”-kat, mind a szingliket). Tehát a Fidesz-Magyarország egyre inkább belekergeti magát a lelkileg sérült, kisebbségi/gettó pszichózisba!

Másfelől az Orbán-kormány további lépéseket tett a „nemzeti pártállam” centralizációja irányába az önkormányzatiság leépítésével. „Aki nincs velünk, az ellenünk van”-elv alapján a „homogén nemzetállamot” megbontó ellenzéki városok árulók, és ezért büntetést érdemelnek. De Orbán a saját lábát találta el, amikor a városokat és főleg Budapestet elszegényíti: ezentúl már nem mondhatja a kormánymédia, hogy a városvezetők „alkalmatlanok”, mert a pénzcsapok elzárása után már ez ki sem derülhet. Ugyanakkor a bekövetkező zavarokért az egyesült ellenzék 2022-es választásokig azt harsoghatja teli torokból, hogy minden bajért és katasztrófáért a teljhatalmú „állam-bácsi” a felelős!

https://444.hu/2021/01/07/orban-rogannal-kisertette-ki-a-pecsi-polgarmestert

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr7616376916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beflower 2021.01.08. 05:19:26

Ennyi téveszme egy cikkben ,még nekem is sok!'0 éve külföldön élve próbálom megérteni az Orbán "fóbia"okait /Összehordanak minden marhaságot/de nem tudom megérteni mert a valóság nem igazolja a sok összehordott idiótaságot.

beflower 2021.01.08. 05:20:29

10 éve vagyok külföldön.

Magyaur 2021.01.08. 05:59:27

@beflower: Ha tíz éve él külföldön, akkor miért gondolja, hogy egy itthon élő magyar "téveszmék" közt bolyongana?:)

Magentax 2021.01.08. 06:14:42

@beflower: Költözz haza, élj itt és akkor majd megérted....
Amúgy a cikkben semmi téveszme nincs, minden szava tűpontos.
Azért érdekelne, te milyen alternatív valóságban élhetsz 10 éve külföldön, ha szerinted "a valóság nem igazolja a sok összehordott idiótaságot"?
Honnan veszed, hogy idiótaság, ha nem itt élsz? Ja, hogy fő olvasmányod a prostisrácok, az origo, a 888.hu?
Tájékozódj esetleg más oldalakon is. Nézd át a külföldi sajtót. Gondolod, hogy mindenki hazudik, csak Orbán nem?

szárny 2021.01.08. 06:55:04

Ti szerencsétlen, frusztrált kretének. Váltsátok le Orbánt, ha annyira utáljátok. Csak hát ahhoz kellene valami tudás meg kurázsi. Nemcsak proli gyűlölet...

midnight coder 2021.01.08. 07:10:23

Mondjuk a nagyvárosok szívatása mindenképpen öngól, mert hogy az a GDP amibõl Orbán bácsi gazdálkodik ott keletkezik. Ráadásul, az ott élõk munkaereje által, mivel nincs jelentõs hazai gazdaság és működõ tõke, így a városokban a multiknál, illetve a nekik beszállító cégeknél dolgozók adják a GDP nagy részét. Ezek pedig akár a lábukkal is szavazhatnak. És hiába csinál a lumpenproli Orbán bácsi felhívása nyomán 15 gyereket - mert értelmes ember 2021-ben nem fog nagycsaládot alapítani - a 15 gyerek bizony felnõve csak segélybõl és lopásból fog élni, ahogy a szülei, nagyszülei.
Egy ideális rendszer 4 gyerekig támogtná a gyerekvállalást, felette büntetné. Persze az is igaz, hogy mire a 15 gyerek felnõ, Viktor bácsi már nem lesz velünk...

istvankah 2021.01.08. 07:28:01

@szárny: Én meg Ember vagyok hozzád képest!Nem tudom emlékszel e a geci kijelentésére,hogy vért vizíónált,mikor ellenségben volt?56 ban már kiderült,hogy nekünk a Mohács a JÓ ÚT!Vesszen a nemzet,mert SOHA NEM LESZ MEG SZEKÉR TÁBOROK NÉLKÜL!Képesek egy hülyéért(geciért)egy más vérét ontani!Te sem vagy különb,mint az itthon maradtak,mert a szájadat nem az evésre,hanem a szar dobálásra használod!

Belzebubo 2021.01.08. 08:04:59

@szárny: a zsák krumplihoz, a busszal külföldrôl behozott „szavazókhoz“, a nyílt boritékban elküldött szavazólapokhoz nem kell tudás. Sokkal inkább a sok-sok lenyúlt pénz

Toportyán Zsóti 2021.01.08. 08:25:21

@szárny: Érdekel valakit,hogy szerencsétlen frusztrált kretén proli vagyol?Fajtádtól lejjebb csak holnapi tenmagatok van hiteltelen pedofilsimogató kokós kurvapecér.

Toportyán Zsóti 2021.01.08. 08:30:09

Vészhelyzetben vétóval szórakázó pávatáncosnak sok fű már nem nő odakinn,nem csoda hogy lábon lövi magát folyamatosan,ki lesz kukázva orbánia nemsoká.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.08. 09:29:32

A lényeg: a nép nem akar ballib országrontást. Semmi saját lábba lövés nincs, ez megint csak egy ballib nedves álom.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.08. 09:30:55

@istvankah:

Amíg egy része az elitnek idegen érdekek követésében létja amegoldást mindenre, igenis lesz ellenállás is. Ez a szekértáborok létének oka.

István Tamasi 2021.01.08. 10:13:39

Már a Pannon medencébe migráló törzsek sem voltak homogén nemzetthyek és azóta csak tovább keveredtek itt a medencében a nemzetiségek.

Magyaur 2021.01.08. 10:18:45

@MAXVAL birсaman közíró: Nem létezik "idegen érdek", csak érdek.
Például minden betörés "idegen", még akkor is, ha azt egy "mélymagyar" futballhulligán követi el... minden politikai korrupció és gengszterizmus ellenséges, bármennyire "hazai". Tudom, hogy a nemzetállami belső gyarmatosítók azt szokták mondani, hogy mindenki örüljön, hogy ők, a nemzetiek fosztanak ki minket és nem a zsidók, amerikaiak, kínaiak - de ez valójában egy olyan ócska duma, amit senki nem venne be az Ecseri piacon, kizárólag a jámbor és hiszékeny orbánisták!:)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.08. 10:25:54

@Magyaur:

Pedig de. A magyar politika 500 éve arról szól, hoggy 2 tábor van:
- integrálódás a nyugatba, átvesszük az ő érdekekiket, aztán nekünk is jó lesz,
- ellenállás, önálló útkeresés.

Sir Galahad 2021.01.08. 10:48:24

@Toportyán Zsóti: Persze, persze. Orbán 10 éve minden kedden megbukik.

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 12:31:34

@Magyaur: de ha blms huliganok törnek be az demokrácia mi? Bmeg

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 12:40:40

@István Tamasi: csak tudod nem mindegy te fasz, hogy akarsz e keveredni vagy sem!!!! Akiket mi kiuztunk azok sem akartak.... de lefordithatjuk feministára is... minek sírnak a nők az eroszakolaskor amikor vki úgy is megbassza őket... akkor meg nem mindegy hogy ki?

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 12:45:20

@István Tamasi: remélem a párodat vagy lanyodat mebassza egy kan cigány, vagy egy drogos libsi.... úgy is akarnak baszni te meg nem tudsz a kibaszott prosztatad miatt gyökér.

István Tamasi 2021.01.08. 12:46:49

@a nagy hohohorgász: Márpedig a keveredés 2000 éve folyamatos akár akarod, te hülye kispöcs, akár nem.

midnight coder 2021.01.08. 12:48:16

@istvankah: 56-ban pont egyik szekértábor gyõzött, ráadásul a történelem ismeretében kimondhatjuk, hogy nem az, akinek a gyõzelme annyira jót tett az országnak.

István Tamasi 2021.01.08. 12:49:11

@a nagy hohohorgász: Szóval anyád kancigányokkal párosodott jókedvvel, bőséggel ahogy a költő is írta, azért emlegeted éppen őket.

István Tamasi 2021.01.08. 12:51:28

@midnight coder: A nemzetthy elqrmány embertelen minisztere 12 részes filmet rendelt arról hogyan hatoltak be a Pannon medencébe a migráncsok.

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 12:53:59

@István Tamasi: majd jól megbaszom a zsidó kurva anyádat, kíváncsi vagyok mennyire akarja....

István Tamasi 2021.01.08. 12:59:10

@a nagy hohohorgász: Te kis nekrofil. A halottakra gerjedsz. A hullaház vagy a temető a kedvenc randihelyed?

midnight coder 2021.01.08. 13:00:28

@István Tamasi: Alapvetõen nem a keveredés a baj, hanem a kulturális különbségek. Egy társadalom gond nélkül integrálni tud mondjuk úgy 1% bármilyen kultúrából érkezõ bevándorlót - feltéve persze, ha ezek is akarják. És az 1% még általában az adott társadalom krémje, képzett, nyelveket beszél és úgy indul útnak. 10% esetén már komoly gondok vannak, õk már nem fognak 1-2 generáción belül integrálódni, de a probléma kezelhetõ. Ugyanakkor, ha ezek 10-20 évig maradnak, már nem fogod tudni visszaküldeni õket. 30-40% esetén pedig már komoly feszültségekre lehet számítani.

Persze ez alapvetõen attól is függ, hogy mennyire eltérõ a kultúra. Egymillió random választott magyar mondjuk svájcban sokkal-sokkal elõbb beilleszkedne mint egymillió random etióp.

Az sem mindegy, hogy az adott társadalom anyagilag hogy van eleresztve. Egy Svédország könnyebben integrál (vagy legalábbis rejti el az integrálatlanságot) mint egy Magyarország.

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 13:06:51

@István Tamasi: akkor legyen a zsidó lányod.... vagy ő csak a terdeplo néger faszt szereti? A bogatyas futyulos turultetkosat nem?

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 13:09:01

@midnight coder: csak úgy megkerdeznem... melyik népség nem akar keveredni a legjobban a világon???? Pontosan az amelyik a másikra raerolteti... a tudjukkik

István Tamasi 2021.01.08. 13:19:51

@a nagy hohohorgász: Nincs lányom. A fiam pedig hetero, úgyhogy őt nem tudod lesz.pni, marad neked a nekrofil módi.

István Tamasi 2021.01.08. 13:28:10

@midnight coder:
A kultúra annál jobban tud fejlődni, annál többet ér minél színesebb. Egy monokultúra beszűkül és elszürkül.
A százalékokról: Az 1910-es népszámlálás adatai szerint - önbevallás - Nagy Magyarországon a lmagyarság úgy érte el az 50 %-ot, hogy a galíciaiak magyarnak vallották magukat, nélkülük 45 % lettünk volna. Ez az 5 % valóban a lakosság krémje volt ami a művészetet/kultúrát, tudományokat, értelmiséget illeti. Ezeket a tényeket ajánlom a magához hasonló önjelölt - vagy inkább botcsinálta - szociológusok figyelmébe.

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 13:38:22

@István Tamasi: miért kell kihangsulyozni hogy hetero? Tán nem a buzulas híve judemokrata?

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 13:41:44

@István Tamasi: akkor a palesztinokkal miért baszakodtok? Miért nem keveredtek????

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 13:43:13

@István Tamasi: talán ha keverednetek, nem csak a pénz lenne az ertekrendetek hanem más is....

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 13:45:35

@István Tamasi: alföldi robikat sosem látom a büszke apucikajaval fotozkodni... talán apuci nem büszke homár robikara?

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 13:48:41

@István Tamasi: pedig robika büszke buzi művész. Milyen buszkeve tette a magyar történelemet az István király ujragombolasaval....

István Tamasi 2021.01.08. 13:54:26

@a nagy hohohorgász: Csak most, csak neked hangsúlyoztam, hogy hetero, te kis nekrofil buzi.

a nagy hohohorgász 2021.01.08. 14:04:29

@István Tamasi: aham. Én meg csak neked mondom hogy sok halottat (köztük anyádat) kell feltamasztani Magyarországon hogy 22ben "demokrácia "legyen....

István Tamasi 2021.01.09. 09:47:13

@a nagy hohohorgász: Halottak feltámasztása szavazásra a fideszmaffia kedvenc választási csalás módszere.

ulpius66 2021.01.09. 10:44:33

@István Tamasi: "Halottak feltámasztása szavazásra a fideszmaffia kedvenc választási csalás módszere."

Ez így igaz!

Remélem nem irigyled?

Látod a Fidesztől még az ámerikai demokraták, még a Biden is eltanulta.......
(gondolom a Fidesz gyakorlatát elítéled, még az ámerikai demokratáknál mindez természetes.........)

ulpius66 2021.01.09. 10:57:22

@István Tamasi:

Egyebekben ez sem fideszes találmány, a ballibsik mán 2002-ben és 2006-ban is alkalmazták.......

ulpius66 2021.01.09. 11:03:25

Hogy újaz is írjak

hirklikk.hu/kozelet/ujhelyi-europai-szinten-kell-koordinalni-az-oltasi-igazolvanyok-kiadasat/375

Húsz éve követem ezt a vadbarom Újhülyét!

Ez az első normális javaslata!

ebella 2021.01.10. 04:20:51

@a nagy hohohorgász: Mennyivel jobb neki, ha öt virtigl, kannásbortól, vagy házipálinkától bebaszott, tajparaszt fideszes erőszakolja meg a lányát! Vagy mégsem?

a nagy hohohorgász 2021.01.10. 18:47:28

@ebella: most a nigger fasz a menő. Te tudod a legjobban a leckét látom.
süti beállítások módosítása