MaGYAUR

MaGYAUR

Az orbánista Földi pánikrohama

2021. február 08. - Magyaur
A biztonságpolitikai „megmondó-ember” Földi László élesen kikelt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság műsorában az internet ellen, aminek esetleges lekapcsolását is felvetette.
Földi László viselkedését a népszerűségvesztéssel szembenéző orbánista ideológiai elit zavart állapota magyarázza. Ahogy nem a könyv, az írni-olvasni tudás tehet a forradalmak kirobbanásáról, úgy a kormány népszerűtlenségéért sem az elektronikus kommunikáció a felelős. A probléma az orbánizmus elavult és veszélyes vezéreszméivel van, melyek a következők:
- A parasztcsalád jelenti a „normalitás”-t.
Tévedés: a hagyományos parasztcsalád nem gyermekeket nevelő apából és anyából állt, hanem patriarchális volt, amire több generáció, hierarchikus elrendezésű, engedelmességen alapuló együttélése volt a jellemző. Az orbánizmus a Nyugat által „megrontott” magyarországiakkal szemben favorizálja a kényszerűségből zárt, homogén, fehér, keresztény és nemzeti érzelmű székelységet. De eszement dolognak tűnik a városiasodó európai Magyarországot a paraszti, etnikai zárvány-létbe belekényszeríteni!
- A keresztény magyar állam ezeréves történetének csúcspontja Orbán Viktor uralkodása
Tévedés: a szuverén magyar állam a trianoni békekötéssel együtt jött létre. Az 1920 előtti Magyar Királyság szerves részét képezte az európai dinasztikus birodalmaknak. Amire az orbánisták utalnak, az a magyarországi (amúgy kevert nemzetiségű) nemességnek a rendi önkormányzatiságáért és adómentességéért folytatott küzdelme! A gyakran munkaerő- és szakemberhiánnyal küszködő középkori és későbbi magyar állam sohasem volt homogén és tárt karokkal fogadta a bevándorlókat, „migránsokat”!
- A „sötétben bujkáló” ellenség fellazító politikájának eredménye a generációk tudatos szembeállításának kísérlete
Tévedés: az „identitások megbontása” a városias civilizáció következménye, immár több száz év óta. A feudális kollektivista életvitel alternatívája - ami mágnesként vonzotta a kiszipolyozott jobbágyokat - az európai városok „szabad levegője” volt. Ez a kötelmektől megszabadult polgár az, aki magára mint individuumra tekint, olyasvalakire aki szabadon megválaszthatja lakhelyét, életmódját és hitét. Ma sincs ez másképp; az öntudatra ébredő fiatalság keresi a helyét a világban. Nem kell manipuláció ahhoz, hogy az ifjú generációk úgy lássák, hogy a kapitalizmus igazságtalan társadalmat és halálosan megsebzett bolygót akar rájuk sózni, és ezért Grétával, vagy nélküle, de tiltakoznak. Számukra a megoldás nem a nemzetállami elkülönülésben, a populista modernitás-ellenességben, hanem a globális-ökológiai megoldásokban keresendők!
Az internetet minden korosztály használja, sőt mintha a facebook-on az idősek felülreprezentáltak volnának a fiatalokhoz képest.
Az orbánista anti-liberális „megszoksz, vagy megszöksz!” politika már eddig is hatalmas kárt okozott az országnak; több százezernyi fiatal és kevésbé fiatal, szakember és kevéssé iskolázott, de szorgalmas munkaerő vándorolt ki Magyarországról. Az internet kikapcsolása, de a korlátozása is még jobban elidegenítené a fiatalságot és a magyar lakosságot az orbánista rezsimtől, amely egyre inkább elszigetelődik a világtól…
Hanula Zsolt: Sose verték meg még ennyire a Fideszt a lájkbajnokságban -https://telex.hu/belfold/2021/02/07/lajkbajnoksag-11

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr8216419548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

istvankah 2021.02.08. 07:16:16

Egy fostalicska minél szervilisebb,annál magasabb pozíciót kap a nemzet vesztő gecitől!

agador 2021.02.08. 14:27:32

Holott már az ügyintézés, ügyfélablak, számlázás, bírósági eljárás is mind elektrronikus úton történik, így aztán a kormányzat is bitangul örülne neki, ha lekapcsolná a netet. A korbbi Burmának is, hogy bejött. Teljes egy napig bírták. Ez a badvarom Földi összekeveri az internetet, a közösségi oldalakkal.

Homár Gaga 2021.02.08. 15:59:54

És mit akarnak helyette!? A röhejesen szánalmas hundub.

a nagy hohohorgász 2021.02.08. 20:13:33

A lényeg hogy aposomra szamithattok... szerinte a kenyér árát a rohadt Orbán emelte fel 2010 után 2 forintról 350re.... ennyi barmot basszatok meg....

19540511 2021.02.08. 21:22:24

@a nagy hohohorgász: Apósodat tiszteltetem, több esze van, mint neked.

AngeI 2021.02.08. 21:50:39

A Facebookot ugyanúgy korlátozni kell államilag, mint annak idején a Standard oil-t

kvadrillio 2021.02.08. 21:54:55

Földinek igaza van, A rendszarváltók a TSZ-ek megszüntetésével, szétlopásával (privatizációjával...!!!)szétbarmolták a falvakat és a lakosságát is szinte megszüntették. Többezer faluban.......100 %-os munkanélküliséget hoztak létre ezek a faszok !!!!!

JAHHH....és a zinternet télleg le lesz kapcsolva !!!!!!! :O)))))))).........ecccerrr...

kvadrillio 2021.02.08. 21:59:03

A járványkezelés az egész világban roncsolja a demokráciát.......jahhh.......EZÉRT LEGYEN CSAK KÍNA A VILÁG VEZETŐ HATALMA, MERT EZEN A FÖLDÖN CSAKIS KÍNA TUDJA MEGOLDANI 6 HÓNAP ALATT A COVID VÍRUS JÁRVÁNYT ! UNIÓS GITT-EGYLETRE NINCS SZÜKSÉGE A TÁRSADALOMNAK ! :o)))))))))

kvadrillio 2021.02.08. 22:11:56

MERT a háttérhatalom, a szabadkő...művesek, a cionisták meg a pisták ,rátették e kezüket mindenre a világon, övék a bankok, a sajtók, a kibertér, a zinternet és ők csinálják ezt a gyilkos COVID-JÁRVÁNYT IS, HOGY TELJESEN MEGSZEREZZÉK A HATALMAT E FÖLD NÉPE FELETT !!! LE FOGJÁK KAPCSOLNI A ZINTERNETET IS,, MERT AZ Ő TULAJDONUKBAN VAN ÉS AKKOR, OTT, AMIKOR ŐK AKARJÁK !!!

ONNAN TUDOM EZT, HOGY MEGNÉZTEM DRÁBIK PAPA VIDEJÓJÁT...ÉS KURVAOKOS LETTEM TŐLE ! :o))))) MERT IGAZA VAN NEKIJEHHH !!! :)))

A világ Trump után - Dr. Drábik János, Jakab István

Sir Galahad 2021.02.08. 22:50:15

A Fidesz, meg úgy általában a világon a nemzeti-szuverenista oldal egyelőre nem találta meg még az ellenszerét annak, hogy a liberális szellemiségű nagy technológiai cègek kényük-kedvük szerint cenzúrázzák a nekik nem tetsző véleményeket, tiltják le a számukra nem rokonszenves embereket, miközben a netes jelenlét egy választást akár el is dönthet. Az ilyen ostobaságokat ez a tehetetlen düh szüli.

kvadrillio 2021.02.08. 22:55:19

DEAKURVAISTENIT KÁSLERNEK ! NE A M ÁTYÁS KIRÁLY FASZÁT KERESGÉLJE, HANEM TEGYEN RENDET A KÓRHÁZAKBAN HIGIÉNIAI VONALON, MERT EZÉRT KAPJA A FIZETÉSÉT ! BASSZAMEG !

HRW: Rejtett veszély leselkedik a koronavírusos betegekre a magyar kórházakban
Vélemény
szerző

Philippe Dam
olvasási idő

4 perc
megjelent

2021.02.08. 11:00
utolsó frissítés

2021.02.08. 13:01

A kormány ahelyett, hogy biztonságossá tenné az egészségügyi intézményeket, elkendőzi, hogy rémes higiénés állapotok uralkodnak az állami kórházakban, írja szerzőnk, a Human Rights Watch munkatársa. Vélemény.
hirdetés

Decemberben a magyarországi sajtó egy intenzív terápiás szakorvost idézett, aki elmondta, a Covid–19 betegségben szenvedők közül sokan valójában olyan más fertőzésbe halnak bele, amelyet a magyar állami kórházakban kapnak el gyógykezelésük során.

Ez sokkoló, ám nem meglepő állítás, ha figyelembe vesszük, milyen súlyos a kórházi fertőzések problémája az országban.

nemecsekerno_007 2021.02.08. 23:00:43

Elég ha a közösségi médiumokat korlátozzuk mondjuk a választások idejére.

nemecsekerno_007 2021.02.08. 23:02:29

@/\ngel: Úgy van. A haladó ballibek meg tapsikolnak a tech cégek által irányított demokráciának.

AngeI 2021.02.08. 23:13:56

@nemecsekerno_007: Nem nagy kedvencem sem Macron sem Merkel, de Trump Twitter letiltása utáni reakciójuk ad némi reményt, hogy az EU lép valamit az ügyben. Egy 500 milliós konglomerátummal már Cukiéknak is számolniuk kell. Az USA-ban erre minimum 4 évet kell várni..

nemecsekerno_007 2021.02.09. 00:44:29

@/\ngel: A közösségi média olyan mint a Matrix. Amúgy jól mondod, az EU talán észbe kap.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.09. 07:22:34

"a szuverén magyar állam a trianoni békekötéssel együtt jött létre"

Nem, hanem 896-ban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.09. 07:23:35

Az internet kikapcsolása háború esetében szabvány megoldás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.09. 07:24:32

@matyas.kiraly:

Előbb-utóbb ebből a blogból is ki fognak tiltani rombolásod miatt, kis pedofil elmebajos...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.09. 08:29:36

@matyas.kiraly:

Készülsz már a hétvégi pedóbulira az Angyal utcában? Lesznek cuki kisfiúk?

]{udarauszkasz 2021.02.09. 08:48:24

Matyikam, remeg a kezed az eger gombjan, keress fel vele egy szakembert. De elotte huzd odebb a Hozzaszolok gombrol.

]{udarauszkasz 2021.02.09. 08:51:34

Egyebkent aki nem kepes felfogni, mit is jelent az, hogy Internet es csak lekapcsolgatni akarja, az (eppugy, mint pl Matyi) csakis kizarolag a sajat velemenyet akarja lattatni. Az a baja a figuranak, hogy az internetet nem lehet kilora megvenni, mint a sajtot, legalabbis nem az egeszet.

2021.02.09. 08:57:53

"Ahogy nem a könyv, az írni-olvasni tudás tehet a forradalmak kirobbanásáról"

Jelentős szerepe volt a könyvnyomtatásnak és az írni-olvasni tudásnak a forradalmakban. Lehetővé tette az egyházi dogmák megkérdőjelezését, és terjesztő közege is volt az új tanoknak, beleértve forradalmi eszméket is. Hasonló jelentősége van manapság a közösségi médiának is. Csak éppen az írni-olvasni tuds képessége hiányzik.

"a kapitalizmus igazságtalan társadalmat és halálosan megsebzett bolygót akar rájuk sózni, és ezért Grétával, vagy nélküle, de tiltakoznak. Számukra a megoldás nem a nemzetállami elkülönülésben, a populista modernitás-ellenességben, hanem a globális-ökológiai megoldásokban keresendők!"

Amiket éppenhogy a liberális kapitalizmus tesz lehetővé, ne tessék itt hangulatot kelteni az egyetlen működőképes társadalmi-gazdasági rendszer ellen. :-)

2021.02.09. 09:01:47

@matyas.kiraly: Elnézve az itteni "munkásságodat", te sem lehetsz normális. Mire jó ez?

nemecsekerno_007 2021.02.09. 09:11:27

@matyas.kiraly: Frusztrált vagy pedo-geczi?! Az újabb Fidesz 2/3 után sterilizáltatod magad?!?

nemecsekerno_007 2021.02.09. 09:49:04

@matyas.kiraly: Az olyan gyakorló elmebetegek miatt kell cenzúrázni mint te. Bár neked inkább kényszergyógykezelés kéne. Főleg az újabb Fidesz 2/3 után.

kis864 2021.02.09. 09:50:23

Szólás szabadság?
Ennyi "ERŐVEL" a nem kormánypárti TV -t és a telefon társaságokat is meg lehetne szüntetni, de jöhetnének a postagalambok legyilkolása is!

kvadrillio 2021.02.09. 10:00:07

Az AstraZeneca vakcinája nem hat a dél‑afrikai mutánsra

Dél-Afrika felfüggesztette ennek a használatát.

ezazaaa,,MAJOMVÍRUSOS CSODA ?????

kvadrillio 2021.02.09. 10:16:08

háááá tomika, akkor te is csak egy jellemtelen geci farok vagy semmi több
TOOOOOD, NEM MINDENKIN SEGÍT EGY FŐISKOLA, ATTÓL MÉG GECI, ALJAS, JELLEMTELEN SENKI MARAD !!!!!!! ....DEHÁÁÁÁÁÁT, AZ INFLIENSZEREK VAGY MIJAFASZOK , MIND IJJJJJEN DEGENERÁLTAK ÉS KÁROKOZÓK ! MEG KELL SZÜNTETNI ŐKET ! TÁRSADALOMROMBOLÓ A MŰKÖDÉSÜK !!!!! NAMOST....EGY HEGYESEN KÖPTEM ! :o) ennyike vagy tomika......

!!!!!Tokár Tamás újabb kellemetlen esete a kettőnek egy kombinációja, ő ugyanis Szinetár Dórához hasonlóan mindössze posztolta az őt gyalázó kommentet és szerzőjét, de Tóth Gabi esetéhez némileg hasonlóan ennek az lett a következménye, hogy az illetőt kirúgták az állásából.

kvadrillio 2021.02.09. 10:18:40

@kvadrillio: javítok: HEGYESET KÖPTEM ! JÓÓÓÓÓ, NAAAAAGY....TÚÚÚÚÚÚRGÁT ! CSAK AZT BÁNOM, HOGY NEM A SZEMEDBE !

kvadrillio 2021.02.09. 10:22:37

csak az a nagy gond, hogy ezek a tehetségftelen senkik, mint ez a tokár, ijjjjen jól megélnek a zinterneten.....is !!!!! (v alószínűleg jók az összeköttetései...:O))), mert EGYÉBKÉNT CSAK EGY GERINCTELEN SENKI !

kvadrillio 2021.02.09. 10:24:30

@kvadrillio: EZEKNEK VAN ÁLTALÁBAN OOOOOO-LÁBUK VAGY XXXXX-LÁBUK !!! :o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

szerencsétlen. gyengeelméjű.

bakos tamas 2021.02.09. 12:59:29

Megbolondultatok, index ?!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.09. 13:47:00

@trev:

Genderberger Matyi elmebeteg. Beleőrült, hogy elhagyta a nagytökű néger szerelme, aztán meg még Gyurcsány is kizárta a DK-ból.

Legyél tapintatos iránta: nem beszámítható.

nemecsekerno_007 2021.02.09. 14:48:39

@kis864: Szalmabáb érvelés, találj ki mást.

A közösségi média hatalmának korlátozásáról van szó.

Endre Frady 2021.02.09. 16:44:16

"Összehord csak havat-hetet,
Ballib maszlagokkal etet,
TILCSUKBE JA ZINTERNETET!!!

Nem kell a sok bolondgomba,
Zárjuk be mind azonnyomba,
S menjünk inkább stadionba!

Fessen szép jövőt sok piktor,
Legyen hurka, kolbász, víg tor,
S éljen soká Orbán Viktor!!!"

/gólörömtáncz!/

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.09. 17:56:51

@gergely_3:

Hétvégen mi lesz a program? Állatkínzás zenés aláfestéssel vagy kisfiúk baszása? Bármi is, kicsit lenyugszol akkor,

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.09. 18:32:44

@gergely_3:

Ne játsszd meg magad, többször is elismerted pedó nemi vonalmaidat, s aktívitásodat az Angyal utcai szaunában.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.09. 19:04:49

@gergely_3:

Te magad vallottad be többször is, hogy az Angyal utcai liberális pedóklub alapítótagja vagy.

nemecsekerno_007 2021.02.09. 19:47:23

@gergely_3: Remélem kussolsz az újabb Fidesz 2/3 után. Bár nagyon nagy szereped van az eddigiekben is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.09. 19:55:41

@gergely_3:

Miután ennyire ráizgultál a témára, áruld el: lesz progresszív kecskebak is vagy csak kisfiúk?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.09. 21:37:28

@gergely_3:

Tehát először ateista áldás lesz, aztán csoportszex, majd kecske- és gyerekbaszás?

Bandibacsi34 2021.02.10. 10:15:19

Feligazsagoktol hemzseg a cikk!!
1, 1920 elott nem etnikai kisebbsegek, hanem nemzeti kisebbsegek jöttek többnyire Magyarországra, akik sikeresen be is olvadtak par generáció mulva.
2, A paraszti tarsadalmakbol mindig is vandoroltak a varosokba, de nem a szabadsag, hanem a tulnepesedes es a foldhiany miatt(vagyis aki masod-, harmad-sokadszulott, annak nem jutott fold igy altalaban papnak, katonanak allt, vagy a varosokban keresett munkat. Hulye lett voln a jobbagy otthagyni a foldjet, allatait, hazat azert, hogy "szabad levegőju(=budos, tulzsufolt, draga szallast ado) varosokba menjen!!
3, A generaciok(es emellett a férfiak-nők, fővarosiak-vidékiek, felső osztaly vs középosztály vs munkasosztaly vs aljanep, mindenki vagy antiszemita vagy zs bérenc es senki sem semleges stb. stb) szembeallitasa mesterséges (mindket oldal mas-mas szembeallitast szeret hasznalni). A XX szazadban talaltak ki az igazi ellentétek elfedesere.
4. Tanulni kell a Nyugat hibaibol. Ok az elozo generaciok altal felhalmozott vagyont elik fel(+mesterségesen alacsonyan tartjak a bereket a vilag mas orszagaiban megha ez csökkent is azota)
Persze az internetet stb hulyeseg lenne betiltani, inkabb terjeszteni kell.
süti beállítások módosítása