A parlamentarizmus lebecsülését Orbán nem De Gaulle-tól tanulta! Az első világháború után jöttek létre azok a vad bolsevik és vad nacionalista politikai erők, amelyek a "meddő" parlamenti csatározások helyett egy erős, cselekvő embert (értsd: diktátort) akartak a hatalom élére. Orbánra a falusi, kisvárosi környezetben, ahonnét jött, a körülötte élő szovjetbarát, Nyugat-ellenes pártkáderek hatottak és nem De Gaulle.

A hívő katolikus De Gaulle szeme előtt egy keresztényi erkölcsű és a francia kultúra által beragyogott Európa eszméje lebegett. Az ő Európa víziójába beletartozott az 1960-as években még franciás jellegű román, lengyel és orosz magas kultúra is, de az angolszász már nem! Ezért annak érdekében, hogy Franciaország Európa stabil vezető hatalma legyen, a "diktátori felhatalmazást" arra használta fel, hogy lezárja az államcsőddel fenyegető gyarmati háborúkat és új alkotmányos alapokra helyezze a francia politikát, hogy Franciaország ne vergődjön kormányválságról kormányválságra, mint Olaszország.

Egy Trianonhoz hasonló gesztussal levágta az anyaországról a háborús ballasztokat: az észak-afrikai Magreb francia gyarmatait és vele együtt az ott élő franciák millióit, akiket aztán hazatelepítettek.

Hol van ettől a hosszú távra előretekintő, bátor államférfiúi ethosztól a kisszerű, harácsoló és handabandázó Orbán?!