A Ludovikán végzett író-történész Nemeskürty István így látta a magyar jobboldal orientációját a mai napig meghatározó Nyugattól való eltávolodás kezdetét: „Úgy tűnik, hogy a huszadik századi Magyarország sorsa ekkor, 1896 táján dőlt el. Pontosabban: a Bánffy Dezső-kormány uralomra jutásával. Addig a politikai játszma (cinikus szó, de hamarjában nem lelek jobbat) legalábbis kétesélyes volt. Egyik esély: folytatódik a kiegyezéskor megfogalmazott szabadelvű politika – és ez előbb-utóbb elvezeti a nemzetet egyfajta szociális jólétig, az általános választójogig, a nemzetiségekkel kötött valamiféle békéig, a birodalmon belüli függetlenség és okos beilleszkedés szükségszerű kompromisszumainak vállalásáig (közös hadsereg, külpolitika); a másik esély: kemény, erőszakos nemzeti politika, a birodalmon belüli beilleszkedés felmondása, a szociális nyugtalanságoknak karhatalommali letörése, a nemzetiségek elnyomása." (Nemeskürty István: A kőszívű ember unokái - Magvető Kiadó, Bp. 1987; 262-263.old.)
Az orbánista politikusok és követőik még mindig ott tartanak mint a handabandázó magyar jobboldal 1896-ban, pedig ezért a "Történelem Ura" már jó néhányszor felmosta velünk a padlót!
